Petőfi Népe, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-15 / 63. szám

y ÍMI. március IS. szerda 5. oldal Magyarországi ősbemutató — A szerzőt várják Kecskemétre A Bunbury zenés változata a Katona józsef Színházban Csendes meditáció a főren­dező kis szobácskájábán. Turián György munkamód­szerét közelebbről nem isme­rem, de megfigyeltem, vala­hányszor érdeklődik tőle az ember a készülő 4 arabról, mesz- sziről kezdi. Mert számára nemcsak a darab létezik. Korszerűség, közönségigény, alkalmazkodás a hazai hagyo­mányokhoz és a megújítás szán­déka, világirodalmi kitekintés — mindez bennefoglaltatik ab­ban a bonyolult következtetés­láncolatban, amely megelőzte a darabválasztást, s azután az adott mű művészeti problemati­kájával kapcsolatban ismételten végigvonul benne. Pénteken este Oscar Wilde legismertebb, mindmáig legnép­szerűbb vígjátékának, a Bun- burynek zenés változatát mutat­ja be a Katona József Szípház. Turián György most arról tű­nődik, szinte csak maga-magá­nak, hogy a színház világában a jó irodalmi anyag századokig élhet változatlanul, de megesik, hogy egyszeresek valami újat kíván, valami többlet hozzá­adását, s akkor ismét életre kel. A vidám műfajban mai tapasz­talataink szerint ez a megújí­tás a zenére vár. Annál inkább, mert az operett — a zenéje is, s a szöveg méginkább — roha­mosan vénül. És nincs pótlás. Az új operett nem is kell. A ze­nés vígjátékok pedig — na, ritkán akad valami jobb! ;A mai közönség ugyanis neméri be csupán a zene kedvéért va­lami silány irodalmi alap­anyaggal. — A megoldás: a jó iro­dalmi alapanyaghoz adja a kor a saját zenéjét. Ez a titka töb­bek között a My Fair Lady vi­lágraszóló sikerének. Pedig ere­detije, Bemard Shaw Pygmali­on ja még éppenséggel nem avult el... S itt felcsillan a szeme: — Azt hiszem, a zenes Bun- buryvel, amit mi Igaz, ami nem igaz címmel adunk elő, a My Fair Ladyhez hasonló gyöngy­szemet fogtunk. A zeneszerző: Gerd Nat- schinzki kitűnő muzsikát írt. Játszották már a darabot Ber­lin után az NDK számos szín­házában, az NSZK-ban, Len­gyelországban, Csehszlovákiá­ban ... — Biztos vagyok benne, hogy tőlünk a hazai színházak is át­veszik. Hogy jutott hozzá? — Tavaly Berlinben jártam, ott láttam. Megismerkedtem Natschinzkivel is, aki nagyon készséges volt. Megígérte, hogy eljön a bemutatóra. Kíváncsi, ö ugyanis 60 tagú zenekarra írta a darabot. Ez nemcsak sok nekünk, hanem felesleges is. Beleegyezett, hogy fiatal karna­gyunk, Rónay Pál átírja 24 ta­gú zenekarra. Egyébként a Bunburyvel ez már a harmadik találkozása Turián Györgynek. Hét éve Pé­csett rendezte. Két éve Veszp­rémben adták elő, ahol ő volt akkor az igazgató. Ez már ze­nés változat volt, kérésére Pet- rovics Emil írt hozzá tíz beté­tet. — Ügy látszik, hogy egyide­jűleg Berlinben is rájöttek: ér­demes megifjítani ezt a köz­kedvelt vígjátékot. Valóban mu­latságos, ahogyan Wilde a múlt századvégi angol arisztokrácia lecsúszását ábrázolja. Ám ere­detiben kissé poros volt már. Az Igaz, ami nem igaz a mi századunk elejére teszi át a cselekmény idejét, s ezzel szá­munkra jobban érthető környe­zetbe is.­Bárjelenet, a Soho, az üdv- hadsereg — csupa kitűnő lehe­tőség a hu nor, látványosság és a modern zene számára. He­lyenként megmaradhatott ere­detiben a wildei kamara játék is, s mindvégig megőrizték a wildei drámai vonalvezetést. Nagy igényű, sok szereplőt mozgató, technikailag is nagy feladatokat jelentő produkció lesz a színháznak a legújabb Bunbury. Borcsa István díszlet- tervező ezúttal is látványosat, modernet, a gyorsan pergő já­ték számára alkalmas színpad­képet alkotott. Sok mindent lehetne még el­mondani a készülő bemutató­ról. De a legjobbakat, azt hi­szem, majd utána. —r —6 A Televízióban ma este 20 20-kor riportot láthatunk a darab fő­próbájáról a Show-hivatal című vidám műsorban. SORA EHMl KOSZORÚ! Emlékezés 1042 1942. márciusában már majd egy éve, a német hadvezetőség alárendeltségében, fasiszta te­rülethódító célokért háborút folytatott a hivatalos Magyar- ország a Szovjetunió ellen. Mi mást tehettek volna, mint vala­milyen költői megemlékezéssé, szokványos ünnepséggé szelídí­teni a harcos népmozgalom ün­nepét? De vajon megfakult-e a nemzeti függetlenség és demok­ratikus átalakulás követelését tartalmazó márciusi „12 pont” mozgósító ereie? Nem csen­gett-e nagyonis időszerűen a hatóságok önkényével szembe­forduló 48-as márciusi ifjak pél­dája? Eszményképpé magaso­dott a „szélsőbal” magatartása azáltal, hogy mert és tudott szakítani a külsőre hatalmas, de korhadó Monarchia rend­szerével! S a XX. századbeli „szélső­bal”, a kommunisták és az ak­kori „márciusi fiatalok”, az il­legális kommunista párt által irányított leeális Országos If­júsági Bizottság tagjai 1942 márciusában megértették a „Talora magyar” sürgetését. Bárdossy miniszterelnököt már­cius 8-án Horthy kénytelen volt meneszteni. A moszkvai csatá­ban elszenvedett naev veszte­ségek pótlására 1942 januárjá­ban RibbentroD német birodal­március idusára mi külügyminiszter, majd Kei­tel vezérkari főnök újabb erő­feszítéseket követelt. Kállay Miklós március 9-i ki­nevezése nem hozott fordulatot, legfeljebb leplezte a fenntartás­nélküli háborús politika foly­tatását. A baloldalnak semmi oka sem volt várakozásra. Kál­lay deklarálta németbarátságát, megerősítette elődje ígéretét to­vábbi katonai egységek frontra- küldéséről, újabb zsidóellenes intézkedéseket helyezett kilátás­ba és előkészületeket tett a bal­oldaliak sorozatos letartóztatá­sára. Lassan azonban hallatta sza­vát a másik Magyarország is: 1942. januárjában tartották első konferenciájukat a szovjet ha­difogságba került magyar kato­nák. Üzentek a hadkötelesek­nek: tagadják meg a katonai szolgálatot- felszólították a fromtonlevőket: a németellenes tisztekkel összefogva készítsék elő az elszakadást Németország­tól. Február 1-én — hosszas előkészületek után. a terrorral és tiltó rendeletekkel dacolva — meg1e1ent a kommunista párt illegális lapja, a „Szabad Nép”. A Történelmi Emlékbizottság tagjai fáradhatatlanul folytat­ják felvilágosító munkáinkat. Melleienlk a „Petőfi útján”. Sikerül előállítani és terjeszteni Á lehetőségekhez képest eleget tenni — Egy panaszos ügyében az országos hivatalban jártam. Ide, oda. Félóra múlva ugyanoda ke­rültem vissza, ahonnan elindul­tam. Megmérgesedtem: Enged­jenek be a vezetőhöz! Azt nem lehet. Nem? Elővettem a kép­viselő igazolványomat Mind­járt lehetett. De mert nem szól­tam, hogy képviselő vagyok? Mert ne a képviselőnek intéz­zék el — mondom —, hanem a panaszosnak. S lám lehetett, a vezető félóra alatt rendbe tette. Mándics Mihály csávolyi is­kolaigazgató, a következő cik­lusra ismét jelölt országgyű­lési képviselő nem egy ilyen történetet tudna mesélni. Ne­vetve mondja el őket, két ok­ból is. Először: mert jól vég­ződtek, segíthetett. Másodszor, mert jóízű, egészséges humorér­zékkel megáldott ember. Olyan, akinek mindig „rendben van a szénája”, hiszen nem is tudna nyugodni, míg mindent el nem intézett, be nem fejezett. Ilyen mint iskolaigazgató, ilyen volt négy évig képviselő­nek is. Most, az új választások előtt csak egyetlen panaszosá­nak ügye nincs még lezárva, s ebben sem ő a hibás. Figyelemreméltó, amit a kép­viselői megbízatásról mond: — A lehetőségekhez képest eleget tenni — ezzel bíztak meg a választók. Nem állítom, hogy hiba nélkül dolgozom, s nem képzelem, hogy nálam alkalma­sabb ember nem lett volna. De ha rám esett a választás, kö­telességemnek érzem megfelelni neki. Azért mondtam, hogy a lehetőségekhez .képest, mert ter­mészetesen nem az a feladatom, hogy „kijárjak”. Érdeklődöm, mi gond van, biztatom az em­bereket, hogy jöjjenek, ha szük­ségét érzik, de nem ígérek. Ha úgy látom, hogy nem tudok segíteni, megmondom, s azt is, ha nem értek egyet a kéré­sükkel. Hiszen a választással alkalmasnak találtak arra, hogy egyszerre lássam a helyi és az országos problémákat. A szerénysége mutatkozik meg abban, amit ismételt jelö­léséről mond: — Természetesnek találtam, hogy lejárt a mandátumom, s más áll a helyembe. De ha így a Petőfi-emblémát. Országszer­te terjedt a függetlenségi moz­galom. A Szociáldemokrata Párt lapja, a Népszava március 1-én felhívást tett közzé országos ün­nepségek szervezésére. Nagy volt a készülődés. A szociáldemokrata pártszerveze­tekben és a szakszervezeti cso­portokban gyűjtés folyt koszo­rúk vásárlására. Rajzhoz értő fiatalok transzparenseket, ké­peket készítettek. A SZDP ve­zetősége viszont a belügyminisz­ter felszólítására visszakozott. Tulajdonképpen a mozgalom nagy sikerétől ijedt meg mivel abban — joggal — a kormány­pártoló tárgyalásos politikájától való gyökeres eltérést, népi ak­ciók kezdetét fedezte fel. Hát- batámadta az egész mozgalmat, cserbenhagyta a résztvevőket. A Népszava március 14-én és 15- én a „várható rendőrségi köz­belépésre” hivatkozva a Szak- szervezeti Tanács és a SZDP vezetőségének közös álláspont­ját ismételte: a szakszerveze­tek nem vesznek részt a tünte­tésen, sőt megtiltják a szerve­zett munkásoknak az egyéni be­kapcsolódást is. A tüntetést mégis megtartot­ták. Délután háromra munká­toktól. diákoktól feketéllett a Petőfi-szobor kömvéke. Meg­kezdődött a koszorúzás, sorra helyezték el a Történelmi Em­lékbizottság, a szakszervezetek, üzemek, diákszervezetek, if1ú- munikásesonortov koszorúit. Pe­tőfi a ..hivatalos Magyarország­tól” még soha ennyi koszorút döntöttek választóim, nem is tagadom: jólesik. S talán jobb is így. Az új képviselő számára az első országgyűlések azzal telnek el, hogy ismerkedik. Em­lékszem, amikor először belép­tem a Parlamentbe, csak álmél- kodtam. Más, mint képen, fil­men. Lenyűgöző. Az ember ele­inte csak tájékozódik. Mindent jegyeztem... Felderül: — Nagy élmény volt az első felszólalás. Nem érzek szoron­gást, ha sok ember előtt beszé­lek, de most bizony elszorult a hangom. A szakmunkásképzés­ről beszéltem, a továbbképző iskolák szerepéről. Ezután je­lent meg a továbbképző iskolák tevékenységét szabályozó ren­delet. Általa a legjobb helyről hang­zott el a felszólalás az ország- gyűlésben, hiszen innen, Csá- volyról, s a bajai járásból in­dult el 1952-ben a továbbképző iskolák rendszere. A mandátumát jól használta fel a választók egyéni bajainak orvoslásában csakúgy, mint a közügyekben. Egy országos szin­tű tanácskozáson sokat lendí­tett felszólalása a helytörténeti kutatás és a krónikaírás ügyén is. A honismereti mozgalom szinte bogara (ő mondta), ízlé­ses, szép albumokban kötetekre menő anyag sorakozik a pol­nem kapott! A tér közelében rendőrszakasz állt beavatkozás­ra készen. Aztán valaki elkiál­totta magát: „Menjünk a Kos- suth-szoborhoz!” S a tömeg el­indult a Kossuth Lajos tér felé. S a hömpölygő emberáradat fe­lett kibontott transzparensek követelték a „Békét!”, a „Füg­getlen Demokratikus Magyar- országot”, s azt, hogy „Hozzák haza katonáinkat!”. A szűk ut­cában felerősödve szállt a kiál­tás: „Le a háborúval”. „Békét, kenyeret!” „Egy katonát se Hit­lernek!” A Lánchídnál rendőri erősí­tés várta a menetet és elzárta a továbbvezető utat. A tömeg a Himnuszt énekelte. A rend­őrök egy pillanatig tanácstala­nul álltak. A rendőrtisztek pa­rancsára aztán gyorsan műkö­désbe lépett a gumibot és a kardlap. A tömeget feloszlat­ták. Kis csoportoknak, kerülő utakon mégis sikerült eljutniok a Kossuth-szoborhoz. Ott azon­ban már a rendőrök körülzár­ták a 48-as szabadságharc ve­zérének szobrát. S ha csak néhánv órára Is, sikerült a magyar népnek igazi hangiát hallatnia. Amikor ha­zafias lelkesedéssel emlékezünk ezen a naoon 1848 márciusának ifjúságáról, hasonló büszkeség­gel emlékezhetünk késői utó­daikra is akik huszonöt eszten­deié 1942. március 15-én, nem­zeti történelmünk sötét napia!- bm bátran képviselték a jövő Magyarországát. Ságvár! Agnes cán; falukrónika, s megírta a község történetét. — Az ember szeresse a szű- kebb hazáját, ebben gyökerezik a szocialista hazafiság. (Ezt jog­gal mondhatja ő, aki a szülő­falujában él, közmegbecsülésnék örvend, s ott lett képviselő.) — Ez a krónika — folytatja — nemcsak az események őr­zője, hanem a javítás, a kritika eszköze is. Teszem azt egy te­kercs drót, vagy egy kerék kinn marad a téesz földjén, vagy nem megy a pártoktatás a KISZ-ben. Megírjuk. Ugye kényelmetlen érzés, ha nyoma marad? Az albumok tele vannak szebbnél szebb képekkel. Mán­dics Mihály maga is lelkes fo­tós. Sokoldalú ember. Az iskola előcsarnokában van egy hatal­mas, kivilágítatlan tábla. A köz­ség térképe. Jórészt az ő mun­kája. Mindig tesz, foglalatoskodik' dolgozik. Tíz éve igazgató. A hivatal- segéd eleinte ijedezett, amikor reggel villanyfényt látott kiszű­rődni az iroda ablakán. Égve hagyták? Nem, az igazgató jött be korán hajnalban. — Nyolc óra után nem lehet itt nyugodtan dolgozni. Tizennyolctagú tantestület, napközi, óvoda, kollégium — összesen 50 ember munkájának iránvítása nem csekély feladat; Pontos, szigorú igazgató hírében áll. De közismert igazságszere- tete is, s hogy amit lehet meg­tesz iskolájáért, s beosztottaiért. Visszakanyarodunk a válasz­tásokra. — A jelölőgyűlésen, Garán ismét éheztem azt a „nemes drukkot”, amit az első ország- gyűlési felszólalás előtt... Nem számítottam ilyen meleg fogad­tatásra. Jó érzés volt, hogy az emberek spontán szólaltak fel. Hiszen látni azt. hogy ki a hi­vatalos felszólaló. Volt ott, aki szerb—horvát nyelven beszélt. Mándics elv- társat azért is nagyrabecsüli a nemzetiségi lakosság, mert anya­nyelve a szerb—horvát. A vá­lasztókkal tartott személyes kap­csolatokban, a bizalom fenntar­tásában — amit ő, a képviselő annyira fontos feladatnak tart — a nemzetiségi területen en­nek nagy szerepe van. S e ket­tőt ő a képviselő elsőrendű fel­adatának tekinti. — Előtte ma jó példa: az or­szág első számú vezetői. Az egyik legszebb élményem az, hogy ők milyen egyszerűek, köz­vetlenek. Érdeklődnek: hogy élünk, mi gondunk van, miben segíthetnek? ..: Mester László Katonáink életéből Honvéd tánccsoportok bemutatója Kiskőrösön Vasárnap délelőtt tíz órakor a kiskőrösi honvédlaktanyában a magasabb katonai egység tíz népi tánccsoportja mérte össze tudását. A színházteremben az alakulat katonáin kívül ott vol­tak a látogatóba érkezett szü­lők és hozzátartozók is. A leg­jobb tánccsoport címet a 37. Budapesti Forradalmi Ezred fel­nőtt és gyermek tánccsoportja szerezte meg. Osztatlan siker kísérte a 37. Budapesti Forra­dalmi Ezred tánccsoportjának Princ a kőkorszakban című táncparódiáját. Esztrádműsor Akasztón Akasztó községben régi ha­gyománya van már a katonák szervezte kulturális és honvé­delmi nevelő munka előadásai­nak. Vasárnap délután Vízi Ist­ván alezredes egységének ka­tonái nagy sikerű esztrádműsor- ral szórakoztatták a községi kultúrházban a mintegy 200 résztvevőt. A sikeres és jó szín­vonalú előadás után a kultúr- ház igazgatója külön gratulált az egység kultúrmunkásainak.

Next

/
Thumbnails
Contents