Petőfi Népe, 1967. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-14 / 38. szám
Tízezrek tevékeny részvételével A nagy közéleti felpezsdütés tulajdonképpen az év első napján kezdődött, amikor a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány rendelkezéseinek megfelelően 1957. márcuis 19-re kitűzte az országgyűlési képviselők és tanácstagok általános választását. Azóta országszerte, megyénkben is egyre több sző esett a lakosság körében a négy évvel ezelőtt választott képviselők és tanácstagok munkájáról. Mérlegelték, hogyan képviselték érdekeiket a testületekben, kik szolgáltak rá ismételten a bizalomra, s kik azok, akiket ilyen, vagy olyan területen végzett önzetlen, közérdekű tevékenységükért szívesen látnának a helyt, vagy a felsőbb szintű tanácsban, az országgyűlési képviselők között. Az alig másfél héttel ezelőtt megkezdődött jelölőgyűlések nagy közösségei előtt pedig már megérlelődött véleményekkel, javaslatokkal hozakodtak elő a választók. Felelősségteljesen és bátran. Az eddig lezjálott jelölőgyűlések óriási többsége igazolja: A Hazafias Népfront helyi bizottságai a lakosság tömegeivel együtt helyesen mérlegelték, hiszen a legtöbb gyűlésen elfogadták a népfront által javasolt jelölteket. S ahol még egy, esetleg két embert is javaslatba hoztak, vagy más, köztiszteletben álló személyt^ szavaztak meg, a Hazafias Népfront által indítványozott jelölt helyett — csak a választási előkészületek demokratizmusáról, a lakosság nagy felelősségérzetéről tanúskodik. Már az eddigi jelölögyűléséken is fiz- és tízezren részvételükkel, sokezren pedig véleménynyilvánításukkal adták tanú jelét: egyre érettebb részesei vagyunk szocialista hazánk irányításának. A február másodikén kezdődött nagy eseménysorozatból ezúttal hadd elevenítsünk fel néhányat e képes összeállításunkkal. - ■ — A politikai közérzet jó, dolgozó népünk az eddig elért eredmények tudatában bizakodóan tekint a jövőbe — mondotta többek között Szabó Lajos, a ZIM főmérnöke, a Kecskeméti Katona József Gimnáziumban megtartott jelölőgyűlésen, ahol javaslatára a 460 résztvevő egyhangúlag fogadta el az 1. számú országgyűlési választókerület jelöltjének Nyers Rezső elvtársat, a Központi Bizottság titkárát. A március 19-i választások résztvevők itt Nyári Sándort, a alkalmával ismét 99 tanácstagot Bajai Állami Gazdaság főkerté- választ meg Bács-Kiskun la- szét jelölték megyei tanácstag- kossága a megyei tanácsba. A jukmak, aki miután megköszön- jelöltekről a tegnapi napig mind te a bizalmat, szólt a választó- a 99 megyei választókerületben kerület utóbbi ötéves tervidődön töttek a jelölőgyűléseken szakban elért eredményeiről; részt vevők tömegei. E népes sikereiről és gondjairól, gyűlések egyikén készült fenti képünk is, a 63. számú megyei i' választókörzetben, Vaskúton. A | Az első kiskunfélegyházi jelölőgyűlés, Nagy érdeklődés mellett a Vörös Csillag Termelőszövetkezetben zajlott le. Képünkön azt a pillanatot idézzük fel, amikor Bohus Mihály, a városi népfrontbizottság titkára a népfront nevében Pesir Istvánt, a Vörös Csillag Tsz köztiszteletben álló elnökét javasolta országgyűlési képviselőnek. La josmizssén, a Sallai Termelőszövetkezet alsólajosi majorjában tartották a múlt hét első napjának délelőttjén a 45-ös tanyai választókörzet jelölőgyűlését. A termet zsúfolásig megtöltő választók nagy figyelemmel hallgatták Pósfai Balázsnak, a községi népfrontbizottság elnökségi tagjának felszólalását, melyben Bódogh Lászlónak, az Egyetértés Termelőszövetkezet tagjának ' tanácstaggá jelölésére tett javaslatot. Magasba emelkedő kezek erdeje — fenti képünkön — vall arról, I hogy a választók Bódogh Lászlót méltónak találták a jelölésre. Ugyancsak a Katona József Gimnáziumban megtartott gyűlésen jelölték az 1. számú megyei választókerület tanácstagjának dr. Horváth Istvánt, a megyei pártbizottság főelőadóját Nemcsak a Kecskeméti Konzervgyár, hanem a környező üzemeket is képviselő, több mint hétszáz választópolgár részvételével lezajlott jelölőgyűlésen Kiss Margit, a konzervgyári pártbizottság titkára tett javaslatot — a gyári kollektíva nevében — a 3. országgyűlési és a 9. számú megyei tanácstagi körzet jelöltjére dr. Molnár Frigyes személyében. A javaslat őszinte egyetértéssel találkozott, a lelkes hangulatú gyűlés résztvevői egyhangúlag dr. Molnár Frigyest, a megyei pártbizottság első titkárát jelölték ismételten országgyűlési képviselőjüknek. Az országgyűlésbe, megyei tanácsba már kiválasztotta jelöltjeit megyénk lakossága. A jelölőgyűlések sora azonban még nem ért véget. Megkezdődött, de még nem fejeződött be a járási, városi és községi tanácstagok jelölése. A közélet legaktívabb, legtiszteletre méltóbb munkásai közül 371-et jelölne!? a járási, 407-et a városi és 3924-et a községi tanácsokba. A vaskútiak a múlt héten lezajlott jelölőgyűlésen Sólya Jánost, a helyi Kossuth Termelőszövetkezet nyugdíjas tagját jelölték a 21-es járási választási körzet tanácstagjává. Dr. Ortutay Gyula akadémikust, a Hazafias Népfront al- einőkét, a TIT elnökét Baján lelkes hangulatú, népes gyűlésen jelölték a 14. országgyűlési választókerület, Baja város képviselőjének. (Jobb oldali kép) Ortutay Gyula, aki 1958. óta Bács-Kiskun megye képviselőjeként vesz részt az országgyűlés munkájában, a jelölőgyűlésen ísy köszönte meg a bizalmit: , \mely város ilyen igényes a lövője iránt, — azért a városért érdemes és megtisztelő feladat muiiUáLkodru.i