Petőfi Népe, 1967. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-10 / 35. szám
tWJ. február 1®, péntéfe 3. oldal Szakoktatás közös vállalkozással Kiskunfélegyházi tapasztalatok 385 ezer választópolgár a megyében Oldalakon át sorolhatnánk a mezőgazdasági szakmunkásképzés gondjait, az előrelépés útját álló akadályokat, s úgy gondoljuk, a javulást segítő elképzeléseiknek sem lennénk híjával — ezúttal mégis ajánlatosabb szétnézni ott, ahol felfigyeltek a sürgető kérdésözönre, s már is jő eredményekről adhatnak számot. Kiskunfélegyháza városáról va n szó. — Nem vártunk a felsőbb szerveik noszogatására — vallja Szánthó Andor városi főmezőgazdász. — Két évvel ezelőtt csak azt láttuk, hogy 1600 hold új szőlő és gyümölcsös van a gazdaságok határában, kialakulóban levő korszerű baromfitartás, megújításra váró szarvasmarhatenyésztés és egyre több gép. Szakmunkás meg nincs. Maradjanak együtt Arra gondoltak, hogy a szövetkezetek összefogásával kell hozzáfogni a jelentkező fiatalok oktatásához. A közös vállalkozás erejével, méghozzá szakmák szerint. Látták a korábbi tapasztalatot: a gazdaságok főagronómusainak kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a gyakorlaton levő tanulók két-három fős „csoportjával” foglalkozzanak. Az akkori húsz szakmunkás tanulót ugyanis szétosztották a közös gazdaságokban. Maradjanak együtt — ez volt az első elérendő cél. S mennyi agitáció, járkálás szülői érteA tizenhetedik zárszámadás (Tudósítónktól.) Jó pár év kudarcai, sikertelen gazdálkodása, nagy összegű mérleghiány után tavaly végre sikerült rá- térniök az egyenes útra Csikéria egyetlen termelőszövetkezete, az Üj Kalász gazdáinak. A közelmúltban megtartott zár- számadási közgyűlésen —, amely immár a tizenhetedik a szövetkezeti gazdaság fennállása óta — az elnöki beszámoló egyebek közt megemlítette, hogy a közös vagyon meghaladja a 13 millió forintot. Az elmúlt évben a tsz bruttó jövedelme 60 százalékkal, a szétosztható jövedelem pedig több mint egymillió forinttal emelkedett. Az egy dolgozó gazdára jutó évi részesedés átlaga a korábbi hatezer helyett most 14 ezer forint. A tagságnak egyébként csaknem a fele keresett 15 ezer forint felett. Javult az egyes üzemágakból származó árbevétel aránya, és előnyös változás tapasztalható az önköltség alakulását illetően is. A hízó marha kilogrammonkénti előállítási költségét például egy év alatt 43-ról 16 forintra szorították le, egy liter tej pedig a megelőző évinek csaknem a felébe — 8 forint helyett 4,20 forintba — került. A gazdálkodás ilyetén való előnyös „pálfordulása” nyomán szükségszerűen előtérbe kerül a hogyan kérdése. Az Üj Kalász gazdáinak véleménye szerint az erejükhöz mérten, szerződés alapján való területvállalás gondosabb művelést eredményezett. Ennek révén értek el burgonyából holdanként 85 mázsás, kenderből pedig a tervezett 30 helyett 40 mázsás átlagtermést. Az asszonyok a 23 holdas kertészetben találtak elfoglaltságot, s növelték jó munkájukkal a bevételt. Hiba, gond persze akad; hízzon egyetlen jó esztendő még nem alkalmas valamennyi régi fogyatékosság megszüntetésére. A gazdák nagy része a felét sem dolgozta le annak, amit tolulj a közös jogosan elvár és megkövetel. Ilyen munkaintenzitással viszont sem a szövetkezeti vagyon, sem az egyéni jövedelem nem növelhető a megkívánt mértékben. A munkamorál javítása mellett mindez csak még belterje- sebb gazdálkodással érhető el. A közgyűléseken aktivitásra, tömegesebb részvételre van szükség. Mindent egybevetve, az 1966-os év Csikérián határozott előrelépést hozott. És ha a közös vezetői és gazdái levonják a tanulságokat, erőt merítenek az okszerű gazdálkodás nyújtotta előnyökből, akkor az idei év még gyümölcsözőbbnek bizonyul Egy törvény változásai kézietekre, iskolákba kellett ahhoz, hogy egyáltalán legyen kiket együtt tartani! Vagyis legyen jelentkező. Nézzük csak az idei esélyeket: az általános iskolákban 570-en végeznek. A középiskolák befogadóképessége 280, az iparitanuló-képzés 420, a kereskedelmi oktatás 19 főre tart igényt, Igaz, küldi fiait- lányait a járás is, de mivel a kollégiumi elhelyezés szűkös, zömmel a város fiataljai töltik be az említett intézményeket. Mi marad hát a mezőgazdaságnak? Marad azért, főleg a lányok közül, mert az ipar elsősorban a fiúkra tart igényt. Tavaly 71 «lány jelentkezett mező- gazdasági szakmunkástanulónak. Fiú csak negyedannyi. Az idén 115 fő beiskolázására lenne szükség. A szőlő-gyümölcs szak ebből 40-et igényel, három tsz társulásával, a Bem Ttsz-nél. A zöldségtermesztés igénye 20, a Lenin Tsz 300 holdas kertészetében. A libatenyésztő közös vállalkozás 35 tanuló foglalkoztatását vállalná a baromfi szakon. S végül, ugyancsak a Bem Tsz majorjában, 20 leendő szarvasmarhatenyésztő szakmunkás találná meg a gyakorlati foglalkozást. A hiányzó jármű Am ezek csak az igények. S noha csupán a Bem Tsz központjában 800 ezer forint értékű létesítmény-komplexum — kultúrotthon, ebédlő, zuhany- fürdő stb. — szolgálja a szakmunkásképzést, 70—80 főnél többre az idén sem számítanak. Mert a lehetőségek még mindig elmaradnak az iparitanuló-képzés adottságai mögött. A Bem Tsz központja három kilométerre van a várostól. A tanulók ki- és beszállítására az iskolabusz áll rendelkezésre. Indulás reggel 8-kor és érkezés délután fél ötkor. Ez nyáron egyáltalán nem előnyös; reggel fél hétkor nyugodtan indulhatnának, s délután háromkor már otthon lehetnének. A „baromfisok” oktatásánál ez a lehetőség majdnem egyenlő a kudarccal, hiszen mire kiérnek már nincs, s amikor visszatérnek még nincs etetés. A szőlő- és gyümölcstermesztő tanulók munkáját akadályozza, hogy a társult tsz-ek ültetvényei hat kilométeres körzetben terülnek el. Mindezeket megszüntethetnék, ha a szakoktató társulásnak külön szállító járműve lenne. Legalább egy! Még ha az egy rozoga „fakarusz” lenne is. És kihasználhatnák napközben is; a középiskolák osztályait szállítanák vele a politechnikai foglalkozásokra. A beszerzéshez állami támogatásra lenne szükség. De minderre bajosan számíthatnak, legalábbis rövid időn belül, mivel a szakoktatók járandóságát is csak nemrég sikerült rendezni. S mi minden vár még megoldásra! Hogy mást ne említsünk, kellenének gyakorló gépek, s az épületeket az idén már amortizáció is terheli. Lám, közelről nézve a szakoktatás nem is egyszerű probléma! Mit csináljanak télen? Célszerű, hogy akik a három év után megszerzik a szakmunkás bizonyítványt, továbbra is együtt maradjanak, s ilyen módon á közös vállalkozás keretében rendszeresebbé válik a foglalkoztatottságuk. A jelenlegi körülményeket figyelembe véve havonta 1600—1700 forint átlag- keresetet érhetnek el — az idény hónapjaiban. Megoldatlan viszont a téli foglalkozás kérdése, legalábbis a szőlő-gyümölcs szakon dolgozók szempontjából. Ennek lehetőségeit vizsgálgatják mostanában. 1970-re a termőre fordult ültetvények 140—160 szakmunkást igényelnek. Szükség lesz 200 körüli képzett állattenyésztőre, s mintegy 50 zöldségtermesztőre. Számolni kell évente 60 ezer hízott libával, s 600 hold belterjes zöldség- és 200 hold dohánykertészettel. S kellene még sok-sok szántóföldi, öntöző szakmunkás, s nem kevés traktoros. A félegyházi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a fiatalok szívesen vállalkoznak a mező- gazdasági szakismeretek megszerzésére, de ehhez az ipari szakoktatáshoz hasonló feltételek megteremtésére van szükség. H. D. Az országgyűlés a múlt év decemberében fogadta el az új választójogi törvényt, amely szocialista rendszerünk demokratizmusának méltó kifejezője, hiszen szavazati jogot biztosít minden 18 éves életkort elért magyar állampolgárnak. Kivételt csak azok képeznek, akik a közügyektől, illetőleg a választójog gyakorlásától eltiltó ítélet hatálya alatt állnak, szabadságvesztés büntetésüket töltik vagy elmebetegek. Új törvényünk ismeretében sokakban merül fel a kérdés: milyen változásokon ment át hazánkban a választójog? Az első határkő az 1848. évi V. törvény volt, amely a rendi képviselettel szemben fejlődést jelentett ugyan, de nem eredményezett általános választójogot. Nem szavazhattak a 6 kh-nál kisebb földbirtokkal rendelkezők, valamint azok az iparosok, akik segéd nélkül dolgoztak, s a nőket is kizárta a szavazásból. Így a szavazók' száma az ország lakosságának csak a 7,1 százalékát érte el. Az 1867-es kiegyezés utáni első választások alkalmával az összlakosságnak 6,8 százaléka, majd később az 1874. évi XXXIII. törvény alapján a lakosság 5,5 százaléka volt szavazásra jogosult. Általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójogot először az 1919-as Tanácsköztársaság XXIV. sz. rendelete biztosított, amelynek alapján 1919. április 7-én 4 millió 100 ezer ember járult az urnákhoz. E rendelet tehát méltán tartozik a Magyár Tanácsköztársaság legjelentősebb vívmányai közé, hiszen az összes haladó mozgalmak követeléseinek beteljesedését jelentette. A Tanácsköztársaság leverése után az ellenforradalmi Horthy- rendszer ismét a dolgozók millióit szorította ki a választójogból. S ettől kezdve egészen a felszabadulásig szinte állandó mozgásban volt a választási törvény. A változások célja viszont állandó volt: a néptöme- gek, a haladó gondolkodású emberek minél jelentősebb részének kizárása a jogokból. Például 10 évi állampolgársághoz, 2 évi egyhelyben lakáshoz, 6 elemi iskolai végzettséghez kötötték a választójogot, s az alsó korhatár a férfiaknál 26, a nőknél 30 év volt. E hírhedt feltételek nyomán az 1926-os szavazáson a tényleges résztvevők száma 1 millió 100 ezer (a népesség 13,8 százaléka), az 1935-ös szavazáson 1 millió 900 ezer fő (a népesség 22 százaléka) volt. A felssobadulás után a Magyar Kommunista Párt harcainak eredményeként az 1945. évi VIII. törvény hozta meg az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójogot. Az ezt követő időszak választójogi törvényeinek demokratizmusát a következő adatok fejezik ki: 1945-ben a választójogosultak száma 5 millió 100 ezer fő, az összlakosság 57,3 százaléka. 1947-ben a választásra jogosultak száma 5 millió 400 ezer fő, az összlakosság 59,4 százaléka. 1963-ban a választójogosultak: száma 7 millió 100 ezer fő, az összlakosság 71 százaléka. Ezek az adatok önmagukért beszélnek. Kifejezik azt a társadalmi változást, fejlődést) amely jellemzi szocialista rendszerünket, s igazolja a szocialista társadalmi rendszer, a szocialista választójog fölényét. A múlt év decemberében elfogadott III. törvény a korábbihoz képest ismét jelentős változást hozott azzal, hogy azonos módon szabályozza az ország- gyűlési és tanácsi választásokat. A törvény a választás alapelveit a következőkben foglalja össze: az országgyűlési képviselőket, továbbá a különböző szintű tanácsok tagjait a választópolgárok általános, egyenlő, közvetlen választójog alapján, titkos szavazással 4 évre választják. Az országgyűlési képviselő- és tanácstagjelölteket választókerületenként bocsátják szavazásra. A megválasztott országgyűlési képviselők és tanácstagok kötelesek választóiknak működésükről rendszeresen beszámolni. A választók a képviselőt, illetve a tanácstagot visszahívhatják. • Lényeges változás a korábbihoz képest, hogy az ország- gyűlési képviselőket egyéni választókerületekben választják meg. Korábban a főváros és minden megye képezett egy-egy országgyűlési választókerületet és a képviselőket iajstromosan választották meg. Most Bács- Kiskun megye területén az új törvény alapján 20 országgyűlési választókerület jött létre. Ez jobban megfelel társadalmi fejlődésünknek, a szocialista demokratizmusnak, s a választókat és képviselőket közelebb hozza egymáshoz. Március 19-én, a megye területén megválasztásra kerül még 99 megyei tanácstag, 379 járási; 407 városi, és 3924 községi tanácstag. A választásra jogosultak ösz- szeírása január 2-a és 12-e között történt meg, amely megyénkben mintegy 385 ezer választópolgár összeírását jelentette. Az összeírólapok alapján készítik a községi és városi tanácsok az ideiglenes névjegyzékeket. Ezeket február 6-tól 16-ig közszemlére bocsátják, s mindenki személyesen ellenőrizheti, hogy választójogosultsága alapján felvették-e a névjegyzékbe. Dr. Kőrös Gáspár, . a msBrai tanács vb-tttkára — Hány éve van a Tisza Tsz-ben Gulyás bácsi? — Alapító tag vagyok, így hát 1949 óta. — Mi a beosztása? — Nyolc éve a lovakat ápolom. Azelőtt sertésgondozó voltam, meg a növénytermesztési brigádban dolgoztam. — A havi keresete... — ... közel jár a másfélezerhez. — Életkora? — Novemberben lépem át a nyugdíjkorhatárt. * A tiszaújfalni határ egyik kis tanyáján folyt le ez a párbeszéd. Gulyás Istvánt éppen abból az alkalomból kerestük fel, hogy az ősszel, hatvanötödik életévének betöltése után már az új, felemelt összegű nyugdíjra lesz jogosult. — Hallottam már a rendeletről, de pontosat majd csak a hóvégi közgyűlésen tudok meg, ahol nyilván ismertetik majd a részleteket. Derűssé válik a tekintete, amikor hevenyészett számítás után eláruljuk, hogy több ßßcsiiteüßl mint hat és fél száz forint üti majd havonta a markát. Kis híján háromszáz forinttal nagyobb összeg ez, mint a régi jogszabály szerinti járandóság. — Nyugdíjas paraszt leszek hát... — állapítja meg elégedetten. Szippant az elmaradhatatlan rövidpipából. Aztán sorolni kezdi, hogy a hajdani urasági cselédnek is járt — legalább „elméletben" — nyugdíj, huszonöt évi egyhelyben való szolgálat után. A gyakorlatban ez úgy festett, hogy kegyetlen „gondossággal” ügyeltek rá, nehogy kilegyen a folyamatos szolgálati idő. Valamilyen mondvacsinált ürügygyei felmondtak, aztán pár hónap múltán újból szegődtették. — Mire a „fogtomra” került volna a sor, rúgdíj lett a nyugdíjból — mondja keserű iróniával. — De ha véletlenül sikerült is kitöltenie az idejét (tán egy ilyenről tudok csak a környéken), miből áUt a nyugdíja? Mai rászolgáli valutára átszámítva alig több havi száz forintnál... Napestig hallgatná az ember szomorú, de ízesen előadott emlékezéseit. Tízéves volt, amikor először elszegődött, s harmincegy- néhány esztendőt „dörgölt le” jószág mellett, béresként. — Ahol háltunk, úgy csörgött az ökörtrágya, mint a dió. Egy hétre fejenként félkiló szalonna járt; ebből kellett enni is, főzni is. A kenyér olyan száraz volt, hogy „Kinizsi a morvát azzal verte agyon’’... Majd a jelenlegi munkájáról beszél. Délután 3-tól este 7-ig tart a második műszakja. Répát tisztít, aprít, ki-bealmoz, itat. A kiskunfélegyházi járásnak ebben az egyik legjobban „lovasítotf’ tsz-ében hárman gondoznak félszáz lovat, váltott éjjel-nappali ügyeletben. — Kellemesen csalódtam, na — tereli a szót újfent a felemelt nyugdíjra. — Igaz, nej» bánnám, ha még legalább harminc év hiányozna a nyugdíjból — céloz nevetve a korára. — A lábam érzi leginkább a hatvanötöt. De azért, ha az erőm engedi, azután is helytállók, hogy szert tehessek egy kis nyugdíjpótlékra. Az évek folyamán némi „aranytartalékot" is gyűjtögettek öreg napjaikra Gulyásék. — No, nem sokat. Egy kis zsinegre valót — mosolyog tréfásszemérmesen. — Nincs azon mit szégyelni — tromfolja le a felesége. — Valid be őszintén, hogy elég lenne a tsz-nek aratózsinegre a nyáron az a pár ezer forint. Búcsúzunk. A sövény mellett pulik acsarkodnak láncon. Elkelnek itt a távoli tanyán. A házigazda a szikrázó délutáni verőfénybe emeli az arcát. Az jut eszébe, hogy az öregkort immár újfajta gondoskodás teszi biztonságossá. S erre a törődésre Gulyás István és tízezernyi társa becsülettel rászolgált. Jóba Tibor
