Petőfi Népe, 1967. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-02 / 28. szám

1W7. február 2. csütörtök

5, oldal

Az iskolareform szellemében

gazdagok vagyunk

Gsávoly és Bácsalmás után a közeljövőben Garán szándékozik hétközi diákotthont létesíteni a Bajai Járási Tanács. Erre alkalmas épület már van, igaz, hogy egyelőre az állami gazdaság tulajdonában, a Bajai Állami Gazdaság azonban kész lemondani az egykor üzemi étkezde céljait szolgáló épületről a tanulóotthon javára. Annál is inkább, hiszen azok a szülők — akiknek gyerekei az új tanévben majd ide kerülnek — már hosszú évek óta az állami gazdaságban dolgoznak.

Ha a járás tájegységeinek megfelelő, harmadik hétközi tanulóotthon is létrejön, az 1967— 1968-as tanévre teljesen befejeződik a körzetesítés a bajai járásban és csaknem 200 külterületen lakó kisdiák számára nyűik lehetőség arra, hogy a körzeti központokban, szaktanárok felügyelete mellett magasabb színvonalú ismereteket szerezhessen az általános iskolákban. í

Miért nem {

Gyakran előfordul velem, hogy elvesztem a holmijaimat. Valahol otthagytam a töltőtollamat is. De tisztában lévén szórakozottságommal, mindjárt azután, hogy megvásároltam, rákarcoltam otthoni telefonszámomat. Este hét órakor szobámban csengett a telefon. Egy mély férfihang kérdezte:

— Maga hagyott ott a postán egy töltőtollat belekarcolt telefonszámmal?

— Igen, az az én tollám. Vissza akarja juttatni nekem?

— Hát ezt meg honnan vette?

— Hogyhogy honnan? Akkor miért hívott fel?

— Meg akarom tudni miért nem fog?

— De kérem! — A felháborodástól többet nem tudtam mondani és lecsaptam a kagylót. Félóra múlva, mikor nekifogtam fürödni, a telefon ismét elkezdett csörögni. Sietve lemostam magamról a szappant, fürdőköpenybe bújtam és a telefonhoz mentem. Töltőtollam bitorlója azon erősködött, hogy magyarázzam meg neki, miért nem fog. Letettem a kagylót, De a csöngetés megismétlődött.

— Valószínűleg kifogyott belőle a tinta — mondtam, hogy megszabaduljak tőle. Egy idő |

A másik, ugyancsak az iskolareform szellemében fogant létesítmény a bajai járásban, a csávói yi központi tanműhely. Ez ugyancsak szeptemberben kezdené meg működését és az iskolák gyakorlati oktatásához a tantervi követelményeknek megfelelő félkész anyagokat állítana elő az úgynevezett fa-, fém- és papírmunkákhoz. Az épület már itt is rendelkezésre áll, megfelelő átalakítására, s az anyagok előkészítéséhez szükséges különféle megmunkáló gépek beszerzésére a közeljövőben kerül sor.

A bajai járás művelődésügyi szerveinek kezdeményezése bizonyára másutt is követőkre talál. Ott ahol az illetékesek azon fáradoznak, hogy tovább csökkenjen a színvonalbeli különbség a városi és a falusi iskolák oktató-nevelő munkája között.

K. A.

fog?

múlva, már visszaültem a kádba, a telefon ismét csöngött.

— Megnéztem — értesített ugyanaz a hang. — Még sok tinta van benne, de a toll mégsem fog. Önnek tudnia kell, hogy miért.

— Tisztítsa ki a tollat — tanácsoltam neki —■, hagyjon engem békén.

— Fényesre pucoltam a tollat és mégsem fog. Miért?

— Nem tudom.

— Maga hogy képzeli? —

Dörgött felháborodottan a telefonból a hang. — Rásóz az emberre egy rossz töltőtollat és még kínozza is? Miféle disz- nóság?

Lecsaptam a kagylót, de a telefon szünet nélkül csöngött. Éjféltájban kimerült minden tudásom a töltőtollak hibáival kapcsolatban, javasoltam, hogy pöcögtesse meg az oldalát.

Éjjeli egy órakor a telefon csengése riasztott az ágyból. Töltőtollam új tulajdonosa közölte velem, hogy a pöcögtetés után a toll szépen elkezdett írni, már megírt vele néhány levelet és nagyon köszöni a tanácsokat.

Azóta nem írom rá a holmi- ] jaimra a telefonszámomat.

(Oroszból fordította S. B.)

Ilyen

Csillogó, modem, otthonos... Mindezt el lehet mondani róla, pedig...

De ne vágjunk elébe. Tehát: amikor belép, egyszeriben jókedve támad az embernek. Száz szín, ezernyi forma. Játékország! Egyetlen pillantással felöleled — mosolyogsz. Szemügyre veszed tüzetesebben, s új meg új meglepetést, örömet találsz a részletekben is.

Tessék csak megnézni a képen: Nincs itt két azonos darab. S nincs semmi, amit készen vettek volna. Illetve: csupán a szőnyeg (a tanács ajándéka), a többi pedig mind, egytől egyig a fiúk szerzeménye és keze munkája.

A kiskőrösi fiú diákotthon tanulói két hónap alatt varázsolták elő a semmiből ezt a hangulatos ifjúsági klubot.

Így történt:

Egy járási népművelő tanácskozáson a honismereti mozgalom kiterjesztéséről volt szó, s ennek kapcsán árról; mentsük meg a már senki se hordta népviseletet, a nem használatos házieszközöket és a padlás zugába hajított bútorokat.

Jó, de hova tennénk azt a rengeteg holmit? — töprengett dr. Berényi István, a diákotthon nevelőtanára, aki szintén ott volt az értekezleten. — Hiszen így is alig férünk a kollégiumban.

A pincében, persze! Ott rendbe tehetik, ápolhatják, kijavíthatják az összegyűjtött tárgyakat. Sőt... miért ne?!... Ezzel megformálódott a terv.

Nem sokat kellett magyaráznia a fiúknak, tüstént megértették és kapva kaptak rajta: Pompás lesz, Tanár úr, hogyne, megcsináljuk. Klub lesz a pincében! ...

Először is ki-ki körülnézett otthon. Korsók, cseréptálak, petróleumlámpák, tulipános ládák,

kútlánc, lócák, százesztendős rézcsatos könyvek gyűltek halomba a pincében. Szappan és festékszag terjengett, kopácso- lás hangzott. Nyüzsgött a kollégium mindahány lakója.

De festékre, szögre, \dllany- drótra, mit tudom még mire pénz is kellene. A gimnázium adott ugyan néhány száz forintot a legszükségesebbre, de evés közben jön meg az étvágy: Miért ne lehetne még szebb a mi klubunk?!

Elmentek dolgozni a gazdaságba. Kerestek 1200 forintot, s azit mind a klubra költötték.

Ha nincs ennyi ötlet, fantázia ezekben a gyerekekben és fiatal nevelőjükben, altkor is bizonyára mutatós kis múzeumot állítottak volna ki, nagy szorgalommal és sok lelkesedéssel. De otthont akartak varázsolni maguknak, s volt hozzá szívük, fantáziájuk, hogy a tarka-barka rég elvetett holmikból egész kis mesevilágot építsenek a maguk képére és mulatságára.

Maguk alakították ki ennek a kis birodalomnak szokásait és törvényeit is.

Berényi tanár úr mesélte, hogy a klubvezetőség — ifjúsági önkormányzatuk van — először az ő tanácsára úgy döntött, hogy nem tilthatják meg a dohányzást. Hanem aztán már az első alkalommal eltörölték ezt az engedélyt. Mert amint telefüstölte a helyiséget

néhány dohányos, a többi tüstént tiltakozott: Menjetek ki, ott rontsátok a levegőt!... Azóta nem szabad a klubban dohányozni.

Maguk a klubtagok kívánták, hogy tánc közben ne szabadjon lekérni; s hogy ne legyen csellengés a „bárpultnál”, az ügyeletes „pincér” hordja ki a szendvicset meg italt; meg hogy ne jöhessenek be többen, csak ahány ülőhely van. És így tovább ...

A klub vasárnapomkint délután van nyitva. Belépőjegyet már hét közben előre lehet váltani, ha az igénylő ellen nem merült fel tanulásiban, magatartásban különösebb panasz. Három forint a „beugró”, de kétszemélyes, mert kislányt vagy barátot is hozhat a klubtag. A zenét a gimnázium megyei versenyt nyert gitárzenekara szolgáltatja. Szeszes italt nem mérnek.

A TIT segítségével féléves munkatervet készítettek, ennek keretében országosan ismert sportolókat és művészeket is meghívnak előadásra. A Petőfi Szakszövetkezet támogatja őket ebben a törekvésükben anyagilag.

... Tudomásom szerint mesz- sze földön ez az egyetlen ilyen klub. Ifjúsági klub van ugyan másutt is. De az többe került. Pedig hány helyen szeretnék, ha lenne végre náluk is egy barátságos kuckó, ahol jól érzik magukat a fiatalok.

Csakhogy, ha szóba kerül, többnyire azzal intéződik el, hogy: „Olyan gazdagok még nem vagyunk.” „Sok pénz az, s nálunk a pénz fontosabbra keű.”

Nos hát, éppen ez az. Nem kell hozzá sok pénz. Persze ahol nem akad egyetlen üres szoba sem, ott nem sokat lehet tenni. De ahol volna hely, ott a többitől igazán nem kell húzódozni. Mert igenis gazdagok vagyunk, gazdag a mi ifjúságunk leleményben, tűzben. Tessék csak rájuk bízni, megcsinálják.

S jobban fogják szeretni, mintha készen kapták volna.

Ezért olyan szívderítő a kiskőrösi példa.

Mester László

miért vásároljuk ml a tejet literenként háromhatvanért, amikor ... el is adhatjuk ugyanannyiért? Ma is leadja a nyolc, tíz litert, s ráadásul februárban fia is lesz, és... tíz liter az harminchat forint naponta! Havonta meg annyi, mint... — Nem tud számolni, mivel az asszony szinte kétségbeesve si- koltja:

— Jó, jó, de... ki feji meg? Én? — ujjával a mellére mutat.

— Hát persze. Nem is én.

— Én húzgáljam, markolgas- sam azt az izét... — Megsápad kegyetlen, mert hisz ilyent még sose tett. S szinte látja a tehén négy, vastag és eléggé hosszú csecsét.

— Naná, mit gondolsz? Nem mondom, amikor ráérek, hát... megfejem ... meg én. Szívesen. De úgy, általában a te dolgod.

Pillanatig csönd. Rózsika csak áll, néz, aztán a régi temető felé fordul, ahonnan harsan a gyermekek lármája.

— Abból ugyan nem eszel, amit én fejek! — mondja csendesen és lódul be, a konyhába.

Ext cl a pillanattal kezdődött el a baj. Folytatódott azzal, hogy suttyomban még aznap levelet írt Pestre, a nővérének. Nem szólt se este, se másnap egyetlen egy felesleges szót, se rosszat, se jót, se a gyermekekhez, se a férjéhez. Csak mosott, vasalt, rendezkedett. Ezt a ruhadarbot ide, azt meg oda.

Másnap délután zaj támadt az udvaron. Bacsa Sándor, meg az ura vezették be az udvarra a tehenet. Rózsi mégjobban elsápadt. Azt hitte, mire idejön a tehén, a levél is megérkezik Pestről, és tessék levél nincs, a tehén meg itt van... de ő nem feji meg, nem és nem! Hát ezért ment férjhez Kovács Ferihez?

A tehén nagy esemény, nemcsak az udvaron, hanem az utcában is. Egy tehénnel több, és több tej megy esténként a csarnokba. Érdekes, azonnal elterjedt a hír, hogy Rózsika nem akarja megfejni a tehenet! Előbb csak a környéken beszélték, aztán túl, hamarosan felkerült a szó a Nagy utcára, és este már Bogdán József, Rózsika apja is tudta.

— Elmegyek, megnézem, mi igaz a szóbeszédből, mi nem, — mondja szelíden a feleségének.

— Eredjél, apja, eredj... — feleli az asszony halkan, és nagyot sóhajt, ő még többet tud,

mint a férje. Tudja, hogy lánya ma, vagy holnap eltűnik a faluból és nincs tovább.

Az öreg Bogdán éppen akkor nyit be az udvarra, amikor a veje, Kovács Feri a kútgárgyán a tejet szűri, és konyhából hangos, civakodó beszéd, meg gyermeksírás hallik.

— Mi van itt? — kérdezi csendesen.

— Hogy mi? Hát menjek csak be, a konyhába, akkor megtudja! — bömböli inkább a veje, mint mondja.

— Mit tudok meg? — s a hangja olyan szelíd, olyan alázatos.

— Azt, hogy... a lánya megveszett, levelet kapott és menni akar Pestre!

— Igen? Pestre? — s lassan, nagyon lassan, szinte lábujjhé- gyen megy a konyhába. S közben annyi minden eszébe jut. A rengeteg prédikáció, amit széjjel szórt itten a faluban ... a gyermeket úgy kell nevelni, hogy szelíden, szépen, még szóval sem bántani, csak érvelni, meggyőzni, egy ujjal hozzá soha nem nyúlni... Rózsi felkattint- ja a villanyt. Ölében csomó holmi, s bámul az apjára.

— Mit akarsz, kislányom? —

kérdezi az apja. Rózsi mintha darálót hajtana, úgy hadarja:

— Én nem arra születtem, hogy térdig járjak a ganébam, hogy felkeljek hajnalban, hogy tehenet fejjek, hogy... — az apja beleszól:

— Nem arra születtél, hát mire születtél kislányom? — de az utolsó mondatot már ordítja és elébe toppan. — Hol az a fejő? Vedd a kezedbe azonnal és fejd meg azt a tehenet, mert...

— Megfejtem már.:. —

mondja a veje az ajtóban ria- dozva.

— Nem baj, én látni akarom, hogyan feji. Ahol annyi tej volt, maradt még valamennyi ... Hol az a fejő? — De immár harsog nemcsak a konyha, hanem az egész ház.

... S alig pár perc múlva az új, frissen meszelt ól gyenge derengésében Rózsika ül a kis- széken, térdei között a fejő, és eléggé gyengén jön még egy kis tej. De jön. És lám, nem is olyan kellemetlen dolog a fejés.

••• És véggel már vidámabban vitte a fejőt az ólba; este méginjeább, és mára már ő maga hordja a tejet a csarnokba... Szabó Pál