Petőfi Népe, 1967. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-16 / 40. szám
I9RT február 16. esfitSriök ö. oldat Falusi pillanatképek Ladánif benei változások Az iskola pálmaháza Csontig ható szél söpri a főutcát. Ami por akad ebben a fagyasztó időben, mind arcába vág az embernek. Sietve kémlel körül az utas: hol van menedék. Szerencsére itt a cukrászda, irány egy jó forró kávé. Vajon kapható-e? Ekkora kis faluban — 1750 lakos, ennek is csak 15 százaléka él a községben — joggal aggódik az ember. Ám fölösleges. Van kávé és nem is rossz. Mutatja a forgalom is, nem unatkozik a kisasszony. Süveges-kucsmás tanyai emberek, berlinerkendős asszonyok isszák a kávét. Nem is állhatom meg, hogy szóvá ne tegyem kísérőmnél; hiszen a szomszédban a kocsma, nem alkalmasabb ilyenkor a kisüsti, vagy a kadarka? Meglepő választ kapok: — Lassan már annyian járnak feketére a cukrászdába, mint a kocsmába. Önzetlenségből: jeles Az általános iskola aprócska igazgatói szobájában ágy és otthonosságról árulkodó holmik. Megkérdem Tóth Katalin igazgatónőt: vendégszobát rendeztek itt be? — Én lakom itt, ez az igazgatói lakás is. — Ezt nem értem, nem jutott eddig pedagóguslakásra? — Hát jutni éppen jutott, nekem is. De úgy gondolkoztam: vannak itt családos kartársak, én meg egyedül vagyok. Nekem jó lesz még egy ideig ebben a kis irodában. Ezért költöztem be ide. Higgye el, megférek itt. Ilyesmivel is kevés helyütt találkozik az ember! És ennek a humánus, önzetlen gondolkodásnak a hatása érződik az egész iskolán, gyerekeken, pedagógu- spkon egyaránt. Kopott otthon Kolinászy Dezsőnével, a művelődési otthon igazgatójával bent a nagyteremben találkoztam. Tüdőszűrés folyik éppen és belátogatott: rend van-e. — Hát így nézünk ki. tessék körültekinteni. A padló, a mennyezet, a bútorok ... Nézzük. A padló: hajópadlónak csúfolták valaha, hulladék nyárfadeszkából készült, félméteres darabok hiányzanak belőle, lábát törheti az ember. A mennyezet több helyen beázva, sárgafoltos, rossz lehet a tető. A bútorok: ahány asztal, annyiféle, a székek hasonlóképpen. Szedett-vedett a berendezés... Bontási anyagból épült a ház 1952-ben... — Most kértünk a járástól 100 ezer forintot felújításra, mert így már nem tudunk dolgozni. A körülmények valóban mostohák, de mégis, az eredmények? — Volna itt élet. Egy-egy jó előadásra még a tanyákról is bejönnek az emberek. Tatárszent- györgyről, Kunbaracsról és még Lajosmizséről is ellátogatnak rendezvényeinkre. De hát kopottak vagyunk... Tessék megnézni: könyvtárunk a kultúrotthon ruhatárában szorong. Talán ha megkapjuk a százezer forintot... Kézfogás a kandallónál Fórián László párttitkár éleszti a tüzet a pártház nagytermében. Választási gyűlés lesz, lassan szállingóznak a meghívottak. Addig kivallatom a párttitkárt a fiatalság felől. — Nem volna itt baj a fiatalsággal, csak helyiség volna megfelelő a klubélethez. Bár Bujdosó Béla, a KISZ-titkár Kecskeméten dolgozik, a fiatalok mégis rendszeresen részt vesznek a KISZ-életben, nem húzódoznak a politikai oktatástól sem. A klub ? Megvan az egész évi program, amit be is tartanak, hetente egyszer klubnap, havonta egyszer táncos rendezvény. Rádió, magnó, társasjátékok állnak rendelkezésükre. Pezseg az élet, falusiasán persze. Csak a helyiség lehetne vonzóbb ... Visszatérő refrén: a helyiség ... a helyiség. Hivatkoznánk más községek öntevékeny kezdeményezésére: nem lehetne a tszcs-k és a tsz bevonásával valamit elindítani addig, amíg a kért segítség megérkezik? És ha nem, vagy csak sokára érkezik meg?... Nagy darab kucsmás ember lép be feleségével. Aztán sorjázik a többi. Nincs több ideje a párttitkárnak, mert a vendégeket kell fogadni. Sorba kezet fog a jövevényekkel, aztán leülteti őket. Olyan a kézfogása, hogy az ember megérzi a tenyerén: Vasból való. Megyeszerte híres ma már a soltvadkerti iskola. Sok mindenről: jó eredményekről, a példás oktató munkáról — de legfőképpen talán híres még a megyehatárokon túl is pompás gyakorlókertjéről, Szakács László biológia tanár művéről, melyet minden rendű és rangú pedagógiai intézmények és főhatóságok annyiszor látogatnak, tanulmányoznak és mindig dicsérnek. Ebben a miniatűr mintagazdaságban kertet művelni tanulnak a gyerekek. Hiszen a vidék kitűnő gyümölcs- és bortermő táj. Itt tanulják meg tehát szeretni és érteni a szőlőmunkát, a gyümölcsfaigondozást, a környékbeli dúsan termő kertek jövendő munkáskezű gazdái. De nemcsak úgy belekóstolnák ám a kertészkedésbe, hanem igyekeznek alaposan beletanulni. Szőlőjükben 90 fajtát termelnek. Egy-egyből csupán három tövet, de ez is elég ahhoz, hogy a gyerekek megismerjék tüzetesen a gyakorlatban szárnba- jöhető valamennyi fajta kezelését, ápolását, termesztését. A múlt év. azt mondják, jól beütött Nem ami a termés- eredményeket, hanem ami a minőséget illeti. A hosszú őszben kivárhatták, míg a legkésőbbi fajta is beérett, s csak akkor fogtak a szürethez. Némelyik tőkén már mazsolára töpörödött a szőlő. A must 21 cukorfokos volt, s a bor zamatos, meg erős is. Azelőtt télen jobbára csak a műhelyben tudták foglalkoztatni a gyerekeket tanáraik. Ám az idén már télen is szorgos-' kodhatnak a növények között. Az iskola udvari traktusán a nyitott folyosó egy részét be- üvegeztették, s hosszú, nat>fé- nyes pálmaházzá alakították át. A gőzfűtést megpótolták még kályhával is. Most a 25—30 fokos párás meleg s a sápadt téli napsütés neonfénnyel támogatva, valóságos őserdőt nevel itt vényből; virágból, különféle pálmákból és kaktuszokból. A pálmáház Dóra Ferenc tanár birodalma. Ö és a legjobb tanulókból válogatott kis kollektívája rengeteg elfoglaltságot talál itt tél közepén is. Állandóan ellenőrizni a hőmérsékletet, locsolni és sűrűn permetezni, mert a párás melegben nemcsak a növények érzik kiválóan magúikat, hanem a gyorsan szaporodó kártevők is. Az idegen alig győzi a látnivalót ebben a kis pálmaházban. Az egvik asztalon már virágzik a jácint, amott bomlik a tulipán szirma. A sarokban vidám zöld leveleket ereget a citromfa, amott pedig rózsatövek. Három hét múlva már virágba borulnak; Óriás filodendron, szobaborostyán, szanszeviéria és ho- vea-pálma, dracéna és már bomladozó, 10—14 centiméteres tányérokat nyitni készülő hatalmas román szekfű. A természetben ezek így együtt sohasem találhatók, túszén távoli égtájakról valók. Nálunk a szabadban alig néhány maradna meg közülük. De ■ itt, ebben a buja tenyészetben, a gyerekek és tanárok szerető gondoskodása alatt gyorsan, gyönyörűen növekednek. Pálmaház a faluban, egv falusi iskolában! Nem is akármilyen! Hol dicsekedhetnek cl ilyesmivel? Pedig nem került valami sokba. De nem az a nagyszerű benne, hogy olcsó volt, hanem az, hogy a lelkesedésnek, a munkaszeretetnek, az ötletességnek köszönheti létét. Mester I asz ló •• Oí deka malter LEHET, hogy hat deka volt, lehet, hogy négy, nem ez a fontos. A tény mögött meghúzódó szemlélet. Megyénk egyik városában a súlyos tanteremhiánnyal küzdő iparitanuló-iskola néhány tantermet bérel délutáni használatra a gimnáziumtól. Az egyik nap valamelyik rakoncátlan gyerkőc lerúgott cipője sarkával egy félmarékra való maltert a folyosó szegletén. A gimnázium igazgatója pedig — a jó gazda félremagyarázott gondosságával vigyázván az épületre — aktát csinált az ügyből. Űgyannyi- ra, hogy az „épületrongálás” a megyei hatóságig eljutott, sőt egy megyei értekezleten is szóba került. Persze, a kedélyek azóta megnyugodtak, a jelentéktelen ügy elintéződött, a lerúgott malter visszakerült a helyére. De az eset megmaradt tanulságnak. Ipari tanuló-iskoláink megyeszerte — országosan is — gondokkal küzdenek. A tanulók létszámának emelkedésével nem tudtunk lépést tartani az iskolaépületek bővítésében, fejlesztésében. Sok millió forintot fordítunk ma is tantermek, új ipa- ritanuló-iskolák építésére, de mindez kevés, még nagyon sok helyen kölcsöntermekkel oldják meg a szorongató helyzetet. Magluk az ipari tanulók a kárvallottjai ennek a — minden bizonnyal átmeneti — helyzetnek, hiszen ők hozzák az áldozatot azzal, hogy sokszor éjszaka hagyják el az iskolaépületet. NOS, EZT a helyzetet meg kell érteni és meggyőződésünk, hogy minden hivatását szerető pedagógus meg is érti. Az iskolaépület nem lehet magántulajdonként kezelni és ha szükség van rá, a gimnáziumba be kell engedni zsörtölődés nélkül a tanulni vágyó jövendő szakmunkásokat is. Ismételjük: a fent említett öt deka malter esete nem tipikus, de szóvátesszük mégis, mert a közeljövőben a kölcsöntante- rem-igénv talán még nagyobb is lesz. És ezt a kérdést nem lehet másképpen megoldani, mint közös jószándékkal, segítőkészséggel. Aminthogy tudunk olyan eseteket, amikor igazgatók maguk kínálták fel a kölcsöntanterimet az ipari tanulóknak. Helyes, jó gyakorlat ez! MINDEZEK betartása mellett a bérlőknek kötelessége, bárha tetemes bért fizetnek is a tantermekért, hogy óvják és védjék a tantermeket és azok felszerelését. Erről nyilván nem is kell szólni.-1 —f De — meleg barátság süt belőle. Balogh József Egy művelt ember A z üdülőben a két hét általában elegendő arra, hogy az emberek kigcmbolkozza- nak. A legtöbben nemcsak ruhájukat vetik le — ezt még akkor is, ha aktjuk a strandon nem éppen előnyös, ha kifejlett has, számos tyúkszem, bütyök, túlzott hajzat, kiálló borda, ilyen, vagy olyan ficam torzítja is el megjelenésüket —, hanem, igenis, belülről is vetkőznek. Ennek köszönhetem, hogy a múlt nyáron, a Balaton partján, teljes egészében megismertem Hosszú Tivadart. Eddig csak hallomásból tudtam, hogy egy nagy vállalat főkönyvelője. Kollégái, ismerősei becsmérelték. Kijelentették, ’ ogy kicsinyes, rideg számkukac, aki sem gyöngédebb érzelmekkel, sem ■■■ magasabb eszmékkel nem törődik, akit a számokon és könyvelési tételeken kívül semmi sem érdekel. Egyoldalú alak, szakbarbár. Ilyen előítélettel vettem hát szemügyre Hosszú urat, akivel a sors és a gondnokság szeszélye következtében ezúttal egy asztalnál étkeztem. Fanyalogtam, ez aztán a szerencsétlen véletlen, miről beszéljek vele az elkövetkezendő hetekben, naponta háromszor is. Elhatároztam, hogy csak biccentek, s megmaradok a formális üdvözlés és a legszükségesebb felületes csevegés határain belül. Am hiába voltam én passzív, kiderült, hogy ő igen beszédes kedvében van. Kifaggatott, mi is a foglalkozásom és amikor bevallottam, hogy van valami közöm a könyvekhez, area felderült: — Ó, a könyvek, a könyvek, nagy dolog az irodalom... En például rengeteget olvasok... Persze otthon, a munkám miatt kevés időm van rá, de azt a kis időt is rendszeresen beosztom. A szabadságom alatt viszont igyekszem mindent pótolni, majdnem hogy tobzódom... mert művelődni kell. Elővette a zsebtárcáját, abból egy összehajtogatott cédulát. Sűrűn gépelt sorok voltak a kis papírlapon, elémleb- bentette, s már egy fél pillantás meggyőzött róla: könyvcimekkel van tele. Es minden cím mellett egy szám áilott. K érdésemre készségesen magyarázni kezdte. — A könyvjegyzékekből, a hirdetésekből pontosan kiírom magamnak, hány oldal mindenegyes könyv. Régi gyakorlatom alapján, vontosan tudom, hogy mennyi * teljesítőképességem, hogy például most, a 14 nap alatt, hány oldalt tudok elolvasni. Mostani listámat tehát így állítottam össze. Átlagban percenként egy oldallal végzek, tehát a kisebb terjedelmű könyveket és a vastagabbakat vegyítve állítottam össze ezt a könyvjegyzéket. Kipróbáltam, hogy napi programomba négyszázhúsz percet illeszthetek olvasásra, tehát négyszázhúsz oldalas könyvet intézhetek el. A színmüveket jobban szeretem, ott kevesebbet nyomhatnak egy oldalra, tehát az egy oldalt ötven másodperc alatt intézem el. Az eddigi rekordom egy Moliere-da- rab volt, már nem emlékszem a címére, de az nem is fontos, negyvenöt másodperc alatt végeztem egy oldallal, mert igen rövid replikák vannak ebben a színdarabban- Másfél perc alatt két oldal, szép teljesítmény, nem? A Shakespeare, az nehezebb. Sok bajom van vele. Hanem tudja, hogy az a Dosztojevszkij, nahát! A Karamazov-test- véreket tavaly Lillafüreden elkezdtem, a hatszáznyolcvanadik oldalig jutottam el, most fogom, itt, befejezni, aztán ezt is lepipálhatom... Minek imák ilyen hosszúa- kat? En nem szeretem a restanciát, hogy az ember kénytelen legyen a múlt évről átvinni a következő évre... Deficit mit meg nem tesz az ember az irodalomért, a művelődésért... Mondja kérem, maga "astag könyveket ír? Körülbelül hány perces egy kötete?... M egadtam neki a felvilágosítást és fejcsóválva vettem tőle búcsút. Magamban azokra dohogtam, akik any- nyira rágalmazták ezt a müveit embert. Nádass József
