Petőfi Népe, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-13 / 11. szám
1967. Január IS. péntek 3. oldal Száznyolcvanezer embert mozgósítanak a megyében a földművesszövetkezeti A MÉSZÖV elnökének tájékoztatója választások SOrán Még egy üzem Konzervgyári **KllIISágbatl telepet létesítenek Szabadszálláson Az Országos Földművesszövetkezeti Tanács, a SZÖVOSZ- ban egyesült szövetkezetek VI. kongresszusát az alapszabályoknak megfelelően ez év májusára hívja össze. Ezt megelőzően megtartják a középirányító szervek — MÉSZÖV, MÉK — és az alsóbb szövetkezeti intézmények — földműves-, takarék- és szakszövetkezetek, valamint a méhész szövetkezetek, egyéb szakcsoportok, társulások, taggyűléseit, köz- és küldöttértekezleteit. Újjáválasztják a vezetőségeket. Ez a megye 36 földművesszövetkezetét, 24 takarék- szöve'kezetét, 20 szakszövetkezetét, 3 méhész szövetkezetét és több mint száz szakcsoportját, társulását érinti. A választások során az egymást követő különböző gyűléseken mintegy 180 ezer szövetkezeti tagot mozgósítanak. A földművesszövetkezeti választásokról kértünk tájékoztatást Brachna Jánostól, a MÉSZÖV elnökétől. — Az előttünk álló sokrétű feladat szükségessé teszi, hogy politikailag tói előkészítsük a választásokat. Ennek alapját az előző választások óta eltelt négy esztendő gazdasági és mozgalmi eredményeinek értékelése adja. A tagértekezletek, a helyi köz- és küldöttgyűlések január l-től február 20-ig zajlanak le. A földművesszövetkezeti küldöttközgyűlések, takarékszövetkezeti, szakszövetkezeti. köz-, valamint küldöttgyűlések már-' cius 31-ig történnek meg. Hasonlóképpen eddig az időpontig zajlanak le a MÉK-küldött- gyűlések is. A megyei küldött- gyűlések végső időpontja ez év április 15-e. Az újjáválasztások során megválasztanak 8075 küldöttet, 95 megyei, 12 járási, 2830 szövetkezeti vezetőségi tagot.- Tudomásunk szerint szervezeti változások is lesznek a választások során. — Igen. A megyei küldött- gyűlés önálló, napirendi pontként tárgyalja a földművesszövetkezeti járási központoknál végbemenő szervezeti változásokat, illetve az ebből következő szövetkezeti tagsági viszony változását. A szövetkezetek számának csökenése, az alapszövetkezetek szervezeti megerősödése, valamint a gazdaságirányítási reform során a szövetkezeti mozgalom szervezeti felépítésének szükségessé váló egyszerűsítése r-a már nem teszi indokolttá a földművesszövetkezetek járási központjának további fenntartását. Az Országos Földművesszövetkezeti Tanács azt javasolja. hogy a földművesszövet- kezetek küldöttgyűlései határozatilag mondják ki kilépésüket az FJK-ból és a MESZÖV-höz kérjék felvételüket. A földművesszövetkezeti küldöttgyűléseken már nem járási, hanem megyei küldötteket választanak. A már említett indokok alapján a takarékszövetkezetek is kilépnek a járási központokból, illetve a MESZÖV-höz lépnek be.- Ezek szerint megyénkben is valamennyi FJK megszűnik. — Egy kivételével. Az Országos Földművesszövetkezeti Tanács javaslata alapján a kiskőrösi járásban indokolt az FJK további fenntartása a szakszövetkezetek miatt. A járás földművesszövetkezetei és takarék- szövetkezetei ugyancsak a MÉSZÖV tagjaivá válnak. Így a kiskőrösi FJK irányítása alá kizárólag a szakszövetkezetek tartoznak. A kecskeméti járásban levő öt szakszövetkezet közvetlen a MÉSZÖV irányítása alá kerül A kiskunmaisai Jonathán és a kiskunhalasi Szőlőskert Szak- szövetkezet irányítását pe^ig a kiskőrösi F.TK látná el. Mivel az említett FJK működési területe másik két járásra is kiterjed, neve a földművesszövetkezetek járási központja helyett területi szövetség lesz. A területi szövetség a legfelsőbb szerve az elképzelések szerint egy 20—30 tagú küldöttgyűlés, amely 5—9 tagú igazgatóságot és 5—7 tagú felügyelő bizottságot választ. — Mi az, amire különösen ügyelni kell a választások során? — A választott szerveket alkalmassá kell tenni az fmsz-ek előtt álló megnövekedett feladatok eredményes végrehajtására és ellenőrzésére. Fontos, hogy a választott szervek összetétele tükrözze a falu gazdasági és társadalmi szerkezetében, illetve a tagság megoszlásában bekövetkezett változásokat. Ezért javasoljuk, hogy a vezetőségbe mindenütt megbecsült, a termelőmunkában helytálló, a társadalmi életben tevékenyen részt vevő, a szövetkezeti mozgalom kérdéseiben megfelelő ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkező, áldozatkész és felelősségtel ies szövetkezőket válasszanak. A MÉSZÖV elnöke végezetül hangoztatta: — A MESZÖV-nél szervező bizottságot hoztunk létre, melynek feladata, hogy az alsóbb és középirányító szervek vezetőségújjáválasztó gyűlései az Országos Földművesszövetkezeti Tanács határozatának szellemében a szövetkezeti demokrácia betartása mellett történjenek. A választásokat megelőző beszélgetések alkalmasak arra, ho°y az MSZMP IX. kongresszusának és a megyei pártértekeziet- nek határozatait széles körben megismertessük és mozgósítsuk íróságunkat annak végrehajtására. K. S. ASSZONYOK, lányok ülnek egy nagy tágas helyiségben, s hagymát pucolnak. Lehetnek vagy negyvenen, zaj azonban nincs, még a kályha duruzso- lása is hallatszik. A hagyma- pucolás nem valami bonyolult művelet, mégis inkább a munkára összpontosítják minden figyelmüket. — Nem valami szép munkahely ez, sőt nagyon is sivár — mondja Való Istvánná munkavezető. — Nemrég még a Borforgalmi Vállalat tárolt itt bort. Mi azonban mégis nagyon örülünk ennek is, hiszen itt helyben, Szabadszálláson dolgozhatunk. Naponta átlagban 50 forintot keresnek az asszonyok. Két műszakban 80 főt foglalkoztat a Kecskeméti Konzervgyár. Ügy hallottuk, bővül a telep és még többen jöhetnek ide munkára. Ez nagyon jó lenne. VÄRADI István. a szabad- szállási tanács vb titkárától érdeklődtem mi igaz a telepbővítésből. — A tanács évek óta azon fáradozik, hogy helyben teremtsen minél több munkalehetőséget, mert közel ezren járnak el naponta a községből dolgozni. Igen sok az eljárók között a nő is. Tárgyalásaink sikerrel járkezd beérni. Január elején egy munkaruhákat készítő telepet helyeztek üzembe, most pedig arról van szó, hogy a Kecskeméti Konzervgvár létesít félkész árut feldolgozó üzemet. Ezután Végvári Istvánt, a Kecskeméti Konzervgyár igazgatóját kerestem fel. aki megelégedéssel nyilatkozott a szabadszállási telep létrehozásának legújabb fejleményeiről. — Gazdasági törekvéseinkkel tel jes mértékben egyeztetni tudtuk a községi, a dunavecsei járási és a megyei tanács javaslatát az üzem létesítésére vonatkozóan. Először problémát Fehérneműs doboz exportra Tavaly 300 tonna csomagolókartont szállított a hazai gyógyszer- gyárak és az édesipar részére, valamint exportra a Bács megyei Nyomdaipari Vállalat Külföldi megrendelésre egymillió színes, oe- lofánablakos fehéme- műsdobozt készítettek. Az ízléses csomagolóanyagok termelését tovább fejlesztik, 1970-ig 2000 tonnára növelik a gyártást. Szabad'orgalomlan az olajliályhák Eddig az olajkályhákat a Szakszervezetek Megyei Tanácsa által kiadott kiutalásra lehetett megvásárolni. Idén már nem foglalkozik olajkályhák kiutalásával az SZMT, ugyanis az ipar az említett tűzhelyeket nagyobb mennyiségben gyártja. A jövőben a vasüzletekben bárki megvásárolhatja a többféle kivitelben készülő, korszerű tűzhelyeket. Nem olyan egyszerű Kint vihar söpri a jégkristályokat, vastag hópaplan borítja a községet. Jólesik a meleg szobában ilyenkor — állapítjuk meg Jakus Istvánnal, a foktői községi pártszervezet titkárával, aki egyben az egyetlen termelő- szövetkezetnek, a Békének is a titkára. A község kommunistáinak gondjairól beszélgetünk, s a melegben elfelejtjük a telet, s a tavaszt varázsoljuk ide, más szóval arról folyik a diskurzus, milyen tervei vannak a termelő- szövetkezetnek, hogyan küzd a munkaerőhiány ellen. Közös gondja ez párttagoknak, párton- kívülieknek. — Kevés a fiatal a termelő- szövetkezetben, közel van, — alig négy kilométerre — az egyre iparosodó Kalocsa. A fiatalok jobban szeretik a várost. Igaz, tavaly nyáron már volt némi változás, mert csaknem 40 diák kötött szerződést a termelőszövetkezettel és dolgozott fix keresetért. — Milyen magas az átlagéletkor a termelőszövetkezetben — teszem fel a mostanában „divatos” kérdést. — ötvenhét év. Higyje el ez az új nyugdíj rendelet már nagyon időszerű volt. Kétszáztizenöt nyugdíjas, járadékos van ugyanis a termelőszövetkezetben, akik nagy részét érinti az új rendelkezés. Nemcsak őróluk van azonban szó. A fiatalok mindig azt vetették a szemünkre, hogy kevés a nyugdíj, a járadék a szövetkezetben, inkább elmennek az iparba dolgozni. Most, hogy az ipari és a szövetkezeti nyugdíj nagyjából azonos lett, mindjárt más a hangulat. Az idén gyökeres változásra számítunk. Ennek előjelei máris jelentkeznek, a fiatalok érdeklődnek a közös gazdaság iránt. Nemrég négy új tagot vettünk fel a pártszervezetbe, köztük két fiatal tsz-tagot. Ax étet persze bonyolult és nemcsak a nyugdíj az, ami meghatározhatja valakinek az itt- maradását a községben. A rendszeres jövedelem is fontos. A kommunisták a termelőszövetkezet vezetőségével megbeszélték, és a termelőszövetkezeti közgyűlésen el is határozták, hogy azok, akik havifizetést akarnak a szövetkezetben, megegyezhetnek a vezetőséggel. Természetesen a fiatalabb generáció támogatja ezt. Az idősebbek közül többen még a régi hagyományos jövedelemelosztáshoz ragaszkodnak, ugyanis semmi sem olyan egyszerű. Azt hinné az ember, hogy egyhangúlag hozzájárulnak a fix fizetéshez. Mindent meg kell beszélni alaposan, megemészteni az újat nem is olyan könnyű. Ax eddigiek azonban még mindig nem merítik ki a lehetőségeket. Itt van például a szórakozás. Decemberben lemondott a művelődési ház igazgatója, új kellene helyette, aki tartalommal tölti meg a kulturális életet, a téli estéket. — Talán rövidesen ez is rendeződik — bizakodik a párttitkár. Aztán van más gond is. A kommunisták sokat törték a fejüket miképp lehetne . elérni a tagok állandó foglalkoztatását. Az is szóbakerül ugyanis gyakran, hogy a termelőszövetkezet nem ad állandó munkát, egyúttal állandó jövedelmet sem. A melléküzemágakra vonatkozóan van néhány kezdeményezés. Többek között a téglaégetés. Bak Sándor, a termelőszövetkezet elnöke elmondja, hogy jövőre az idei félmillió helyett másfélmillió téglát égetnek. Van sóderbányájuk, — foglalkoznak nádvágással, kosárfonással, a halastó is hoz valamit, majd ezt is kibővítik. — Egyszóval a gazdasági reform előkészítésének évében már most foglalkozunk sokmindennel, miképp lehetne a szövetkezet gazdálkodását tovább javítani, hiszen ez szabja meg a község gazdasági arculatát. A jó szövetkezetben elégedettebbek a tagok, nagyobb a jövedelem, ez természetes. Községünk 44 kommunistája saját gondjának vallja a közös problémákat. Megoldjuk a munkaerőgondjainkat, a gazdálkodás fellendítését. Az is biztató, hogy máris van két fiatal lány, aki nyolc általános után szakosító iskolára ment, hogy a szövetkezetbe visszatérve segítse az állattenyésztést. Igen, az élet nem olyan egyszerű, mint ahogy azt Jakus elvtárs mondta beszélgetésünk során. Egyre bonyolultabb a társadalmi fejlődés, ez egyben egyre differenciáltabb irányítást kíván. Kereskedő Sándor jelentett, hogy hol szereljük fal telephelyünket. Végül is a hónap végén a Gabonaf el vásári ó és Feldolgozó Vállalat hosszas tárgyalások után rendelkezésünkre bocsátja ottani — egyébként a községi ten ács tulajdonát képező — egyik raktárát. Sarok Antalnak, a vállalat igazgatójának megértő magatartása tette lehetővé az ügy kedvező alakulását. A ZÖLDBORSÓSZEZONRA már egy nagyobb. 250—300 női munkaerőt foglalkoztató előkészítő telepet kívánunk kialakítani. Itt júniustól március végéig dolgozhatnak majd a szabadszállási asszonyok. Szeretnénk azonban gyárunk tulajdonába venni és különböző beruházásokkal fejleszteni a helyiséget. Amennyiben ígv történik — és erre minden remény megvan — felszámoljuk a kezdetleges, eléggé mostoha körülményeket. Káposztasavanyító és almaborgvártó üzemmé fejlesztjük a telepet. Ehhez a gyárból néhány berendezést, is átadunk, rendbe hozzuk az udvart, ezenkívül étkezőt, mosdót, öltözőt, s esyéb szociális és egészség- ügyi létesítményt építünk. Célunk az, hogy ne csak szezonban, hanem esész éven át foglalkoztatni tudjuk itt a leányokat, asszonyokat. E RIPORT megírására tett körutamon azt tapasztaltam, hogy mindenki egyet akar. A tanácsi szervek erőfeszítései a helvi foglalkoztatottság megoldására ily módon sikerrel jártak. Nagy Ottó Énífési határidő ügyben az ÉPSZER — Hallói Évítési és Szerelőivari Vállalat? — Igen. Itt Jobbágy László termelési osztályvezető, megbízott főmérnök. — Az önök vállalata 1200 négyzetméteres műhelycsarnokot évit a Villamos Állomásokat Szerelő Vállalat (VÁV) kunszentmiklósi üzemének, amelynek elkészülte után újabb helybeli munikaerők felvételére nyílik lehetőség. A műhelycsarnok átadásának határidejét január 15-re módosították. Tudják-e tartani az újabb idővon. tot? — Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy az évületet határidőre átadjuk. A műhely- csarnok tetőzetét leszigeteltük, ily módon nem ázik be. A tetőn a munkát tavasszal fejezzük be véglegesen. Nyolc világító ablak hiányzik méa a tetőről, ezeket fóliával és nádvallóval v pótoltuk. Ajtók-ablaikok már be vannak évítve. A műhely belseje nem vakolt, hanem dörzsölt fal lesz. Ezenkívül a vadlczat betonozása van még hátra. A baj az, hogy a váratlanul hidegre fordult időjárás miatt nem tudunk betonozni. A fűrészporos kályhák, kokszkosa- rak ehhez a munkához ilyen nagy területű helyiségben nem elegendők, A VAV megígérte hogy két darab hőlégfúvó berendezést küld. Ha azok megérkeznek, folytatni tudjuk a murikat, amelyet 5—6 non a^ti be is fejezünk, s a műhelyt birtokba vehetik o VÁV ku-szent- miklósi tel-vének dolgozói. — Köszönjük, reméljük lesz. N. így O.