Petőfi Népe, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-07 / 6. szám

1967. január 7, szambát 3. oldal Szigethalom — Kunszentmiklós Mindenki csak nyerhet A Csepel Autógyár üzemet létesít a Kunságban A harmadik ötéves népgazda- különösen a távoli — kooperá- lés irányítása, ellenőrzése nem sá^. tervben jelentős összegeket ciós partnereink számát. Még okoz majd különösebb nehézsé- irányoztak elő a közlekedés Szombathelyen is gyártanak get. Ezenkívül gazdaságossági korszerűsítésére. Üj korszak ugyanis részünkre különböző szempontok is közrejátszanak, kezdődött hazánk közlekedésé- félkésztermékeket. Ezeket az- A bejáratos motorokat elindít- ben — jellemezte több lap. S után — többek között platókat, ják Kunszentmiklósra. Ott fel­nem véletlenül, hiszen ennek a népgazdasági ágazatnak fej­lesztésére előirányzott összege­ket a második ötéves tervhez mérten 40 százalékkal növelték. A vasút korszerűsítésével egy időben rohamos tempóban tör előre a közúti áruszállítás. Míg 1965-ben alig 3 százalék­kal szállítottak több árut te­hergépkocsin, mint vasúton, ad­dig 1970-ben a közúti szállítás kétszerese lesz a vasútinak. Eh­hez többek között 28 ezer te- * hergépkocsit és 7000 pótkocsit kap a népgazdaság. Űj Csepel-autók utolsó szemlén, mielőtt elhagyják a gyárat. (Sándor Géza felvétele.) Kezdés 50 munkással E közlekedésfejlesztési prog­ramnak — a megyei pártbizott­ság és tanács jóvoltából —, szerepe lesz egyik nagy közsé­günk, Kunszentmiklós iparosí­tásában is. A helyi és a megyei párt-' és tanácsvezetők ugyanis sikeres tárgyalásokat folytattak a Csepel Autógyár vezetőivel egy gyárrészleg idetelepítéséről. Ezek szerint a kunszentmiklósi géoiavító állomást átadják a Csepel Autógyárnak, amely a második negyedévben megkezdi itt a termelést. Felkerestem Kehrling Bélát, a gyár főköny­velőjét, s tájékoztatást kértem kunszentmiklósi terveikre vo­natkozóan. — Még ez év első felében 50 munkást veszünk fel kisebb vasszerkezetek gyártására. Pót- keréktartókat, kipufogó dobo­kat. lökhárítókat készítenek majd. Év végéig százra növel­jük a munká.slétszámot, s mint­egy 10—13 millió forintos ter­melési terv végrehajtásával bíz­zuk meg a kunszentmiklósi te­lepünket. A második lépcső — Milyen terveik vannak az üzem további fejlesztésére? — A második lépcsőben — 1968-ban — már szeretnénk ko­molyan számolni új gyáregysé­günkkel. A zavartalanabb al­katrészellátás érdekében csök­kenteni kívánjuk a külső — billenő platókat — a kunszent- miklósi üzemre profilíroznánk. Jövőre egyébként már 150 mun­kást kívánunk itt foglalkoztatni és 20 milliós termelési progra­mot bízunk a gyárrészleg kol­lektívájára. A harmadik lépcsőben — 1970-ig — 10—15 millió forin­tos beruházással új, korszerű, 3000 négyzetméter alapterületű darupályás műhelycsarnokkal fejlesztjük a telepet. Ide akar­juk telepíteni az alvázkeretek és a pótkocsik alvázainak a gyártását. Jól számosak Bács megyében — Mit jelent ez a foglalkoz­tatottság szempontjából? (Mint ismeretes, igen sok szakmunkás- képesítéssel rendelkező jár el a községből dolgozni, akik napon­ta órákat töltenek utazással.) A Bács megyei, dunavecsei járási és a kunszentmiklósi párt­ós tanácsvezetők jól számítot­tak. Nehéz jósolni, de az biztos, hogy a harmadik ötéves terv végén legalább 400 munkást foglalkoztat már az üzem, amelytől 100 millió forintos ter­melést várnak. — Természetesen mi Is szá­moltunk és nem járunk rosszul. Kunszentmiklós közel van hoz­zánk, Szigethalomhoz, a terme­szerelik az alvázakat, s közben a bejáratás is megtörténik. Nem utolsósorban pedig a köz­lekedésfejlesztési program azt a feladatot rója ránk, hogy 1970-ig kétszerezzük meg terme­lésünket. Ehhez legalább 2500 munkást kell felvennünk. Itt már nincs szabad munkaerő, ezért olyan helyen kell gyár­részleget telepítenünk, ahol még van munkaerő. Női munkaerő is kell — Kunszentmiklóson a fér­fiak foglalkoztatottsága mellett a nők foglalkoztatottsága is gond. Mit tudnak ennek meg­oldására tenni? — Gyárunkban kilencezren dolgoznak. Ennek több mint negyedrésze — 2600 dolgozónk — női munkaerő. Kunszentmik­lóson is körülbelül ilyen arány­ban tudjuk biztosítani az olyan munkát, amelyet asszonyok és lányok végezhetnek. Egyébként már minden aka­dály elhárult a gyárrészleg lé­tesítése elől. A gépjavító állo­mást átadták gyárunknak, s ja­nuár folyamán, ha az idő en­gedi, . átalakítjuk az épületeket, s megkezdjük a gépek felszere­lését — mondta beszélgetésünk végén Kehrling elvtárs. Nagy Ottó MI LESZ abban jó — az új mechanizmusban, hogy a válla­lati tevékenység iránytűje, moz­gatója, s egyúttal mércéje a nyereség növelése lesz? Nem úgy jár majd a fogyasztó, a társadalom, hogy — éppen a nyereség új szerepe folytán — megdrágulnak a gyorsan fogyó vagy tartós fogyasztási cikkek? Lássuk, így lesz-e? Lehet-e így? Eddig a nyereség csak néhány vonatkozásban —, például a ki­fizethető nyereségrészesedés, a többletprémiumalap révén — érintette a vállalat dolgozóinak személyi jövedelmét. Az új mechanizmusban sokkal tágabb és közvetlenebb lesz a hatás. A nyereségből hozzák létre a beruházások finaszírozásának forrását éppúgy, mint a szemé­lyi jövedelmek növelésének biz­tosítékát. Az előbbire a válla­latfejlesztési, az utóbbira az úgynevezett részesedési alap szolgál. Nem kapnak a jövőben a vállalatok bérfejlesztési ala­pot. prémiumalapot; évközben a vállalatok bérfejlesztési alap terhére emelhetik, ebből kell fedezniök a prémiumot, a* egyéb jutalmakat, az év végi nyereségrészesedést, a jóléti és kulturális kiadásokat. Elmondhatjuk, hogy minden vállalat saját szerencséjének ko­vácsa lesz. Amennyit megkeres a nyereség gyarapításával —, annyit költhet a fentiekre. Az új mechanizmusban önál­lóan terveznek a vállalatok. Nem utasítják tehát őket arra, hogy miből és mennyit termel­jenek. s nem határozzák meg a vevő „személyét”. A vállalat­nak kell majd megtalálnia a fo­gyasztót, a vevőt is. Piac után kell néznie. Mivel nem lesznek kijelölt megrendelők, kénytele­nek lesznek egymással verse­nyezni a vállalatok, hogy minél nagyobb piacot szerezzenek, s így lehetőségük legyen terme­lésük bővítésére. EBBEN a helyzetben nem lesz mindegy a gyártók számára, hogy milyen költséggel termel­nek. Eddig a termelői ár jó­részt automatikusan garantálta kiadásaik megtérülését, sőt a nyereséget is. Az árképzés a vállalatok rnmden költségét tár­sadalmilag szükségesként ismer­te el, akár az volt. akár nem. Nem engedhetti meg magá­nak egy üzem a jövőben, hogy — mondjuk — drága, bonyolult, s olyan univerzális képességű A boldogulás menetrendje 4 termelőszövetkezet 12 főnyi pártalapszervezetének taggyűlésén az új vezetőség programjáról vitatkoztak. A tagság jó néhány észrevételt tett a programra, de amit az új vezetőség a demokratikus légkör tovább élesztőséről, ki- teljesítéséről javasolt, azt mind­annyian helyeselték. A hozzászólók elismerték, hogy közösségük az utóbbi esz- tenuőben jelentős lépéseket tett a demokrácia útján. Sza­badabbá vált a tervezés, a döntésekbe is mindinkább be­leszól a tagság. Azelőtt a tsz- vezetés nem sokat törődött bi­zonyos indokolt formaságokkal, gyakran hozott alapszabályel- lenes határozatokat is a tagok megkérdezése nélkül. Nem volt meghatározott munkarend, nem volt fegyelem, hiányzott a kö­zösség sajátos arculata, a rend. A boldogulásnak nem volt pontos menetrendje. Egymást keresztezték a vezetők intézke­dései, a hibák felelőseit nem találták, nem is keresték. Ilyen légkörben nem igen fejlődhet a demokrácia, s a kommunis­ták sem lehettek urai a hely­zetnek. Inkább csak védekez­tek, magyarázkodtak, nem volt erejük irányt szabni a cselek­véseknek. „Ez szerencsére ma már nin­csen így, megértettük, hogy a demokrácia nem szabadosságot jelent, hanem nagyon is feszes rendet, amelyben mindenkinek megvan a pontos helye, meg­határozottak a jogok, s a kö­telességek.” — ezt mondta az egyik hozzászóló, majd azt is hozzáfűzte, hogy az általa el­mondottak még nem váltak az élet szerves részévé. Példaként említette az ellenőrzés hiányát. Kifogásolta az ellenőrző bizott­ság rossz működését, / kutatva az okokat, vajon miért nem ta­lálja meg ez a fontos terület a helyét, hiszen jó munkája nél­kül nem lehet tsz-demokráciá- ról beszélni. S a vitások sorra vették az okokat: a bizottság tagjai­nak felkészületlenségét, a sér- tődékenységet, amellyel a tsz- vezetők a bizottság észrevéte­leire reagálnak, a bizonytalan­ságot és a megalkuvást, ami eddig az ellenőrző bizottság munkáját jellemezte. Szóljunk — ne szökünk, állandóan ezen tépelődnek, s ez arra mutat, hogy az igazi demokratikus légkör kialakítása még a jövő feladata. Hiszen még a funda­mentum, a harcos közösségi öntudat se szilárd. Pedig a kö­zös érdekeket csak ezen az alapon lehet tűzön-vízen át képviselni. lljabb gondolatok támad­tak. Szó esett arról is, hogy a tsz-ben sokan félreértik a de­mokrácia fogalmát. Azt hi­szik, annyi az egész, hogy mos­tantól fogva sok mindent meg­tehet az egyén és a közösség is, amit eddig nem tehetett meg. Igaz — szőtték tovább a gondolatot —, az értelmetlen tiltások felszámolása, a bürok­ratikus sorompók felnyitása, a vélemények szabadabb, eredmé­nyesebb megnyilvánulása is a demokrácia fogalmához tarto­zik. A demokrácia fogalma azonban a tsz-ekben is sokkal mélyebb jelentőségű, sokkal igényesebb követelményeket támaszt ennél, jóval szélesebb alapok lerakását kívánja. Első­sorban a cselekvési lehetősé­gek tágulásáról van szó. Arról, hogy ezután felsőbb utasítások, szájbarágások nélkül a közös­ség mint gazda dönt saját ten­nivalóiról, saját jövendőjéről. S ebben a helyzetben a demok­rácia nem csupán több sza­badságot, hanem több felelős­séget is jelent. A kitágult lá­tóhatár, a megnövekedett le­hetőségek tettekért kiáltanak, több munkát, több helytállást követelnek. A mostani demok­ratikus légkörben nem lehet azzal takarózni, hogy ezt pa­rancsolták, nem tehettünk mást. Gondolkozni, töprengeni kell, felelősen dönteni és vállalni a tettek kockázatát. Art is okosan látták a ta­nácskozók, hogy a demokrati­kus légkört nem lehet egyik napról a másikra, rendeleti úton, valamilyen határozat alapján bevezetni. Ezt a lég­kört meg kell teremteni. Fel kell rá készíteni az embereket tudásban, felelősségben egy­aránt, nehogy valaki félreért­ve a dolgot, azt gondolja, hogy most már nyugodtan sütkérez­het, esetleg a közös vagyont is bátrabban csipkedheti. A szövetkezeti demok­ratizmus mindenki jó ötleteit, kezdeményezését, bölcsességét, mindenki tetteit, felelősségér­zetét és áldozatvállalását jelen­ti. Jól döntött a pártalapszer- vezet, amikor elhatározta, hogy a jövőben ezeknek az erények­nek a kibontakoztatása alkotja majd náluk a pártmunka ge­rincét. K. Gy. gépeket „harcoljon ki” főható­ságaitól, melyeket belátható időn belül megközelítőleg sem tud kihasználni. Eddig — elég­gé leegyszerűsítve a példát — ennek költségeit belekalkulálták a termékek árába. így lett „tár­sadalmilag szükséges” olyan költség, ami egyáltalán nem volt szükséges... Ez csak egy vonat­kozás az árképzésre. Ám — amikor a gyárak ma­guk keresik vevőiket, bajosan fognak úgy versenyben marad­ni, ha borsos árat számítanak fel. Meg kell hát nézni, milyen gépekre — épületekre, tervekre stb. — fordítják pénzüket, hogy mennél olcsóbban vihessék piacra termékeiket. De nemcsak ebben lesz a ki­sebb költségek forrása. A kor­szerű technológián, rugalmas munkaszervezésen és sok min­den egyében kívül a minőség az az óriási terület, amely szo­ros kapcsolatban van a piac, az üzlet sikerével. A jó áru for- galombahozatala közvetlen kap­csolatban van mind a gyártók, mind a fogyasztók személyes ér­dekeivel —. az életszínvonallal, VAJON LESZ-E elég válla­latfejlesztési alapja, a személyi jövedelmek, bérek, prémiumok, jutalmak, nyereségrészesedés stb. növelését lehetővé tevő ré­szesedési alapja annak a cipő­gyárnak, melynek termékeit úgy ismeri meg a fogyasztó, hogy a frissiben vásárolt lábbeli tal­pa leválik? Lesz-e piaca annak a tv-márkának, mellyel a vevő hazaszállítás után nem sokkal fordul vissza a javítóműhelybe? Megszűnik a túlzásaiban is gyakran igazságot tartalmazó szólásmondás érvénye: „Eszi, nem eszi, nem kap mást.” Az sem lesz. hogy korszerűtlen, si­lány és kevésbé vásárolt, porté­kákból halmozódjanak *fel el­adatlan mennyiségek az áruhá­zakban, hogy ezek némelyikét a kereslet nulla fóka és a rek­lamációk magas százaléka e1 le­nére — érthetetlenül tovább gyártsák. Lesz azonban olyan élénk mozgás a szükséglet és terme­lés viszonyában, hogy a való­ban divatos ruhát és cipőt már a szezon elején is lehet kapni. Szoktuk hangoztatni elég gyakran, hogy csak azt fo­gyaszthatjuk el. amit megte­remtünk. Az új mechanizmus­ban érvényesül teljesebben en­nek a fordítottja is: csak art termeljük, amit valóban el is fogyaszthatunk. Art gyártsák üzemeink, amit megvesz a ve­vő, a fogyasztó, a me^rendűő. Hogy ez még nincs egészen így, a vállalatok helyzete is mutat­ja. Szinte mindenütt többen foglalkoznak anyag-, alkatrész­beszerzéssel. mint piackutatás­sal, értékesíféssel együttvéve. A szükségletek szerinti ter­melés. az ésszerű gazdálkodás tehát jelenleg szintén az élet­színvonal emelésének nagy tar­taléka. Hoey boldogul tehát eey üzem ' az új mechanizmusban? Egy mondattal, de sok cikkel sem lehet mindenre érvényes választ adni. Hogy lesz piaca? Ha azt termeli, amire szükség van, ha azt legkorszerűbben igyekszik nyújtani, ha jót. olcsót, ideié­ben ad. Akkor lesz sok. mindig föbb munkája, pénze gépekre, béremelésre, prémiumokra, kul­túrtermekre. öltözőkre. MINDEZEKKEL gyártók és fogyasztók életszínvonala egy­aránt emelkedik. Hiszen, ami jó. olcsó, divatos — az kelendő, mindig többet kér belőle a piac. Mi egyes emberek — a társa­dalom —. akiknek bővül az er­szénye, ha cipőből, ruhából, bú­torból, háztartási gépből fele­annyit vehet öt év alatt, mert minőségük annyira megjavult —. amellett vételáruk is csök­kent. Tóth István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents