Petőfi Népe, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-06 / 5. szám
Wffí. Január it. pétit eV 5. oldal Sár és tűz Nehezen hittem el Konez Józsefnek, hogy 67 éves. Fiatalos mozgású, egyenes tartású ember. Pedig 50 évnél is több már, hogy a koron'i fölé görnyed. Tiltakozott, amikor kerámikus- nak mondtam. Pedig dísztárgyait sokan megcsodálták nyáron a kiskunhalasi művelődési ház kiállításán. Most a kecskeméti művészklubban láthatóka sötétszínű korsók, vázák, tálak. — Csak fazekas vagyok én, kérem. Nagybátyámnak nagy műhelye volt lenn, Bácskában, még az első háború előtt, ott szerettem meg az agyagot. És aki egyszer Jól beszívta a tüdejébe a nedves agyag szagát, meg a£ égotökemence füstiét, az nem tudia többet kiköhögni. Hiába próbálkoztam földdel, íróasztallal is. Még élénkebb tiltakozást váltott ki. amikor céloztam rá, hogy a ..Kihaló mesterségek” sorozatban akarok írni róla. — Na hiszen, csak az kellene még! Hiába az üveg, a gyári faiansz, a műanyag. Van a fazekasmunkában valami szép. amit semmi mással nem lehet pótolni. A régi templomjáró mesterek mondogatták: „Tudta az Isten, mit csinál, amikor agyadból gyúrta Ádámot.” Talán a mesterség kihal. Senki nem esz!k már cseréptányérból. De a művészet most virágzik ki igazán. Gondoljon csak Gorká- ra, Janákyra... És sorolja a divatos kerámi- kusokat. mindet ismeri. Mert nem elégszik meg nagy tapasztalatával. tanulni se restel. Művészettörténeteket böngész, kőkori és antik formákért. S modern folyóiratokat, nehogy utánozzon valakit. — Sajnos, a nagyobb darab líenyeret a vásárra szánt virágcserepek adják. Nem nagy az egész, 1000 forint körül mozog a havi kereset. De sok cserepet csinálni, vásározni velük, ehhez egv-két évvel kevesebb kellene. Nemrég operálták. Szedi az orvosságokat. De Inkább a gvóevszerev üvepfiolája érdekű. Azzal csiszolja simára az edények falát. Nem volt könnyű hű maradni a mesterséghez. Halason, ahol 20 éve él, még agyag sincs. Baja, Kalocsa, Öregcsertő környékéről hozza haza a Virág utcai műhelybe. A többféle agyagot először gondosan elegyíteni kell. Aztán gyúrni, taposni napokig. Lepényekre szeletelni. Szárítani a napon. Pihentetni a pince hűvösében. Csak ezután kerülhet a korongra. Még lágy, palaszür- ke. Az első égetés után vörös parasztcserép lesz. Venyigefüstbe fojtva nemesedik. Ólomszürke. bársonyfekete vagy lilábahajló lesz a szín. a felület márványsíma, cementes vagy mozaikrepedésű. Bonyolult míves fázisok, a leKoncz mester a korong előtt. hető legegyszerűbb eszközökkel. Csak sár és tűz. De a folyamat vége: a lenyűgözött anyag, a szépség. A kiskőrösi és kalocsai művelődési ház után most a kiskunhalasi járási művelődési házat is be kellett zárni — reméljük — csupán átmeneti időre. Pár héttel ezelőtt az épület bejárati részén és a nagyterem egyik oldalán repedéseket vettek észre. A megyei tervező- iroda statikai csoportja műszaki vizsgálatokat végzett és megállapította, hogy az 1897-ben épült ház alapozás nélküli, a magas talajvíz következtében a falak elkorhadtak és az épület megrogyott, a helyiségek egy részében a rendezvények megtartása életveszéllyel jár. A műszaki vizsgálat eredménye teljesen új helyzet elé állította a kiválóan működő művelődési ház vezetőségét. Egyelőre az épületet aládúcolják és a megyei tanács műszaki osztályától függ, mi lesz további sorsa. H. Béres Erzsébet, a halasi művelődési ház igazgatója az alábbiakat közölte velünk: — Amennyiben a helyzet engedi, a kisebb rendezvényeket, klubesteket, szakköri összejöveVéget ért az országos honismereti konferencia A Kalocsán szerdán kezdődött konferencia tegnap folytatta munkáját. Dr. Morvay Péter. a Néprajzi Múzeum osztályvezető-helyettese a honismereti szakköri munka módszereiről tartott előadást, majd ezt követően dr. Dömötör Sándor, a Népművelési Intézet tudományos munkatársa előadása következett. Ennek a címe: A honismereti munka eredményeinek gyakorlati felhasználása. A konferencia résztvevői előtt nagy sikert aratott az I. István Gimnázium honismerettd szakkörének bemutató foglalkozása, amelynek alapján képet kaptunk arról a sokszínű és minden tekintetben hasznos tevékenységről, ami a szakkörben folyik. Vezetőjük, Kuczi Károly tanár alapos ismertetést adott a szakkör munkájáról. A bemutató foglalkozás után ismét vita következett, majd Gálos Tibor, a Művelődésügyi Minisztérium főelőadója és Szabó Sándomé. a Munkaügyi Minisztérium munkatársa értékelte és foglalta össze a konferen- ca sokféle tapasztalatát. Mindketten hangsúlyozták, hogy országos méretűvé kell tenni a mozgalmat. Legvégül irodalmi est következett, amelyen részt vett Váczl Mihály Kossuth-díjas költő. „ V. M. teleket a hátsó, kisebb helyiségekben próbáljuk megtartani. Táncos rendezvényeink persze elmaradnak. Megpróbálunk ' a Fegyveres Erők Klubjával, valamint az állami gazdaság igazgatóságával megállapodni, hogy nagytermeiket osszák meg a művelődési házzal. Reméljük, az Iskolák is adnak kölcsön üres tantermet szakköreinknek. A nehéz helyzet áthidalására közös összefogásra van szükség... Az ideológiai munkát tanulmányozzák Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága meg. hívására Orbán Lászlónak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága tagjának, a KB osztályvezetőjének vezetésével csütörtökön pártmunkás- küldöttség utazott Prágába a CSKP ideológiai munkájának tanulmányozására. (sz) Átmenetileg bezárták a kiskunhalasi művelődési házat szándékáról, a koporsó már i gazdát cserélt és a vő — Kapás Kis Mihály — csak az istállóban mondott egyet s mást félbolond vénasszonyokról, ott is csak a lovaknak, mert a hatalom Juli néni kezében volt. Azt azonban kikötötte a vő: a koporsót kizárólag este szállítja és széna között. Aztán felteszik a padlásra, hogy ott várja meg a kellő pillanatot. A koporsó tehát megérkezett az éji órákban, dé nem foglalhatta el helyét a padláson, mert a szűk fordulóban nem fért el. — Akkor tegyétek a kamarába — rendelkezett az öregasszony — de ne a földre, mert megvetemedik. — Így azután a koporsó egy teknőlábra került aranydíszestól, mindenestől, miközben Kapás Kis Mihály köpött egyet, igaz, csak kint az udvaron. — Olyan szaga van. mintha ... — mondta a feleségének. — Majd elmegy — vigasztalta férjét ifjabb Juli, aki méltó lánya volt Juli néninek, — aztán erre sincs már gondunk... Másnap az unokák körülugrálták a koporsót, hogy a kamrát le kellett zárni, délután pedig több öregasszony érkezett megnézni. — Igazad van, Juli, te már legalább tudod, miben fekszel. Juli néni erre kedvesen megsimogatta a koporsót, de keze- nyomát azonnal le is törülte. A koporsót aztán megszokták. Egyszer a macska ellopott valami húsfélét, amin Juli néni Igen felháborodott: — Itt van ez a koporsó, okkal-móddal mért nem használod? Ki kell bélelni, és nagyon vigyázva hasznát lehet venni; vagy azt gondolod, olyan hamar szükség lesz rá? ... — Miket nem mond édesanyám — könnyesedett el ifjabb Juli. Megenyhült a légkör, különösen, amikor a vő is beleszólt: — Ilyen drága és szép holminak nem lehet a tetejét csak úgy dobálni, hanem rézpántot kell rá veretni s akkor úgy nyílik és zárul, akár az óra. Juli néni — kivételesen — helyeselte a vő indítványát. — Igazad van, én sem szeretem hallgatni, amikor szögelik a koporsót. Ezek után a koporsó teljesen elvesztette enyhén riasztó, de magasztos jellegét. Cukrot tartottak benne és sót. és köménymagot. Valósággal hasat eresztett kalácsoktól és igen nehéz volt elképzelni, hogy a gyömbér szagú légkörben valaki majd egyszer befekszik végső pihenésre. De hát mindennek eljön az ideje. Tél volt éppen és este', amikor bekopogott Kelemen Jancsi a felsőfaluból. — Nagy járatban vagyok — zökkent a padra —, meghalt édesanyám, aztán az volt az utolsó kívánsága, hogy vegyük Veres Péter hetvenéves VERES Péter eszmélésétől kezdve szüntelen vallatta a világot — hogy változtathasson a világon. Életútja — a nagy agrárproletár falu, Balmazújváros villanytalan viskói közül az irodalmi-szellemi élet központjába: sokakban a rendhagyó esetek hökkent csodálkozását kelti. Pedig nem afféle tüneményes „karrier” ez, melynek ívét a személyes becsvágy mohósága húzta volna meg. Magatartásában, írásaiban egyaránt egy réteg szószólója, életének, szenvedéseinek, legjobb tulajdonosainak művekbe sűrí- tője, az irodalmi maradandó- ságba mentője volt. E réteg: a valahai szegényparasztság zárt közössége, hol az „elnyomás” szónak betű szerinti értelme volt: a jogfosztottság, a társadalmi kiszolgáltatottság, a mindennapi betevőért folytatott örökös harca a természettel és az élet uraival egyszerre: e sors osztályosait olyan tömbbé tömörítette, mely a belőle kiszakadt író magatartását is életre szólón meghatározta. Az Induló Veres Péter írásai: e sorsközösség kinyilatkozásai. „Én nem mehetek él innen, soha, sehova” — vallja egy korai versében. Törvényéhez hű maradt: lélekben soha övéitől el nem távolodott, de közéjük akarta hozni a nagyvilágot, mindent, ami szép, nemes és amit érdemes, dacolva a közönnyel, hatósági ve gza túrákkal. Jelképes, hogy első nagyobb írása. Az Alföld parasztsága, a Markó utcai börtönben születik, 1936-ban. Egy év se telik el, s a nagy magyar publicista, Bálint György, e szavakkal hívja föl a balmazújvámeg, kérjem el Juli néni koporsóját. .. — Azt nem lehet! — hördült fel Kapás Kis Mihály, aki már lakatot is csináltatott a koporsóra ... — Miért ne lehetne? — mondta Juli néni. — Utolsó kívánsága volt szegénynek, csak hát drága volt, fiam... — Nem baj. — Külön rézpántokat is csi- náltatttmk rá ..: — Nem baj! Juli néni megmondta a végső árát mire a fiú — kissé meg- hökkenve — harmadszor is azt mondta: — Nem baj. — Akkor reggel jöhettek érte. • Azóta évek múltak. A vő már kopasz, az egyik unoka férjhez ment, csak Juli néni tartja magát, de — egyelőre — mintha nem akarna koporsót vásárolni... Fekete István rosi parasztíróra a figyelmet: „Veres Pétert két napig faggatta a balmazújvárosi csendőr- őrs. Kezét, lábát merőlegesen kinyújtva, arcát a mennyezet felé fordítva, órákig tartó görcsös mozdulatlanságban kellett a nyomozók kérdésére válaszolnia. Súlyos vádpontokat kellett tisztáznia: miért érintkezett Móricz Zsigmonddai, és Illyés Gyulával? Kéziratait és könyveit elkobozták.” IGEN, a hatalom fölfigyelt rá, miért világos egy kunyhóablak a balmazújvárosi szegénysoron, megérezték, messze lobog annak a fénye, ámde hiába próbálták kioltani. Érezték, a szellemi honfoglalás, melynek Veres Péter előőrse és serkentője volt, valamiképp az igazi, a történelmi honfoglalás* a felszabadulás kicsikart előlege. Amint az író legjelentősebb műve, a Számadás, önéletrajz ugyan, de egy szegényparaszt eszmélését hűségesen fölidézve, a tömegek, a hárommillió koldus történetét, akaratát fogalmazta meg. Azt, ami a nép valójában volt, és amivé lenni akart. Ez, a történelmi helytállás, Veres Péter sorsának és életművének másik fontos, ki- re-kire kötelező tanulsága. Igen, még ma is nehéz eldönt teni, mivel tett többet: azzal-e, hogy megírta osztályostársai életét, olyan hitelességgel és részletességgel, hogy műveiből, a Szűk esztendőből, a Számadásbél, a Próbatételből és a trilógiává bővülő Balogh családtörténetéből a késő korok olvasója is elevenen maga előtt láthatja majd a napjainkban már múlt- bafordult világot — vagy azzal, hogy a földreform egyik előkészítőjeként és irányítójaként, forradalmár politikusként részt vett a szegényparasztság tengermélyi életének megváltoztatásában, hogy valóban és véglegesen múlt legyen, amit írásaiban megörökített. A FOLYAMAT máig se ért véget, figyelmeztet az író. A hódítás még nem teljes: a „szellem napvilága” még nem ér el mindenüvé. Ezért foglalkozik ma, a régi frissességgel és szívóssággal, a tudomány, a művészet, a szellemi élet megannyi problémájával: viszi övéinek, mindazt, „ami szép, ami nemes és amit érdemes.” Így lesz Olvasónaplója a Számadás folytatása mindegyre táguló szellemi önéletrajz. A hetedik évtized küszöbét átlépő Veres Péter gazdag ember. Gazdag mert mérhetetlenül többet adott, mint amennyit kapott. Iszákja ma is kifogyhatatlan, mint a mesebeli szegényember tarisznyájából is mindig jut kinek-kinek madárlátta kenyér. Mindenkinek, aki élni akar véle. B. N. U
