Petőfi Népe, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-27 / 23. szám
»CT. Január CT. péntek 5. oldal EGÉRÚT Gyárfás Miklós vígjátéka a kecskeméti színházban A fővárosi siker után hasonlóan kedvező fogadtatásban volt része Gyárfás Miklós vígjátékának, vagy ahogy ő névért, „prózai vígoperájának” a vidéki színházak hosszú sorában. előadást a többi vidéki felújításhoz viszonyítva is igazán egyénivé tette. A jelenetek előtti vetített címek, a nagy gonddal összeválogatott miniatűr „közzenék” is fokozzák a hatást. A nagy ember gépkocsivezetője és neje, Tóni nénivel, az első rész egyik jelenetében (Jánoky Sándor. Borbíró Andrea és Göndör Klára). X szellemesen bonyolított történet a vaskalapos, avult sémákban gondolkodó sofőrről,^ aki saját kétbalkezes eszméi szerint próbálja kormányozni fia és családja életét, és aki mint egy Boccaccio-novella hőse végül is pórul jár —^méltán aratott sok tapsot országszerte. Hiába, az igazán jó vígjáték nem terem minden bokorban, s ha egy-egy ilyen feltűnik a láthatáron, nyugodtan félre lehet tenni a teljesen önálló egyedi műsorpolitika egyébként helyénvaló koncepcióját és el kell játszani a darabot. Az Egérút pedig — úgy tűnik az első egynéhány kecskeméti előadás alapján—, bírja a televíziós „konkurrenciát”, még önmaga tv-közvetítése sem ártott neki sokat. A közönség most tömegméretekben összehasonlítgat, egybeveti a kitűnő és szellemes fővárosi előadást a hasonlóan értékes — az egyben-másban tán még értékesebb! — kecskeméti bemutatóval. Igen, a kecskeméti színház j előadása a legkényesebb kriti- zálást is bírja. A kitűnő szerep- osztás és a szereplőgárda fölényes biztonsággal megformált alakításai igazán kellemes színházi estét teremtenek. Udvaros Béla, a rendező biztonsággal találta meg mindig a jelenetek hangulatának azt a legfinomabb árnyalatát, ami az Igen egyszerű és hgjásos díszletmegoldást talál a tervező, Sgászfay György és hangulatos, modem ruhákat viselnek a szereplők a jelmeztervező járton Aladár jóvoltából. Erénye Udvaros Béla rendezésének, hogy a Gyárfás-féle drámaszerkesztés, — a mondanivaló, az effektusok, a hatások számtalan rétegre való bontása — a lehető legteljesebb formában érvényesül, és kitűnő az egyébként sok apró jelenetre bontott darab tempója. Az est két legsikeresebb alakítását Jánoky Sándortól és Göndör Klárától láttuk. Jánoky a legegyszerűbb színészi eszközöket alkalmazza, valósággal bölebújik a szerepébe, „konkré- 'an” és „átvitt értelemben” egyszerre van jelen a színpadon, színészi eszközei tiszták, természetesek. Göndör Klára mint. Tóni néni, aki öt férfi bőkezű adományaiból él — gondosan elkerüli a szerep összes túlzásokra, groteszk karikirozásra ingerlő lehetőségeit, friss humorral, biztos arányérzékkel mozog a szerep adta realitások keretei között. A nyersebb, lapidar isabb, bohózatí megoldásokat gondosan elkerüli, ideális tükörképe mindannak, amit Gyárfás Miklós ezzel a szereppel mondani akar. Természetes könnyedséggel, rokonszenves eszközökkel oldja meg szerepét Szilágyi Tibor, kedves jelenség Karola szerepében Vetró Margit. Nagy rutinnal, kiforrott játékkészséggel mozog szerepében, de talán ez a bizonyos mozgás néha egy fokozattal hevesebb a kelleténél. A mindenbe beletörődő, szegény kis házi mártír, a nagy gépkocsivezető hitvese alakját Orbók elvtárs nem tudja megérteni, mi zajlik le egy megtévedt presszóslány lelkében. (Jánoky Sándor és Moór Marianne.) Borbíró Andrea halk és választékos tónusokkal, majdnem, hogy pasztellszínekkel festi meg Moór Marianne, az „erkölcsileg többször megtévedt presszóslány” mulatságos epizódját hangulatosan játssza. A mi vidéki színjátszásunk nem is olyan régen egy több mint évtizedes periódus alatt szinte teljesen elszokott az ilyenfajta játékstílustól. Nem is könnyű feladat az együttesek számára egy ilyen nüansznyi finomságokra épülő — régi színházi szakkifejezéssel élve: franciás társalgási vígjátékatmoszférájának megteremtése, A kecskeméti együttes nagyon jól vizsgázott e tekintetben is. Csak talán — ha már a bemutató körülményeiről írunk —, azt mégis meg lehetett volna valamiképpen valósítani, hogy egy fokkal használhatóbb fényképet közöljenek a mindnyájunk által nagyon tisztelt szerzőről. — Ámbár egy ilyen fénykép felkutatása sem hétköznapi teljesítmény — ha jól meggondoljuk. Csáky Lajos Ezek a ipái fiatalok Gyula és Karola, aki tulajdonképpen „tanulmányúton” van a fővárosban. (Szilágyi Tibor és Vetró Margit.) A Berkes Ferenc Kollégiumba voltam hivatalos az egyik este. Az illendőség kedvéért előtte beugrottam a borbélyhoz. A ío- ciban holtidény van, az átigazolásokat már megtárgyalták, új szobrot se avattak mostanában és így más téma nem lévén, ifjúságunkat „értékelték’’. Vendégek, fodrászok megegyeztek abban, hogy ezek a maiak mások, mint amilyenek ők voltak. Rosszabbak! Ök okosok, szerények, előrelátók voltak és így tovább. A mostaniak? Jobb arról nem beszélni. De beszéltek. Egy jó negyvenes „magyar apa” már-már tragikus pátosszal panaszolta gyermekei értetlenségét, hálátlanságát... A következő órában a fogékony, értelmes, érdeklődő kollégistákkal érdemes eszmecserét folytattam. Utána jókedvűen baktattam hazafelé. A Batthyány utcai italboltból éppen akkor tuszkolták ki az utolsó vendégeket. Voltak vagy tizenöten. Néhányan — hogy mondjam? — nyilvános illemhely híján a környező épületeknél tették, amit tenniök kellett. A túloldalon valaki imponáló csökönyösséggel verte a nagykaput. „Édesanyám, berúgtam" — ordította tiszteletreméltó közvetlenséggel. őszinteségét csak sokára honorálta egy idősebb hölgy. Elküldte a ... szomszéd utcába. Ott lakott. Felismertem: a föd- rászüzletbeli prédikátor volt, az erkölcsök szigorú őre. Elszorult a szívem. Annyira a lelkére vette ifjúságunk züllését, hogy háborgó lelke már csak az italban talál oltalmat? Mondják körülöttem; hogy hónapok óta „búslakodik". Kedves Bácsi! Azért ennyire nem romlottak a mai fiatalok. Kímélje magát, az istenért. Mi lesz a mostani serdülőkkel, ha nem lesz kire feltekinteniük? Heltai ... Minden a helyére került. Igen, a kém, aki akkor jött a csemegeboltból, mikor Jegorov másodszor találkozott az ügynökkel. Csütörtökön is pontosan teijesítette feladatát. Jegorov hiába mondta: „Érts meg Natasa, reggelre jelentést kér az öreg”, a lány hajthatatlan maradt: „Azt akarom, hogy velem gyere. Ez a kívánságom.” Ptyic innék megmondja az igazat. Ez nem könnyű dolog. De nem lehet másként. Sejt is már valamit meg az ügy is ezt kívánja. ... A tóparton sétáltak, ez a kedvenc helyük, itt találkoztak először, itt kezdődött minden. Most meg úgy néz rá, mint aki már tud minden szörnyűséget. Lesz-e ereje nem beszélni erről? Nem beszélhet, nagyon kiesi elégtétel ez mindazért, ami történt. — Mire gondolsz Petya? Nem figyelsz rám? — Bocsáss meg. Elgondolkoztam. Nyugtalanít a külföldi látogatása, javaslata a cikkel kapcsolatban. Aztán meg a hirtelen visszavonulás... — Engem is nyugtalanít valami azóta. Emlékezz csak Petya, nem fecsegtél el valamit ittas fejjel? — kérdezte riadtan. — Nyugodj meg, Natasa. Tudod, nem szoktam fecsegni. Válaszoltam néhány kérdésre — és felsorolt azokból néhányat. — Túlságosan őszinte voltál véle... — Ne izgulj értem. A mi felfedezésünkben egészen más a lényeg, nem az, amit vele ismertettem. Sokáig beszélt a lánynak az intézet kutatásairól. Natasa azonban nem nagyon figyelt. Nyíltan ásítozott. — Bocsáss meg Natasenyka, számodra ez unalmas dolog, nekem meg az élet. Meleg szombat délután volt. Elmentek a strandra. Natasa vidám volt és nagyon kedves. Másnap, munka után Natasa ismét a Moszkva környéki strandra utazott. Ügy beszélték meg Jegorovval, hogy este a tóparti kijáratnál találkoznak és együtt vacsoráznak. ... Messze beúszott. Egyszer csak egy férfi termett mellette. Körülöttük nem volt senki. Egy pillanatig egymás mellett úsztak, aztán a lány a fürdőruhából egy vízhatlan zacskót vett elő és átadta a férfinak. — Íme a légiijabb adatok. Jegorovtól tudtam meg. — Rendben van. Az utasítást és a jutalmat a kettes számú titkos helyen találja meg. Este hét órakor Pjotr Mak- szimovics a megbeszélt helyen várta a lányt. Az asztal mellett Natasa kedves szavakat mondott. Fagyosan hallgatta, de eszébe jutott, hogy mosolyogni kell. . A tolmácsnőt tíz nappal azután tartóztatták le, hogy Moszkvába érkezett a folyóirat, az 50 sornyi cikkel. Ugyancsak aznap fogták el „Atlétát” is, mikor a szibériai profesz- szorral találkozott. Mindkettőjüket letartóztathatták volna az uszodában, ahol az „Atléta” átvette az 50 soros információt. De az állambiztonsági szervek úgy határoztak, várnak néhány napig, megfigyelik a fejleményeket. Ezalatt a tíz nap alatt „Vé- nus” és „Atléta” minden lépését figyelték. Megfejtették egy titkos üzenetüket is: „Üj adatokat kérünk a tudós munkájáról. A kapott hírben pontatlanságok vannak. Használják ki az alkalmat. A nyugati folyóirat cikke után a titkosság gyengül, cselekedjen hasonló módon.” És a lány folytatta a munkát. A kilencedik nap reggelén a titkos helyen egy vázlatrajzot találtak. Tovább már nem lehetett várni. HOGYAN TÖRTÉNT? A lány nem tiltakozott, beismerő vallomást tett. A nyári gyakorlat idején, amikor még az INTURISZT-ban dolgozott, egy külföldi tudós tolmácsa volt. Natasa örömmel tette ezt, tetszett neki a változatos élet, fogadások, színházi látogatás és egy apróság: a külföldi csinos, kedves fiatalember volt. Nem, nem utazik Gyimkához a tajgába. Miért is menne? ... Megírta neki: „Ne haragudj Kaktusz. Meg kell, hogy értsél!” Egyszer a főiskolán azt mondta az iskolavezető tanár: „örömmel közölhetem, hogy az idegen elégedett önnel”. Akkor Natali még csak nem is gondolt arra, hogy a tudósnak komoly oka volt erre: kielégítette a fecsegő hajlamú, vidám, a bókokat és az ajándékokat kedvelő lány. Arra nem figyelt, miért kérdezett az idegen olyan sokat megboldogult apjáról, anyjáról, a nagymamáról, nagybácsiról. A lány szívverése megmeggyorsult, amikor a vendég tenyerébe vette a vékony ujjait. (Folytatása következik)
