Petőfi Népe, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-19 / 16. szám

Csak a szőnyegen múlik Lapunk sportrovata gyakran kap levelet sportvezetőktől, sportköröktől és sportolóktól is. Sok hasznos és érdekes dol­got tartalmaznak ezek az írá­sok, s nem egyszer félreérté­sek, tévedések tisztázódnak ilyen módon. Közülük néhány valóban megérdemli, hogy a nyilvánosság előtt is foglalkoz­zunk vele. Ilyen a most Solt- vadkertröl érkezett levél, amely a birkózókról elhangzott véle­mény hátterét magyarázza meg. A levelet teljes egészében kö­zöljük. A soltvadkerti birkózó szak­osztály kétéves működés után szőnyeghiány miatt kényszerült pihenőre. A rövid, de eredmé­nyekben gazdag két év, úgy érezzük, feljogosít bennünket arra, hogy cáfoljuk a Petőfi Népének — véleményünk sze­rint téves értesülésekből eredő — a sportegyesület birkózó szakosztályát érintő cikkét. Az újság sportrovatában már korábban is az egyik birkózó­versenyről szóló tudósításában a tudósító így ír: „Érthetetlen számunkra a soltvadkerti bir­kózók távolmaradása a ver­senytől.” Ekkor a Kiskőrösön rendezett megyei bajnokságról volt szó. Legutóbb a kunszentmlklósi birkózóedző Kovács Sándor, a megye birkózóéletéről szóló cikkében ismételten félrema­gyarázta a szakosztály „kény­szerpihenőjét”. Idézzük szó sze­rint: „Soltvadkert és Baja tel­jesen leállt. Az előbbi vezető-, az utóbbi szőnyeghiány miatt.” Ez az állítás nem felel meg a valóságnak. A szakosztály megalakulása­kor még nem rendelkezett bir­kózószőnyeggel, így a verseny­zők a helyi általános iskola tornaszőnyegein edzve készül­tek szorgalmasan a versenyek­re. Nem is rossz eredménnyel, ugyanis az alig 1—2 hónapi ed­zés után a Lajosmizsén meg­rendezett megyei bajnokságról már szép helyezésekkel térhet­tünk haza. A versenyzők to­vábbra is lelkiismeretesen ké­szültek ilyen mostoha körül­mények között is. A munka eredménnyel járt, ugyanis ez­után már nem volt olyan ver­seny, ahonnan a soltvadkerti versenyzőgárda 3—4 komoly helyezés nélkül tért volna ha­za. Barna Ferenc, Pribitek Re­zső, Oszvald László, Guthy Ta­más, Kovács Lajos, Kovács György, Szigeti, továbbá a je­lenleg kényszerből Kiskőrösön versenyző, de már Soltvad ker­ten is befutott többszörös or­szágos serdülőbajnok Reisch György eredményeit elsősorban a soltvadkerti szakosztálynak köszönheti. Akkoriban a Pető­fi Népe sportrovat csak elis­meréssel írt a szakosztály mű­ködéséről. Később megkaptuk a tiszakécskeiek évek óta nem használt és selejtezésre váró birkózószőnyegét, szőnyegtaka­ró nélkül. Szívesen fogadtuk, bár tudtuk, hogy nem sokáig lehet használni, sőt verseny rendezésére sem alkalmas, de jobb volt a semminél. Annyi segítséget jelentett számunkra, hogy versenyzőink az edzése­ken megismerkedhettek az iga­zi szőnyegmérettel és beideg- ződö>tt számukra a nagyszőnye­gen való mozgás. Közben az edzéseken, ha két versenyző a szőnyegen küz­dött, akkor a többinek kívül­ről kellett lábbal tartani a szőnyegkockákat, és ily módon megakadályozni azok szétcsú­szásából adódó sérüléseket. A szőnyeg várakozásunknak megfelelően hamarosan tönkre­ment. Szakember véleménye szerint kijavítani nem is lehe­tett. E tényekkel a Petőfi Né­pe korábban már többször fog­lalkozott. Panaszunk azonban még a mai napig sem nyert or­voslást. Téves az a hír, hogy a solt­vadkerti birkózó szakosztályá­nak nincs edzője. Korábban is volt és ma is van. Sajnos, a szőnyeghiány lehetetlenné teszi a szakosztály működtetését. Jelenleg körülbelül 30—40 if­júsági és serdülő, továbbá 12— 14 felnőtt tagja van a szakosz­tálynak, akik türelmetlenül vár­ják az edzések beindítását. A múlt évben ígéretet kap­tunk a megyei TST-től, hogy amennyiben más szakosztályok a megyei TST-nél rendelkezés­re álló pénzügyi fedezetből új birkózószőnyeget kapnak, úgy a Soltvadkerti TE birkózó­szakosztálya az általuk hasz­nált szőnyeghez juttatja. Ezt is szívesen fogadnánk. Egyesületünk vezetősége ne­vében kérjük a Petőfi Népe sportrovatát, szíveskedjenek a megyei TST felé kérelmünket tolmácsolni, ugyanis a Soltvad­kerti TE a birkózó versenyzők számára felszerelést, verseny­zési költségeket, edzőtermet, stb. biztosít és fenntartja a szakosztályt, de szőnyeget nem képes beszerezni. Az elmondottakhoz annyi még a hozzáfűzni valónk, hogy a megyei TS-nck valóban meg kell vizsgálnia a soltvadkerti birkózószakosztály helyzetét. Ügy tudjuk, a megyei TS se­gítségével a bajai birkózók már megkapták az új szőnye­get, a másikat pedig — leg­alább is a terv szerint — a most megalakuló kiskunhalasi birkózóknak juttatják. Érde­mes lenne megnézni és elgon­dolkodni azon, hogy mi a he­lyesebb, egy új szakosztály lét­rehozása. vagy pedig egy olyan szakosztály támogatása, amely korábban már jó munkával bi­zonyított. Szabó Zoltán Asztalitenisz NB II. Vasárnap asztaliteniszben el­sőként indul meg az NB II-s bajnokságok sora. A Kecskemé­ti Vörös Meteor női csapata a BGSC-vel játszik bajnoki ta­lálkozót Kecskeméten az Építé­si és Szerelőipari Vállalat kul­túrtermében. a Kiskunfélegyhá­zi Vasutas női csapata pedig a Pénzügyőrt látja vendégül. A második fordulóra csak február 5-én kerül sor. mert a követ­kező vasárnapon Kiskunhalason a megyei egyéni bainokság küz­delmeit rendezi meg a megyei asztalitenisz-szövetség. SJUKtK Játszmák a város-bajnokságról Legutóbbi rovatunkban a Körösi —Törteli-játszmát mutattuk be ol­vasóinknak. Abban Körösi nagyvo­nalú királyszámsft támadással nyert. A következő fordulóban sötéttel ép­pen a királyszárnyi roham ellen Kellett védeni állását. Ezt a felada­tot már nem oldotta meg kifogásta­lanul, mert apró hibákat vétett és vesztett. Kommentár nélkül közöl­jük a Pápai—Gyarmati-játszmát. Csupán egy megjegyzés, a sötét bá­bok vezetője őrizte meg leghosz- szabb ideig a veretlenséget, de 8. fordulóban öt is elérte a „bal- sors”. ANTAL-VEDELEM Balázs Körösi Kecskemét, 1967. 1. e4, d6 2. d4, Hf6 3. Hc3, g6 4 f3, Fg7 (Panov szerint sötétnek 4. —. c6 5. Fe3, Vb6-tal kellene foly­tatnia. 6. Vcl-re Fg7 következik ve- zérszárnyi játékkal. Nem jó 6. Ha4; A Kecskeméti Béke téri Általános Iskola fiú kézilabdázói az elmúlt évben másodikak lettek az Üttörő Olimpia megyei dön­tőjében és így nem juthattak a területi vagy az országos döntőre. A kecskeméti fiúk az idén ott akarnak lenni a legjobbak között és egész éven át folyamatosan készülnek az olimpiára. Képünkön a Béke téri Általános Iskola csapata edzőjükkel. Madár Imre test­nevelő tanárral. Hz MHS bajai lövészklubja taggyűlést tartott mert 6. —, Vast után nem megy 7. c3, b5 tisztvesztés miatt.) 5. Fe3, 0—0 6. Vd2, c6 (Itt meg kellett volna pró­bálni 6. —, Be8 lépést, hogy a fu­tót ne kelljen lecserélni, mert a védtelenül maradó sötét királyszámy védelme problematikus lesz.) 7. Fh6, e5 8. Hge2, b5 9. Fg7:, Kg7: 10. 0—0—0, Vc7 (Szükséges volt, mert fenyegetett 11. de:) 11. g4, b4 (Vilá­gos megindítja a királyszárnyi gya- logrohamot. Sötét sem késlekedik- és a vezérszárnyon keres ellenesé­lyeket.) 12. Hbl, a5 13. h4, h5! (Ez a lépés szükséges hasonló típusú ál­lásokban, a gyalogroham ellen.) 14. gh:, Hh5: 15. Fh3, Ve7 (Ez már hi­ba. Sötét nem vette figyelembe vi­lágos következő lépését. A futót le kellett volna cserélni. 15. —, Fh3: 16. Bh3:, Ha6 17. de:, de: 18. Vd7, Bad8! után sötét állása kielégítő. 17. Hg2-ra Bh8 szintén jó.) 16. Fg4!, Hf6 17. h5! BAJÁN, a városi tanácsháza kis tanácstermében az MHS bajai lövészklubja taggyűlésre ült össze, amelyen megjelent Balabán Sándor alezredes, az MHS megyei elnöke is. Gyimesi Jánosné, a lövész- klub titkára beszámolt az el­múlt évben elért eredményeik­ről, hiányosságaikról. Beszámo­lójában kiemelte a pisztolyoso- kat. akik egymásnak segítenek, fegyelmezettek a lőtéren, tag- díjfizetésben példamutatóak és eredményekben élenjárók. A lövészklub erre az évre 35 400 forint költségkeretet kapott Edzőtáborba utazik a DÓZSA A Kecskeméti Dózsa NB I/B osztályú labdarúgócsapa­ta két héten át edzőtáborban készül fel a március 5-én in­duló labdarúgó-bajnokságra. A csapat január 20-án pénteken utazik Balatonfüredre és ott alapoznak, illetőleg folytatják a már idehaza megindult mun­kát. Az edzőtáborba 21 játékos utazik Titkos Pál edző és egy vezető kíséretében. A Dózsa egyébként hét új játékos átigazolását nyújtotta be a labdarúgó szövetségnél. Ezeket a játékosokat a régi egyesületük kiadta, tehát át­igazolásuknak nincsen akadá­lya. A benyújtott átigazolások a következők: Kozák Ottó a Lángból (balszélsőt játszik). Két játékost igazoltak az Egyetér­tésből. Pintér Árpád (középhát­véd) és Balatoni ugyancsak szélső csatár. Márkus Ferenc a Dunaújvárosból jött, Gogolá- kot pedig a Kerekegyházából igazolták. Mint régi játékos tért vissza a Dózsához Mészá­ros Tamás Alpárról és Oláh | György a Szegedi Dózsából, A kecskeméti csapatból há­rom játékos távozott el. Kiad­ták Ézsi Zoltánt a Kiskunfél­egyházi Vasasnak, Takács Zol­tánt a BVSC-nek és Gál Já­nost a KTE-nek. HOGYAN TIPPELJÜNK A totó 2. fordulójában két 13 ta- lálatos szelvény volt csak. Az egyik a plusz i-est is eltalálta, s több mint félmillió forintot nyert, míg a másik a plusz 1-nél melléfogott, de még Így Is kétszázezer forinton fe­lül részesült a nyereményben. A üppelés most sem lesz könnyű, hi­szen olyan csapatok mint a Juven­tus, Napoli, Milan stb. idegenben játszanak. E heti tlppjelnk: 1. Lazio—Juventus 2, x, l 2. Lecco—Milan 2 3. Torino—Napoli X, 2 4. Venezia—Spal 1, X 5. Atalanta—Foggia 1 Bo. Dgna—Laneross. 1 7Í Cagliari—Brescia 1 8. Fiorentina—Roma 1» * 9. Alessandria—Samp dórii 2 9. Catanzia—Modena 1, X l. Messina—Varese x, 2 1 -> Savona—Catania x, 1 Livorno—V erona l l*. Pisa—R'ggina X, 1 Pótmérkőzések: 1, l. puskákra, különböző felszerelé­sekre. Ezt a támogatóst jó munkával, fegyelmezett maga­tartással, jobb szervezeti élet­tel kell viszonozni. A beszámo­lóban szó volt a háromtusózók- ról is, akik Szegeden bajnokok lettek, a pisztolyosokról, akik Pécsett győztek. Mihálovics Jó­zsef és Evetovics Iván 100 kör­egységet lőttek. A női három­tusa csapatuk az országos első helyezést nyerte el, amiért ez­úttal is dicséretet érdemelnek Ügy a lövész, mint háromtusa versenyzőinknek a jó hozzá­állása és küzdeniakarása hozta meg a szebbnél szebb győzel­meket. A BESZÁMOLÓ után számos hozzászólás hangzott el. ame­lyekben célul tűzték ki a pus­kák megjavítását, a jobb szer­vezeti élet kialakítását. A há- romtusázók kérték, hogy a für­dőben hetenként kétszer úszó- edzéseket tarthassanak a téli idényben. Balabán Sándor alezredes, az MHS megyei elnöke felszólalá­sában kérte a klubtagságot a pontosabb tagdíjfizetésre. a fegyverek fokozottabb karban­tartására, a lőtéri fegyelem pontos betartására. ígéretet tett arra, hogy ha a klubtagok jól dolgoznak, új, modem fegyve­reket ad megyei elnökségünk számukra A háromtusázókról is elmondta, hogy ha jól indul­nak, jó eredményeket érnek el, a megyei elnökségünk egyenru­hát biztosít számukra. DÖMÉN YI JÓZSEF veterán végül egy szép zászlót nyújtott át a lövészklub tagjainak meg­őrzése céljából és felszólalásá­ban kérte a fiatal lövészeket, hogy úgy őrizzék meg ezt a zászlót, mint ahogy azt a vete­ránok őrizték a mai nanig. Pechtler Ferenc m. mm mm la mmm m m mmm i úWW * ■: 17. —, Fg4: 18. hg:! (Világos jó ér­zékkel tisztet áldoz, amit sótét nem tud megtartani, mert két lépés mái­vá vissza kell adnia.) 18. —, Fhs (18. —, Ff3:-ra 19. Vh6t, Kg8 2d. Vh8 matt.) 19. VgS, fg: (19. —, Bh8-ra 20. Hg3! nyer Hf5t és HhS: fenyegetés miatt.) 20. Bh5Kf7 21. Bh6, Bg8 22. Bgl (Világos ezzel gyalogot nyer, és továbbra is támadásban Is marad. Így sötétnek nincs már esélye a játszma megmentésére.) 22. —, Hbd7 23. Bg6:, Baf8 24. Hd2, Ve* 2S. b3, Ke7 26. Vh6, Bg6: 27. BgB:, Bg8 28. Hg3, Bg6: 29. Vg6:, Kd8 30. Hf5, dS (A 31. Hc4 fenyegetés ellen.) 31. 14! swííwm i utm&w §§ü mm (Világos ezzel veszélyes szabadgya­logra tesz szert, ami gyorsan eldönti a játszma sorsát.) 31. —, ef: 32. e5, Ve8 33. Vg5, Vh5 34. Vf4:, Vhlf 35. Kb2, He4 36. He4:, de: 37. e6, a4 38. ba:, e3 39. Vd6 (Jó 39. de: is, mert 30. —, e2r-re 40. Vg5t, Kd7: 41. Ve7t* Kc8 42. Hd6f, Kb8 43. Vb7 matt.) 39. Vd5 40. e7f, Kd8 41. Hg7t - sö­tét feladta. VEZÉRCSEL Pápai Gyarmati Kecskemét, 1967. 1. d4, d5 2. H£3, HfS 3. c4, e6 4. Fg5, Fe7 5. Hc3, a« 6. cd:, ed: 7. e3, FÍ5 8. Vb3, Hbd7 9. Ff6:, Hf6: 10 Vb7:, Bb8 11. Va6:, Bb2: 12. Fb5t, Kf8 13. 0—0, Vb8 14. He5, Fc8 15. Vc6, Kg8 16. Hd5:, Hd5: 17. Ve8t — sötét feladta. SAJCKHTREK Kecskemét városbajnokságán befe­jezték a 7. és a 8. fordulót. Érde­kesebb eredmények: Zsíros—-Körösi 0:1, Abel—Kalmár 1:0, Szemző—Tör­tei! 0:1, Balázs—Czár 0:1, Pápai— Gyarmati 1:0. A Törtei!—Ábel, Kal­már-Szemző és a Gyarmati—Balázs játszmák döntetlenül végződtek. A verseny élcsoportjának állása: Kö­rösi, Törteli 6, Czár 5,5 Ábel, Ba­lázs, Szemző 5, Gyarmati, Kalmár* Pápai 4,5 pont. Mexikói olimpia — 1968! Minden idők legnagyobb olimpiáját másodmagával, teljesen ingyen megtekint­heti. mert az a 4.— Ft-os Szerencse-sorsjáték egyik nyereménye. (Vagy egyen­értékű külföldi út). Utazás repülővel oda és vissza, kényelmes elhelye­zés, étkezés, belépők a soorteseményekre. Vegyen Szerencse-sorsje­gyet. kísérelje meg ezt a lehetőséget. Szerencse-sorsjeggyel szerencséje lesz! Húzás a jövő hónapban.

Next

/
Thumbnails
Contents