Petőfi Népe, 1966. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-13 / 293. szám
196«. december 13. kedd *. «Mal Teljesitette tervét az ÉM építőipar Az Építésügyi Minisztérium Építőipari Főigazgatóságának több mint húsz vállalata jelentette december elején, hogy a pártkongresszusi versenyben elért eredmények alapján már teljesítette ez évi tervét. A vállalat jelentős munkasikerei alapján december 10-re már az egész főigazgatóság, tehát az ÉM építőipar teljesítette 1966. évi építés-szerelési tervét. December végéig még több mint 700 millió forint értékű építési munkával tetézik meg az idei előirányzatot. Ebben a hónapban többek között átadják a Gödöllői Agrártudományi Egyetem és a Nyíregyházi Mezőgazdasági Technikum új tanulmányi épületét, az orosházi és a salgótarjáni kórházat. a Székesfehérvári Hűtőház első részét, a hevesi művelődési házat, a Cserkúti Gépjavító Állomást és egy sor más fontos építményt. Az ÉM építőipar ebben az évben kereken egymilliárd forint értékű munkával fokozta építési kapacitását, de a nép- gazdasági építési igényei jóval nagyobbak. (MTI) A partizánok jutalma úttörőknek A Magyar Partizán Szövetség, a volt antifasiszta ellenállók és internacionalista harcosok nevében, levélben köszöntötte a magyar úttörők több mint egymilliós táborát. Bejelentette, hogy megyénként, illetve Budapesten emlékplakettel jutalmazza meg azokat az úttörőcsapatokat, amelyek a Vörös Zászló Hőseinek Ütján- mozgalom legjobbjainak bizonyultak. (MTI) Ä Mit mutat a Bajai Finomposztó Vállalat gyapj úválogató üzemrésze a . kívülállónak, aki egyszer véletlenül bepillant ide? Szennyes birkagyapjúval borított asztalokat, telített kasokat, sok bálát, melyekben ugyancsak gyapjú rejtőzik, amíg az asztalokra, s onnan válogatva a kasokba nem kerül, — és munkájukat egész műszakon át állva végző asszonyokat. Az avatottak azonban ennél sokkal többet látnak, tudnak. Mindenekelőtt azt, hogy az üzemrészre a 100 százalékon felüli munkateljesítmények jellemzők, s hogy emberségben nap mint nap jobbá kovácsolódnak az itt dolgozó emberek. A megtisztelő címet immár hatszor kiérdemelt. Lenin nevét viselő szocialista brigád munkahelye ez. Hadd szóljon róluk a krónikás, akinek abban a megtiszteltetésben van része, hogy — hacsak „patronálóként” is —szív- vel-lélekkel hozzájuk tartozónak vallhatja magát. De mivel is kezdje? A brigád megalakulása óta eltelt hat év történetével? Ezt egyetlen riportba zsúfolni — alighanem sikertelen vállalkozás lenne. Maradjunk tehát a jelennél. Mostani találkozásunk első perceiben világossá vált. mit jelent a Finomposztó gyakorlatában Kovács Imre vállalati igazgatónak a megyei pártértekezleten elhangzott megállapítása: „A megnövekedett, feladatokhoz felnőtt üzemünk káderállománya. . .” Az üzemrész parányi, vezetői irodájában ugyanis Mikosoyics Pálné ezzel fogadott Dóka Antalnéra mutatva: — Köszöntsd a megnövekedett. brigádunk új vezetőjét! Műhelyfőnökünk. Hományi elvtárs megvált tőlünk, magasabb beosztásba, a titkárságra került és... — ... az ő reszortját MikosoKERESKED-ELEM Egyik rokonomnak elemlámpái akartam venni karácsonyra. Kétszer fordultam meg ez ügyben az egyik kecskeméti boltban, de mindkét alkalommal csak elem nélküli lámpával tudtak szolgálni. Természetesen nem hoztam el az üres tokot, amely semmivel sem hasznosabb, mint mondjuk a kerekeket nélkülöző kerékpár. Enyhén szólva érthetetlen, hogyan kerülhet a bolt polcára olyan árucikk, aminek a gyakorlati haszna a nullával egyenlő. Azt még jobban meg tudnám érteni, ha ideig-óráig csak elemet lehetne vásárolni, hiszen a tok lényegesen hosz- szabb életű, mint az áramforrás, s így elképzelhető, hogy sokan elemet keresnek a lámpájukba. Az viszont képtelenség, hogy valaki házi lámpakészletét tokkal kívánja kiegészíteni. Talán az ipar, talán az elosztást végző nagykereskedelmi vállalat ésszerűtlen munkájára vezethető vissza végső fokon a bosszantó hiány. De vajon felmenthetc-e teljes mértékben a kiskereskedelem, amelynek a dolgozója az ismert szöveggel intézi el a dolgot: „Nem kaptunk kérem.” Bizony, a kiskereskedelem számára sincs mentség. Azt elhisszük neki, hogy tényleg nem kapott elemet, de akkor miért veszi át az üres tokot, amely _ mint már mondtam — önmagában csak haszontalan tartozék. Addig mindig találkozunk elem nélküli elemlámpákkal, amíg lesz vállalkozó arra, hogy raktárra vásároljon tokokat, eladhatatlan áruba fektetve tőkéjét, vagy — rosszabb esett ben — megpróbálja a vevőre sózni a használhatatlan holmit is. • A következő bosszúság színhelye Tiszakécske. Barátom — akit az átlagostól némiképpen eltérő méretekkel áldott meg a sors — egy idő óta minden üzletbe betér, hátha talál véletlenül termetére illő nyloninget. Így jutottunk el a ti- szakécskei üzletbe is a minap. Inget ugyan nem találtunk, — de ha már itt vagyunk jelszóval — körülnéztünk egy kicsit. A készruha osztály eladója azonnal elénk sietett és megkérdezte, hogy mivel szolgálhat. Barátom közölte: nem akarunk venni semmit, hiszen pénzünk sincs annyi, ameny- nyit egy kabát, vagy egy öltöny kóstál, csupán nézelődünk, mert időnk engedi. Ezt a teljesen érthető és helyénvaló magyarázatot olyan képpel fogadta a derék kereskedő, mintha mondjuk arról értesítjük, hogy időzített bombát kívánunk valamelyik öltöny zsebébe csempészni. Jobbnak láttuk sürgősen beszüntetni a potyázást. Gyors visszavonulásunk közben is hallhattuk azonban azt a kis párbeszédet, ami a már említett kartárs és egy távolabb dolgozó kartársnő között zajlott le jó hangosan, hogy mi is értsünk a szóból: Kartársnő: — Mit akartak ezek? Kartárs: — Azt mondták, hogy nincs pénzük, csak nézelődnek. Kartársnő: — Marhajó! Mit lehet erre mondani? Talán maradiunk a hölgy választékos kifejezésénél: „marhajói’' B. D. Lenin-brigád vicsné Katóka, brigádvezető elődöm vette át — vágott szavába Dókáné. — Mert munkájával és a textilipari technikum sikeres elvégzésével egyaránt rászolgált! — A brigádvezető gyapj úválogató partnere, a kedves mosolyú Dobzai Győzőné pedig hozzáfűzte: — Erre az egész brigád nagyon büszke, mert egy kicsit mindannyiunk sikere és valamennyiünk elismerése is. fényképével illusztrált bejegyzés: „A Lenin-brigád a gyapjúválogató többi dolgozójával együtt, a Kiskőrösi Állami Gazdaságban járt. A látogatás nagyon hasznos volt, mivel nagyszabású birkanyírást láthattunk. .. A gazdaság dolgozói nagyon barátságosan fogadtak bennünket...” „Július 13. A brigádkollektíva társadalmi munkára vonult ki a Vénuszdomb mellet'i sé+ányHatan közülük. Jobb oldalt, előtérben Dókáné, a brigádvezető. Szavai természetesen őszintén csengenek. A tekintetem közben megakad az asztalon, illetve a piros borítású, vaskos brigádnaplón. Észreveszik. — Mindent elmond rólunk, gondosan vezetjük — szól Dókáné. — A kongresszus utáni gondolatainkat én szeretném bejegyezni — jelenti be Mikoso- vicsné. S ezzel, helyben is vagyunk. Mert a kongresszuson elhangzottak közül sok minden megragadta a szocialista asszonybrigád tagjait, van miről eszmecserét folytatni, terveket szőni. A legtöbbet azonban — lévén dolgozó asszonyok, családanyák — az iparban várható 44 órás munkahét bevezetése foglalkoztatja őket. — Nagyon sokat jelentene nekünk! — mondja a brigádvezető. — De vajon nálunk hogyan lesz lehetséges? Ezen törjük a fejünket. Napi nyolc mázsa gyapjú szálvastagság szerinti 24 felé válogatása a norma. Vállalásunkhoz híven, mindent beleadunk, hogy együttesen és egyénenként is néhány százalékkal tetézzük a normát. (Ezért nem jár külön bér.) De mire vége a műszaknak, fekete karikák táncolnak a szemünk előtt. Mert a gyapjúszál vékony, és közöttük 24 féle különbséget kell tenni... Fogalmunk sincs, hogy négy órával kevesebb idő ho”vqp nyújthatnánk a mostani teljesítményeket... — Nehéz kérdés... De elnézést. mennem kell — szól az ajtóból Dobzainé és a munkaasztalához siet. — A világért sem szeretnék kerékkötője lenni a munkának! — Szó sincs róla. nekilendülünk. s behozzuk ezt a pár percet — így Dóka Antalné. — Remélem, a továbbiakban jó kalauzod lesz a naplónk, olvasgasd. .. Találomra nyitom fél a naplót. „Április 29. Az ebédlőben ünnepi gyűlés volt május 1. tiszteletére. A brigádot nagy öröm érte: ismét elnyertük a szocialista címet. Mikosovicsné, Baracsiné. Pillériné, Losonczyné, Kovácsné bronzkoszorús jelvényt kaptak. Dobzainé, Dékáné zöldkoszorúsat. Mikosovicsné és Dókáné kiváló oklevelet is” — olvasom. „Április 30. Társadalmi munkában megtisztítottuk az ablakokat. és virágokkal tettük kellemesebbé munkahelyünket. Ebben valamennyi brigádtag részt vett.” Két oldallal odébb a csoport, és Petőfi Sándor szülőházának ra. Gaztalanítottunk, majd vörös salakkal beszórtunk minden rendbe tett helyet. Hetvenkét társadalmi munkaórát végeztünk. Megismerkedtünk két német házaspárral, akik belesegítettek a munkánkba. Elmondták, hogy náluk is volt vietnami műszak és ők is szoktak társadalmi munkát végezni.” Aztán tizenkét oldalon grafikonok, egyéni és a brigád együttes teljesítményéről. Majd a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban tett közös látogatás élményei. Tovább: „Tiszteletjegyet kaptunk a szakszervezettől. kollektiven megnéztük a Hideg napok című filmet... Egy ilyen film után az ember úgy érzi, hogy még jobban kell vigyáznunk a békére, hogy nyugodtan élhessünk, dolgozhassunk.” Megkapó a naplónak az a három oldala is. amelyen az egyéni vállalások teljesítését rögzítik. Külön-külön mind a ti zenha tűkről. Íme. csak néhány közülük: „Losonczi Mihályné: Olyan haladó szellemű írók műveit olvasta és ismertette a brigáddal, mint Soldhov (Csendes Don,), Hemingway (Búcsú a fegyverektől) és Gorkij (Az anya). Kovács Istvánná: megszervezte a virágültetést és az udvar takarítását. Kovács Elemémé: A napköziben minden szülői értekezleten részt vett a dolgozók iskolájának nyolcadik osztályát végzi.” A következő oldalra egy járásbírósági meghívót ragasztottak. Ugyanott Kunhalmi János- né brigádtag ad számot népi ülnöki tevékenységéről. „November 16. Brigádértekez, letet tartottunk. Megbeszéltük eddigi munkánkat. ElhatározüWÄ.y xvcu.ctt.avii.yf a. nyuguijasainkat egy kis édességcsomaggal meglepjük. Ügy döntöttünk, hogy a jutalmul kapott ezer forintot egyelőre takarékba helyezzük, és majd ha több pénzünk lesz. közös kirándulásra fordítjuk”. A napló bejegyzéseit nézem, s szereplőit, a nagyszerű munkásasszonyokat látom. Nemcsak a sorok mögött, hanem a szomszédos műhelyteremben, amint éles szemmel és szakavatott mozdulatokkal válogatják a gyapjút. S a piros könyvet ösz- szecsűkva, erre gondolok: Munka— szocializmus építése... Szocialista brigád ... emberségben egyre nemesebbé forrpáló- dás... Igen. ők a szocializmus emberei! Ferny Irén Munka és fegyelem A MUNKAFEGYELEMRŐL szólva ki ne hallott volna még ilyenféle példákat: Külföldi látogatók, üzleti vagy egyéb szakemberek jártak az üzemben, s bizony nem állták furcsálló észrevétel nélkül, amikor jöt- tükre percekig megállt a munka a műhelyben, vagy a gép körül. A megjegyzés pedig rendszerint így volt summázható: „Nálunk — mármint a kapitalista üzemben — ilyen nincs! Elvégre nem a bámész- kodásért fizetjük a munkást...” De talán nem is szükséges ilyen példákból kiindulnunk. Akad nem kevés, amit mi magunk is érzékelünk. A közhivatalokban, intézményeknél itt- ott a bizony előforduló késések, trafikálások, s persze vehetnénk példákat az üzemekből is. S az is tény, hogy az önmagával szemben igényes, fegyelmezett dolgozók nagy többsége nem szíveli ezt köny- nyen. Olykor szóvá is teszi, az esetek többségében viszont így vélekedik: Minek szóljak? Majd szólnak a főnökök... Miért szerezzek magamnak ellenséget, haragost?... ILYEN tapasztalatokkal a tarsolyában követelt a munkafegyelem iránt több figyelmet, az azt megkövetelőknek pedijg nagyobb népszerűséget a megyei pártértekezlet egyik felszólalója, aki egyébként vállalati igazgató. — Bizony, a rend, a fegyelem megkövetelése látszólag nem tartozik a legnépszerűbb feladatok közé. Említhetnék példákat a mi üzemünkből is... — állapította meg beszélgetésünk során. Egyik osztályvezetőjüknek a múltkoriban valamelyik műhelyben akadt dolga. Útközben arra felé, az udvaron meghökkentette a látvány: a kézikocsin öt ember ücsörgött, any- nyira elmélyültek a beszélgetésben, hogy rá sem hederítet- tek a közeledő főnökre. SZŐ, AMI SZÓ, az osztály- vezető nem tűrte megjegyzés nélkül a látványt. Joggal fejébe szállt a vér. S aztán, a műhelybe lépve hasonló példával találta magát szemben. Ott meg egy asszonycsoport feledkezett bele valamilyen eszmecserébe, miközben a termelés állt .. — Vajon érthetetlen, hogy az osztályvezetőnk nem válogatta a szavakat, melyekkel a fegyelmezetlenséget szóvá tette? — így az igazgató. — S hogy mi lett a dolog vége? Az asszonyok a párttitkárhoz fordultak panasszal — a hangnem miatt, mondván: így nem lehet beszélni a dolgozókkal! Szerencsére a párttitkár a helyére tette a dolgokat. A jogokról a kötelességteljesítés függvényeként beszélt, ráébresztve a dolgozókat a válogatás nélküli szavakat kiváltó okokról. Nem mintha a párt híve lenne a durvaságnak. — A gazdaságvezető felmérhetetlen segítségnek könyvelheti élj ha a párt- és a szak- szervezet így közelíti a munka- fegyelem kérdését, ha kiáll a rendet megkövetelők mellett. Ez. az alapja a minőségileg és mennyiségileg egyaránt növekvő termelésnek, következésképpen a dolgozók keresetének, s az egész üzem egyre eredményesebb tevékenységének — így fogalmazott az igazgató. SZOKATLAN kinyilatkoztatás? Szó sincs róla! Nincs munkaterület, ahol elmélyültebb gondolkozás nélkül ugyanerre a következtetésre ne jutnának. A fegyelem megkövetelése látszólag nem tartozik a legnépszerűbb feladatok közé, valójában mégis az. S ha a pártszervezet, a szakszervezet következetesen iránymutató ebben, nem marad el a méltó közhangulat sem: a legnépszerűtlenebb szerep a fegyelemsértőkre vár.
