Petőfi Népe, 1966. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-04 / 286. szám

BEFEJEZŐDÖTT AZ MSZMP IX. KONGRESSZUSA

(Folytatás az j. oldalról.)

közöttünk elvi egység, internacionalista testvériség van. Meggyőződésünk, hogy igazi marxista—leninisták, kommunisták, és egyben a legjobb német hazafiak. akik a német nép jövőjét képviselik.

Belpolitikai törekvéseink i

Néhány szót a belpolitikai törekvéseinkről. A kongresszus állásfoglalásai megmutatták, hogy pártunk tovább folytatja, fejleszti és erősíti a szövetségi politikát, köznyelven, a népfront- . politikát. Megismétlem, amit a beszámolóban mondtam: Ezt a szövetséget a munkásosztály vezeti. Menet közben persze hibák is adódtak. A Központi Bizottság óvta az elvtársakat a mechanikus statisztikai szemlélettől. Mégis előfordult, hogy a munkásosztály vezető szerepét védve, pártonkívülit nem engedtek megfelelő funkcióba helyezni. Az is megtörtént, hogy egy adott funkcióra jobb kommunista jelölt volt, mint pártonkívüli. mégis valamilyen statisztikai szemlélet alapján úgy határoztak, hogy pártonkívülit bíznak meg, hadd lássa az a központ, hogy értik és végrehajtják a politikát. (Derültség.) De az egyik nagyobb kárt csinált. mint a másik.

Jobban kell eleget tenni a VIII. kongresszuson meghatározott követelményeknek, mint •ddig. Ha egy funkció betöltéséről döntenek, nem statisztikai normákból kell kiindulni, hanem abból a szempontból kell mérlegelni az összes szóba jöhető embereket, készek-e részt venni az építőmunkában, hű fial-e a hazának, van-e rátermettségük, megfelelő szakképzettségük, tudnak-e vezetni a mi vvwnyaink Ú&özött, ,A: mű-, veltséget és a szakmai hozzáértést meg kell követelnünk a párttagoktól is, mert egy forradalmár az igaz ügyet nálunk éneikül már nem tudja jól szolgálni. És á pártonkívülitől is meg kell követeim a népi hazához és népünk közös céljához, a szocialista társadalom felépítéséhez való becsületes viszonyt. Párttagnak nem kell lennie, de ez elemi norma, amit mindenkitől meg lehet és meg is kell követeim.

Hogyan is alakul tehát a párttagok és a pártonkívüliek viszonya? Nagyon egyszerűen kifejezve: nem szabad hátránynak lennie annak, ha valaki pártonkívüli. Mindjárt hozzáteszem. hogy persze ez előny sem lehet. Nem lehet előny az, ha valaki párttag, de hátrány sem lehet, mint ahogy ez szórványosan előfordul.

Minthogy a párt vezeti a társadalom életét. természetes, hogy a társadalmi életben a párttagok, a kommunisták játszanak főszerepet. Ez a kommunisták dicső küldetése, büszkesége, egyben terhe. Kicsit, monopólium ez a mi társadalmunkban, de ezt a monopóliumot bárki megtörheti.

Ha egy pártonkívüli annyi erőt és energiát, annyi buzgalmat és harcosságot szentel szocialista törekvéseink megvalósításának, mint egy párttag, biztosíthatom. semmivel nem lesz kisebb a tekintélye, és ott lesz a legmagasabb tisztségekben, a legmagasabb poszton.

A politikai életben szükség- szerű és elkerülhetetlen, hogy a vezető államhatalmi testületekben többségben lesznek a kommunisták. A jogokat illetően viszont a póttagoknak és a párton,kívülieknek most is és a jövőben is teljesen egyenlőek- nek kell lenniük, és teljesen azonos elbírálásban kell részesülniük.

Nem fél unt- attól sem. ha valahol a nárttagok kisebbségben vannak, ha szocialista célokért szívvel-felekkel dolgozó oárton- kívüliek alkotják a többséget egy-egy testületen belül. Egyébként ilyen létezik is. Helyi államihatalmi és államigazgatási szerveinkben a kommunisták évek óta tartósan abszolút kisebbségben. vannak a számarányt illetően, és mégis érvényesül a párt politikája, vezető szerepe. Ez így helyes, mert ez a társadalom az egész népinek épül, természetszerű tehát, hogy a kommunisták nem építhetik önmaguk.

Két kérdésre visszatérek. A beszámolóban kitértünk a párt számszerű növekedésére is, megállapítva, hogy továbbra sem az a törekvésünk, hogy tömegesen és nagy arányban növeljük a párttagság számát. Meg is mondtuk, főleg hol, milyen területeken lenne kívánatos a párttagok számát növelni. Ehhez hozzáteszem, hogy én azt szeretném, ha minél kevesebb olyan ember lenne a pártban, akit szívesen látnék a párton kívül, és ha nagyon sok olyan ember lenne a párton kívül, akit párttagnak is szívesen üdvözölnék. (Nagy taps.)

A másik az. hogy ki van velünk és ki van ellenünk? Véleményem szerint a mi társadalmi viszonyaink között, a mi államrendünkben, ahol az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem szocialista — még a bankárok is szocialisták nálunk (derültség) —, pártállásra való tekintet nélkül velünk van mindenki, aki becsületes munkával, vagy alkotással keresi a kenyerét, mert mint ilyen, részese a nagy munkának, amely a szocialista társadalom felépítéséért folyik. Velünk van és úgy is kell vele együtt dolgoznunk, mint becsületes. tisztességes emberrel és segítőtársunkkal.

Elvtársak! A kongresszusi anyagokban és a tanácskozásokon fontos kérdésként szerepelt a demokratizálás továbbfejlesztése. Ez különösen nagy erővel jelentkezik majd a gazdasági reform végrehajtásakor, de jelentkezik más területen, a kulturális életben is igyekeznek decentralizálni és demokratizálni a vezetést, s a pártéletben is erre törekszünk.

Van ennek a demokratizálási törekvésnek osztályról ja is és ha jól csináljuk, eredményes lesz. Arra törekszünk, hogy tanácskozás, konzultáció formájában. vagy egyéb módon lehetőleg már a kérdések eldöntésébe minél nagyobb számban vonjuk be az érdekelteket, a dolgozókat. Ismerve a nálunk ma meglevő osztályokat, azok öntudatát, ez bizonyosan azt fogja jelenteni, hogy a munkásosztály és annak fiai ennek a folyamatnak eredményeként még jobban és még nagyobb számban kerülnek be a hatalom gyakorlásába.

Egy másik nagyon fontos, a beszámolóban is érintett kérdés, hogy nagyobb hatásfokkal és jobban érvényre kell juttatni a szocialista bérezés elvét. A jelszó köztudott: aki többet ad a társadalomnak, nagyobb mértékben részesüljön az anyagi javakból. Ennek az elvnek következetesebb érvényesítése azt is jelenti, hogy aki kevesebbet ad a társadalomnak, az kevesebbet Is kapjon. Azért is mondom ezt. mert nálunk is vannak, akik összeköttetések révén, meg isten tudja milyen címen és módon, sokkal többet kapnak a társadalomtól mint amennyire becsületes munkával rászolgáltak. Harcoljunk az ilyen élős- diség ellen, hiszen a szocialista társadalom a munka társadalma. Ugyanakkor biztosítsuk, hogy a nép javára végzett munkája révén mindenki boldogulhasson, még azt Is merem mondani — idézőjelben és szocialista értelemben —, hogy karriert is csinálhasson. Ehhez még egy dolgot szeretnék megjegyezni: sokszor olyan nagy keresetű emberek is kapnak nálunk ingyen állami lakást, akiknek gépkocsijuk. házuk, nyaralójuk van. Hát ha igazság van, akkor legyen igazság. Munkájával keresse meg. amit a mi viszonyaink közt lehet, de ha például lakásra van szüksége, vegye meg magának, vagy építse meg saját erejéből, és ne az állam támogatásával. (Nagy taps.)

Szeretnék szólni a munkaidőre vonatkozó- előterjesztésünkről. A j Központi Bizottság javaslata az, hogy az iparban 1070 végéig fokozatosan 48 óráról 44 órára szállítsuk le a heti átlagos munkaidőt. Méghozzá úgy akarjuk ezt megvalósítani, hogy ugyanazt a teljesítményt, amit eddig 48 óra alatt értek el, most 44 óra alatt elérjék, ugyanazt a bért is fizetve 44 óráért, amit az emberek eddig 48 óráért kaptak.

Általános törekvésünk a napi munkaidő csökkentése. Ezen belül az iparágak speciális jellegétől függően egyes területeken lehetővé válik, hogy kéthetenként kettős szünnap legyen, másutt más megoldást találnak. Ha majd egy kicsit előbbre leszünk, ha jobban mennék a dolgaink, majd többre is vállalkozhatunk. De ha többet ígérnénk, mint amit be tudunk váltani, akkor becsapnánk a népet, a munkás- osztályt és erre nem vállalkozunk.

A magam egyéni elképzelését arról, hogy mit kellene csinálni és hogyan kellene kihasználni a munkaidőt ahhoz, hogy még ennél is rövidebb legyen, csak ritkán merem emlegetni. (Derültség.) Azon törjék a fejüket a gyárak vezetői, hogy ne lézengjünk a munkahelyen naponta egy álló órát, hanem ha már betesszük a lábunkat, akkor dolgozzunk is igazában. Akkor majd kevesebb munkaidő kell.

A mezőgazdasági tulajdonviszonyok

Kedves Élvtársak!

ííosjt, á IX kongresszuson napirendre került a parasztsággal kapcsolatban is több. kérdés.

A szocialista társadalom teljes felépítése többek között megkívánja a tulajdonviszonyok olyan fejlesztését, hogy azok megfeleljenek a szocialista társadalomnak, amelyben a termelési eszközök köztulajdonban vannak.

Mi úgy gondoljuk, hogy a földbirtokviszonyokat és tulajdonviszonyokat érintő törvényt körülbelül a jövő év folyamán ki kell dolgozni. Igaza van ugyanis Szabó elvtánsnak, a nádudvari tsz elnökének —azt hiszem ő említette —, hogy a birtokviszonyoknak is szilárdaknak kell lenniük, mert különben nem lehet dolgozni a termelőszövetkezetekben. Országunk kicsiny, a föld kevés, minden földet ki kell használni, akár város határában, akár a falu határában, akárhol van. Ez a nemzet érdeke. És a földdel való gazdálkodást erőteljesen befolyásolni kell. (Nagy taps.)

Az elképzelés szerint az erről szóló törvény végleges kidolgozását valószínűleg megelőzi a Termelőszövetkezeti Tanács létrejötte, amely egyebek mellett a termelőszövetkezeti parasztság pozitív értelemben vett érdekképviseleti szerve is lesz.

Nehogy félreértés essék, nem a munkás-paraszt állammal szemben, hanem az egyes állami vállalatokkal szemben. A Termelőszövetkezeti Tanács nagyon fontos intézmény lesz, mert a vezető állami, kormányzati irányító szerveknek rendszeresen meg kell beszélniük e testülettel azokat az intézkedéseket, amelyek a mező- gazdaságot érintik, hogy azok egyaránt megfeleljenek az országos és a termelőszövetkezetek érdekeinek.

Visszatérek a földtulajdon kérdésére. Mint már mondottam, nyugodt gondolkodási időt kell hagyni a falutól távol élő földtulajdonosoknak — ehhez is kell egy-két esztendő —, hadd

gondolkozzanak, mint szabad emberek, bemennek-e a tsz-be és akkor ugyanabban a helyzetben lesznek, mint a tsz-ta- gok, vagy méltányos térítésért felajánlják földjüket.

Ami pedig a termelőszövetkezeti parasztságot illeti, őha- | táridő nélkül bármikor eldöntheti, megtartja-e tulajdonjogát és akkor földjáradékot kell kapnia azután is, vagy felajánlja és akkor pár év alatt megkapja a megváltási árat.

A Központi Bizottságiban senki sem képzelte el úgy, bogy a földtulajdon rendezése két-, négy- vagy ötéves ügy. Nincs szükség semmiféle határidőre, semmiféle kampányra. A parasztembereknek megvan a magukhoz való eszük, tudnak mérlegelni, majd ők meghányják- vetik, tudják, mikor kell ezt elrendezni. A mi feladatunk a rendezés törvényes és szociális alapjait megteremti.

Megcsinálhattuk volna persze azt is, hogy még hallgatunk róla nyolc hónapig. De azt hiszem, pártunkban éppen azért bíznak a dolgozó tömegek — a parasztság is —, mert nem tartunk a hátsó zsebünkben „titkos dolgokat” hanem egyenesen és felelősen megmondjuk a parasztságnak: ez az ország érdeke, ehhez fűződik az ő érdeke is, ez segíti egyéni boldogulását.

Akkor is az összefüggéseket kell nézni, ha a szociális kérdésekről, a családi pótlékról a gyógyszerellátásról és egyebekről van szó. Lássa az összefüggéseket a kispesti traktorgyárban dolgozó munkás is, a parasztember is, mert ha csak az egyik oldalát nézi, nem helyes következtetésre jut.

A szocialista kultúra

fejlődéséért

Szóba került a tanácskozáson s tudomány és a közoktatás kérdése is. Azért említem ezt, mert nagyon figyelemreméltónak tartom mindazt, amit Ti- gyi elvtárs mondott, hogy tudniillik gondoskodjunk arról, hogy a tudósképzés megfelelő síneken menjen.

Itt a sablon nem segít. Valóban, valahogyan külön kell foglalkoznunk azokkal, akik valamiben tehetséget árulnak el a középiskolában, például a matematikában, valamelyik korszerű tudományban, vagy más tárgyban. Egyengessük az ilyen fiatalok útját, hogy valóban tudományos kádeaekké váljanak.

Még egy dolgot szeretnék megemlíteni. Nem ide tartozik, nem is túl komoly kérdés, de azért megemlítem. Mostanában eléggé megszaporodott hazánkban azoknak az embereknek a száma, akik elérték és túlhaladták az állagsúlyt. (Derültség.)

Van ennek persze komoly oka is. A mi népünk éhezett és a felszabadulás után először jóllakott. Munkanélküliség, nyomor, éhség pusztította ezt a népet, s amikor munkája révén hozzájutott, elsősorban enni akart. Néha az éhséggel kapcsolatban az jut eszembe, hogy a nép nemcsak fizikailag volt éhes, hanem a kultúrára, a műveltségre is, és most, hogy hozzájut, a gyerekének még többet akar. Néha úgy érzem, hogy a prédikációval nem jutunk semmire, mert általában mindenki megérti, egyetért azzal, hogy nem mehet minden gyerek egyetemre, de ha a saját gyerekéről van szó, akkor ő is az egyetemre szeretné beíratni (derültség) nem lakatosnak. Ezt részben politikai meggyőződéssel, részben felvilágosítással, de sokkal inkább intézményesen kell szabályozni, mert különben lehet, hogy a szülő pillanatnyilag és látszólag jót tesz a gyereknek, az állam is jót tesz, de ha sokkal több ember szerez magasabb kvalifikációt, mint amennyi a társadalomban reálisan elhelyezhető, akkor emberéletek tíz- és százezreit teheti tönkre intézményesen a

szülő és az állam egyesült erővel. Ez nagy probléma, amitta- nulmányozni és vizsgálni kell.

Több elytárs beszélt a kultúráról úgy,' hogy csak egyetérteni lehet yelük. Keres elytárs, Garai elvtárs szólt e kérdésekről, én csak meg akarom erősíteni azt, amit mondtak. A kultúra kérdéseiről a beszámolóban foglalt pozitívumokat a Központi Bizottság nem udvariasságból 1 mondta, hanem mert ez a véleményünk. Van ugyan még sok negatívum a kultúrában, de az életerős szocialista kultúra csirái fejlődnek,

Keres élvtárs tette szóvá, hogy a hitvallás a művészembereknél kicsit nehezen megy. Ez valóban így van. A művész- és íróembertől nem is nyilvános hitvallást, nem valamiféle nyilatkozatot, hanem művet, művészi alkotást várunk. Bármilyen művészről van szó, mindenekelőtt alkotómunkájával valljon a néppel és a szocializmussal való egyetértésről.

Évről évre gyarapszik, újakkal, fiatalokkal, s a velünk, együtt annyi mindent látott régiekkel bővül azoknak az íróknak, művészeknek a száma, akik a népi haza és a szocializmus mellé állnak és akik a maguk módján, közéleti felelősséggel' segítenek. Egy családba tartozunk mi, pártmunkások, „párt- bürokratákf’ — vagy ahogy akarják —, és írók, művészek, szeplősök és nem szeplősök. Egy család vagyunk. (Derültség.) Idáig is együtt jöttünk és ezután is együtt megyünk, méghozzá mind jobb légkörben és inind jobb egyetértésben.

Konformizmust senkitől sem követelünkj még a kommunistáktól sem. ök isem konformisták. Mi azt mondjuk, hogy az egyéniség is fejlődjék és nyújtsa a társadalomnak azt, amire képes.

A következő kérdés a- kultúra és a gazdasági reform.‘Megértve azt, amit Garai elvtárs szóvá tett, szeretném megmondani, hogy a Központi Bizottság tisztában van azzal, hogy a szocialista tudat, a közéleti felelősség, a közgondolkodás fejlesztése, elmélyítése — és ebben a kultúrának döntő szerepe van — a népi állam számára nem kereskedelmi,] hanem politikai, társadalmi kérdés. Természetesen ebben is van kötelező norma, takarékosság,! de a népi állam számára, a pijrt számára a kultúra mégsem kereskedelmi kérdés. Erre mindig gondolni kell.

Szóba került az írók sajátos adója is. Tulajdonképpen jogos a kérdés felvetése. Nemcsak az írókkal, haijiem általában a magyar szellemi elittel kapcsolatban megemlítem, gondolkoznunk kell azon, hogy nagyobb legyen a különbség a segédmunkás és a magasan kvalifikált tudósok, művészek keresete között. Teljes meggyőződéssel vallhatjuk. hogy ez a társadalom és a munkásosztály érdeke is.

A pártélet kérdéseiről

A IX. kongresszuson szocialista céljaink még jobb megvilágításba kerültek, s részben újakkal gyarapodtak. A kongresszus — úgy tűnik, egyetértésben — megállapította, hogy szükség van a párt munkájának fejlesztésére, a párt eszmei-politikai vezető szerepének erősítésére.

Fő törekvésünk, hogy a párt érdemi munkát végezzen és ne formait. Hányszor döntenek például valamely testületben a döntést hozók előtt ismeretlen emberek sorsa felett. A pártiskolákra javasoltak közül azokat, akiket nem ismer senki, minden további nélkül elfogadják, de akii; ismernek, azt opponálják, mert ismerik a jó és a rossz oldalát is;

Szóba került a kongresszuson a pártegység és a párton belüli vita kérdése. Mi azt gondoljuk, hogy a lenini normákhoz hozzátartozik a párton belüli véle- ményszabadteág, a vita, a kérdések érdemi, megvilágítása és