Petőfi Népe, 1966. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-22 / 301. szám
1966. december 22. csütörtök 5. oldal Ki a rendes ember? A múltkoriban eltréfálóz** tunk a bőrkalav körül. ‘Hogy újdonság, felkapta divatját az ilyen vonatkozásban nehézkesebb férfinév, meg hogy nincs még annyi, amennyi kellene. De ymiért lehet egy ilyen ruházati cikken is viccelődni? Csak azért, mert ú j. Érdekes módon, ilyen avróságok fogadtatásán is le lehet mérni, hogy némely emberben mennyi konzervatív ítélet bújik meg. Vannak. akiket egyenesen ingerel, ha valami divatba jön. Félreértés ne essék, most nem feltűnést, megbotránkoztatást keltő, extravagáns ruhadarabról van szó. Csupán egyszerű bőr- neműekről. Hogy ismét szóba kerül ez a periférikus probléma, annak oka az, hogy egyesek maradisá- ga vont ebből csinál ügyet. Leminősít, degradál embereket, mert... "Tavik ismerősöm felesége 'J azt mondja a minap a férjének, aki harmincegynéhány éves fiatalember, s vezető is. — Fiacskám, vehetnél magadnak egy bőrzakót. Vagy inlkább csináltassunk ... Olyan mutatós, tartása van, könnyebben tisztán tartható. Mire a férj. — Hagyj békén ilyen hülyeségekkel. Vedd tudomásul, hogy rendes ember egy se vesz magám bőrzakót vagy bőrka lapot... Az asszonyka nem hagyta magát. bek között. A szalonok, szabóságok nem győzik teljesíteni a megrendeléseket, úgy tetszik az embereknek az új holmi. Minél több készül belőle, annál olcsóbb lehet... Ekkor megszólalnak a mufur- cok: nem lehet rendes ember, aki bőrzakót, bőrkabátot, bőr- kalapot hord. JUT intha a szocializmus sike■*** re múlna azon, hogy valakinek a csinos kalapja műbőrből van, vagy netalán valamely állat szőrzetéből. (Persze, így kezdődött a nők hosszúnadrág viselete, a kordbársony divatja is.) Az Irodalmi Képesújság Dunavecsén Igazi irodalmi élményben volt részük azoknak, akik megjelentek hétfőn a dunavecsei járási művelődési otthonban az Irodalmi Képesújság előadásán. A járási könyvtár által rendezett műsort olyan nevek fémjelezték, mint Básti Lajos, Soós Zoltán, Bárány Tamás, Bogáti Péter, Békés Rita és Vitray Tamás. Néhány szót a szervezésről is: Sajnálatosain befolyásolta a rendezvény résztvevőinek számát a nemrég objektív okok miatt elmaradt hasonló előadás. Viszont: jobban elő kellett volna készíteni a dedikációs lehetőségeket az írók számára. Tóth István Új szobor Kiskunfélecryházán Az ember gondolkodóba esik. Milyen nehezen mozdulnak bizonyos irányban — még fiatalabbak is. Mert rendben van: az, hogy valakinek a terliszter anyag nem tetszik, de esküszik a varia-bútor. meg a beat-zene modernségére, ez ízlés dolga. Az illető világnézetére, szemléletének haladó vagy ret- rográd voltára messzemenő következtetéseket ebből levonni: badarság. De éppoly oktalanság ennek a kontrája. Hogy például kiiktatunk valakit a rendes emberek sorából, mert bőrzakót, vagy bőrkalapot hord. JUT icsoda képtelenség ez! Képzeljük csak el. A könnyűipar gyakorlati, műszaki emberei hosszú és költséges kísérletek eredményeként előállítják az igen tetszetős, tartós műbőrt, örül az egész iparág, örül a társadalom az új anyagnak. Például a műbőrnek, amelynek létrehozásához végső soron mindannyian előlegeztük a pénzünket. Jutalmat kapnak az eredményes kísérletezők. Gyártani kezdik az anyagot. Divattervezők, világszínvonalon álló ízléssel találják el, hogy a műbőr kiválóan alkalmas különféle fazonú !kabátnak, zakónak és bőrkalapnak is — töbKiskunfólegyházán ezekben a napokban helyezték el a Móra Ferenc téren a Képző- és Iparművészeti Lektorátus által a városnak adományozott mészkőszóbrot, a Citerás parasztot, Kovács Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását. Az új szobor ünnepélyes felavatása december 30-án délután 3 órakor lesz a Móra Ferenc téri parkban. Ünnepi beszédet dr. Belényi István, a városi tanács vb-elnökhelyettese mond. ,,Kisült-e már a kalácsom... KEREKRE nyílt szemű gyerekek tekintetének kereszttüzében állok a katedránál. Igyekszem leplezni zavaromat, de azt hiszem nem sikerül, s a készülődés .pillanatnyi csendjében én kapom az első kérdést: — A bácsi tanító? Ránézek a bátor kis lurkóra, aki cinkos mosollyal tekint körül a tanteremben, tizenhét társán. — Igen tanítóbácsi vagyok, — mondom — és azért jöttem most hozzátok, hogy beszélgessünk arról, miért ünnep a karácsony, s ti hogyan készültök erre az ünnepre. A gyerekfejek lehajolnak, csak egy-egy emeli rám a tekintetét társa mögül. Tizennyolc második-negyedik osztályos kisfiú, kislány ül a kiskunfélegyházi Bajcsy-Zsilinszky általános iskolában, a jól fűtött tanteremben. Alig hangzik el a kérdés, már akad is jelentkező: K. Marika, dundi, értelmes arcú kislány. — A karácsony azért ünnep, mert akkor született a Jézuská, aki az Isten fia. — És az Isten kicsoda? — kérdeztem, s némi töprengés után már mondja is Marika: — A Jóisten a világ ura. de már nem él, mert nagyon öreg volt és meghalt. HALK KUNCOGÁS hullámzik át az osztályon, s szinte valamennyi kéz a magasba emelkedik. A leghátsó padban nyílt tekintetű, szőke gyerek jelentkezik. Gy. Gábor. Ö kapja meg a szót. — Ez nem igaz, csak a legenda szerint van így, meg a gyerekeknek mondják ezt, hogy ne rosszalkod ianak. Jézus is olyan ember volt, mint a többi, csak okosabb. Az igaz, hogy az isten meghalt, de nagyon sokáig élt, mert erős, izmos ember lehetett — Akkor szerinted miért ünnep a karácsony? — Azért ünnen, mert ilyenkor mindenki ajándékot kap és az emberek szeretik egymást, együtt van a család és jókat beszélgetünk, meg játszunk. Karácsonykor nincs veszekedés. Ezzel a véleménnyel mindenki egyetért, s ki-ki elmondja milyen szokott lenni náluk az iinneo, mit kapnak ajándékba, s milyen finom sütemények vannak olyankor. Legtöbb helyen — 15 gyerek mondta ezt — a ..Mennvből az angyal.. ,”-lal ''-ezdőd'k az este, de előzőleg őket elküldik a nagymamához. — Én már tudom, hogy anvu- káék feldíszítik a karácsonyfát, de úgv csinálok, mintha tényleg csudálkoznék a Jézuskán. Ilyenkor úgy örülnek anvu- ék — mondja egy kerek képű hamisítás arcú, foghíjas kislány, s jót kuncog magában. Ezért szigorúan megróia az első pad- ban ülő szőke, fehér arcú fiú, aki mindig szokott írni a Jézuskának s azt kapja, amit kér. — És hol szoktad bedobni a levelet? — kérdezi Gábor. — Anyukának adom, mert csak ő tudja, melyik postaládából viszik el. — Persze az anyukád elolvassa és azért kapod az ajándékot — mondják egyszerre hatan is. A kisfiú csalódottan néz körül, de aztán ő is nevetni kezd. — KI MIT VESZ karácsonyra szüleinek, testvéreinek? — viszem tovább a beszélgetést, s a gyermek kezek egyszerre lendülnek a magasba. — Én az édesanyámnak egy kis tükröt szeretnék venni — mondja az első padban a csöpp szőkeség, s szinte átlátszó fehérségű kis kezét áhitatosan a mellére teszi. — Azért akarom a tükröt, mert az én anyukám a legszebb asszony a világon és azt szeretném, ha mindig megnézné magát az én tükrömben. — Énnekem nincsen pénzem — kezdi a fekete hajú, tömzsi fiú a hátsó padban —, de ajándékot azért viszek haza. Ügy gondoltam, hogy ötösökkel szerzek örömöt anyukámnak, mert az apukám már meghalt. Éddig tizenöt ötösöm van, de karácsonyig még biztosan lesz több is. Ez bizony nagyon szép ajándék, éppen úgy, mint a többi. Sorolják a gyerekek a tollat, zsebkendőt, csokoládét. Szemükből a közeli öröm apró fényei villannak felém, s az őszinteség, a szeretet megremegteti gyermeki hangjukat, amikor azt találgatják, hogy at vajon mit kapnak. Ródlit, korcsolyát, hajas-, alvós babát, ruhát, cipőt, meleg sapkát, mackót és soksok édességet, csillagszórót, süteményeket s mégtöbb szülő* szeretetett A FOLYOSÓN megszólal a csengő, vége az órának, de a beszélgetésnek nem akar vége szakadni. Meghatódva állok a katedránál és hallgatom az egymással vitatkozó, beszélgető gyerekeket, akik közül legtöbbnek már csak homályos sejtése van a Jézus-legendáról. Azt azonban jól tudják, érzik, hogy a karácsony a békesség, a szeretet ünnepe. Valamennyien felállnak, s kérésüknek engedve meghallgatom éneklésüket. A csengő már a szünet végét jelzi, amikor a vékony hangok rázendítenek a gyermekdalra: „Kiskarácsony, nagykarácsony, kisült-e már a kalácsom...” Mikor mindenki elhagyta az osztályt, a ravaszképű, foghíjas kislány oda lopózkoídik hozzám és a fülembe súgja: — Azt még elfelejtettük mondani, hogy azért is ünnep a karácsony. mert akkor nem kell iskolába menni. A kislány egyébként kitűnő tanuló. Gál Sándor 13. AZ UTOLSÓ PARANCS Május 8-án a katonaorvosokból álló bizottság Skaravszikij orvos alezredes elnökletével megvizsgálta a holttesteket. „A tűz által erősen elváltoztatott testeken súlyos, halált okozó sérülés, vagy betegség nyomai nem voltak fellelhetők”. „A szájban üveg'törmeléket találtunk, amely egy vékony falú ampulla falából és fenekéből származott”. A bizottság alapos vizsgálatok után erre a végkövetkeztetésre jutott: „A halál ciánvegyületek által okozott mérgezés eredményeként következett be.” Semmiféle más olyan jelet nem , állapítottak meg, amely halált okozhatott, volna. Nyugati kutatók, újságírók és memoárok szerzői manapság makacsul erősítgetik. hogy Hitler agyonlőtte magát. Egyesek tájékozatlanságból, mások pedig attól a kívánságuktól vezettetve, hogy valahogyan megszépítsék Hitler halálának körülményeit. Mégis: így történt. Hitler megmérgezte magát. Mivel azonban az emberek lövést hallottak és azt gondolták, hogy Hitler lőtt, ez a változat gyorsan elterjedt a birodalmi kancellárián. Ezzel magyarázható, hogy Bauer. Hitler küldönce is. aki röviddel ezután találkozott az őrködő Mengeshausennel, erről számolt be neki. Ezt mondták a führer más közeli emberei is. Valóban leadtak-e lövést Hitler szobájában, vagy ez csak azok képzelődése volt, akik az ajtók mögött a vég bekövetkezését várták? Igein, ez a lövés megtörtént. De vajon ki lőtt? Ezt a dolgot most tisztázzuk először. Éva Braun tetemének orvosi vizsgálatánál, amelyet a bizottság ugyanebben az összetételben, szintén május 8-án végzett el, megállapították, hogy az ő halálát is mérgezés okozta, de felfedezték a következőket: „A mellkason szakított seb nyomai, amely haematorrachist idézett elő és a szívburkon is könnyű sérülést okozott, valamint hat kis fémszilánk.” Mit jelentsen ez? Rattenhubemek, Hitler testőrsége főnökének vallomásai derítettek fényt rá. „Körülbelül délután 3—1 őrá felé bementem a szalonba — írja — és erős, keserű mandulaszagot éreztem. A helyettesem, Hagel izgatottan mondta, hogy a führer az imént végzett magával ... Ebben a pillanatban odajött hozzám Linge, megerősítette Hitler halálhírét, és eközben kijelentette, hogy teljesítenie kellett a führer parancsát, amely a legsúlyosabb volt egész életében. Meglepetten néztem Lingére. Ö elmagyarázta nekem, hogy Hitler a halála előtt megparancsolta, hogy tíz percre menjen ki a szobából, azután újra jöjjön be, várjon ott még tíz percig és teljesítse a parancsot. Linge ezekkel a szavakkal gyorsan átment Hitler szobájába és egy Walter-pisztollyal tért vissza, amelyet letett elém az asztalra. Különleges külső megmunkálásáról felismertem, hogy ez a führer pisztolya. Most kezdtem megérteni, hogy mi volt a führer parancsa. Hitler úgy látszik kételkedett a méreg hatásosságában a sok injekció miatt, amelyet hosszú időn át mindennap beadtak neki. és ezért megparancsolta Lin- gének, hogy a méreg bevétele után lőjje őt le. Beszélgetésüknél jelen volt Axman, a Hitlerjugend birodalmi vezetője, magához vette Hitler pisztolyát és Tzt mondta, hogy el teszi jobb időkre”. Rattenhuber előtt láthatóan ismeretlen volt még egy körülmény, ami arra késztette Hitlert, hogy ilyen parancsot adjon Lingének. Az történt, hogy amikor a mérget a két kutyán — a nőstényen és a kölyökkutyán kipróbálták, a mérgezett kölyökkutya sokáig viaskodott a halállal és golyót eresztettek bele. Ezt először nem vették észre, csak a gödörben megtalált döglött kutyák boncolásakor fedezték fel. Az orvosok az alábbi következtetésre jutottak: „A kutyák elpusztítása feltehetően így történt: először megmérgezték, lehetséges, hogy egy kisebb adag ciánvegyülettel és a megmérgezett, agonizáló állatot lelőtték.” Hitlerben, miután megfigyelte, hogyan múlnak ki a megmérgezett kutyák, kétség támadhatott a méreg gyors hatását illetően. „Linge belelőtt Hitlerbe” — jelentette ki Rattenhuber, mert nem tudta, hogy a golyóra Éva Braunnak volt szüksége. (Folytatása következik)
