Petőfi Népe, 1966. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-18 / 298. szám
örökség Mindenki itthagy valamit ki a hírnevét, ki egy komfortos lakást a katona például a lőfegyverét Végülis valami mindenképpen marad ha más nem egy vinnyogó kutya az öregasszonynak mégsem maradt semmi miután négy gyermekét megszülte szelíden kicsit felülről mosolygott a világra és a háború sorban egyenként más-más indulókkal elvitte tőle mind a négyet Neményi László HIÄBA... Hiába, ültem ki a dombtetőre, az utakat mind elfújta a szél. Nem vígasztalt a nyári temető se, minden égett a nap tüzelnél. ,Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos' A nagy vetélkedő tanulságai Homokba rajzolt de virágcsokrot jelek elmosódtak, cserélt valaki, a halál útján elindult a holnap, s a szemekben a nap sugarai! Antalfy István Pihenni — holnap Mégis vagyunk Pedig azt hitted Túl sok ennyi jaj Túl sok a bajnak Ennyi villanása Mégis vagyunk Üj uló erőnek Egymásba-sodró Tobzódó őszi násza Kigyúlt csillagkörök Kusza koszorúi Fejed fölött És meleg ó-arany Fix pont a nyugtalanságban Négy fal és lámpafény Vidám boróka-gally Leguggolunk a gólyalábakon Lépő nagy idő alatt Felnevetünk az égre Visszapattan a hang Kristályharangja bong Ügy terpeszkedik el fölöttünk a béke Mint lapuló falvédőn Melegbarna folt Mégis vagyunk Pedig azt hittem Ennyi épp elég Az ág a tűzben felparázslik Lobban Majd elég De érzem: összefonódott kezünkből Üj áram indul Wolframszál izzik Csattan a fény a szoba falán Megállnál — nem hagylak Hosszú még az út Nem érzed? Erősek vagyunk! — Pihenni?. . . Holnap. . . talán. .. — Becsey Tóth György Megegyszer hadd térjünk vissza a múlt vasárnap lezárult nagy vetélkedőre. Nem mintha korrigálni óhajtanánk első beszámolóinkat az eseményről, hanem azért, mert az izgalom — és némelyekbn a csalódás — azóta már lecsillapodott. Higgadtabban, tiszta fejjel, s a vélemények alaposabb ismeretében most már módunkban áll pillantást vetni a jövőre is. Hiszen végeredményben ez a fontos. A tanulságok. S az a tapasztalat, amit a tanulságokból leszűrhetünk a továbbiakra. Ez a kitűnően sikerült, s az egész ország közvéleményét megmozgató vetélkedő ugyanis jövőre folytatódik; az első év sok egyéb mellett mindenesetre elsősorban is azt bizonyította, hogy szükség van rá, jó, hasznos, értékes. A sportban megszoktuk, hogy egy-egy nagy mérkőzést utólag valósággal ízekre szedünk, percekre bontunk, mérlegre teszünk minden akciót és mozdulatot. A vasárnapi döntő után a közönség most is ezt tette és végeérhetetlen viták folytak arról, hogy mi lett volna, ha ... Ha nem a magnélküli görögdinnyét kérdezzük, ha meg tudjuk mondani Kodály Zoltán édesanyjának nevét, ha jobban ismerjük statisztikai adatainkat, s ha nem zavarodik meg néhány taktusra a kórus .., Hát annyi bizonyos, hogy ha mindezeket a hibákat nem követjük el, s ha egjretlen hibát sem követünk el, mi lettünk volna, természetesen az elsők. Dehát ki gondolhatná komolyan, hogy egy ilyen igazán erős küzdelemben hiba nélkül szerepelhet akár a legkitűnőbb eg^iüttes is. Nem akarjuk tehát ízekre szedni utólag csaknem három óra minden percét. Legfeljebb csak két megjegyzést tartunk itt szükségesnek Az egyik az, hogy elkerülte valami a figyelmünket a döntő előtt. A megyei tanács zsúfolt nagytermében nem lehetett elég fürgén közlekedni, s ez főként a félnerces határidejű válaszok esetében megbosszulta magát. A rádióközvetítések alkalmával még nem volt annyi akadály a teremben, mint most. Bár a kamerákra való tekina kórus szereplése. *Sokan éppen őket hibáztatták a harmadik helyért. Pedig, ha hibáztak, legfeljebb csak abban. hogy nem ragaszkodtak a feltételek biztosításához. A rádió illetékes rendezője ugyanis nem engedte meg, hogy a kórus átvonuljon az ének-zenei általános iskolába, rövid, negyedórás próbára. S azt sem, hogy a nagyterem mellett felállított zongora megszólaljon. így a kórus zongorakíséret nélkül próbált. Adás idején azután a két taktusnyi szünet közben teljesen váratlanul érte őket a más hangnemben íródott zongorakíséret. Ilyen esetben csak képzetlen énekesek lettek volna képesek ragaszkodni a betanult dallamhoz. Ismételjük: nem azért végeztünk természetesen a harmadik helyen, mintha nem követtünk volna el hibákat. De a hibákkal legfeljebb a tanulságok végett foglalkozzunk utólag, s ne azért, hogy bűnbakot keressünk. Különben is, ha jobb helyezésre is készültünk talán, a harmadik hely igazán szép eredmény, s meg lehetünk vele elégedve. Amint Vértessy Sándor, a kecskeméti játékvezető mondta, félig még nekikeseredetten, s félig már az enyhítő humor derűjével: „Igazodjunk a nagy Panglos mester filozófiájához; ez a harmadik hely az elképzelhető harmadik helyek legjobbika." S valóban, az ország színe előtt nem úgy szerepeltünk, mint akik utolsók lettek (s csakugyan nem is utolsók lettünk; hanem tizenkettő közül a harmadikak), hanem olyan benyomást keltettünk, mint akik valóban nagy felkészültséggel álltak ki a porondra, s eredményük sok munkáról, ösz- szefogásról, lelkesedésről tanúskodik. Éppen e* ami az értékelésnek is uralkodó _ hangja kell legyen, s tanulság a továbbiakra is. A vetélkedő legnagyobb eredménye az volt, hogy megmutatta mire képes egy egész megye összefogása, mondhatni: a szükebb haza szeretete. Mert végeredményben a haza- szeretet jele volt az, amikor ilyeneket hallottunk az előkétettel a megyei tanács népmű- szülétek idején: „Majd megművelés! csoportja nagyobb termet tatjuk, mit tudunk! Megvédjük javasolt, de éppen a rádió és a c megye becsületét!” stb.... televízió munktársai tanácsol- Gila János, a megyei tanács ták, hogv ne adjuk fel a már népművelési csoportjának ve- ismert „hazai pálya” előnyeit, zetője mesélte, hogy bárhova A másik megjegyzésünkre fordultak az utóbbi hetekben, csak azért van szükség, mert a postához, a könyvtárakhoz, meglehetősen nagy port kavart a tanácsokhoz, vállalatokhoz — Előtérben a mai témák Novellapályázatunk eredménye A Petőfi Népe szerkesztő bizottsága éppen két és fél hónapja, október 1-én hirdetett novellapályázatot, lapunk számára elfogadható terjedelmű, mai témájú, illetőleg a felszabadulást, s az* azóta eltelt idő nagy változásait tükröző elbeszélésekre. összesen 48 pályaművet kaptunk. A lapunk szerkesztő bizottsága által meghirdetett korábbi pályázatokra még soha ilyen nagy számú mű nem érkezett. Jó érzéssel állapíthatjuk meg tehát, hogy eredményes volt törekvésünk, mert sikerült felkeltenünk az érdeklődést, alkotásra ösztönöztük azokat, íikik már gyakorlott munkásai a tolinak, s azokat is, akik csak most indulnak, vagy éppen a pályázat meghirdetése nyomán támadt bennük kedv az írásra. A másik megállapításunk a színvonalnak szól. A beérkezett pályaműveknek fele közölhető! Témájánál, a megírás színvonalánál is alkalmas arra. hogy napvilágot lásson. Ez igen nagy eredmény. A béé kezeit művek viszonylag kis hányada foglalkozik a felszabadulás, s a közvetlen utána következő évek eseményeivel. A témák 90 százaléka valóban mai, a hatvanas években lejátszódó történet. Több mint a fele a parasztság életével foglalkozik, a múlt és jelen, a maradiság és a jobb felé törekvő szándékok ütközésével. Nem látjuk szükségesnek itt részletesen ismertetni a pályaművek témáit, hiszen a következő hónapokban sorra olvashatják majd lapunkban a közlésre alkalmasnak ítélt elbeszéléseket. Egyetlen megjegyzésünk azonban mindenképpen ide kívánkozik, esv mondhatni, technikai részletkérdésről: Nem tartottuk szükségesnek a felhívásban aprólékosan leírni a pályázat módját. Csupán annyit közöltünk, hogy jeligés. A pályázók több mint fele ezt úgy értette, hogy csupán jeligét kell írnia név helyett. Így azután, bár a sorrendet a bíráló bizottság december 15-én eldöntötte, még a nyertesek közül is csak egynek a nevét ismerjük. aki a jeligés borítékban nevét is közölte. A bíráló bizottságot úgy állítottuk össze, hogy a több szem többet lát elv érvényesüljön, s ne csupán a szerkesztőség, hanem irodalomértő, de az újságírással közvetlenül kapcsolatot nem tartó pedagógusok szava is érvényre jusson. Ezért felkértük a bíráló bizottság munkájába való részvételre Gyóni Lajost, a megyei pártbizottság propaganda és művelődési osztályának főmunkatársát, valamint Kurucz Gézát, a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium tanárát. A Petőfi Népe szerkesztősége részéről Csáky Lajos olvasószerkesztő és Mester László rovatvezető volt a bíráló bizottság tagja. A december 15-i megbeszélésen a bíráló bizottság úgy döntött. hogy az első és második díjat megosztja, tehát 1000— 1000 forintos díjjal juta1 mázzá a Gyulavári jeligével érkezett Tánc című és az „Une petite fillette” jeligével érkezett Még egy randevú című elbeszélést. A harmadik díjat ugyanakkor felemelte a bíráló bizottság 700 forintra, s ezt Gál Sándor újságíró Vihar előtt néhány perccel című novellájának ítélte. A díjazottakon kívül a bíráló bizottság a beérkezett pályaművek csaknem felét közlésre alkalmasnak ítélte. Ezek a következők: Szalontai György (Tataháza) Dolgozatírás című novellája. Vécseí József (Kiskunhalas) A repülés története, Antalfy István (Kecskemét) A kaaz a jelszó, hogy: „Vetélkedő” tüstént megnyitotta az ajtókat és kitárta a szíveket. Mindenütt. mindenki a tulajdon ügyének érezte a „megye becsületét” és készséggel segített. Mekkora lelkesedésre vall, milyen áldozatkészséget mutat az például, hogy vasárnap este valamennyi postahivatal ügyeleti szolgálatot adott. Vasárnap este, holott legtöbbjük hétköznap is már délután 4 órakor bezár. S még egy példa: azok a megyéből elszármazott pestiek, akikhez segítségért fordultunk, kivétel nélkül igent mondtak, sőt, jó- néhányan közülük éppen emiatt leruccantak szülővárosukba, falujukba körülnézni, tájékozódni, anyagot gyűjteni. Még olyanok is, akik évtizedek óta nem jártak itt. Lám, ekkora erő rejlik a haza, a szülőföld sze- retetében! A másik rendkívül fontos eredménye volt a vetélkedőnek valamennyi megye számára, bármilyen helyen végzett: a gyarapodás ismeretékben. Micsoda pezsgő munka folyt a könyvtárakban, helytörténeti szakkörökben, levéltárakban, múzeumokban, klubokban és művelődési házakban az előkészületek idején. Az utóbbiak elővetélkedőket tartottak, mások szorgos kutatásokat folytattak. A megyei könyvtár és a népművelési tanácsadó öt tájékoztatót adott ki, amelyet külön a vetélkedő számára szerkesztettek. Ez a sok-sok munka, adatgyűjtés. számos értéket ásott elő a feledésből, vagy legalábbis népszerűsített. mert naav tömegeket ismertetett meg velük. Az ismeretterjesztés másik oldalát jelentette eredményeinknek és múltunknak az egész ország közvéleménye elé tárása. Mi mindent megtudott rólunk a több millió rádióhallsató és tv-néző a három adás alkalmával. És mennyi mindent megtudtunk mi is az ellenfelekről. Valóban szórakozva, a pontok alakulásán izgulva, észrevétlenül, játékosan. Ez a gyarapodás hatalmas nyereség. S az élénk érdeklődés mutatia a népművelésnek a követendő utat is. Madarász László elvtárs, a megyei tanács vb-elnökhelyet- tese. aki a 6-os stúdióban képviselt bennünket, beszélt a vetélkedő után a rendezőkkel, a zsűrivel, Molnár János miniszterhelyettessel. Elmondta, hogy egyöntetű vélemény szerint mérföldkőnek számíthat népművelésünkben a Tiszán innen, púkat zárva tartják és Csonka- gúla, Hatvani Dániel (Kecskemét) A nyolcadik napon. Jósa Iván (Kecskemét) Az első bögre rizling, Breinik Antal (Baja) Pusztaiak, Józs-a László (Kecskemét) Jani bácsi becsülete és Nyolc perc, Gimes Márta (Kecskemét) Minden olyan más, Simon János (Baja) Mi apámhoz megyünk. Fazekas Tiborc (Budapest) A hosszúhajú, Forber- ger Ernő (Kecskemét) A hátra arc, Utrranyecz Gvula (Császár- töltés) Mese a múltról és a máról című pályaművét. A csak jeligével, cím nélkül beküldött elbeszélések közül közlésre alkalmas: Baba (Tót atyafiak jel1gével), Elmennelk a tecskék (őszutó), Stv.rm und Dranq, az én korom (Vikka: 20), A konyi-, tábla (Lux) jeligével. A szerkesztő bizottság kéri azokat, akik nem küldtek jeligés borítékot, vagy a borítékban nem közölték címűket, hogy írásban, vagy személyesen mielőbb jelentkezzenek. Mindenekelőtt a megosztott első díjas szerzőket kérjük hogy fedjék fel sürgősen kilétüket. Az ünneoélves díjkiosztást ugyanis még az ünnepek előtt meg akarjuk tartani. Kérjük tehát a nyerteseket, hogy december 22-én, csütörtökön délután 7 órakor keressék fel szerkesztőségünket a díjak átvétele végett. Dunán túl első esztendeje. Ui módszerek születtek, nagy erők álltak sorompóba, s végeredményben a háromórás adás szinte csak töredékét adhatta vissza a befektetett energiának. A feladat az, hogy ezt az energiát foglalkoztassuk továbbra is, számoljunk vele. használjuk fel a népművelésben. Hogyan t Minden részlet- kérdésben nem érhetett meg a válasz. Néhány azonban máris világos. Legelőször is: folytatni kell a vetélkedők rendszerét. Nemcsak a rádió- és televízióvetélkedőkre gondolunk, lehet hasonlókat szervezni nagy közönség előtt járások, vagy'községek között is. Ha kevesebben is fogják hallani, az érdeklődés bizonyára nem lesz kisebb. A másik, az URH-s kocsik közvetítései azt mutatták, hogy néhányan még mindig igen jól ijpierik a községekben a hagyományokat, az egykori szokásokat, rigmusokat, táncokat, nótákat ... És szívesen „kötélnek állnak”, ha biztatják őket. Ez intő jel lehet: talán a népitánc- mozgalom meglehetősen szűk körét bővíteni lehetne ezeknek a népszokásoknak kutatásával, felkarolásával. Érdemes volna megvizsgálni azt is, hogy milyen kérdéskörökre tudtak legkevésbé, válaszolni a vetélkedő során a résztvevők. Bár bizonyos, hogy nem mindig a tudatlanság volt az oka a rossz válasznak, vagy az elmaradt feleletnek. De bizonyos, hogy egy ilyenféle elemzés jellemző képet adhat. Következtetni lehet belőle, hogy hol vannak az ismeretterjesztés hézagai, mivel érdemes többet foglalkozni. S ha már itt tartunk, igazán csak közbevetőleg szeretnénk megjegyezni, hogy véleményünk szerint az aktuális statisztikai kérdéseket nem kellene ennyire szorgalmazni. Nem azért mondjuk ezt, mert mi, sajnos, éppen ezeken veszítettünk el jó néhány pontot, hanem azért, mert az ilyen jellegű kérdések nem tartoznak feltétlenül az általános műveltség keretébe. Az ilyen statisztikai adatok nem időállók, legalábbis közülük csak nagyon keveset érdemes megjegyezni évek múlva is. A politikai agitációban ugyan szívesen felhasználjuk őket, és na- gvon helvesen tesszük, mert iellemzőek. áttekinthetőek a fejlődés rövid távú mutatói is. De senkitől sem várjuk, hogy évekig észben tartsa őket. Ezért tehát az ilyen vetélkedő alkalmával nagyon is meggondolandó. hogy ezeket a kérdéseket számonkérhetjük-e a nagyközönségtől? Korántsem akartuk itt — hangsúlyozzuk ismételten — „megmutatni az utat”, olyanformán, hogy íme, ezt és ezt keik tenni ezután, akkor majd első lesz a megye, vagy akkor maradéktalanul felhasználhatja a népművelés a tapasztalatokat. Hiszen a részletekbe menő vizsgálódás és a következtetések elsősorban mégis a néoműve'ők feladatkörébe tartoznak. De szerettük volna felhívni a figyelmet arra, hogv a fő vonalak máris világosak s a további munka uananúoy megéri, a *"raősáaot. mint az élök/"’'’vle- tek is megérték. A vetélkedő megavő-dintott. mindannyiunkat arról, hogy összefogás, szerve- rőkésrrég, úidozatvAlWAs. s a szülőföld szeretete dolgában 1gp.nis felvehetjük a versenyt mosókkal. Ezt értékelte a meevei tanács művelődésügvi osztálya is akkor, amikor a döntőn legsikeresebben szereplőknek. s mindazoknak, akik hozzájárultak az eredményhez, alándéko- kat osztott ki. S nem csupán azokat az aiánd~kokat, ama- ’vekre a saját kö!t.s°<íveté'''5bő1 tototta, hanem nagyon sok olyat, amit a válla'1 a foktő1, eerőn hágóktól kapott erre a célra! Mester László
