Petőfi Népe, 1966. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-16 / 296. szám
WOT. december IS, péntek 5. oldal «4 képernyőn lé fink Ahol a kövesút véget ér Ax első szavunk az örömé. Valahányszor az országos sajtó, a rádió, vagy a televízió megemlékezik rólunk, legelőször örömünknek adunk kifejezést, mert akár dicsér, akár gondjainkat ismerteti, vagy ha bírál is — segít! Elsősorban áznál, hogy felhívja megyénkre v a figyelmet; s talán azzal is, hogy közvetlenül beavatkozik, magyaráz, meggyőz, megoldást mutat. Ilyennek foghatjuk fel a televízió legutóbbi — Ahol a kövesút véget ér című — riportfilmjét Móricgátról. Mint nem sokkal előbb megírtuk magunk is, áldatlan helyzet alakult ki Móricgáton azzal, hogy az emberek nem tudnak megegyezni egymással a település új központját illetően, s csupán abban értenek egyet, hogy ott nem jó, ahol a „felsőbbség” kijelölte. Mindenki ragaszkodik a saját elképzeléseihez, az alvég az alvégen, a felvég a felvégen akar építkezni, sőt a tágas határ sok lakója azt szeretné, ha az ő tanyája lenne a világ közepe. Őszintén szólva már-már attól tartottam, hogy a riport beéri majd efféle portrékkal és életképekkel — mint amilyen a kissé hosszúra nyúlt jelenet a templombamenőkről, meg a többnyire érthetetlen kocsmai zsongás. De nem. Fokozatosan nekilendült, s végül eljutott oda, ami a mi álláspontunk is: A jövőbe kell tekinteni, s Mó- ricgát új közepét oda kell megálmodni, segíteni, felépíteni, ahol a gazdasági élet központja, vagyis ahol a termelőszövetkezet máris húszmilliót érő majorja van. Ez a „kell” azonban mégsem lehet parancs, a tanyáikat egybeterelő utasítás, csupán lehetőség. Fel kell oldani a jelenleg érvényben levő építési tilalmat, meg kell engedni, hogy aki megunta a pusztát, s rogyadozó tanyája helyett új házat akar építeni a tsz-major mellett, tegye. Neki is jobb lesz, meg a közös gazdaságnak is. Ügy, hogy ilyen formán kétszeres az örömünk. Nemcsak azért mondunk köszönetét a televíziónak, mert ellátogatott hozzánk, hanem azért is, mert jó célt szolgált és segített meggyőzni az embereket arról, ami helyes. Hiszen tudjuk, milyen nagy a hatása a televíziónak. S Móricgáton ezt az adást any- nyian látták, ahányan csak el-. I fértek a művelődési ház tv- készüléke előtt. Mégis, mindezek ellenére nem hallgathatok el két megjegyzést. Ax egy'k, hogy úgy mondjam: művészeti kérdés. A több mint 20 perces filmben a riporter alig féltucat kérdést tett fel talán összesen. Hagyta beszélni a kiválasztott riportalanyokat. S azután a film vágásánál szerkesztett: olyan sorrendbe illesztette a jeleneteket, amilyet a mondanivaló érdekéljen célszerűnek látott. Jó, kipróbált módszer ez. Az objektivitás hatását kelti, s így alkalmas arra, hogy fokozza a mondanivaló hitelét. De: nagyon ügyesen kell bánni vele, hogy áz objektivitás ne fulladjon unalomba. S azonfelül szerencse is kell hozzá; olyan riportalanyok, akik valóban ügyesen, színesen, főképp pedig érzékletesen és tömören ki tudják magukat fejezni a mikrofon előtt is. Ritkaság. Máskülönben talán mégis jobb volna azt a módszert választani, hogy mondjon el minden fontosat, akár utólag megírva és a filmbe építve maga a riporter, s szereplői csupán arra szorítkozzanak, hogy mondanivalóját illusztrálják, hitelt adjanak neki. Így rövidebb idő alatt többet lehetne mondani. A másik megjegyzés ennél is fontosabb: A filmben azzal védekezik a móricgáti tanácskirendeltség egykori vezetője, hogy „Madarász elvtárs mondta”. Kétszer is hivatkozik a megyei tanács vb művelődésügyi elnökhelyettesére, hogy állítólag az ő egyenes utasítására épült volna mai helyére, a puszta közepére az új iskola, meg a kultúrház. De hát ez nem igaz. Ügy pedig kiváltképp nem igaz, hogy ebben egvedül Madarász elvtárs döntött volna. Ez az ügyre vonatkozó több kilónyi aktából is kiderül. A teleríxió munkatársainak meg kellett volna nézniük, hova is „passzolta a labdát” a tanács volt dolgozója, s nem elfogadni ellenőrzés nélkül, amit mond. Ez is hozzátartozik az objektivitáshoz. Mert ha nem is becsületbevágó a vád, mindenesetre igazságtalan. Mester László I mm izm& üKsii» Fz&si* a 8. Április 14-én megkezdődött a Vörös Hadsereg támadása. Miután áttörték az Odera bevehetetlennek hitt erőd vonalát, Hitler főhadiszállása pánikba esett. A hivatalos Berlin gépkocsikon Münchenbe menekült. A Berlinből Münchenbe vezető országutat, amelyet elárasztottak az autók, a berliniek azokban a napokban a „menekülők birodalmi útvonala” névre keresztelték el. Berlin lakosságáról pedig senki sem gondoskodott. A Vörös Hadsereg páncélos és lövészhadosztályai hamarosan körülzárták Berlint. Az oderai áttörés után Hitler arra készült,' hogy főhadiszállásával áttelepül berchtesgadeni kastélyába (Obersalzbergbe). Kiadták a parancsokat, hogy fel kell készülni a kitörésre. Borman naplójában feljegyzi: „Péntek, április 20. A führer születésnapja, de a hangulat, sajnos, nem ünnepi. Az élen haladó csapatok megkapták az indulási parancsot.” Borman irataiban — amelyeket Berlin kapitulációja idején, a májusi napokban, a birodal- -mi kancellária elhagyott pincéjében vizsgálhattam és amelyek most előttem vannak — rádióüzeneteket találok segédtisztjeihez, Hummelhez és Frankhoz, az elszállásolás előkészítésére vonatkozó rendelkezésekkel. Itt van Hummel válasza április 21-ről — a hivatalok és a részlegek elhelyezésének tervével, amelyet már részben teljesítettek és kérik a terv jóváhagyását. Már átirányították Berchtes- gadenbe egyes hivatalokat, továbbá Hitler archívumának egy részét, az egyik titkárát és háziorvosát, Morrelt, akinek rendkívül erős hatású élénkítő készítményeit Hitler már régen A legkedvesebb tantárgy A legkedvesebb tantárgy, legalábbis a gyerekek többségének a gyakorlati foglalkozás. A lányok is szívesen pepecselnek a főzőcskézéssel, kézimunkával, némelyikük egész odaadással tanulja a háziasszonyok tudnivalóit —, hanem a fiúk, ők aztán igazi élvezettel merülnek el a barkácsolás örömeiben! Fűrész, fúró, gyalu! — kell-e ennél különb játék? Hiszen a játék is akkor a legpompásabb, ha célja van. Mekkora öröm, amikor hulladékdeszkából, lécből, csupa semmiségből madáretető, virágkosár s más efféle hasznos jószág lesz. Ezért télen még jobban szeretik a szabadszállási általános iskolások a gyakorlati órákat, mint nyáron. Amíg jó az idő, a szántóföldi növénytermesztés, kertészkedés és gyümölcs-, szőlőtermesztés a munkájuk. Ez is érdekes tanulmány, s bizonyára ennek köszönhetően egyre többen határoznak úgy, hogy megmaradnak a mezőgazdaságnál. Hanem amikor beáll a hideg, : fúj a szél és esik az eső óda- kinn, be kell húzódniuk a tanulóknak a szabad ég alól. S akkortól kezdődik az a munka, amit egyforma lelkesedéssel végez minden gyerek, akár tszdolgozó, akár gyári munkás, akár pedig orvos, vagy tanár lesz belőle. A barkácsolás fával, vassal, bádoggal! Sőt még a kerékpárjavítást és a villany- szerelést Is tanulják. Képünk a VlII/a. osztály gyakorlati foglalkozásán készült. nem tudta nélkülözni és nem vált meg tőle. És még egy Hitler által elrendelt intézkedés, amelynek magyarázata a berchtesgadeni terv: Dönitzert kinevezi az északi térség (Nordraum) ösz- szes erőinek parancsnokává. A déli térség számára azonban nem neveztek ki parancsnokot, nyilvánvalóan azért, mert Hitler még reménykedett benne, hogy sikerül eljutnia délre, és ezt a helyet magának tartotta fenn. Mindent előkészítettek az indulásra De április 21-én Hitler kiadja a parancsot, hogy Berlinnél indítsanak ellentámadást. Az április 22-én tartott tanácskozáson Hitler meghallgatta a tábornokok beszámolóját a helyzetről, akik közölték, hogy az ellentámadás, amelyet Schneider SS-tábornok irányított, nem járt sikerrel és Berlint aligha lehet sokáig tartani. Azt ajánlották Hitlernek, hagyja el a fővárost, hogy a csapatoknak lehetőséget adjanak a visszavonulásra. Hitler hisztérikus rohamot kapott, árulással vádolta az SS-t és a hadsereget, azzal feA fiúk éppen a téli madárvédelemre készülnek. Kujáni Ferenc tanár úr felügyelete alatt csinos kis madáretetőket gyártanak. Kujáni tanár úr mondta: — Afféle mindenértő embereket szeretnénk nevelni a tanítványainkból. Olyanokat, akik bármikor el tudják végezni a ház körül adódó kisebb javításokat is. A propagandisták munkájához A magyar munkásmozgalom történetének kutatásáról . A MÚLT SZÁZAD közepétől, amióta kialakult , és számottevő, szervezett erőként-, a történelem színpadára lépett a modem munkásosztály, azóta az emberiség történetét, a világesemények alakulását nem lehet megérteni a munkásmozgalom történetének feltárása és megismerése nélkül. Az egyes országok általános nemzeti története, és a munkásmozgalom története szerves egységet alkot Nálunk a munkásmozgalom történetének szervezett kutatása a felszabadulás után kezdődött el. 1948-ban e célból állították fel a Munkásmozgalmi Intézetet, a mai Párttörténeti Intézet elődjét, de ezenkívül rendszeres és figyelemre méltó munkásmozgalom-történeti kutatás folyik azóta sok más helyen is, elsősorban a különböző egyetemi és főiskolai tanszékeken. A kialakult kutatógárda munkájának eredményeként sor került a dokumentumok összegyűjtésére, megóvására. Az oktató-nevelő munkában közvetlenül is hasznosítható dokumennyegette a tábornokokat, hogy öngyilkos lesz és depressziós állapotba zuhanva, Borman és Keitel társaságában eltávozott. Azt, hogy miről tárgyaltak, nem tudjuk. Visszatérve Hitler fáradtan közölte a tábornokokkal, hogy Berlinben marad. Április 27-én nap közben az éter tele volt rádióüzenetekkel: Borman távirataival Hummelhez és Frankhoz. Lázas rendelkezések mentek a führer érkezésének előkészítéséle. És a nap eredménye: 22.4.45. Berlinből. Hummel, ObersaJzberg. Küldjétek a mai repülőgépekkel haladéktalanul több ásványvizet, főzeléket, almalevet és küldjétek a postámat. Borman birodalmi vezető.” Az indulás elmaradt. Az angol—amerikai csapatok közeledtek Münchenhez, amelynek szomszédságában fekszik Berchtesgaden. Elmenekülni Berlinből azt jelentette volna, hogy kiütött sakkfiguraként kerül az angol—amerikai csapatok kezébe, Hitler nem volt hajlandó erre (Folytatása következik) túrnak egy része több kötetben meg is jelent. Ami még ennél is értékesebb: az elmélyült feldolgozó munka során igen nagy számú tanulmány és több tucat könyv hagyta el a sajtót. Ezek feltárták a magyar munkásosztály küzdelmekkel teli sok évtizedes harcát, és megalapozták egy nagyobb, az egész évszázados időszakot felölelő tudományos népszerű összefoglaló kézikönyy megalkotását. E PÁRTTttRTÉNETI tankönyv „A ínagyar forradalmi munkásmozgalom története” címmel jelenik meg, első kötete már napvilágot is látott, a további fejezetek tervezetét pedig a Párttörténeti Közlemények előzetesen közli. Így a különböző időszakok fontos kérdéseit tudományos,an tisztázó anyagok a mű valamennyi kötetének megjelenése előtt is hasznosíthatók. A Párttörténetí Közlemények, a Párttörténeti Intézet negyedévenként megjelenő folyóiratának különösen fontos a szerepe a munkásmozgalmi történetkutatás legújabb eredményeinek a közrebocsátásában. Égy-egy fontosabb probléma alapos és elmélyült feldolgozása és könyv formájában való megjelentetése több évet igénylő munka, ezért a lépéstartásnak legegyszerűbb és leggyorsabb eszköze a folyóirat. Több alkalommal is széles körű eszmecsere bontakozott ki a folyóirat hasábjain; legutóbb éppen népi demokratikus rendszerünk 1945—1948-as időszakának megítélése körül. A vita hozzájárult annak tisztázásához. hogy a második világháború vége körül hazánkban megérett, a helyzet a forradalmi változások végrehajtásához, és ezek eredményeként kibontakozhatott a népi demokratikus forradalom, amely a munkásmozgalom létrejöttéhez vezetett. HAZÁNKBAN a történelmi ismeretek a közgondolkodásnak mindig fontos alkotóelemei voltak. A munkásmozgalom-történeti kutatások eredményeinek közkinccsé válásával ma már az általános nemzeti történettel szervesen összeforrva — helyet kapott a közgondolkodásban múlt és jelen küzdelmemek vezető ereje, a magyar munkás- osztály harcának igaz története is, I. I.