Petőfi Népe, 1966. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-15 / 295. szám
\ Eredményes esztendő A Kecskeméti Dózsa közgyűlése Redden este Rákóczi* úti székháziakban találkoztak a Kecskeméti Dózsa vezetői, sportolói és szurkolói, hogy meghallgassák dr. Ixtsoncz Mihály sportköri elnök közgyűlési beszámolóját. A terem teljesen megtelt, amikor az elnök hozzákezdett a sportkör 1966-ban végzett munkájának értékeléséhez. Először a lövészszakosztály került napirendre. A lövészek az idén előbbre léptek, sikerült összefogni a gárdát és ma már 73 tagja van a szakosztálynak. A jövő évben az a feladatuk, hogy minél magasabb szinten versenyezzenek és az utánpótlás nevelését sem hanyagolják el. A röplabdaszakosztály csak részben, oldotta* meg a feladatokat. Bár a kitűzött célt — a bennmaradást a megyei bajnokságban — elérték, sőt túl is teljesítették, a fiatalítás, és főleg az utánpótlás nevelésében eredményeik szerényebbek. Ezután a cselgáncsszakosztály működésének értékelése következett. Előbb azonban a résztvevők egyperces néma felállással emlékeztek meg Bodor Antalról, a Dózsa tragikusan elhunyt válogatott versenyzőjéről. Az elnökség javasolta, hogy tevékenységét. emlékét az egyesület jegyzőkönyvben örökítse meg. A cselgáncsszakosztály különben megfelelt a várakozásnak, az ország legjobb öt csapata között szerepelt. Az atléták feladata a szakmai munka színvonalának további emelése és az utánpótlás nevelése. A női kosárlabdacsapat az NB I-ben a 9. helyen végzett, az ifjúsági csapat az országos tornán második lett. Ezzel az eredménnyel a női kosárlabdaszakosztály a kitűzött feladatokat teljesítette. A felnőtt csapatban jelenleg három válogatott kerettag van: Túri, Czégai Lesz-e birkózó szakosztály Baján? Ezt kérdeztük mi is Balazsits Istvántól, a járási TS elnökétől. Válasza bizonyára mindenkit érdekel. — Közel két éve már, hogy Baján megszűnt a korábban annyira népszerű birkózás. Pedig a Bútor- és Faipari Vállalat, ahova a birkózók jelenleg tartoznak, szívesen támogatná a szakosztályt. A régi versenyzőgárda megvan, újabb jelentkező is akadna bőven és edző is rendelkezésre áll, csupán a legfontosabb, a birkózószőnyeg hiányzik. A régi szőnyeg a Honvédségé volt és máshová irányították. Azóta nincsen Baján birkózás. Ügy hallottuk, hogy a megyei TS siet segítségére a bajaiak- nak? — Igen, erre most van remény. A megyei TS az idén két szőnyeget vásárol és az egyiket ide, Bajára adják. A megrendelés már megtörtént és várjuk a szőnyeget. Addig is amíg megérkezik, megkezdjük a birkózószakosztály újbóli megszervezését. Talán nem kell sokáig várni. Es mi van az ökölvívókkal? Bóluk nem a legjobbakat hallottuk. — Sajnos, ez is megjelel a valóságnak. A Bajai MTE ökölvívó-szakosztályában sem a vezetés, sem pedig a sportolók magatartása nem megfelelő. Helyesebbnek tartjuk, ha ezt a szakosztályt egyelőre szüneteltetjük. Sz. Z. és D. Kovács. A férfi csapat az idén megerősödött, megnyerte a megyei bajnokságot, de feljebb nem jutottak. A labdarúgók az idén szép fegyvertényt hajtottak végre. Jó hajrával bejutottak az NB I/b-be. A siker hosszú évek óta érlelődik és az idén végre megfelelő taktikai érettség és felkészítés eredménye volt a fel- jebbjutás. A közönségnek, párt és állami szervek segítségének is nagy szerepe van a jó eredményben. További feladat a labdarúgók számára az NB I/b- ben való bentmaradás és a játékosanyaghoz igazodó, az elmúlt évre alapuló helyes játékstílus kialakítása. Ezután a számvizsgáló bizottság jelentése következett az egyesület anyagi helyzetéről, majd megkezdődtek a hozzászólások. László József, a városi TS nevében köszöntötte a közgyűlést. Taglalta az egyesület eredményeit, véleménye szerint is sikeres évet zár a Dózsa. Kérte, hogy továbbra is a pártbizottság és a TS által megszabott négyéves spwtfejlesztési terv szerint haladjanak. Dr. Greiner József, á városi pártbizottság titkára hozzászólásában visszaemlékezett a sportkör születésére, összehasonlította az akkori és a mai eredményeket, lehetőségeket. A mai szép sikerek összefüggésben vannak a társadalmi fejlődéssel. — Ha van megfelelő színvonal, számítani lehet a tömegbázisra is — mondta. Vé^ül a részvevők tapsa közepette bejelentette hivatalosan is az új fedett játékcsamok építését, amely előreláthatólag a jövő év végére, illetve 1968. elejére készül éL Ezután még több felszólalás hangzott el, majd az elnök válasza következett. Befejezésként hangoztatta: a Kecskeméti Dózsa megyénk reprezentáns egyesülete eredményekben, sikerekben gazdag esztendőt zár az idén. K. G. SaJUKsK Vegyes mesterverseny Kecskeméten Ezúttal a kecskeméti versenyzők játszmáinak közlésével befejezzük sorozatunkat. A játszmáknak egy- egy mozzanatát emeljük ki, ahol versenyzőink még nem találták meg a legjobb folytatást és hibáztak. Az állások tanulmányozása minden olvasónknak bizonyára tanulságos lesz. KIRÁLY G Y ALÓ G-MEG N YITÁS Nagy Köberl , Kecskemét, U966. 1. e4,' g6 2. d4, Fg7 3. c3, C6 4. f4, d5 5. Hd2, Hd7 6. Fd3, de: 7. He4:, Hgf€ 8. Hf3, He4: 9. Fe4:, Hf6 10. Fd3, Or—0, 11. 0—0 Vc7 12. He5, c5 13. de:, Vc5:f 14. Khl, Vc7 15. Ve2, b6 16. f5, Hh5 17. Hg4, KJ18 Világos eddig kitűnően játszott. Állása fölényes, és győzelmet ígér. A rutinos versenyzők már tudják, hogy Tornászhírek Halasról A téli időszak a teremsportoké. Az első tomú- zhíreket a kiskunhalasi úttörőkről kaptuk. A Halasi Üttörőház csapata Győrben a II. osztályú országos serdülő bajnokságon vett részt és az erős mezőnyben 3. helyezést ér.ek el. Az eredmény nagyon értékes, hiszen a halasi úttörőket csak az ország legjobbjainak számító pécsi és debreceni versenyzők előzték meg. A vert mezőnyben ott találjuk Miskolc, Nyíregyháza, Nagykőrös és a vendéglátó győriek csapatát. A halasi úttörők csupa VI— VII. osztályosok és ilyen nagyszabású versenyen először vettek részt. Az egyéni versenyben közel 100 induló közül Lichten- berg Tibor a 4. helyen végzett. * * * A Kiskunhalasi Szilády Á. Gimnázium KISZ-szervezete december 18-án megrendezi a hagyományos Szilády Kupát. A nagyszámú nevezésből arra lehet következtetni, hogy színvonalas verseny lesz, hiszen Nyíregyháza, Miskolc, Szeged, Győr, Pécs, Szolnok, Makó és Kecskemét tornászai jelentkeztek, de még további nevezésekre számítanak. A versenyt vasárnap reggel 8 órától a Szilády Gimnázium tornatermében tartják. A fejlődés útja kézilabdában Megyénk kézilabdasportja az utóbbi néhány évben rohamosan fejlődött. Gombamódra szaporodtak a szakosztályok és a fiatalok százai kapcsolódtak be a rendszeres sportmunkába. A hirtelen növekedés nagy felelősséget ró azokra, akik irányítói, szervezői ennek a sportágnak. Hogy az egészséges továbbfejlődést biztosítani tudjuk, néhány égetően fontos feladatot kell sürgősen megoldani. A megyei szövetség tekintélyének megszilárdítása Ennek legelső feltétele, hogy a szövetség vezetőinek felül kell emelkedniük a klubérdekeken. Szabálytalanságok esetén azonnal és sokkal szigorúbban kell fellépniök. Senki sem legyen kivétel. Szigorúan ragaszkodjanak az előre meghatározott versenyprogramhoz és azt mindenkivel egyformán tartassák be. Elkésett intézkedések és az utolsó pillanatokban történő kapkodások csak a szövetség tekintélyét ássák alá. Ügy gondoljuk, hogy ha a szövetség az itt felsorolt szempontok szerint tud dolgozni, akkor valóban a sportág irányítója lehet. A megyei bajnokság rendszere Az idén először megrendezett egycsoportos férfi-bajnokság megmutatta a helyes utat. Bebizonyosodott, hogy ' az ilyen rendszer szükségszerűen magával hozza a fejlődést. Ugyanezt kell bevezetni a női bajnokságban is, még ha átmenetileg anyagi problémák merülnének is fel. Csatlakozunk Martinovics i Lászlónak, a kiskőrösi leány- ! csapat edzőjének az „Edzők fórumában” elhangzott véleményéhez: női csapatainktól mindaddig nem várhatunk fejlődést, míg az egycsoportos megyei bajnokságot — legalább 10 csapattal — meg nem valósítjuk. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk az egycsoportos bajnokságból kimaradó, valamint az újonnan alakult csapatokról sem, mert ha ezeknek nem tudunk rendszeres versenyzést biztosítani, akkor szét- züllenek. Eddig a járási bajnokságokkal próbálkoztunk, de ennek semmi komoly eredménye nincsen, mert járásonként kevés a csapat. Javasoljuk, hogy az egycsoportos megyei bajnokság mellett — ügyes területi beosztással — három csoportban megyei II. osztályú, vagy összevont járási bajnokságokat szervezzünk. Ezek székhelye Kecskemét, Kiskunhalas és Baja lenne. Ilyen csoportosítással el tudnánk érni, hogy elegendő csapat lenne a komoly bajnokságok lebonyolításához is. Előnye ennek, hogy kisebb költségvetéssel rendelkező szakosztályok is színvonalas bajnokságban vehetnének részt, és végre a kiesés-feljutás kérdését is meg lehetne oldani. Játékvezetők A játékvezetés színvonalának emelése egyik előfeltétele a sportág további fejlődésének. Először a felmérést kéllene elvégezni a járási TS-ek útján, mert állítjuk, hogy a megyei szövetségben sincs meg a teljes névsoruk. A következő lépés pedig a továbbképzés, az egységes felfogás kialakítása legyen. Még nagyobb gondot kell fordítani az új játékvezetők képzésére. Ha a járási szövetségek megfelelően foglalkoznának a tanfolyamok szervezésével. akkor9 nagyon sok fiatal az előnyös állásokat a legnehezebb megnyerni. Ha gyorsan akarunk nyerni, akkor gyakran nem találjuk meg a legcélravezetőbb megoldást, és valami egészen egyszerű fenyegetést nem veszünk számításba, b vesztünk; ha sokáig keressük a nyerést, ezzel időt vesztünk, és alkalmat adunk az ellenfélnek a sikeres védekezésre. Mit, mikor és hogyan? Erre ezernyi példa van, de szerencsére, kész recept nincs, mert a királyi játék küsmerhetetlen lehetőségeiből mindig újabb valósul meg. Ebben az állásban világosnak 18. Fg5 lépéssel kellene folytatnia, amire sötét állása kritikus. 18. Fh6, Fh6: 19. Hh6:, Fb7 20. Bael, Hf4 21. Bf4:, Vf4: 22. Ve7:, Fg2:t 23. Kg2:, Vh6: 24. fg:, hg: 25. Be3, K« 26, Bh3, Bae8 27. Vf8:f, Bf8: 28. ^h6:, Kh6: — világos feladta. SZICÍLIAI vedelem Kalmár Bradvarevics Kecskemét, 1066. 1. e4, c5 2. HT3, Hc6 3. d4, cd: 4. Hd4:, Hf6 5. Hc3, d6 6. Fe2, e5 7. Hb3, Fe7 8. 0—0, 0—0 9. Fg5 % itm m+m mim mmt MK&1H m m m mm m mm ii a mmtmrí ü it S d* Hiba. Igazi, világos nem nagy igényű állást kívánt kiépíteni magának, amikor 6. Fe.2 lépést húzta. Most ezzel a lépéssel előnyös lebonyolításra ad alkalmat sötétnek. A megnyitási könyvek ezen a helyen 7. f4 lépést javasolják. A jugoszláv mester parányi előnyét ezután biztosan és kitartóan fokozza nyerésig. 9. —, He4: 10. He4:, Fg5: 11. Vd6:, Fe7 12. Vd8:, Bd8: 13. c3, a5 14. Badl, a4 15. Bd8:t, Hd8: 16. Hbd2, a3 17. b3, f5 18. Hg3, Hc6 19. Fc4f, Kf8 20. Bdl, e4 21. Hbl, He5 22. Fd5, Fc5 >3. b4, Fb6 24. He2, Hd3 25. Hd4, Fd4: 26. cd:, Hb4: 27. Fc4, Fd7 28. Fb3, Hd3 29. f3, Hb2 30. Bd2, e3 31. Bc2, Hd3 32. Kfl, Hb4 33. Bc5, b6 34. Be5, f4 35. g3, Hd3 — világos feladta. SPANYOL MEGNYITÁS Dr. Bán Törtei! Kecskemét, 11966. , 1. e4, e5 2. Hf3, Hc6 3. Fb5, a6 4. Fa4, Hf6 5. 0—0. Fe7 6. d4, ed: 7. e5, He4 8. Hd4:, Hc5 9. Fc6:, de: 1«. Hc3, 0—0 11. Fe3, He6 12. Hf5, Fb4 13. He4, Vdl: 14. Badl:, Bd8 15. Fc5 vagy idősebb új játékvezetővel lehet felfrissíteni a gárdát. Végűi az edzők Ügy érezzük, velük még részletesebben kell foglalkozni, mert a sportág fejlődése nagyobb részt az ő munkájuk minőségétől függ. Meg kell őszintén vallani, hogy néhány elszigetelten működő edző munkájában elképesztő kezdetlegességet tapasztaltunk. Akad olyan csapat is, ahol három „védővel” és három „csatárral” játszanak, és ahol az úgynevezett védők, el sem hagyják a saját hatosuk területét, a csatárok pedig azt hiszik, hogy az ő feladatuk csak a góllövés, tehát vissza sem jönnek védekezni. De ezen a húsz év előtti felfogáson kívül is számtalan maradi módszert láthattunk nem egy csapatnál. E tények sürgős intézkedéseket kívánnak a megyei szövetségtől, mert különben a szépen induló fejlődés megreked. Első lépésként azonnal létre kell hozni a megyei edző bizottságot és meg kell szervezni az edzők továbbképzését. Fontos lenne, hogy még a tél folyamán legalább kétnapos edző továbbképzést rendezzen a megyei EB, Bizonyos, hogy legjobb edzőink tapasztalatait nagyszerűen tudnánk hasznosítani. De nemcsak a továbbképzés, hanem az új edzők képzése is fontos, mert 4 sportág megyénkben még jelentős szakemberhiánnyal küzd. Végezetül pedig a kézilabda- sportban meg kell szüntetni a széthúzást. A szakosztályok, szakvezetők ne csak a maguk érdekeivel törődjenek és mások munkáját ne irigységgel nézzék. Az említett szakmai és szövetségi problémákon kívül csak az ilyen szemlélet végleges felszámolása vezetheti megyénk kézilabdasportját igazán a fejlődés útjára. Horváth István Ebben a játszmában sötét nem vét különösebb hibát, de mégis veszít. Hiba a tétlenség is, mert alkalmat ad világoknak, hogy zavartalanul megvalósítsa király szárnyl játékát. Ezt a vezérszárny időben való megmozgatásával lehetett volna ellensúlyozni. Ebben az állásban világos célja ugyanaz, mint a csereváltozat- ban: a tisztek nagyméretű cseréje után végjátékban érvényesíteni a királyszárriyi gyalogtöbbletet. 15. —, Fc5: 16. Hc5:, KÍ8 17. f4, b6 18. He6:, Fe6: 19. He3, g6 20. a3, h5 21. Kf2, Ke7 22. Kg3, Fd5 23. Kh4, f6 24. f5, gst 25. Kh5:, fe: 26. Kg4, Ff7 27. Bd8:, Bd8: 28. Kg5:, Bg8t 29. Kh4, FdS 30. g4, Kf6 31. Kg3, Fe4 32. hl, Bü8 33. g5t, K17 34. h5 — sötét feladta. HOGYAN TIPPELJÜNK A totó 50. hetében sem vette kegyeibe a totózókat a szerencse. Mint- ahogy keddi számunkban már közöltük, csak a 13 találatosak kaptak valamivel többet mint négyezer forintot, de a három félbeszakadt, illetve elmaradt olasz bajnoki mérkőzés miatt a jutalomalap nem került felosztásra, mert nem volt plusz egyes mérkőzés. A 358 ezer forintnyi jutalomalap így átkerült erre a hétre, úgyhogy most vasárnap szerencsés esetben igen jelentős ösz- szeget lehet nyerni, a E heti tippjeink: 1. Lazio—Internazionale x, 2 2. Foggia—Roma 2, x 3. Lanerossi—Mantova l 4. Lecco—Spal 1, x 5. Milan—Atalanta i 6. Napoli—Cagliari 1, x, 2 7. Torino—Fiorentina i 8. Venezia—Juventus ^ 2 9. Genoa—Varese i, x 10. Messina—Potenza x 11. Palermo—Sampdoria 1, x 12. Reggiana—Salernitana 1 13. Verona—Padova 2, x 14. Lyon—Nantes 1, % Pótmérközések: x, x*