Petőfi Népe, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-26 / 279. szám
' 1966. november 26., szombat 1 Oldal Kecskeméti győztes a targoncások versenyén Mindeddig példa nélkül álló versengésre került sor tegnap délelőtt a MÉK kecskeméti kirendeltségén: nyolc megye huszonhét szőlő- és gyümölcstargoncása mérte össze erejét, tudását, ügyességét az emelővillás szerkezetek volánja mögött. Bevezető szavaiban Bíró Oszkár, a SZÖVÉRT igazgató- helyettese elmondta, hogy a felvásárlás növekvő arányával párhuzamosan mind nagyobb gondot okoz az - átvett mennyiség gyors, veszteség nélküli mozgatása, raktározása. Ebben döntő feladat hárul a targonca-vezetőkre; rajtuk múlik, hogy az átvevőtelepek az egyre színvonalasabb műszaki berendezések segítségével sikerrel birkózzanak meg a felŰjszerűek és nagyon olosóak az építkezés módszerei- a szabadszállási Lenin Tsz-ben. Az idén például 200 növendékmarha részére építenek istállót — összesen 700 ezer forintos költséggel. A 140 méter hosszú létesítmény egyharmadába kerül, mint az állami beruházások típustervei szerint készülő, az itteninez hasonló befogadó- képességű istálló. Lényegében két, egymásnak véggel álló juhhodályról van szó, amit 30 méter hosszú, gépekkel is felszerelt fakormányos köt össze. A betonalapra vályogfalat, s erre jól szigetelő nádtetőt raktak. Az istálló ugyanakkor megfelel a korszerűség követelményeinek is, mivel betonjászlakkal, önitató edényekkel, felülvilágítással, középen betontérséggel és rajta ipari kisvasúttal látják el. A másik, ugyancsak a kötire levő ládafalhoz. A szigorúi követelménynek persze csak igen kevesen tudtak eleget tenni. A zsűriben a SZÖVÉRT és a Raktározási Intézet szakemberei foglaltak helyet. Az eredmények kihirdetésére délután két óra után került sor, s a legtöbb pontszámot sorrendben a következők érték el: Márkli István kecskeméti, Kom- játhi Tibor Heves megyei, Kiss Lajos- né Csongrád megyei, Kertész László Szabolcs megyei és Vájná Sándorné Bu- dapest-N agy vásár telepi targoncavezető. Részükre a SZÖVÉRT együttesen közel négyezer forint értékű pénz- és tárgyjutalmat adott át, oklevelekkel együtt. A verseny többi résztvevője emléklapot kapott. H. D. Egyharmadába kerül az istálló zeljövőben átadásra kerülő létesítmény az 500 négyzetméter hasznos területtel rendelkező, vasvázas szín alá épített sze- relpínűhely. amely ezzel a megoldással 600 ezer forintba kerül. (Csak összehasonlításként említjük meg, hogy a közeli fülöpszállási Vörös Csillag Tsz-ben a típustervek, alapján feleekkora műhelyt több mint 800 ezerért építettek.) Az itteni valóságos műhelykombinát lesz, megtalálható lesz benne a, 200 négyzetméteres szerelőcsarnok, a szerelőműhely, a kovács-, a bognárműhely, raktár, műszaki iroda, öltöző, 'fürdő és a központi fűtés kazánháza. A közös gazdaság vezetőinek az építkezésben tanúsított leleményessége mindezzel nem merült ki, további új elképzelések várnak megvalósításra, elsőísorban az istállók készítésében. vásárolt tonnák százezreivel. Az ország MÉK-telepein jelenleg mintegy 250 targoncát üzemeltetnek, s a születőben levő targoncás szakma legkiválóbb képviselői, mondhatni: szakmunkásai mérkőznek a vetélkedőn. A verseny délelőtt tíz óra tájban vette kezdetét. A versenyzők egymást váltó csoportokban tettek tanúságot manőverezési és rakodási képességeikről, gyorsaságukról; valamint műszaki ismereteikről. A hűtőház előtti térségen a kocsira, illetve kocsiról történő rakodásban vetélkedtek, bent pedig, a fedett térségen az élükre állított gyümölcsös ládák szűk, kanyargó folyosóin kellett lavírozniuk, előre és hátrafelé, úgy, hogy ne érjenek a csak egy cennevével is zavarban vagyunk. A szerkesztőségi szoba falán függő térképen hiába keresem Nagykékes nevét. Helyén ezt a nevet találom: Érsekharta. Még az 1955-ös helységnévtár is ezt az elnevezést tartalmazza, de az 1962-es kiadásban már Nagy-, kékes szerepel. Ma már csak a/történelmi távlat fátylán át szemlélhetjük a tanyaközpont kialakulásának körülményeit. Az évszázad elején bácskai svábok települtek ide, bérletet vállalni a Harfa határába is átnyúló érseki uradalomból. A negyvenes évek elején őket váltották fel az Akasztóról idesodródó nincstelenek, akik ugyancsak a bérletben látták a keserves boldogulás egyetlen lehetőségét. A felszabadulás után az egyházi birtok közöttük került fejosztásra. De már az ötvenes évek elején kis csoportot alakítottak, Ifjú Gárda néven, amely később beolvadt a Lenin Tsz-be. És, egy kivételével, eltűntek a nyomorúságos cselédházak. Az egyik széles, nyílegyenes utca mindkét oldalán villaszerű, vas- kerítéses parasztházak épültek. Pár éve, amikor a félbehagyott út készült, kivezették a villanyt, és már több mint tíz családnak van televíziója. Néhány hónapja pedig, 800 méter hosszúságban elkészült a járda is. Az itteniek igen aktív közreműködésével. A legnagyobb dologidőben harmincan-negy vénén foglalatoskodtak a betonlapok lefektetésével. A régi magtárépület tetején — az érseki latifundium me- mentójaként — apró kereszt csücsül. Ez a templom. De mellette, mintegy ellensúlyozásképpen, az ugyancsak uradalmi istállóból művelődési otthont alakítottak ki. Ilyenkor, ősz táján, főleg lakodalmak rendezésére veszik igénybe. Éppen pár napja lehetett lagzi, mivel a falon még ott függ a felirat: Éljen az új pár. Betérünk a széles utca egyik házába. A pompás vaskerítés mögött virágoskert, a ház belső felén tágas, üvegezett veranda. A jómód nyilvánvaló. Az ajtó nyitva, de nem találunk senkit, végre aztán előkerül egy tíz év körüli fiú, aki tudtunkra adja, hogy édesapja — Tóth István tanácstag, a Lenin Tsz /állattenyésztési brigádvezetője — a tsz itteni istállójában dolgozik. — Itt maradtunk mi mindnyájan, akik Akasztóról idekeveredtünk — mondja a vállas, jól megtermett, kicsattanóan piros arcú brigádvezető, amikor az istálló folyosóján találkozunk vele. — Hogy voltak-e bevándorlók? Talán két-három család. A .fiatalok közül sokan elmentek. de az utóbbi években már többen visszajöttek. És A „paradicsomcsata” tanulságai Már a szezon közben is többször foglalkoztunk lapunkban a paradicsomfeldolgozás problémáival. Beszámoltunk róla, milyen rendkívüli erőfeszítéseket követelt a Kecskeméti Konzervgyár dolgozóitól az időjárás szeszélye folytán egyszerre beért,- nagy mennyiségű paradicsom átvétele, feldolgozása. Így olvasóink figyelemmel kísérhették a termés megmentéséért vívott küzdelem főbb eseményeit. Hátra van azonban még a „paradicsomcsata” végeredményének, a veszteségeknek a számbavétele, hiszen sok megszívlelendő tanulsággal szolgál az idei szezon a jövőre vonatkozóan is. Nyolcmillió deficit Tudva, hogy időnként piros áradatként öntötte el az üzemet a feldolgozásra váró nyersanyag, szinte hihetetlenül hangzik: az idén nem tudta teljesíteni a paradicsom-készáru tervét az üzem, sőt 8 millió forintot rá is fizetett a püré készítésére a szezon folyamán — a nyersanyag gyenge minősége miatt. A tavalyi 3600 vagonnal szemben, idén 4100 vagon paradicsom átvételére kötött szerződést a konzervgyár. Ebből 3336 vagon nyersanyag szállítását a Bács-Kiskun, a többit a környező megyék közös gazdaságai vállalták. Az üzem vezetői számítottak rá. hogy jó termés esetén a tervezettnél több nyersanyagot kapnak, hiszen a feldolgozás ütemtervét is közel 4300 vagon paradicsomra készítették el. „Szomjas“ gépek Elsősorban a gépi kapacitás jelentős növekedése szolgál biztosítékul a tavalyinál nagyobb terv végrehajtásához. Üj paradicsomfeldolgozó vonalak üzembehelyezésével a tavalyi 77 vagonról, 87 vagonra emelte napi feldolgozó kapacitását az üzem, már a szezon indulása előtt. Ezenkívül év közben egy nem várt lehetőséget is kiaknázhatott a gyár vezetősége: a Láng Gépgyár Kecskeméten próbálta ki a napi 30 vagon nyersanyag feldolgozására alkalmas, korszerű paradicsom vonalának prototípusát. Rohammunkával szerelték fel a gépet a II-s számú telepen és már szeptember 1-től termeltek is vele. Sajnos, ugyanakkor a telep régi gépein csökkenteni kellett valamivel a feldolgozást, mert a szükségintézkedések — városi vízhálózat igénybevétele stb. — ellenére sem volt elegendő vize az üzemnek. De tény. hogy a Láng Gépgyári vonal üzembe állítása, nem várt módon, napi 15—20 vágonnal növelte az üzem feldolgozó kapacitását. Hogy ennek ellenére miért mutatkoztak nehézségek, azt könnyen megértjük, ha összehasonlítjuk a feldolgozás ütemtervét a tényleges nyersanyag- beérkezéssel. A kritikus napok Sok évi tapasztalatok alapján augusztus 24-ig — más szóval: az előszezonban —, 1080 vagon paradicsom beérkezésére számított a gyár. A tényleges szállítás 1131 vagon volt. Ebben az időszakban nem is merült fel nagyobb probléma. Az augusztus 25-e és szeptember 18-a között azonban a tervezett 1785 vagonnal szemben már 1888 vagon paradicsomot, küldtek a közös gazdaságok, majd a szezon végéig hátralevő periódusban alig 857 vagonnal, pedig még 1420 vagon nyersárura számított a konzervgyár. Még jobban szembe tűnik a baj forrása, ha a „csata” legforróbb - napjaif idézzük számokban: augusztus 19-től 24-ig 454 vagon paradicsom zúdult a konzervgyárba, 100 vagonnal több mint amennyit — a közbeeső két munkaszüneti napot is figyelembe véve — képes volt teljes kapacitását igénybe véve feldolgdzni. Féléreti rakományok A nyersanyag ládákban állt és így érthetően kevésnek bizonyult az üzem 300 ezres készlete is ahhoz, hogy elegendő göngyöleget kapjanak a gazdák a szedéshez. Sajnos, bizonyos pánik hangulat is eluralkodott egyes tsz-ekben a gyors érés, és a ládahiány miatt. Attól tartottak a gazdák, hogy csökkentett áron veszik majd át tőlük később a paradicsomot. Hiába kérte az üzem vezetősége, hogy lassítsák a szedés ütemét, hiszen az indán kevésbé károsodik a zöldség, mint a ládákban, Sok termelőszövetkezeti gazda mielőbb meg akart szabadulni a termésétől és félérett rakományokkal jelentkezett. A „zöldtalpas” paradicsom pedig rendkívül megnehezítette a feldolgozást: eltömődtek a gépek szitái, gyakori volt a műszaki hiba. Évről évre keveset»»' szárazanyag Külön kell szólnunk egy olyan tényezőről, amely az egyetlen nyersanyagszállítás mellett nagymértékben hozzájárult az idei paradicsomszállítás gyenge gazdasági eredményeihez. A norma szerint a paradicsomnak 5,3 százalék szárazanyagot kellett volna tartalmaznia. Ezzel szemben ez évben átlagosan 4.13 százalékot ért el csupán a hasznos anyag részaránya. Következmény: a termelt készáruhoz 3016 vagon nyersanyag helyett, 3886 vagont kellett felhasználnia az üzemnek.és .8 millió forint költségtöbbletet könyvelhetett el a szezon végén. Nem lehet kizárólag az átlagosnál csapadékosabb időjárással és azzal magyarázni a hasznos anyag alacsony arányát, hogy az áru egy része félérett állapotban érkezeit a telepre. A szárazanyag csökkenése 1962 óta évről évre megfigyelhető (1962: 6,2 százalék, 1963: 5,3 százalék, 1964: 5 százalék. 1965: 4,41 százalék és mint már em- lítettük idén: 4.13 százalék volt.) és ,ez arra int, hogy mielőbb meg kell vizsgáim: az éghajlati és talajadottságoknák megfelelő módszerrel termelik-e a közös gazdaságok az árut, sőt azt is. hogy jók-e a jelenleg termelt paradicsomfajták. Annál is inkább szükséges a fajta vizsgálata. mert — mint1 az üzem főmérnökétől megtudtuk — a hatvani, illetve a szegedi konzervgyár körzetében lényegesen magasabb • szárazanyag tartalmú paradicsom termett az idén is. Kell a farfa’ék A „paradicsomcsata” tanulságait mindenképpen hasznosítania kell a feldolgozó üzemnek és a termelőszövetkezeteknek egyaránt, hiszen semmiféle biztosíték nincs arra, hogy a jövő években nem okoz hasonló nehézségeket az időjárás. Arról már szóltunk, hogy kívánatos a hasznos anyagok arányának a növelése. Jó lenne tehát ha mielőbb összeülnének tanácskozásra az illetékes szakemberek. A II-s számú telepen most már számíthatnak ugyan a jól bevált és közben meg is vásárolt Láng-feldolgozó vonalra, de célszerű emellett tartaléknak meghagyni a régi berendezéseket is. A vízhiány enyhítése az üzem főmérnöke szerint csak egy hűtőtorony felépítésével válik lehetővé. Reméljük, hogy e terv jóváhagyásakor az üzem felügyeleti szerve mérlegeli: a torony beruházási költségét sokszorosan felülmúló kár keletkezhet, ha az ideihez hasonlóan egyszerre nagy mennyiségű paradicsomot kell gyorsan feldolgozni. Alaposabb körültekintést kíván a rendelkezésre álló ládakészlet elosztása a termelőszövetkezetek, a felvásárló telepek és az üzem között. És befejezésül: jó lenne mielőbb meg valósítani azt a tervet, hogy már a külső felvásárló teleoe ken zúzalékká dolgozzák fel a termést, mert ily módon egyrészt elejét lehetne venni a ládákban tárolt nyersanyag minőségromlásának. másrészt könnyebbé válna a szállítás. Békés Dezső még mennyien jönnének, ha út lenne... Íme, megint az út! S amikor szóba kerül, hogy Nagykékesen még csak két személykocsi van, ugyancsak e témánál maradunk. Mert vennének többen is. De mit érnek vele, ha éppen akkor ragadnak a sárba, amikor idejük lenne kimozdulni? Ehelyett inkább építkeznek. Hogy kik? Tóth István az uj- ján számolja: Dóczi József, Bús György, Takács Sándor... És hirtelenjében féltucatnyi épülőfélben levő házat számolunk össze. Mi a brigádvezető jövedelme? — A közösből évi 30 ezer. A feleségem is itt dolgozik, neki is megvan a húszezer. Nem panaszkodhatunk. Majd a tanácselnökhöz fordul: — Elnök elvtárs, mikor kapjuk meg azt a vetítőgépet? — Pár héten belül — feleli Nánai András — Decemberben megtartjuk a díszbemutatót. Mozija is lesz hát Nagykékesnek, a kultúrházban. És jövőre talán törpevízműve is. Mert a rangos házakban — amelyek részint a volt cselédházak használható építőanyagából készültek — • van fürdőszoba, de víz nélkül nem sokat ér. És itt van még az egyetlen cselédház. Csúnyácska épület bizony s alig'szépít fajta valamit, hogy az egyik végében lakó tulajdonos, Csipkereki Pál redőnyös, nagy ablakot szereltetett fel. A ház másik végében Teszárik Pálék laknak.1 Teszá- rik nénit találjuk odahaza. Szívesen bevezet bennünket a nem fényűző, de tisztességgel berendezett, padlós, rongyszőnyeggel leterített szobába. Mert belülről már a cselédház sem az, ami régen, amikor az egyetlen konyhát nyolc család használta, s a szobákban is két-két család lakott. Amikor a bennük lakó asszonyok összevesztek —ilyesmi gyakran előfordult —, másmás színűre meszelték a szoba falait. De erről a falak hallgatnak. A múlt nem-emberhez méltó körülményei már csak az emlékekben élnek. Kisebbik lányát nemrég adta férjhez, idevalósi legényhez. A nagyobbik már korábban férjhez ment, Dunapatajra. A brigádvezető két nagyobbik fia közül az egyik tv-szerelő, a másik a tsz építőbrigádjában dolgozik'. Megkérdem végül Teszárik nénitől, ha már ilyen sok helységnév került szóba — Akasztó, Harta, Érsekharta, Nagykékes —, mégis, hova tartozónak vallják magukat. Nyomban válaszol, hangjában önérzettel: — Mi nagykékesiek vagyunk. Hatvani Dániel
