Petőfi Népe, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-20 / 274. szám

EM atott kukoricaszárak ä reflektor pásztájában. Mintha mozdulnának. De csak a fény mozog, a traktor pöfö­gő, előre hullámzó, sárgás, ri­deg fénye. Vajda Jóska, a traktoros, oly­kor hátra néz. Egyenletesen for­dul a földcsík kifelé, a barázda nyomon követi az ekét, mintha kergetné. így nézte tegnap is, a járási szántóversenyen. Har­madik lett. Nyugodt volt végig, csak akkor fészkelődött benne a lehélletnyi drukk, amikor pontozott a zsűri. Az a hosszú, kopasz pali. a járási tanácstól, csóválta a fejét. Valami nem tetszett neki. Második is lehetett volna. Ak­kor indulhatna a megyein is. Vagy jobb lett volna be sem neveznie. Együtt lehetett vol­na Icával. Bárhogyan is tiltja az anyja, aki valósággal a nacs- cságost játsza. mióta a lánya le­érettségizett. Icát nem vették fel a vegyészetire, máshol nem próbálkozott. Aztán megismerkedtek. A gépjavító állomáson, ahol Ica a laborban dolgozik. Többször ta­lálkoztak, amennyire lehetett, titokban. A faluban nehéz el­bújni. Pedig Jóskának háza van. A pénz nagyobb részét 6 ra­kosgatta össze, amikor három évig a konzervgyárnál volt te- hersofőr. Hazajött tavaly, az öregek is unszolták. Minek csavarogjon, mondták. Pénz van, építsen há­zat. Aztán nősüljön meg, mint más rendes ember. Levernek gyerekei. így kerek az élet. A ház kész. de csak az egyik szobája van bevakolva. Benne egy ócska sezlon, bicegő asztal, szék. Legényszállás. Ügy hívja, ,,bungaló”. Jó benne yégigheve- részni. Icával háromszor is elsé­tálnak előtte, mielőtt bemennek. Beosonnak. De a falu így is sus- mog. Az öregek a tanyán vannak. Azt mondják, ők onnan kj nem mozdulnak. Néha majd bejön­nek, megnézni az unokát, bá­mulni a televíziót. így szokott ábrándozni az apja, s ha na­gyon belemelegszik, olykor lein­ti az anyja, hogy vén létére ma­radjon csak otthon, a fenekén. Nem kell a fiatalokat zavarni. Most is jó lenne együtt Icá­val. De tíz óráig vállalta a szántást, kell a pénz is, bútor­ra. Icából jó feleség lesz. Erre gondolt reggel is, amikor Almá- si Palival, a brigádvezető agro- nómussal megbeszélte a mun­kát. Zavarta egy kicsit, hogy Pali vigyorog. Mitől van ilyen jó kedve? Rossz sejtelmek merültek fel benne, többször is. Meg már korábban. Eljutott hozzá a sut­togás, hogy az agronómus ke­rülgeti Icát, ha kell. ha nem, napközben többször is beszalad a javító állomásra, félórákat is elcsücsül a laborban. Ica erről nem nagyon beszélt, néha em­lítette, de csak mellékesen, mint aki nem veszi komolyan a tolakodást. Jóska azonban tudta, hogy a lány anyja szeret- né megfogni az agronómust, hi­szen az mégis csak úriember, és már van kocsija is. Icának nem kellene dolgoznia. Fényes csavarszögek a csil­lagok, jól látni a fülkéből. Ko­rán esteledik. Szél fúj az út­menti nyárfák mellől. Most az út felé halad. Jól húz a motor, szereti a hűvös levegőt. ¥Je mi az ott a két fa kö­zött? Mintha valaki ott állna. Lágy, hajlékony vonalak, ez csak nő lehet. És bicikli is van, arra támaszkodik. Pár perc múlva hirtelen rá­döbben. hogy Ica áll ott. Semmi kétség, ő lesz az. De mit akar­hat? Szeretné felemelni az ekét, országúti sebességgel vágtatni kifelé. A barázdát azért nem hagyja félbe. Kiér, fékez, leugrik. Icának meleg a csókja, de mintha re­megne a szája. Enyhén szőke haját a szél markolássza. — Segíteni jöttél? — kérdi tőle, de máris érzi. hogy nem így kellett volna kezdenie. A lány hallgat, elrévedt te­kintettel. Keze az elsőféken matat. Jóska türelmetlen. — Mondd hát, mi baj? — Megkérte!?. — Pali? — Az. — Hozzámégy? Furcsának érzi a hangját, a kérdést is. Idegennek. Mintha csak attól a nagyfényű, távoli csillagtól kérdezné. Keresi a lány tekintetét. Ügy tűnik, az is a csillagot kutatja. Ica elpityeredik­— Anyám akarja... — rebe- gi. Felcsattan Jóska hangja: — Anyád, mindig csak anyád! — Meg a bátyám is Feri. Hogy arra nem is gondoltam, szitkozódott magában Jóska. Pedig sejthettem volna, hiszen Feri, a hajdani iskolatárs. vele egyidős, kertésztechnikus a tsz-ben. És az utóbbi időben na­gyon összebarátkozott Almásl Palival. Együtt járnak a presz- szóba. a városba is gyakran be- kocsikáznak. Még hasonlítanak is egymásra. Pufók, lágyképű fiatalember mindegyik, csak Feri valamivel magasabb Pali­nál, s mozdulatai is erőtelje­sebbek. Ezek sógorságba akarnak ke­rülni. fut át a villanásnyi esz­mélet Jóska agyán, s érzi, hogy nyaka körül, ahol legutóbbi ta­lálkozásukkor Ica csókolta, szú­rós melegség vibrál. Az is eszé­be jut, hogy az öreg Almád annak idején három hold gyü­mölcsössel lépett be. Mint rak­táros, megszedte magát az első két évben. A közösnek se ura, se istene nem volt akkor. Apja volt az, aki jelentette a népi­ellenőrzésnek, s majdnem ő tör­te ki a nyakát. Idősebb Almása mindent papírral igazolt. Közben a traktorhoz lép. ki­kapcsolja az üresjáratot. Égig­érő lesz a csend. Ica hangja tá­voli neszezésnek tűnik: — Nincs több szavad? — Volt már elég. Jóska nagy, furcsa hantokat lát maga előtt. Megkérdi:­— Ezért jöttél ki? — Ezért is. — És még? — Hogy megmondjam ... azt... hogy én csak téged ... csak t.ohozzád ... Elfullad a lány hangja. Aztán erőt vesz magán és gyorsan ezt mondja: — Odahaza áll a bál. Elszök­tem. Vissza kéne menni. Válaszolna a fiú, de folyton erősödő motorberregésre figyel. — Ök lesznek — mondja hal­kan a lány, s biciklijével a traktor közelébe húzódik, mint­ha az nyújtana menedéket a számára. Már itt is vannak: Feri és Pali. Az utóbbi ül hátul, ő lép le először, kissé bizonytalanul, mint akinek elzsibbadt a lába. Köszön, hogy szervusztok, de akorra már társa is odaér. A lányhoz lép, ezt sziszegi: — Gondoltam, hogy itt vagy. Azonnal felülsz Pali mögé, én pedig megyek a bicajjal. Féloldalt Jóskára sandít, aki közelebb lép a lányhoz, mit sem törődve a kijelentés meg­alázó szándékával. Ica tekintetével végigmért a bátyját, haját hátrafújja a szél, homloka a dactól megfényese- dik. Villan a szeme gyönyörű­en, amikor ezt mondja: — Már pedig én vele nem megyek. — Nem? — kérdi Feri emelt hangon, s kezét ütésre emeli, hogy pofonnal kényszerítse a húgát De Jóska már el is kapta a csuklóját. Higgadtságot erőltet­ve magára, mélyen a másik sze­mébe néz. — A lányt nem bántod, ér­ted. Hozzá ne merj nyúlni! ■— Te traktoros huligán! — vicsorítja amaz a foga közül. — Mit akarsz te itt? — És sza­badon levő kezével Jóska mel­lén összefogja a ruhát, ellöki magától. A fiú hátratántorodik, de a következő pillanatban már visszaszerzi egyensúlyát, s jó­kora ütést mér a Feri áliára. Az szájához kap, majd Jóskára tá­mad újból, de egy következő ütéstől a barázdába pendere- dik. ¥ ca sírva támaszkodik a traktorhoz. Pali pedig a két verekedő közé áll.' Rosz- szailóan néz a kezét törül gető Jóskára és zsörtölődve meg­jegyzi. _ Nem elég, hogy hosszú szüneteket tartasz, még vere­kedsz is. Jóska megvetően bámuja vé­gig. Végül így szól: — Verekszem, mert utálom az erőszakot. A szünet pedig jóval kevesebb a tábla végén, mint móndjuk, a gépjavító la­borjában. Ez talált. Pali elfordul, na­gyot nyel. Feri már feltápász- kodott. indul a motor felé, int társának, hogy üljön mögé. Mi­előtt berúgná a motort, odaki­ált a lánynak: — Anyánk Ü2eni, ha nem jössz, látni sem akar. Még han­gosabban hozzáteszi: — És én sem! Elberregnek. Jóska a lányhoz fordul. — A traktoros huligán meg- gyapálta a technikus urat — mondja. Ica haraggal néz rá. — A bátyámat verted meg! Aztán megszelídülve átfonja kezével Jóska nyakát. Asszo- nyian esdeklő kedvességgel kér­di: — Mondd, mi lesz velem? Lehajtja fejét a fiú. Nem szól. Majd gyors mozdulattal kulcscsomót vesz elő, átnyújtja a lánynak. — Menj hozzám. Ha akarod, már holnap a feleségem leszel. A lány tétova mozdulattal nyúl a kulcsokért, aztán arcon csókolja a fiút, aki már azt ma­gyarázza, hogy a táblák alsó szélén menjen, a faluban pe­dig a kertek alatt. így nem áll­hatnak útjába. Ica biciklire ül. Jóska pedig beindítja a traktort. Nagy-nagy megnyugvás ho­nol a földeken. Olyan ez, mint egy győzelem. E1 Imúlik tizenegy óra, mi­re hazaér. Futva ér a házhoz. Bent ég a villany. A lány a bungalót nagyjából már rendbetette. Amikor Jóska belép, nyakába ugrik, árad be­lőle a szó. — Képzeld, már itt volt anyám! Először sírt. átkozódott. Aztán megnyugodott... Nem, nem bocsájtott meg! De azt mondta, legyen úgy ahogy én akarom. Most hazakísérhetsz.. Jóska magához szorítja. Ra­gyog most is az a fényes nagy- fényű csillag, de már közelebb. Ezűstszög az ablaküvegen. Hatvani Dániel Ázf a szerszámot azt a gépet Azt a szerszámot, azt a gépet elhagytam régen, mint kamaszkoromat. Bocsánatos bűn, szabad akartam lenni: lemosakodni fűben, levegőben, a nyárra nyíló ablakokban, hogy lássam magam. Azt a szerszámot, azt a gépet hiába keresném, tenyeremről lekoptak a nyomok. Nem vár az utcán senki, nem várok senkit, ha nem szégyelleném, megsiratnám ifjúságomat, mint a legszebb ünnepet, mit részegen átaludtam. Azt a szerszámot, azt a gépet kár volt elcserélnem, nem lettem szabadabb. Eggyel több megbánás, eggyel több bocsánat. Gyalogolok a fényben, arcomon márciusi szeplők, kamaszkorom zavarbaejtő jelei. Ténagy Sándor ŐSZI VÁZLAT Ez a nyár is csak odalett, mint a kézfogás melege, amivel elbúcsúztunk. Emléke megmaradt, (s az emlék vagy letör, vagy fölemel, de mégis emlék már — és nem való.) Nehéz nyár volt. tikkasztó, bonyolult ajkamra mégis — ó, ifjúi szív! — remények, vágyak bő dala tolult. S hiába ment el nyár, és jött az ősz, s tűntek el: kézfogás, fények, színek, emlékét, mint felröppenő rakéta útját az ég — szívem úgy őrzi meg. Antalfy István VIRRAD Már összehúzta az árnyakat magán Az éj és riadtan kúsznak a hangok Az elhagyott házak szomorú falán. Szél, szél, hűvösen, puhán, mintha lantok Ijesztő, dermesztő, utolsó dalán Át hallanád koptatott gondolatok Üzenetét: meghalt valaki talán. S hidegen megkondulnak a harangok. De újra és újra ébred a reggel, Kibontja magát, éled az élet, S a napsugár is nevetve földet ér. Árny tűnik belőled a félelemmel, Percek ragyognak körül, s reméled, Hogy nem ver bús tanyát benned már az Éj. Szatmári Valéria A fényrabló madár Balról jött a hajnal és jobb-felé haladt Kísérték az úton sikoltó madarak Nagy madarak tollát szivárvány szín szőtte Izzadtak a mályvák minő. kinyílt előtte Balról jött a hajnal és jobb-felé haladt Háztetők repültek a bíbor-ég alatt Nagy madarak tollát szivárványszín szőtt Konduló harangszó elzuhant az őszbe Balról jött a hajnal, de pillanatra csak Bár jobb-felé haladt a bíbor-ég alatt Egy láng-tollú madár csőrével rácsapott Sötét lett csönd egy másik égre vitte a napot. Becsey Tóth György Bozsó János: Faluvege,

Next

/
Thumbnails
Contents