Petőfi Népe, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-17 / 271. szám
1966. november 17. csütörtök 3. oldal Túlteljesítették tervüket Kongresszusi verseny a dunavecsei Virágzó Tsz-ben Még előttük az év vége, az eredmények végleges számbavételének ideje. Mégis, eddigi munkájuk is következtetni enged már arra, hogy felelősségük tudatában, tisztán látva a célt, s — talán nem korai kimondani — sikerrel vesznek részt a kongresszus tiszteletére indított munkaversenyben a dunavecsei Virágzó Termelőszövetkezetben vetélkedő brigádok. Drága lecke „A határozat közlését a sajtó útján elrendelem.’’ — nevelési célzattal így döntött a szabálysértési hatóság, ez esetben a Kecskeméti Városi Tanács V. B. igazgatási osztálya. Ki ellen és miért? Rózsa Dániel kecskeméti (Cserép u. 6. sz.) lakost, a vendéglátóipari vállalat dolgozóját pár hónappal ezelőtt már bírságolták a vásárlók megkárosítása miatt. Ügy tűnik, azonban, ez a figyelmeztetés nem vezetett eredményre. A szüreti napok alkalmával a kihelyezett italboltban ismét hiányosan mérte a sört olyannyira, hogy korsónként 1,08 forinttal károsította meg a fogyasztót. Az ismételt elkövetést súlyosbító körülményként véve, ezúttal a kiszabott 500 forint bírság mellett a nyilvánosság elé tárás remélhetőleg célravezetőnek bizonyul. Okulásul szolgálhat Jakab Sándorné (Felsőszéktó 137.) és Máté Balázsné (Szolnokihegy l/b) ellen lefolytatott szabálysértési eljárás is. Mindketten a társadalmi tulajdon ellen vétettek. Jakabné a piaci áru- csarnokban vásárolt. E közben nemcsak az önkiszolgáló kosárkába rakta az árut, hanem két pár harisnyát és két kendőt a saját táskájába „csúsztatott”, s a pénztárnál ez utóbbiakat nem fizette ki. Az általa okozott kár megtérült, mert amikor távozni akart, vissza szólították és jegyzőkönyvezték az esetet. Máté Balázsné a 1112. számú önkiszolgáló boltból fél kilogramm szalámi árának kiegyenlítése nélkül távozott az üzletből. Mindkét asszony próbálkozása drágának bizonyult. Jakab Sándor- nét 500, Máté Balázsnét pedig 400 forint bírsággal sújtotta a szabálysértési hatóság. Az öt közül két brigád már tavaly kiérdemelte és viseli jogosan, büszkén a szocialista címet: a gépszerelőké és a traktorosoké. Idén — bizonyára ezek sikeres teljesítményén is felbuzdulva — másik három kollektíva: egy-egy baromfigondozó, tehenész és növénytermesztő brigád is benevezett a versenybe. Jó példával jár előttük a szövetkezet gazdáinak összessége is, vállalva éves tervüknek a kongresszus időpontjáig 5 százalékkal való túlteljesítését. A szocialista címet védő két brigád ezúttal is kitesz magáért. A traktoristák például november első hetéig már kerek negyvenezerre teljesítették a 32 ezer normálholdat kitevő éves tervüket. A gépszerelők vállalásának egyik pontja: úgy irányítani a javítások menetét, hogy géphibából származó munkakiesés ne legyen. A hat műhelyszerelő és tíz segédszerelő, illetve tanuló — ha a szükség úgy kívánja — éjjeli, sőt ünnepi műszakot is tart. Érdemes megemlíteni azt a leleményes és hasznos kezdeményezésüket, hogy a műhelyi ismeretek elsajátítása mellett valamennyi tanuló kombájnvezetői vizsgát is tesz. A rendelkezésre álló négy arató-cséplőgéppel az idén a szerelőműhely dolgozói verették el több mint kétezer hold kalászos- és aprómag termését, s ezenkívül még nem egy környékbeli gazdaságnak is segítségére siettek a kombájnolásban. E brigádok versenylendülete, vállalkozó kedve és jó munkája bizonyára hasonló teljesítményekre serkenti, s hozzsegíti a megtisztelő cím elnyeréséhez a kongresszusi versenyből részt vállalt másik három brigádot is. Zoboki László brigádja már tartály-specialistának számít a Vegyiműveket Szerelő Vállalat Tiszakéeskei Gyáregységében. Az utóbbi években sok olyan vegyipari berendezés került ki a kezük alól, mint a képünkön látható két mésztejtartály. Még néhány csavart kell megerősíteni a fedőlapokon, aztán jöhet a meós és útnak indulhatnak a sötétzöld hengerek a megrendelő üzem felé. Kiebrudalt agrárkalandorok AZ EGYIK járási tanács mezőgazdasági osztályának adminisztrátora kedélyes hangon mesélte: a minap beállított hozzájuk egy nem éppen fiatal, elhanyagolt külsejű férfiú. Nagy magabiztossággal arról kezdett beszélni, hogy szívesen lenne főagro- nómüs a járás valamelyik termelőszövetkezetében. Ezt a járást eCTvébként, úgymond „a Pali” ajánlotta neki. akivel közeli rokoni kapcsolatban áll. Az adminisztrátomö. aki eddig hallgatott, kíváncsian közbekérdezett: miféle Paliról van szó. Erre az illető csodálkozást tettetve, hogy lám itt még ezt sem tudják, megnevezte a kormány egyik miniszterét. Ám az osztály alkalmazottja nem „esett hasra” a név hallatán, csupán ennyit mondott: Az osztály- vezető elvtárs most nincs bent, keresse majd ekkor és ekkor. Majd hozzátette: különben, ha ilyen jó kapcsolatai vannak, miért nem valamelyik állami gazdaságba igyekszik? Emberünk erre válasz helyett mormogott valamit, s gyorsan távozott. Azóta sem látták a tanácsi hivatalban, pedig az osztályvezető számított is a látogatására, EDDIG a történet és mint ilyenre, nem is kellene rá sok szót vesztegetni. Sajnos, az ilyenféle. de kevésbé rikító történetek még manapság is előfordulnak. A mezőgazdaság szocialista átszervezése után az átmenetileg, s bizonyos mértékben még ma is tartó hiányt a jól képzett és gyakorlott szakemberekben nem egy konjuktúralovag igyekezett kihasználni, s nem is mindig sikertelenül. Fellépésüket az agresszivitással határos magabiztosság, az ál-, vagy akár az igazi protekció arcátlan emlegetése kísérte. Az első sikeres megkapaszkodás ufán legfőbb gondiuknak azt tekintették, hogy bizonyos feless személyek bizalmába férkőzzenek, megfelelő kapcsolatot alakítsanak ki velük, megnyerjék a támogatásukat. Nem, nem a gazdálkodás megszilárdítása, korszerűsítése végett jelentkeztek az arra rászoruló termelőszövetkezetben, mert ehhez olyan tulajdonságokat — hozzáértést, tapasztalatot, emberiességet, fáradtságot nem ismerő eltökéltséget — kellett volna latba vetni, amilyenekkel ezek a „szakemberek” nem is rendelkeznek. Hanem azért, hogy érdemeiken felül jól élhessenek, megszedhessék magukat akár a szövetkezeti tulajdon törvénybe ütköző meg- dézsmálása révén is. Az ilyenfajta „irányításnak” minden egyes esetben a gazdálkodás és vele együtt a szövetkezeti gazdák népes tábora itta meg a levét. ÖVEZZE tisztelet és megbecsülés — anyagiakkal mérve is — azokat a tsz-ekbe kihelyezett dotációs elnököket, agronómusokat, könyvelőket, akik éjt nappalá téve, erejüket. sőt egészségüket sem kímélve fáradoztak azon, hogy a megfeneklett gazdálkodást kiráncigálják a gondok, az adósságok kátyújából. Megmutatták, s ezzel példát is szolgáltattak, hogy a közös érdekében tett becsületes erőfeszítéseket siker koronázza. Számukra az anyagiaknál is nagyobb ellenszolgáltatást jelent, hogy ragaszkodnak hozzájuk a tsz-gazdák. s hogy otthonra találtak a szövetkezeti közösségben. A fenti elmarasztaló sorok a legcsekélyebb mértékben sem rájuk vonatkoznak. Mert a nagyüzemi gazdálkodás irányításához távolról sem nagyvonalú kalandorokra — mellesleg könnyű nagyvonalúnak lenni a közös terhére —. hanem hozzáértő, lelkiismeretes szakemberekre van szükség. S JÖLESÖ érzés az is, hogy ma már nagyrészt múlt időben írhatunk az említett gondokról. A gazdálkodáshoz nem értő pozícióhaihászokat többnyire kiebrudalták maguk közül a szövetkezeti gazdák, s előttük a járási szakirányítás hivatali ajtói is bezárultak. De tudnunk kell: a kalandorok természet raj z.í hoz hozzátartozik az, hogy nem nyugosznak bele a jól megérdemelt bukásba, más járásban, sőt más megyében próbálják újrakezdeni veszélyes üzelmeiket, kilincselnek minden elképzelhető fórumon, gátlástalanul intrikálnak a becsületes emberek ellen. Módot kell találni arra, hogy senki és sehol ne üljön fel menalapozatlan magabiztosságuknak, kenetteljes megnyilatkozásaiknak, s pártfogást mindenütt csak azok és olyan mértékben élvezhessenek, amilvenre képességük érdemesíti őket. Hatvani Dániel H termékek ára és önköltsége Időszerű közgazdasági témák 12. A TERMÉKEK ARA — egyes kivételektől eltekintve — magasabb- mint az önköltsége. Többet,adnak érte a fogyasztók, a felhasználók, mint amennyibe előállítása került. Az ár és az önköltség különbözető a nyereség. Az új gazdasági mechanizmusban a vállalatok nyereségük növelésére törekednek. vagyis arra, hogy az egy év alatt előállított termékek összes vállalati költsége és az eladásuk alkalmával kapott árösszeg között a pozitív különbség minél nagyobb legyen. Ez csak akkor érhető el, ha az ár nem függ szorosan az önköltségtől. Amennyiben a termék ára ugyanannyival csökkenne, mint önköltsége- akkor a vállalati nyereség csak a termelés fokozásával volna növelhető. Amennyivel emelkedne a termelés, annyival nőne anye-. reség is- de az egy-egy termék árában jelentkező nyereség változatlan lenne. Az ár azonban az önköltségnek nem ilyen szoros függvénye. A költséget változtató tényezők nem hatnak azonnal az árra is. Az árak, vagy azoknak egy része — a piac aktív működése esetén — elsősorban az előállítók és a felhasználók együttes értékítéletei alapján alakulnak ki. Ezek az értékelések gyakran eltérnek az előállítási költségek arányaitól, hiszen éppen a piac a vállalati költségek társadalmi megítélő- je. A TÉNYLEGES, és a társadalmilag szükséges költség nem azonos. A piacon csak a társadalmilag szükséges ráfordításokat ismerik el a termék árában. Ami a vállalatnál szükséges költségnek mutatkozik, az nem feltétlenül bizonyul annak a piacon. Közismert tény. hogy az avult termékeket nem fizetik jól, a korszerűekkel pedig magas árat lehet elérni az önköltséghez képest. Ha a termelésben eok a selejt, nagy az anyagpazarlás. az állásidő, mindezek csökkentik a nyereséget. De mi is tartozik a termék önköltségébe? Minden vállalati költség beleszámít az önköltségbe. Ilyenek elsősorban a közvetlen termelőmunka bér-, anyag-, energia- és szerszámköltségei. Ezeken kívül a gyártmányok önköltségét terhelik az üzemi és a vállalati általános költségek. Sőt. a vállalati költségek közé számítanak azok a befizetési kötelezettségek is, amelyeket a dolgozóknak járó munkabér alapján a költségvetés kap (társadalombiztosítási hozzájárulás, illetményadó). Néhány éve a lekötött álló- és forgóeszközök után eszközlekötési járulékot kell fizetni, s ez a lekötött eszközöktől elvárható minimális nyereség kifejezője. AZ ÁR csak hosszú időszak átlagában alkalmazkodik a termékek önköltségének arányához. Aminek az előállítása kétszer annyiba kerül* nem biztos, hogy az ára is kétszeres lesz. Sok termék a felhasználást illetően más termékekkel helyettesítési viszonyban áll. A felhasználó ezeket használhatóságuk szerint értékeli, s ez nincs mindig arányban a termelési költségekkel. Egyes termékekből tartós hiány lehet. Ezeket — s az előállításukra fordított munkamennyiséget — a piac felértékeli. Más termékek iránt külföldön nagy a kereslet. A világpiaci értékítéletek kihatnak a belső piac áraira is. Így a piac az egyik termékben a benne rejlő átlagos munkamennyiségnél többet- a másiknál kevesebbet ismer el társadalmilag szükségesnek. így az egyik termék árában viszonylag magas, a másikban viszonylag alacsony nyereség lehet. Az árarányoknak az önköltségarányoktól való időleges elszakadása alkalmassá teszi az árakat arra, hogy a piaci viszonyokról a termelőknek tájékoztatást nyújtsanak, és ösztönözzenek a nagyobb nyereséget biztosító termékek — tehát a társadalmilag hasznosabb, a piacon keresettebb termékek — előállításának bővítésére. AZ ÁRAKNAK az új gazdasági mechanizmusban termelést szabályozó, műszaki fejlesztésre ösztönző szerepük lesz. Ennek a szerepnek éppen azáltal tudnak megfelelni, hogy igen eltérő nyereséget tartalmaznak. A vállalatok fő törekvése a vállalati nyereség növelése lesz. Ezért igyekeznek majd minél korszerűbb termelési eljárásokat alkalmazni és minél keresettebb cikkeket gyártani. Ez elősegítheti, hogy a kereslet és a kínálat összetételében is egyensúlyba kerüljön. így közeledhetünk ehhez az állapothoz, amikor mindenből nagyjában annyit termelünk, mint amennyire a termelőerők átlagos fejlettségi szintjén a társadalomnak szüksége van. RÖVIDESEN a múlté válik az az állapot, amikor az ár automatikusan fedezte és igazolta az önköltséget, s így minden ráfordítás társadalmilag szükségesnek látszott. Nemcsak a költségek megtérülését, hanem a befizetendő nyereséget is eleve tartalmazta eddig a legtöbb ár. Ennek megfelelően az önköltség határozta meg az árat. Az új gazdasági mechanizmusban inkább az ár fogja meghatározni az önköltség felső határát. Megszabott keretek között történő ármozgás a piac „nyelvén” mondja meg. hogy ér-e annyit a termék, mint amennyi munkát belefektettek. Dr, P. O.
