Petőfi Népe, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-16 / 270. szám
1966. november 16. szerda 3. oldal Szarvasmarhából öt és fél millió Igazán korszerű szarvasmarha-tenyésztést nem sokat találni még a megye közös gazdaságaiban. A kisszállás! Búzakalász Tsz-é mindenesetre ezen kevesek közé tartozik. A telep épületei, az istállók is újak, modemek, komfortosak. — Az építkezés a szövetkezet megalakulása óta tart, s amint látja, még most sem fejeződött be — mutatja Tamás Imre főmezőgazdász. — Mindig több létesítményre van szükség. De ezek nélkül álmodni sem lehet a korszerű tartásról. Fertőzés nélkül Jelenleg 180 tehenük van, s ez a szám a 2100 hold közös szántóhoz mérten nem mondható csekélynek. Ám a jelentőségét még inkább növeli, hogy ez az állomány másfél éve teljesen tbc-mentes. Hat év óta törzskönyvi felügyelet alatt vannak a jószágok, s az idei évtől kezdve törzstenyészetként van kijelölve a tsz tehenészete. Érdeklődöm a tej hozamról. — Pillanatnyilag ezzel nem dicsekedhetünk — mondja a fő- agronómus. — Az idén csak megközelítjük, de nem érjük el a tehenenkénti háromezer literes átlagot. Az történt, hogy a fertőzésmentes állomány kialakítása során éppen a legjobban tejelő jószágokat kellett kiselejteznünk. Jelenleg van néhány tehén, amelyik évente 5—6000 litert ad. Saját tenyésztésből ezek számát növeljük majd, évente mintegy tíz-tizenöttel. A további gond az, hogy megőrizzék a tbc-mentességet. Szigorúan betartják a rendszabályokat, a tej házból visszaérkező kannákat fertőtlenítik, a munkaruhát csak az istállóban szabad használni, érkezéskor és távozáskor a gondozók kéz-, illetve lábfertőtlenítést használnak. Ha befejeződik az építkezés, a telepet tüskés drótkerítéssel veszik körül. Karbamid és tenyészbika A mentesítés során szenvedett hátrányokat azért jócskán ellensúlyozzák a különböző előnyök. Csupán a tej felára évente 170—180 ezer forinttal növeli a bevételt. A hízó bikákat magasabb osztályba sorolják. Ebből az idén 110-et értékesítenek. Az eddigiek háromnegyed része A-minősítéssel ment exportra, több mint 550 kilós átlagsúllyal. Egy-egy kiló értékesítési ára 21,50 forint, s ennek a fele a tiszta haszon. Tavaly sikeres kísérletet folytattak a szemcsésített karbamid etetésével. Az ezzel táplált állománynál 25 százalékkal nagyobb volt a súlygyarapodás, mint a „kontroli-állatoknál”. Munkájukra felfigyelt az Állat- tenyésztési Kutatóintézet is, munkatársai közül főleg dr. Ku- ralecz Viktor, aki sok hasznos tanáccsal segítette a szövetkezet szakembereit. E patronálás- nak is része van abban, hogy jelenleg a hízó állatok napi súlygyarapodása megközelíti a másfél kilót. S a jövedelem nem elhanyagolható forrása még a tenyész- üsző nevelése. Jövő évi leadásra több mint félszáz üszőt nevelnek az idén, s ezeket hét hónapos vemhes korban értékesítik. Jövőre már tenyészbikát is nevelnek, egyelőre csak ötöt, vagy hatot, de ezekből háromszor akkora — darabonként 35— 40 ezer forintos — bevétel származik, mint a hízó bikákból. Anyagilag érdekeltek Ebben az évben öt és fél mii- dió forint bevételt „hoz” a tsz állattenyésztése, amelynek jelentős része a marhatartásból adódik. (A szántóföldi bevétel 3,5 millió lesz.) A közös gazdaság ezt aligha érhetné el hozzáértő és az eredményekben anyagilag is érdekelt gondozók nélkül. — így is van — jelenti ki Horváth István elnök, s máris előkeresi a bérjegyzéket. Bizonyításképpen megmutatja, hogy a hízó marhák két gondozója, Kisa Mihály és Túri István a múlt hónapban egyenként 55 munkaegységet szereztek, amit részint az állatok száma, másrészt a súlygyarapodás után írtak jóvá a számukra. A munkaegység értéke 40 forint. A minősítés esetén prémiumként minden hízó marha után 50 forintot kapnak. A tehéngondozók bérezése a tej zsírtartalma szerint történik, s prémiumot kapnak azok, akiknek az állományában nem következik be fertőzés. A 21 gondozó közül eddig nyolcán szerezték meg a szakmunkás-képesítést, s más gazdaságokhoz viszonyítva ez kimondottan jó arány. A törekvés természetesen az, hogy a képzett gondozók száma tovább növekedjék. Az évekkel ezelőtt bevezetett egyedi takarmányozás, gépi fejés, és e cikkben fel nem sorolható, számtalan hasznos módszer önmagában nem, csak a nagyobb szakértelemmel párosulva hozhatott eredményt. H. D. Mindennapjaink demokráciája A tettek „igen66-je Jánoshalma új üzeme Jánoshalmán 3 millió forintos beruházással új sütőipari üzemet hoztak léire. A kenyérsütést teljesen gépesítették. Három darab félautomata olajfű- téses kemencében 8 óra alatt 24—25 mázsa 1 kilogrammos kenyeret sütnek. Az új üzem nemcsak Jánoshalma, hanem Borota, Rém. és Kéleshalom község kenyér- és péksütemény-ellátását is biztosítja. Képünkön: Havas László és Zámbi Imre szalagon vetik a kenyeret, a másik kemencénél H orvai István már a kisült kenyeret szedi. (Lusztig—Pásztor) Természetesnek tekintjük, hogy tanácstagi beszámolón, képviselői fogadóórán szó- vátesszük azt, amit hibának tartunk; az üzemi termelési tanácskozáson, termelőszövetkezeti közgyűlésen keményen bíráljuk a visszásságokat; felhasználjuk az újságok, a rádió nyilvánosságát, hogy segítséget kérjünk helyi gondjaink megoldásához. Valóban; természetes is ez, hiszen így vagy úgy, de mindenképpen közös ügyeinkről szólunk, mert az egyes ember sorsának alakulásában mind nagyobb részt vállal a társadalom. És éppen ezért ennek fordítottja % igaz; az egyes embernek is mind nagyobb aktivitással kell bekapcsolódnia az állami, társadalmi, helyi ügyek intézésébe. Míg előbbi mind általánosabb valóság, addig utóbbinál sok és sokféle a tennivalónk. Többféle, idevonatkozó tanulsággal is szolgál mindaz, ami egyik községünkben történt: a tanácsülésen — tizenkét felszólalás után! — úgy határoztak, hogy társadalmi munkában rendbehozzák a községet az új településsel összekötő utat. Kátyús, sárral elöntött, három kilométeres útszakasz ez: kétszáznál több családnak jelent könnyebbséget rendbetétele. A felszólalók nagy többsége helyeselte az elhatározást, s két hét múlva, amikor az első társadalmi munkanapra sor került, szerszámmal felfegyverkezve meg is jelentek mintegy háromszázan. Hamar megcsap« pant azonban a lelkesedés, amikor kiderült: a leginkább érintettek közül igen kevesen vannak jelen, s a tanács által biztosítandó kőzúzaléknak negyede érkezett csak meg, a többi még valahol vagonban van. Baj volt a szervezés körül is, az emberek egy része álldogált csak, másokat ide-oda küldözgettek. A tanácsülésen az új településen élők tanácstagjai választóik régi kívánságaként tolmácsolták az út rendbehozatalát: ám amikor ugyanezek a tanácstagok társadalmi munkára hívták választóikat, egyszeriben megcsappant az érdeklődés. A történet nem egyedülálló: sajnos, sűrűn előfordul, hogy nincs elég becsülete as önzetlen aktivitásnak, s ugyanakkor az is, hogy az emberek csak a szavakig, a kívánságokig, a bírálatig jutnak el, de a legfontosabbhoz, a tetthez máé nem. Szavak és tettek szoros kötődése alapja, mondhatni létezési feltétele a szocialista demokráciának. És ez egyaránt érvényes „felfelé”, meg „lefelé” is: nem elég igényelni az állampolgárok fokozott közreműködését, hanem biztosítani kell annak szervezeti, formai feltételeit is — mint ahogy például kormányrendelkezés határozta meg az üzemi termelési tanácskozások új rendjét, tartalmi gazdagítását azzal, hogy a gazdasági vezetés számára határidőhöz kötötten kötelezővé tette a válaszadást —, s ugyanakkor a közgondolkodás formálásával mind szélesebb körben szükségletté kell tenni a közügyekben való részvételt. Szükségletté ? igen, azzá! Már ma is sok olyan polgára van hazánknak — hiszen sok százezer aktivista tevékenykedik a különböző társadalmi szervezetekben —, akik nem elégednek meg ázzál, hogy kitöltik szavazó lapjukat, hogy egy-egy gyűlésen felszólalva helyeslik politikai, gazdasági céljainkat, hanem napról napra, munkájukon túl is tesznek, cselekednek jobb holnapunk, gazdagabb életünk érdekében. Tanácstagok és szakszervezeti bizalmiak, népi ellenőrök és népfront bizottságok tagjai, a nőtanácsban tevékenykedők, KISZ-esek — életünk valamennyi területén ott vannak már azok, akik jól tudják, hogy a tett, a cselekvés a legnyomósabb igen-szavazat a szocializmus mellett. Ennek társadalmi méretű kibontakoztatása, minden állampolgárral való megértetése pedig nemcsak nagyszerű feladat, hanem — szükségszerűség is! M. O. Szabadságharckori dokumentumokat találtak Huszonnégy évvel „öregebb” lenne Budapest, ha nem bukott volna el az 1848-as szabadság- harc. A főváros történetének ez az érdekes adata most derült ki — Sajószentpéteren. Beszámolók az ölhónapos párliskolán A kecskeméti öthónapos pártiskolában tegnap lezajlottak a tanulmányi idő közepén szokásos összefoglalók, beszámolók. A szeptemberben megindult tanfolyam öt megyéből mintegy 120 alapszervezeti titkár és vezetőségi tag részére nyújt ideológiai továbbképzést. A hallgatók a marxizmus—leninizmus alapvető kérdéseiről, elsősorban a gyakorlati pártmunkára vonatkozó sajátos problémákról kapnak tájékoztatást az Iskola előadásain, szemináriumain. A tanfolyam résztvevőinek többsége az intézet bentlakója, mintegy húszán, a kecskemétiek és a környékbeliek, bejárók. A félidei beszámolók eredményei azt mutatják, hogy a hallgatók sikerrel sajátították el a tananyagot. A pártiskola „tanéve” február elején záruk Azért itt, mert a Miskolci Lé- vay József Tudományos Könyvtár vezetője, Hunyadi József ebben a községben talált egy sereg értékes dokumentumot a szabadságharc idejéből. Legfontosabb közülük a Közlöny című hivatalos lap 1849. július 22-i száma, amely Budapestnek írja a magyar fővárost. Mégpedig annak alapján, hogy Szemere Bertalan miniszterelnök már 1849. július elején elrendelte Pest, Buda és Óbuda egyesítését, új névvel: Budapest. Szerepel még a megtalált irományok között az 1848-as pesti képviselők eredeti teljes névsora, valamint több példány a Debrecenben és Pesten megjelent Esti Lapok-ból. Ennek a sajtóorgánumnak akkor Jókai Mór volt a szerkesztője, (MTI) Növekszik az élelmiszeripar termelési színvonala Az élelmiszeripar fejlődéséről nyilatkozott Köves János élelmezésügyi miniszterhelyettes az MTI munkatársának. Elmondotta többek között, hogy ötéves fejlesztési tervünk végrehajtásával technológiai és műszaki felkészültségben« termelékenységben és gazdaságosságban el kell érnünk, vagy legalábbis meg kell közelítenünk az élelmiszeripari termelés világszínvonalát. A tervidőszakban 28—32 százalékkal kívánjuk növelni az élelmiszeripar termelését. Ezen belül elsősorban a mezőgazda- sági termékek, a gyümölcs- és a zöldségtartósító ipar fogadó- és gyártó kapacitását bővítjük* javítjuk a gyártmányok minőségét, tetszetősebbé tesszük a csomagolást. Beruházási politikánk előterében az iparban szükségszer; rűen jelentkező műszaki fejlesztés, gépesítés áll. A felfutó termeléshez a jelenlegi 135 ezer főnél nem áll több rendelkezésünkre, s így a termelés növekedését teljes egészében a termelékenység emelésével kell fedeznünk. Az élelmiszeripar évente mintegy 50 000 négyzetméter előregyártott vasbetonaeél-szer- kezetű csarnoképületre és ugyanannyi — technológiai raktárnak még ■ gazdaságosabb, gyorsan telepíthető — dunaújvárosi típusú csarnokszerkezetre tart igényt. Iparunk belső tartalékait figyelembevéve csupán a gyártó gépek és feldolgozó vonalak szinkronbaállítá- sával 5—10 százalékos kapacitásnövelést tudunk elérni. — Az élelmiszeripar harmadik ötéves műszaki fejlesztési terve, reális* végrehajtható.
