Petőfi Népe, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-15 / 269. szám
\ 11NB. november 15. kedd mi.i. ■■■■■ 5. oldal A névadó sírjánál Az élet lüktetése kívül marad a Kerepesi úti temető hatalmas kőkerítésén. Végtelen a csend itt, a vég nélküli nyugalom honában. A 41. parcellában szerényen húzódik meg egy sír: Radnóti Miklós évszám: 1909—1944. utal egy tragikus ra. A jánoslialmá gimnázium KISZ szervezete a múlt tanév bem felvette Radnóti Miklós nevét. Névadójuk halálának évfordulóján felkeresték a költő sírját. sírja. Csupán a név, s két sorsú nagy költő életútjáA középiskola elvégzése után ambícióval és a költői elhivatottság érzésével iratkozott be a szegedi egyetem bölcsészettudományi karára, a magyar—francia szakra. 1934-ben kitüntetéssel végezte el az egyetemet, de tanári katedrát nem kapott: származása és haladó gondolkodása miatt félreállították. Szerette az életet, a hazát. Hazaszeretetéről nemcsak utolérhetetlen szépségű versei vallanak, hanem az a tény is, hogy nem menekült külföldre, pedig érezte, hogy itthon a háború és az üldözés szörnyű idejében a biztos halál vár reá. A kiszolgáltatottság érzése, a költői humanitás és az emberi civilizáció féltése olyan vernek írására inspirálta, melyek ma is könnyeket csalnak szemünkbe: „Semmim se volt, s nem is lesz immár sosem nekem, merengj el hát egy perere e gazdag életen; szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel, a világ újraépül, — s bár tiltják énekem, az új jalak tövében felhangzik majd szavam; magamban élem át már mindazt, mi hátravan, nem nézek vissza többé, s tudom, nem véd engem sem emlék, sem varázslat, — baljós a menny felettem; ha megpillamtsz, barátom, fordulj el és legyints, Hol azelőtt az angyal ált a karddal, talán most senki sincs.” (Sem emlék, sem varázslat.) Többször volt munkatáborban. Legutoljára 1944. májusában a szerbiai Borba vitték, majd október végén gyalogosan, erőltetett menetben hajtották Németország felé szegény elgyötört, lerongyolódott embereket. Aki nem bírt már menni, tarkónlőtték a fasiszták. 1944. október 31-én Szentkirólyszabadján írta utolsó versét, meiy sejteti, hogy ugyanúgy hal meg ő is a következő napok egyikén. „Mellézuhantam, átfordult a teste s feszes volt már mint a húr, ha pattan. Tarkólövés. — így végzed hát te is, — súgtam magamnak, — csak feküdj nyugodtan. Halált virágzik most a türelem. — Der springt noch auf, — hangzott fölöttem. Sárral kevert vér száradt fülemen.” . (Razglednicák.) Csak a Győr megyei Abda községig bukdácsolt a halál országúján. Ott megásták számára is a tömegsírt. Az élniakarás, a költői és emberi tisztaság nem győzedelmeskedhetett a gyilkos fegyvereken. S most ott alussza örök álmát a Kerepesi úti temetőben, ahová a felszabadulás után, az abdai tömegsír feltárásakor helyezték át hamvait. Halála évfordulóján (1944. november első napjaiban végezték ki) a jánoshalmi gimnázium diákjainak képviselői néhány tanáruk kíséretében felkeresték és megkoszorúzták a sírt, KISZ- szervezetünk névadójának sírját. S ahogy ott álltak a november eleji csípős szélben, leereszkedő ködben a sír mellett, fülükbe zsongtak a költő kedvelt ritmusai: a daktilusok, jambu- •ok, spondeusok, és a vers keserű mondanivalója, mely a kétségbeesett költő ajkára tolult 1944-ben: „Virág voltam, gyökér lettem, súlyos, sötét rög felettem, sorsom elvégeztetett, fűrész sír fejem felett." Ma újra virág az örökké élő Radnóti: költészetünk tragikus sorsú szép virága, aki mindannyiunkat hazaszeretetre, humanitásra, helytállásra tanít. &»ey Jánosa« I Kecskeméti győzelem az országos fesztiválon Kecskeméti sikerrel zárult vasárnap Debrecenben a Kisipari Szövetkezetek Irodalmi Színpadainak V. Országos Fesztiválja. A találkozóra amelyet az idén rendeztek rneg először versenyszerűen, 25 irodalmi színpad nevezett be. A területi elődöntőkből a Hajdú megyei, a kapuvári, a kecskeméti, a sárbogár- j di és a Zala megyei szövetkeze- 1 ti bizottság irodalmi színpadai, valamint négy budapesti együttes jutott tovább az országos döntőbe. A döntő résztvevői szombaton és vasárnap mutatták be rendkívül változatos tematikájú műsorukat a nemrég épült modern balmazújvárosi művelődési ház színháztermében. Ünnepélyes eredményhirdetésre vasárnap délután került sor Debrecenben. Az OKISZ-vezető kulturális munkatársaiból és a Hajdú-Bihari Napló szerkesztőjéből álló zsűri a fődíjat egyhangúlag a Kecskeméti Szövetkezeti Bizottság irodalmi színpadának ítélte Juhász Ferenc „A szarvassá változott fiú” című oratóriumának teljesértékű művészi élményt nyújtó előadásáért. A még Kecskeméten is kevéssé ismert mintegy 30 főnyi létszámú együttes tagjai fiatal munkások, ipari tanulók, középiskolások. Művészeti vezetőjük, aki Juhász Ferenc versét oratóriummá dolgozta át, és az előadást rendezte. Varga Mihály, a Berkes Ferenc Közgazdasági Kollégium tanára. „A szarvassá változott fiú” szólószerepeit Marozsi Judit, Karikó Sándor, Benkő Irén és Kalán Erzsébet alakították, kitűnően. A fesztiválon elért eredményével az irodalmi színpad egy évre elnyerte az OKISZ vándordíját, Mészáros Mihály Orfeuszt ábrázoló bronz szobrát és 5000 forint pénzjutalomban részesült — Milyen zenét szeretsz? — A beat-zenét. — Miért? — Mert ez olyan jól kifejezi a mi világunkat. Ez a modern. Soh fiatalt megkérdezhetnénk, és szinte szó szerint azonos választ kapnánk a beatzene „minősítéséről”. Ha tovább faggatózunk, kapunk még érveket, de ha azokat kissé körülnézzük, kiderül, hogy kevés köztük az eredeti. Sok bennük a közhely, melyeket újságcikkekből raktak össze, a szak-zsargon legkönnyebben megjegyezhető, azaz semmitmondó, azaz bármely más „zenére” alkalmazható nyelvezetéből. Akik színvonalasabbak, a mi világ un k értelmezéséhez felsorolják az atomot, a hidrogénbombát, az űrhajót, az élet új ritmusát, amely merőben más. mint az „öregek” által megszokott. Ha aztán ugyanezeknek a be- at-rajongó ifjaknak feltesszük a kérdést, hogy ezek szerint mostmár hova soroljuk azokat a velük egykorú fiúkat, lányokat, akik szintén kedvelik ugyan a beat-zenét, de azért sokuk inkább „esküszik” Beethoven, Bartók zenéjére, vagy horribile dictu! a népdal-művészet a hobbyjuk? — erre, vagy hallgatnak, esetleg az ismert záradékkal térnek ki. „Na és akkor mi van?” Mert csakugyan: nem modem fiatal az az egyetemista, áld éppen nem is szereti a beát-zenét, operába jár, és magfizikusnak készül? Vajon a búzanemesítő kandidátusfiatal nem a ml világunk- ban él, ha bevallja, hogy rá nincs különösebb hatással a be- at-zene. Sőt vállalja a maradi- ság vádját is. de beismeri, hogy őt zavarja, alig elviselhető lárA bajai Liszt Ferenc kórus sikere Komlón Komlón öt esztendővel ezelőtt alakult meg a munkáskórus. Az idén Az éneklő városok címmel megrendezett hagyományos hangversenyt ennek a jubileumnak a jegyében tartották. A bajai Liszt Ferenc kórus rendszeresen részt vesz ezeken a hangversenyeken. A múlt szombaton megrendezett találkozó alkalmával nagy sikerrel szerepeltek a kitűnő Dunántúli kórusok között a bajaiak. A Liszt Ferenc kórus és a pécsiek énekkara aranykoszorús minősítést nyert. A rendező komlóiak bronz érmet kaptak. A nagymúltú bajai énekkar legközelebbi tervei között első helyen áll egy rádiószereplés. Rendszeresen fellépnek az idén is a járás nagyobb községeiben. P. M. lyen oknál fogva mégis el kellene hagynia a repülőgép fedélzetét, automatikusan, ejtőernyő segítségével földet ér. Horgász- felszerelést, felfújható gumicsónakot, konzerveket, főzésre alkalmas berendezést, és villanylámpát talál benne. Lesz benne egy öltözet meleg ruha is, olyasfajta, amelyikről messziről úgy tűnik, mintha frissen leszerelt orosz katona lenne, aki leszerelés után is megtartotta egyenruháját. Természetesen vízről sem feledkeztünk meg. A villanylámpa segítségével adhat fényjelzéseket azoknak a repülőgépeknek, amelyek az ön keresésére indulnak. Azt hiszem, a jelzéseket ismeri ... — Ismerem — felelte Rowers. — Bár jobban szeretném, ha nem lenne szükség erre a tudásomra .. — Mondtam már, ezek csupán amolyan túlzott biztonság^ intézkedések — mondta az ezredes, s szükségesnek tartotta újra kijelenteni: — A repülőút teljesen veszélytelen! — Ezredes úr, akkor indulhatunk? — Várjon még fiatalember, Ne olyan hevesen! Látja, ez szép az ifjúságban, a lelkesedés. Tudom, ég a vágytól, hogy nekivágjon. De van néhány percünk. És még nem végeztünk. Üjabb asztalfiókot nyitott ki. Különböző bankjegyeket nyújtott át Rowersnek: — Szintén a legrosszabb esetre, amolyan túlzott elővigyá- zatból. Rubel, s egyéb valuta. Rowers kíváncsian nézegette a bankjegyeket. — Most tegye el — mondta az ezredes. — Lesz ideje Bődében megnézegetni. S különben, ha visszatér, akár el is látogathat a Szovjetunióba a földön, mint turista. Elkölthet egypár rubelt, amit az úton keresett! Rowers engedelmeskedett, s pilótaruhája zippzáras zsebébe rejtette a pénzt. Az ezredes aranyórákat, aranygyűrűket is adott neki. — Ez sem tesz rossz szolgálatot, ha éppen bajba kerül! Egy éjjeli szállás, egy aranyóra! Még maga sem vetne meg ilyen üzletet, hát még azok! — Jobban szeretek szállodában aludni — mondta Rowers félig tréfásan, félig komolyan. — Akkor magának is foglalok szállodai szobát Bődében — mondta az ezredes. — Magam ugyancsak odarepülők, de egy másik gépen, s a szokásos útvonalon. Azon, amelyen mór maga is járt. A mi szövetséges országaink felett. Tárt karokkal várom Bodőben, remélem, fizet majd egy whiskyt... — Akár egy hordóval is, ezredes úr! — És nekem adja majd emlékül ezt a kendőt — vett ki egy vékony selyemkendőt az ezredes zsebéből és kiterítette az asztalon. Valószínűtlenül vékony selyemkendő volt, valóságos remekmű. A selyemkendőre hatalmas amerikai zászlót nyomtattak. Alatta — mint Rowers hamarjában megszámolta —tizennégy nyelven állt valamiféle szöveg. Rowers kereste az angol nyelvű szöveget, de nem találta. — Majd én elmondom, mi van ideírva — mondta az ezredes — angolul nem kellett, hiszen így maga is tud. Más nyelven viszont nem. Éppen azért csináltuk ezt a selyemkendőt, hogyha bárhol bajba jut, meg tudja magát értetni. Várjon, mondom a szöveget... Az ezredes egy papírlapról olvasta: —- „Én .amerikai vagyok. Az amerikai nép barátja” — és itt mindig azt a népet írtuk be, amelynek nyelvén szól a szöveg. „Én nem beszélek az önök nyelvén, de nem bántom magukat, és nem kívánok rosszat senkinek. Kérem, adjanak nekem ennivalót, lakást és védelmet. Ha segítesz rajtam, jutalmat kapsz!” Remélem, kitűnőnek találja a szöveget? !... — Persze, persze — válaszolt Rowers. — Feltétlenül... — Egyébként is mindegy, hogy mi van ezen a selyemdarabon. Nem kell majd használnia. Aztán elteheti emlékbe !... Az ezredes kezet nyújtott: — Hát akkor, sok sikert, Francis! Nem búcsúzom, mert holnap ilyenkor már együtt iszogatunk! A startnál még találkozunk ... Menjen, készüljön elő... Rowers megszorította az ezredes kezét, aztán távozott. Amint a légzőkészüléket ráerő- síették és elkezdte a légzési gyakorlatokat, úgy érezte, mintha a mennyországba mdulna. Frissnek és bátornak érezte magát. És ekkor jött az ezredes, átadta a mérgezett tűt. S Ro- wersből hirtelen elpárolgott a bátorság és mintha elfújták volna a jókedvét. (Folytatása következik,) BEAT mának tart némely beat-pro- dukciót. A zenészek előadásmodorát pedig ízléstelennek. Nem lenne ezért modern a mi agrármérnökük? Ki hiszi? De akkor fordítsuk meg a kérdést? Tehát nem a mi világunkat fejezi ki a beat-zene? Maradjunk abban, hogy sem a kérdést nem helyes így feltenni, sem a kategorikus válasz, miszerint a beat-zene fejezi ki jól a mi világunkat, — nem igaz, így nem is helytálló. A „más ze- nék”-re vonatkozó néhány utalás eléggé érthetővé teszi az állítást. Nemrég cikkezet arról szomszédos megyénk lapja, miként fulladt közbotrányba egy, a Fiatalok Fóruma égisze alatt megtartott társas összejövetel. Egyik fővárosi együttes tagjai az újság szerint „a modernséget ösz- szetévesztették a vadnyugati bárzenével, és megjelenésükkel párosuló előadásmódjukkal olyan tömeghisztériát teremtettek, melyet egy országos ifjúsági szervezet tekintélye, valamint az étterem felszerelési tárgyai sínylették meg”. Az éttermi szórakozást követően a résztvevők a város főterén tömegverekedést is rendeztek volna, ha a felnőttek és az URH-kocsi közbelépés», illetve megjelenése ezt meg nem akadályozza. Kajánkodhatnánk, hogy lám. ez hát az a „mi világunk”, melyet „olyan jól fejez ki” a beat-zene. De nem erről van szó. Azt a botrányt nem a beatzene okozta, hanem a rendezvényre szép számmal befurakodott g a 1 e r i-tagok, és velük együtt azok, akik ebben látják a beat-zene „modernségét”. Abban, hogy a féktelenségig felfokozott ritmus, az erőszakos hanghatások extázisában meg lehet „szabadulni” minden felelősségtől, kötöttségtől, emberhez méltó tartástól. Lehet kifordított fejjel ordítani, vo- naglani, hajat tépni, önmarcangolni, mást-marcangolni, törni- zúzni. Minthogy társas szórakozás egy-egy zenés este, a modernséget így értelmezők —, ha ehhez a zenekar megjelenése, előadásmodora is doppingolja őket — nem nagy fáradsággal dolgozhatják meg a tömeghisztériát. A zenére ne hárítsuk ezt az életszemléletet, amely tisztséget, emberhez illő magatartást, közösségi érdeket nem ismer, csak az egyén „élvezetének” zabolát- lanságát. Ez szélsőséges Individualizmus, amely a modernség álarcában hat. A modernség pedig — minden korban — az az életszemlélet, amely a haladást a közösség érdekeinek irányában látja, és egyéni érdekeit is ennek veti alá. Ebben van a legnagyobb szabadság. Fiszont érthető a fiatalok zavara. Sajtó, film, rádió, televízió sokkal több hírt adott a beatleas-ek magán-, és közéletéről, az — állítólag — zenéjük fakasztotta tömeghisztériáról, a hosszúhajúak bölcs mondásairól, csípős véleményeiről, — melyek más társadalmi rendszer ellentmondásainak tükrözői — mint magáról a beat-zenéről. így szinte „forradalmároknak” tűnnek sok ifjú szemében a bo- hókás, virgonc fiúk, akik vagányul odavágnak. Annyira, hogy még az angol királynő Is lovaggá üti őket ijedtében. Tömegverekedés, hisztéria, taposás, mentők, ájulás, autófelborí- tás sosem volt zenei forma. Márpedig a zene is forma és tartalom egysége. Tóth István
