Petőfi Népe, 1966. október (21. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-12 / 241. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG LAPJA xxi. evf., 24i. sz. Ára 60 fillér .,-rrW^K.T. 12., szerda /<£r y~~,\ Szakmát tanulnak kéntes közösségeinek kialakítá­sára. Nem kisebb a jelentőségük a ■szakmai tapasztalatcseréknek, látogatásoknak sem a gazdál­kodás színvonalának emelésé­ben. Bizalommal számíthatnak e tekintetben a szakmai képzés résztvevői, s annak irányítói a párt- és a tömegszervezetek évek óta rendszeresen és hat­hatósan megnyilvánuló támo­gatására: Az előkészítés természetesen csak a kezdeti szakasza a mun­kának. Helyes, ha az említett intézmények „menet közben” is állandó, folyamatos ellenőrzést gyakorolnak, figyelemmel kísé­rik és minden eszközzel segítik a tanfolyamok munkáját. Ez az összefogás feltétlenül a meglevő hibák megszüntetésé­nek, egyszersmind az oktatás eredményességének záloga. H. A. A Zománcipari Művek Kecs­keméti Gyáregységében gyors ütemben folyik a melegüzemi nagycsarnok automata gépsorá­nak és légtechnikai berendezé­seinek szerelése. Az angol szak­Hnrtnadik ötéves tervünk programjából Száziietvenegy milliós óeruliázássa! korszerűsítik a Kecskeméti Konzervgyárat A harmadik ötéves terv cél­kitűzései közül a megye lakos­sága elsősorban az élelmiszer- ipar fejlesztését szolgáló beru­házási terveket várja nagy ér­deklődéssel. Ez érthető is, hi­szen Bács-Kiskun mezőgazda- sági jellegű megye, s a gazdál­kodás szocialista alapokra he­lyezése óta jelentősen megnö­vekedett a földeken az áruter­melés. Emellett az új gazdasá­gi mechanizmus bevezetésével méginkább a mezőgazdasági üzemek és élelmiszeripari vál­lalatok közötti kölcsönös elő­nyökön alapuló termelési szer­ződések képezik majd a ter­melés biztonságának alapját Ezzel egyidőben azonban szükség van az élelmiszeripari üzemek kapacitásának bővíté­sére, hogy a mezőgazdaságból érkező hatalmas terméktöbble­tet fel tudják dolgozni. Ezért nagyjelentőségű az a téhy, hogy az Országos Tervhivatal a na­pokban jóváhagyta a Kecske­méti Konzervgyár fejlesztésé­nek jövőre kezdődő és 1970-ben befejeződő 171,6 millió forintos beruházási programját. Végvári István igazgató vas­kos tervköteget vesz elő szekré­nyéből. Ez csak a programra vonatkozik — mutatja — az építkezés megkezdésé­hez szükséges részletes ter­veket az Élelmiszeripari Ter­vező Intézet még az idén, az egész rekonstrukcióra vo­natkozóan pedig a jövő év végéig elkészíti. A beruházásra 151 millió fo­rintot állami költségvetésből kapunk, 12 millió forintot sa­ját forrásainkból, 8 millió fo­rintot bankhitelből fedezünk. A beruházás költségei üzemi szin­ten nem egészen három év alatt térülnek vissza, — hangsúlyoz­ta az igazgató. A korszerűsített konzervgyár évente 6 és félezer vagon para­dicsom, zöldborsó, zöldbab, pap­rika, uborka, két és fél ezer va­gon alma, sárgabarack, őszi­barack, meggy, cseresznye, mál­na, szilva, egres, körte, birs, szamóca, két és fél ezer vagon karfiol, sárgarépa, zeller, vö­röshagyma stb. feldolgozását végzi majd el. Ez annyit jelent, hogy az üzem kapacitása 2700 vagonnal növekszik. A Kecskeméti Konzervgyár saját építő részlege kezdi a re­konstrukciót a zakuszka üzem korszerűsítésével. 1967-ben 22 millió forint értékű beruházást valósítanak meg. Ebből 8,2 mil­lió forintot építkezésre, 7,5 mil­liót gépek beszerzésére, 6,3 mil­liót a következő évek munkála­tainak előkészítésére fordítanak. A korszerűsítést úgy ütemez­ték, hogy azok egyben folya­matosan a kapacitás-növekedést is biztosítsák. Jövőre például 890 vagonnal növekszik a gyár készárutermelése. A legnagyobb arányú mun­kát 1968-ban végzik, ami­kor 80 millió forintot ru­háznak be. Ebből az építőkre 51,3 millió forint értékű létesítmény kivi­telezése vár. Természetesen a nagyarányú munkát nemcsak az üzemi építőbrigád végzi, hanem a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, amely már jövőre is 4,5 millió forint érté­kű építőmunkát végez. Űj pa- paradicsomlé-állomás, présállo­más, készáruraktár, tűzoltó rak­tár, két teher-porta épül, bőví­tik, korszerűsítik a doboz üze­met, 3,2 millió forintot fordí­tanak öltözők, fürdők s egyéb szociális létesítmények építésé­re. A rekonstrukció építési költ­ségei összesen 102 miliő forint­ba kerülnek, gépek beszerzésére pedig 60 milliót irányoztak elő. Oj zöldbab-, zöldborsó-, lecsó-, paradicsomvonalakat állítanak be. Új, korszerű gépsorok kerül­nek a gyümölcs és zöldségfel­dolgozó üzemekbe is. A kor­szerűsített üzemre jellemző, hogy 2700 vagonos termelés emelkedést az alkalmazott és munkáslétszám emelése nélkül valósítja meg. Nagy Ottó emberek a fordító asztalokat és a görgősort, a németek a for­mázó gépeket állítják be. Ellen­őrzik a villamos és automati­kus berendezések működését. A Csőszerelő Vállalat szakem­berei az elszívóberendezéseket állítják be. A tervek szerint a jövő hét elején már megkezdik a hidegjáratási próbát, ezt kö­vetően pedig a gépsor homok­kal való kísérleti járatására ke­rül sor. A múlt heti tűzeset a homokszállító részlegben oko­zott károkat. A KGM nagy se­gítséget nyújt a megsérült ká­belek gyors kicseréléséhez, a Gyár és Gépszerelő Vállalat a homokozó gépészeti részeit és szalagot továbbító görgőit hoz­za rendbe, ily módon minden remény megvan arra, hogy a rekonstrukció az eredeti ütem­nek megfelelően halad tovább­ra is. Képünkön a Csőszerelő Vállalat munkásai a füst és kü­lönböző gázok elszívására a lég- technikai berendezéseket sze­relik a melegüzemi nagycsar­nokban. (Pásztor Zoltán felvétele) Október 15. legyen a vietnami szolidaritás napja A KISZ Központi Bizottságának felhívása ritás napjává. Békemenetekben, járőrversenyeken, gyűléseken és más demonstrációkon tegyenek hitet a vietnami nép hősi harca mellett, s emeljék fel szavukat az amerikaiak vietnami agresz- sziója ellen. A KISZ Központi Bizottsága nyilatkozatban csatlakozott a Demokratikus Ifjúsági Világszö­vetség felhívásához, amely arra szólította a kontinens fiataljait, hogy nagyszabású demonstrá­ciókkal emlékezzenek meg Nguyen Van Troi, a hazája sza­badságáért életét áldozó viet­nami fiatal kivégzésének évfor­dulójáról. A nyilatkozat rámu­tat, hogy a fiatal vietnami haza- fik emlékére és minden szabad­ságáért, függetlenségéért küzdő vietnami hazafi támogatására a DÍVSZ október 15-ét a vietnami szolidaritás nemzetközi ifjúsági akciónapjává nyilvánította. — A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség Központi Bi­zottsága felhívja a KlSZ-szer- vezeteket, KK3Z-tagokat, hazánk egész ifjúságát, hogy október 15-ét tegyék a vietnami szolida­— A KISZ Központi Bizott­sága támogatja a Békés megyei iskolák diákjainak kezdeménye­zését, hogy az üzemek vietnami műszakjaihoz hasonlóan részt vesznek az őszi mezőgazdasági betakarítási munkákban és mun­kabérüket a vietnami nép meg­segítésére ajánlják fel. Felhívja a közép- és felsőfokú oktatási intézmények KISZ-szervezeteit, hogy kövessék a Békés megyeiek példáját, s vietnami műszakjaik bérét a 172 525 K—95-ös szolida­ritási csekkszámlára fizessék be- (MTI) Rövidesen kezdetét veszi a mezőgazdasági szakmunkáskép­zés idei oktatási évadja. A ta­pasztalatok arra vallanak, hogy az érdeklődés nagyobb az ed­diginél, s a jelentkezők száma több. Annak ellenére, hogy a felsőbb irányító szex-vek a tan­folyamok hallgatóival szemben most magasabb minőségi mér­cét állítanak fel, idén a tava­lyinál félezerrel többen — a szövetkezeti gazdaságokban 113 tanfolyamon 3 ezren, állami gazdaságainkban pedig 13 tan­folyamon 340-en — vesznek részt felnőtt szakmunkáskép­zésben. A fokozott érdeklődésnek in­dokoltak, reálisak az alapjai. A tervidőszak célkitűzéseinek megvalósítása, a gazdaságirá­nyítás reformjának végrehajtá­sa a szakmunkásképzés jelen­tőségét méginkább alátámaszt­ja. Elegendő csupán arra utal­ni, hogy 1970-re a megyében hatezer felnőtt és 5700 ifjúsági szakmunkásra, a segédüzemek­ben 650 jól képzett ipari tanu­lóra, szaktechnikusokból és gépszerelőkből pedig együtte­sen jóval több mint ezerre lesz szükség. S okszor elmondottuk már, de nem lehet elégszer hangoz­tatni, hogy a mezőgazdasági munka hovatovább levetkőzi régi értelemben vett jellegét, s egyre inkább szakmává „fino­mul”. A gazdaságok szakosítá­sára irányuló törekvések ezt a folyamatot csak gyorsítják. A tanfolyamok résztvevőit az anyagi ösztönzés különféle for­mái is segítik. A köztudomá­súan magasabb munkabérre való utalás mellett említsük meg a mélykúti Új Élet Tsz hasznos kezdeményezését. Ná­luk egésznapos foglalkozást szervezve rövidítik a tanfo­lyam időtartamát. Ez egyebek közt azt eredményezi, hogy a tavaszi munkákkal nem ütkö­zik majd az oktatási évad. Az előkészületi szakasz ta­pasztalatai azt mutatják, hogy nem kis mértékben a gazdasá­gi vezetők lelkiismeretességétől függ nem csupán a tanfolya­mok életi-ehívása, hanem ké­sőbbi sikere is. A mi az ifjúsági szakmunkás- képzést illeti, a korábbiakhoz képest az elmúlt év örvendetes létszámbeli növekedést hozott. Továbbra is küzdeni kell azon­ban a lemorzsolódás ellen, s egyúttal idejében meg kell kez­deni a hallgatók kiválogatását, előkészítését a következő okta­tási évadra. Fel kell tárni mind a szülők, mind az általá­nos iskola végzős növendékei előtt a mezőgazdasági szak­munkásképzés lehetőségeit, je­lentőségét, távlatait. A szervezett szakmunkáskép­zés mellett rendkívül bevált alkalmai az oktatásnak az egyéb szakmai tanfolyamok. A kiskunfélegyházi mezőgazdasá­gi szakkör, a kalocsai járási agrár-klub példája nyomán módot kell és lehet találni másutt is a szakemberek ön­

Next

/
Thumbnails
Contents