Petőfi Népe, 1966. október (21. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-09 / 239. szám
Elkészül a kenyérgabonatermés Kiváló végleges összesítése minőségű kender a bajai járásban A járási tanács vb-k felvásárlási csoportjai most összegezik a végleges kenyérgabona-terméseredményeket. A bajai járásról készült kimatatás szennt olyan búzatermést értek el egyes községekben, amilyenre még a legöregebb gazdák sem emlékeznek. A járási átlag 15,8 mázsa holdanként a végleges statisztika szerint. A felsószentivá- ni Vörös Október Termelőszövetkezet 680 holdon 21,2 mázsa búzatermést ért eL Tavaly 16,4 mázsa volt az átlag. Az Üj Elet ugyanebben a községben 20,3 mázsát aratott holdanként 840 boldnyi területről. Tavaly 18,2 mázsa volt a termelőszövetkezet átlaga. A tataháza Petőfi Termelőszövetkezet 1092 holdról 20 mázsa búzát takarított be holdanként. A járás fontos terménye a kender és az eddigi összesítések szerint ebből is jó termés mutatkozik és ami a fő a termelőszövetkezetek zömében, a termés legnagyobb része elsőosztályú. Ismeretes, hogy tavaly az országos versenyben a nagy- baracskai tsz nyerte a pálmát. Az idén is az itteni József Attila Termelőszövetkezet eddig leadott 26 mázsányi termésének csaknem teljes mennyisége elsőosztályúnak minősült. Ugyanez a helyzet a garai Vörös Csillag Termelőszövetkezetben. Ugyanebben a községben a Partizán Termelőszövetkezet 25 holdnyi kendervetésről holdanként 45 mázsa termést takarított be szinte teljes egészében elsőosztályút. A járásban 1089 vagon kendert adtak át a vállalatnak, ebből 853 vagon az él- sőoeztályú. Több mint félmilliárd forintot fizettek ki mezőgazdasági károkra Szeptember végén általában lezárul a mezőgazdaságban az időjárás okozta kárszezon, melynek pusztító hatása az idén lényegesen alatta maradt a tavalyi sajnálatos rekordnak. Az Állami Biztosító mezőgazdasági osztályának most elkészült három- negyedévi statisztikája is igazolja ezt. A fagyok csak kisebb kárt okoztak a primőrökben, az árvíz azonban, sajnos, „kitett magáért”. Mintegy 650 község termelőszövetkezetének árvízkárokra csaknem 50 millió forintot fizettek ki. A jégveréses időszak az idén szokatlanul korán jelentkezett, 10 év óta például most hullott februárban először jégeső, amely szeptember végéig mintegy 240 000 katasztrá- lis holdat károsított. A nyár közepén egy pasztában verte végig Hajdú, Szolnok, Bács megye egy részét a jég, s csupán a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezetnek 10 millió forint értékű kárt okozott Már az eddigi felmérések alap ján több mint 230 millió forintot fizettek ki a közös gazdaságok jégkáraira. A tavalyi száj- és körömfájás járvány után sok helyen csak később jelentették az állatelhul- lásokat, s a kifizetések is áthúzódtak erre az évre. Ezenkívül az idén nagymértékű volt a juhelhullás is. Ennek nyomán kilenc hónap alatt 194 millió forintot kaptak a szövetkezetek. A tűz, a vihar, a villámcsapás okozta káraiéra mintegy 25 millió forintot fizettek a közös gazdaságoknak. Mindent egybevetve a termelőszövetkezeteknek több mint félmilliárd forintot fizetett ki kilenc hónap alatt az Állami Biztosító — ez az összeg — a biztosítások számának és értékének növekedése nyomán — annyi, mint amennyit 1963-ban és 1964-ben egész évben fizettek (MTI) RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Két §ályos, egy fialálos közlekedési baleset A figyelmetlenség, a túlzott italfogyasztás újabb közlekedési szerencsétlenségeket okozott a megye közútjain. A balesetek felelősei megállapítása céljából a rendőrség vizsgálatot indított. VASÁRNAP 9,25: Hírefc. — 9.3«: Népi muzsika. — 10.00: Faluműsor. — 10.45: Eaer miért. — 11.30: A bajnok. SorozatfUm. — 12.00: Disneyland. Sorozatfilm. — 12.50: Oktatás—nevelés. — 13.30: Partizán—Zágráb kézilabda-mérkőzés. — 14.45: ökölvívás. — 17.0ö: Egy műsorszám megismétlése. — 18.00: Hírek. — 18.05: Telesport. — 19.05: Ivó Stivicic: Becsületmentés. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: Tv-Iiíradó. — 20.45: Hirdetéseit. — 20.52: Vetélkedjen velünk. 1. szám. — 21.52: Disneyland. — 22.42: Tv-lilradó. HÉTFŐ 9.40: Iskoia-tv. — 10.40: Orosz nyelvoktatás. — 14.50: lsko!a-tv. — 16.50: Hírek. — 16.55: Angol myelv- oktatás. — 17.25: Kis világom. — 17.40: Filmek, gyerekeknek. — 17.55: Népszerű tudományos filmek. — 18.25: Műsorismertetés. — 18.30: Tv- újdonságok. — 18.45: Oktatás—nevelés. — 19.15: Sportszemle. — 19.40: Hirdetések. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek. — 20.00: Tv-híradó. — 20.30: Strindberg: Haláltánc. Tv-játék. — 21.30. A zeneirodalom gyöngyszemeiből. — 21.45: Lírai — as dű* Tn«lúnadA. Figyelmetlen gyermek Kecskemét belterületén, a Liliom utca 11. számú ház előtt Kocsis Anna 5 éves kislány a gyalogjárdáról figyelmetlenül szaladt át az úttestein. Ekkor érkezett oda motorkerékpárjával Hálák László kecskeméti fiatalember, aki a féktávolságon belül eléje futó gyermeket elütötte. Kocsis Annát súlyos, életveszélyes sérüléssel szállították a kórházba. A motorkerékpár vezetője nem sérült meg. Két kerékpár karambolja Izsákon a Kossuth és az Árpád utca kereszteződésében ösz- szeütközött két kerékpáros: Juhász Ferenc né és Trencsényi Teréz. Az ütközés olyan nagymérvű volt, hogy Juhász Ferencné leesett járművéről és súlyosan megsérült. Trencsényi Teréz nem sérült meg. Leesett a traktorról Tragikus kimenetelű szerencsétlenség történt Bácsalmáson. Varga Pál 42 éves traktoros, bácsalmási lakos a Bácsalmási Állami Gazdaság levizsgázatlan vontatójával engedély nélkül kukoricát szállított Lajdi Márton 68 éves nyugdíjas bácsalmási lakos részére. Lajdi Márton ittas állapotban ült fel a vezető mögötti ülésre, amely nem volt biztosító lánccal ellátva. A kátyúkkal telitűzdelt úton a Zetor ülése félre billent, s Lajdi Márton a pótkocsi alá zuhant, amely keresztül haladt rajta. Az idős ember olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás közben meghalt. G. G. Mi lesz vasárnap? • Bajai Bácska—Bp. Honvéd kosárlabda-rangadó • Kézilabda osztályozó mérkőzés Kecskeméten • Ismét rangadók vasárnapja a megyei labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában A sportszerető közönségünk nagy örömére, isimét érdekesnek és változatosnak ígérkezik a megye vasárnapi sportprogramja. KECSKEMÉTEN már kora délelőtt elkezdődnek a sportesemények és öt sportágban, szinte egész napon át tartanak. A Székitói Stadionban de. fél 10 órakor rajtol az egyesületi atlétikai bajnokság 3. fordulója. A Fémmunkás tekepályán 10 órakor kezdődik a Kecskeméti MÁV—Szolnoki MÁV NB II-s tekemérkőzés, amely minden bizonnyal a kecskeméti csapat győzelmét hozza. A Be! sővárosi Sportpálya zsúfolt lesz az eseményektől. Fél 10 órakor a kézilabdapályán a KTE—Kiskőrösi Vörös Meteor női osztályozó mérkőzéssel kezdődik a műsor, majd ezt követi a BRG—F. Fáklya és a K. FGT—F. Honvéd féríi kézilabdamérkőzés. A labdarúgó-pályán fél 11-kor játsszák a K. Honvéd—Halasi Honvéd megyei bajnoki labdarúgó-mérkőzést. Délután fél 3-kor a Széktói Star dionban a Dózsa labdarúgói veszik fel a küzdelmet a Jászberényi Lehel csapatával. Kiszivárgott hírek szerint több heA két csatársor közötti kiüönkség döntött KTE—KISKUNHALASI MEDOSZ 4:2 (1:1) Kecskemét 2500 néző, vezette: Tóth. KTE: Molnár — Fekete II., Fekete I, Suhajda, Nagy L., Pavlovics, Szabó. Fási, Kubányi, Szappanos, Barta. Edző: Dombóvári András. H. MEDOSZ: Szalontai — Tóth II., Mészáros, Csabankó, Tóth I.. Hornyák, Vanyiska, Csányi I., Dobszai II., Jáger, Csermák II. Edző: Várhegyi Ferenc. A mérkőzésre a KTE nagyon rossz talajú pályáján került sor. A vendégek nehezen találíák fel magukat és hosszú percekig az ő térfelükön folyt a játék. Az első esemény Szappanos kitörése volt a 6. percben, de Tóth 11. á lövés pillanatában szögletre szerelte. Egy perccel később Ru- bányi jó lövése jutott a kapu mellé. A 11. percben Fásit feltartották a védők. A közvetett szabadrúgást Szappanos Rubá- nyi elé passzolta, a csatár nagy lövést küldött kapura, amit Szalontai csak kiütni tudott és a berobbanó Barta közelről a hálóba lőtte. 1:0. A hazai közönség nem sokáig örülhetett a vezetésnek, mert a 14. percben a KTE kapujától mintegy 25 méterre Jáger futott neki egy szabadrúgásnak. Ritkán látható bombát eresztett meg, amely védhetet- lenül vágódott Molnár kapujának felső sarkába. 1:1. Ezután keménnyé vált a játék. Főleg Fekete II. járt élen a szabálytalanságok elkövetésében, s ezért a játékvezetőnek sokszor kellett a játékot megállítani. A II. félidőt a vendégek kezdték, de számukra a lehető legrosszabbul, mert már az első perc végén a hálójukban táncolt a labda. Szappanos elfutott, majd egy védő közbejöttével Rubányihoz került a labda. A középcsatár gondolkodás nélkül éles szögből kapura lőtt és a labda a meglepett Szalontai mellett a hálóba jutott 2:1. A 7. percben újabb Jáger-sza- badrúgás okozott izgalmat, főleg azért, mert az egyik KTE- védőn irányt változtatott a lövés. Molnár azonban némi szerencsével szögletre tolta a labdát. A 13. percben Szappanostól indult el egy hazai támadás. Pontosan tálalt Rubányi elé. akinek lövésével szemben a kapus tehetetlen volt. 3:1. Ekkor már mindenki azt hitte, hogy eldőlt a mérkőzés . sorsa. A halasiak azonban újult erővel vetették bele magukat a küzdelembe és a 16. percbén szépítettek az eredményen. Dobszai kígyózott át a KTE védelmén, nem tudták szerelni, C3ányihoz játszott, akitől visz- szakapta a labdát és a hálóba vágta. 3:2. Nagyszerű csatárteljesítmény volt. Felváltva támadott a két együttes a mérkőzés végéig, volt izgalom bőven, s az utolsó perc újabb KTE gólt is hozott. Szabadrúgás után Bariáh)z került a labda, aki nagy lövést küldött a léc alá és a berobbanó Fási még be is biztosította a gólt. 4:2. A KTE megérdemelten nyerte meg a rangadót. A lila-fehér csatárok, többet vállalkoztak lövésre és ezek közül jó néhány utat is talált a MEDOSZ hálójába. A KTE-ből Molnár, Fekete I., Nagy L., Rubányi és Barta játszott jól. A halasiak Igazolták jó hírnevüket, Kemény és jól játszó együttes,. A csapat legjobbjai: Tóth TI., Hornyák, Csányi I., Dobszai II. Tóth játékvezető feltűnően sokszor tévedett ezen a mérkőzésen, M. I. AMIKOR A VÍVÓT OPERÁLJÁK lyen változik a lila-fehér csapat összeállítása. Bizonyos, hogy Polier helyett Vincze kerül a csapatba és.Rozgonyit Ézsi váltja lel. a balszélen, de szóba került Kiss I. és Kiss II. beállítása is. Bármilyen összetételben is lép pályára a kecskeméti együttes, azt-várjuk tőlük, hogy elszántan küzdenek és akkor a győzelem sem maradhat el. UGYANEZT mondhatjuk a Kiskunfélegyházi Vasas labdarúgóiról Is. Közismert az a bal- szerencse, amellyel a fiatal NB II-s csapat küzd. Három együttesnek is sók. volna »ennyi sérülés, ami az év folyamán a csapatot sújtotta. Mégis azt várijuk, hogy vasárnap az SZVSE ellen, ha nagy küzdelemben is, de győzni tudnak. Erre feltétlenül szükség van, hogy ne legyen kiesési gondja a csapatnak. BAJÁN az NB I-es kosarasok idei legnagyobb mérkőzésére a Bp. Honvéd elleni rangadóra kerül sor. A találkozónak vitán felül a sokszoros bajnokcsapat az esélyese, de bizonyos, hogy nem fogják könnyen elvinni a pontokat. Röplabdában vasárnap is NB I-es mérkőzés lesz Baján, délután 3 órakor a Bp. Vasas együttesével mérkőzik a Bajai Honvéd. A MEGYEI labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulójában Északon Lajosmizsém a Kiskőrösi MEDOSZ és a jó. formában levő lajosmizsei csapat találkozója nagyszerű labdarúgó-csemegét ígér. A Déli csoportban folytatódik á rangadók sorozata. A Bajai Bácska—Bácsalmás és a Halasi MÁV—Soltvadkert mérkőzések után nagy helycserékre van kilátás a bajnokság élcsoportjában. NÉHÁNY sportágban a megyén kívül kerül sor rangadókra. A Kecskeméti Petőfi NB II-s kosárlabda csapata a Pécsi Postással vív sorsdöntő mérkőzést. Ha a Petőfi győz. akkor már NB I-ben érezhetik magukat. ha viszont veszítenek, továbbra is nyílt a küzdelem. Nem lesz könnyű dolga a Bajai Vasas MTE labdarúgóinak sem. ök is Pécsett vívnak rangadót a Pécsi BTC-vel. KOSÁRLABDA Sikeresen helytállnak a bajai kosárlabdacsapatok a Tolna megyei kosárlabda-bajnokságban. A férfiak csoport jában a Bajai Vízügy csapata foglalja el az első helyet. Bár még három forduló van hátra, a baj alak komoly várományosai a bajnoki címnek, mert egymás elleni eredmény alapján megelőzik az őket követő dunaújvárosiakat. A Bajai Bácska II. is az élcsoportban van. A nőknél a Bajai Fehérne- rnűgyár II. a második helyen álL A BAJNOKSÁG ALLASA: FÉRFIAK 1. B. Vízügy 15 14 1 1422: 529 29 2. Dunaújváros lő 13 2 1125: 754 28 3. Domböv. VSE 15 10 5 11-02:972 2.5 4. B. Bácska n. 15 9 6 1092: 95« 24 5. Bonyh. Vasas 15 6 9 984 : 884 21 6. Sz.íehérvár 15 6 9 857: 961 21 7. Szöksz. P. II. 15 S 9 740 : 983 21 8. Bátasz. VSK 15 5 10 687: 967 20 9. Dombóvári Apáczai Gimnázium 15 4 11 740:1099 19 10. Paksi Gimn. 15 3 12 598:1016 18 NŐK l. Paksi Gimn. e. B. Fehém. H. 3. Paksi Kinizsi 4. Bonyhádi Cipő 5. Szoksz. VM 6. Domb. Apácz. 7. Sz.lehérv. Lend. 8. Szeksz. P. n. 9. Domb. VSE 12 12 — 776:383 21 14 8 6 795:633 22 12 8 4 557:416 26 13 7 6 529:419 20 12 7 5 436:488 19 13 6 7 585:464 19 13 6 7 502:473 19 14 3 11 427:718 18 03 1 12 303:910 15