Petőfi Népe, 1966. október (21. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-21 / 249. szám
1996. október fi, péntek 6. oldal Túl az even A kalocsai járás agrárklubjának tervei JEGY ÉVE MAR annak, hogy a kalocsai járásban megalakult a mezőgazdasági szakembereket összefogó agrárklub. Mintegy harmincán hívták életre, abból a célból, hogy a szakmai önképzés révén, s egyúttal kollektíván értékelve kinek-kinek a munkaterületén elért eredményeit, kölcsönösen elősegítsék a járás mezőgazdaságának erőteljesebb fejlődését. A kezdeményezés az elmúlt esztendőben széles visszhangra talált, s a legutóbb megtartott összejövetelen már az 1966-67 évi programban is megállapodtak a klub tagjai. Terveik szerint egyebek közt olyan mező- gazdasági szaktekintélyeket is felkérnek előadások tartására, mint Kemenesy professzor, aki a talajerőgazdálkodásról, vagy Tang Harald, aki „A természetes takarmányok kiegészítése kémiai szerekkel” címmel tart beszámolót a klubtagoknak. AZ ELŐADÁSOKAT a lehetőséghez képest filmvetítéssel is igyekeznek szemléltetőbbé tenni. A rét-, legelő-, illetve az öntözéses gazdálkodást ismertető előadást tapasztalatcsere-látogatással kívánják összekötni. Ennek helyéül Szarvast választották, ahol a gyakorlatban is alkalmuk nyílik megismerkedni a már alkalmazott és jól bevált módszerekkel. Több külföldi út is szerepel az agrárklub programjában. Mindezek mellett az úgynevezett klub-fórum keretében lezajló viták jó segítséget nyújtanak mind a világnézeti, mind pedig a szakmai és az általános műveltség emeléséhez. AZ ÖNKÉPZÉSEN TÜL a közösségi szellem elmélyítését, s a baráti kapcsolatok kialakítását is előreláthatólag jól szolgálja majd a februárban megrendezésre kerülő gazdászbál, amelynek műsorában a klub tagjait neves vendégművészed?; szórakoztatják. A KALOCSAI járás agrárklubjának vezetői érthetően és joggal bizakodva tekintenek a klub fennálásának második esztendeje elé, s abban is reménykednek egyúttal, hogy a hasznos kezdeményezést a járás mind több mezőgazdasági szakembere teszi magáévá, s vesz részt tevékenyen, sokoldalúan a munkában. Markovics Ferenc Kovács Endre orgonaestje ötven gyerek egy családban A jánoshalmi általános isko lai diákotthonban ötven gyere! lakik, valamennyien a kecskés és kisrátai tanyákról. Ügy élnek mint egy család. Ezt ők mond- ják: szeretik, segítik egymást, néha civódnak is, de az „egy mindenkiért — mindenki egyért” elv valóság közöttük. Gergely József, a kollégium vezetője a „családfő”. Valóban; talán a saját fiait se szerethetné jobban. — Sok gondot kell rájuk fordítani, — mondja. — Különösen mikor a tanyáról bekerülnek. Szilajok, mint a csikók, vagy pedig nagyon is félénkek. De aztán „betörnek”. Néhány hét alatt már megszokják a rendet a kis tanyai gyerekek. — Milyen felkészüléssel jönnek be a tanyáról? — Sajnos, nagyon gyengével. Idei V. osztályunk szeptemberi átlaga 2,6 volt. a régebben itt lakóké — például a VIII. osztályosoké — pedig 3,9. Naponta három órát tanulnak a gyerekek Gergely József és Tabi Magdolna nevelő tanár felügyelete mellett. Munkájukban nagy segítséget kapnak az otthon-tanácstól. Ennek a tagjai a legjobban tanuló nyolcadikosok. Kérdezzük meg őket az otthon élete felől: Kovács Kati fegyelmi és rendfelelős: A fiúk nem kedvelik a szobarendet és nagyon szeretnek birkózni. Rendetlenebbek a lány oknál. Ülést tart az otthon-tanács Csordás Erzsi tanulmányi fe- kötelező a torna mindenkinek. leZős: Hétfőn mindig rosszabb Van tehát feladata kinek-ki- jegyet kapnak, akik otthon vol- nek. Aki nem visel tisztséget, tak. Hiába viszik haza a könyvet Deák Veronika egészségfelelős: Naponta kétszer fogat kell mosni. Fürdőszobánk, tussolónk van, nem járhat senki szutykosán. Barna Ilona krónikaíró: Én rögzítem az otthon eseményeit a naplóban. Szántó Mária kultúr felelős: Készülünk a kulturális seregszemlére, azonkívül havonta egyszer műsoros otthongyűlést tartunk. Kétszázötven kötetes könyvtárunk van. Zadravetz Páter sportfelelős: Négyéves korom óta Vasas drukker vagyak. Minden kedden edzést tart focicsapatunk. Reggel Másodszor rendezett Kecskeméten orgonahangversenyt a Filharmónia: e hét keddjén a Nagytemplomban. Az érdeklődők magas száma (többen hallgatták meg, mint egy-egy zenekari koncertet!) a kezdeményezés helyességét bizonyítja. Az orgona szinte kizárólag templomi hangszer s így természetes, hogy orgonaestet csak ebben a környezetben lehet rendezni. A templom nagy méretei s a hallgatóság közvetlen reagálásának hiánya némileg távoltartja ugyan egymástól az előadót és közönségét, ezt a szánékot azonban a hangszer sajátos hangzásvilága és a rajta megszólaló zene varázsa át tudja hidalni, mint ezt a mostani koncert is bizonyította. A művészi orgonajáték lényege nemcsak abban áll, hogy úrrá kell lenni a hangszer specifikus technikai nehézségein s az ezzel járó ritmikai és tempóbeli problémákon, hanem ezen túl, az orgona sokféle regiszterének az előadott mű stílusához és a hangszer egyedi sajátságaihoz illő kombinálásában, mely leginkább a zenekari hangszerelás bonyolult művészetével állítható párhuzamba. A kecskeméti orgona nem tökéletes hangszer, de ezt — szerencsére — inkább csak a játékos veszi észre, mintsem a hallgató. Az est szólistája. Kovács Endre, kitűnő technikai felkészültségű művész, aki biztos érzékkel nyúl a különböző stílusú művekhez, s az orgonajáték fentvázolt elemeit, a hangszín — és dinamikai effektusokat mindenkor a formálás szolgálatába állítja. Nagyszerűen felépített műsorának gerincét természetesen J. S. Bach, s a hangszer irodalmának legnagyobb romantikus mestere: César Franck művei alkották. Mellettük a korai barokk 3uxtehude és a késői romantikus Reger szintén elsősorban orgonadarabjaival írta be nevét a zenetörténetbe. Liszt kompozíciója, melyben Bach nevének betűit zenésítette meg, most is hatásos zárószámnak bizonyult. A műsor első részéből Bach: Esz-dúr prelúdium és fúgájának megszólaltatása emelkedett ki, melyben a szólamvezetés bonyolult polifóniája a felépítés egységében bontakozott ki. A második részben Franck: Piéce heroique-ja romantikus he- vületű előadásával, C-dúr toccatája pedig a virtuóz és kamtá- bilis részek meggyőző ellentéte- zésével ragadott meg. Sziklai Erika műsora tartalmában és hangvételében jól illeszkedett az orgonaest egészébe (Giordani, Händel, Mozart és Schubert egy-egy dalát illetve áriáját énekelte). Kivételes művészi kvalitásai — melynek alapja a magasfokú kulturáltság s a mondanivaló mélyen átélt kibontakozása, nem pedig az énekhang nagy vivőereje — ebben a környezetben sajnos nem érvényesülhettek maradéktalanul: nem tudta s — helyesen — nem is akarta „túlénekelni” az orgonát. Reméljük, első kecskeméti bemutatkozása után hamarosan viszonthalljuk hangversenydobogóinkon. Körber Tivadar Repül a labda a játszótéren. A lányok hálószobájában villanyvasaló. A rend és csinosság kötelező. annak a dolga: tanulni, minél jobban. Nagy család, benne ötven tanyai gyerek, gyengék, közepesek és jótanulók, vegyesen. Tanyáról jöttek, útban vannak a kultúra felé. Szeretik őket, vigyáznak rájuk. Tabi Magdolna tanárnőt meglesték éjjel a gyerekek: körüljárt a hálóban és betakarta őket. Balogh József Azok a németek, akik olyan készségesen sürögtek-fo- rogtak az amerikaiak körül, szemmel láthatólag szívesen emlékeztek azokra a győzelmi torokra, amelyeket saját katonáik rendeztek. Rowers nem gondolta végig a dolgokat ezúttal sem. megelégedett csupán annyival, hogy magában megjegyezze: az élet és a politika bizony gyakran produkál furcsa dolgokat. Roverst. ha lehet, még kevésbé érdekélték a világ dolgai, mint azelőtt. A támaszponton nem volt túlságosan nagy az elfoglaltságuk az amerikai tiszteknek. Néhány gyakorló felszálláson kívül az égvilágon semmi teendőjük nem volt. Így hát naphosszat a bárban ültek, éppencsak fenntartva a józanság látszatát, estére pedig teljesen eláztak, s a szesztől eszméletlenül kerültek az ágyba. Voltak tisztek, akik olvasással igyekeztek agyonütni az NoneoE-Ny időt. Egyikük egyszer megkérdezte Rowerst: — Nem látta véletlenül a Walt Whitmannomat? Rowers megrázta a fejét: — Csak látásból ismerem a legényét, nem tudom a nevét, de nem járt erre ... A tiszt elnevette magát, de a bár közönségéből, az ottlevő tisztekből alig négyen-öten nevettek vele. A többiek úgy látszik szintén nem tudták, hogy ki volt Walt Whitmann ... Maga Rowers is olvasott időnként, de nem költeményeket, még csak nem is regényeket, hanem comicksokat. Azt tartotta, a modem kor emberének tökéletesen megfelelnek ez^k a rajzos regények. Minden benne van, s mégsem tart soká, amíg elolvassa őket. Gyorsan és fájdalom mentesen lehet művelt ember bárki. Márpedig a műveltségre szükség van, ez is pénzt ér. A támaszpont egyhangú életébe Martin atya. a tengerentúlról érkezett újságíró vitt csak új színt. Martin szikár, horgasorrú. ötven év körüli férfi volt. Katonainge hajtókáján és katonasapkáján egy-egy nagy ezüst keresztet viselt, balkarján viszont „haditudósító” feliratot. Az atya foglalkozására nézve pap és újságíró volt, egy nagy New York-i vállalat, a Központi Katolikus Hírügynökség alkalmazottja. Azért érkezett Nyugat-Németországba, hogy riportokat írjon lapjának arról, mennyivel nagyobb vallásszabadságuk van a katolikusoknak Nyugat-Németországban. mint a Német Demokratikus Köztársaságban. Martin atya alaposan kihasználta, hogy a hazugságot a szent zsinat csak bocsánatos bűnnek minősítette, mert esze ágában sem volt, hogy megpróbáljon a Német Demokratikus Köztársaságban utánanézni, hogy van-e ott vallásszabadság, vagy nincs. Egyszerűen beköltözött a bad-waldi szálloda égjük szobájába és onnan küldte New York-ba „szenzációs helyszíni riportjait a vasfüggöny mögötti katolikusok szenvedéseiről”. Rowers, ha véletlenül kezébe kerül egy ilyen riport, bizonyára az első szótól az utolsóig készpénznek vette volna, mit Martin kiötölt. A derék pap újságíró, vágj' újságíró pap azonban nem elégedett meg azzal, hogy írásban harcoljon a vörösök ellen. Ha leült a bárban, s felhajtotta a második whiskyt, kenetteijes hangon győzködni kezdte azt a szerencsétlent, aki a legközelebb ült hozzá és idejében nem tudott menekülni karmaiból. — Az amerikai katolikusok aggódnak — szónokolta kenetteljesen — szívük tele van féle. lemmel, hogy nincs Kelet-Né- metországban vallásszabadság. Az úr legyen veletek, hogy a* antikrisztust legyőzzétek ... Mindig akadtak, akik ugratni kezdték Martin atyát. Trágár vicceket kezdtek mesélni, vagy éppen egy nagydarab, szőke germán lányt ültettek az ölébe Martin atya ilyenkor szemérmesen odébbállt. vagy úgy lett, mintha nem hallott volna semmit. Gyakran kiment sétálni az erdőbe, hogy ott „beszélgessen az istennel”. Egy ilyen alkalommal történt, s azután hetegik szájról szájra járt. hogy találkozott egy amerikai katonával, aki ]e- horgasztott fejjel, keserű arccal üldögélt egy fatönkön. Martin atya néhányszor elsétált a katona előtt, hiszen bizonyosra vette, hogy valamiféle lelki vigaszra van szüksége a katonának, s alkalmat adni neki, hogy hozzá forduljon. A katona azonban az istennek sem akarta őt észrevenni. Végül is Martin atya kenetteljesen megszólította: (Folytatása következik.)
