Petőfi Népe, 1966. október (21. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-02 / 233. szám
8, oldal '• 1966. október 2, vasárnap Taggyűlések humora Az anyagbeszerző kálváriája Az elmúlt hetekben lezajló párt vezetőség-választó taggyűléseket a feladatukhoz méltó komolyság jellemzi. A beszámolók és a hozzászólások egyaránt tükrözik a kommunisták felelősségét, amellyel társadalmunk fejlődése iránt viseltetnek. Ám az ünnepélyességet, akarva-akaratlanul, néhol humoros esetek is fűszerezik. Ezek némelyike arra is példa, hogy a kommunisták hús-vér emberek, akiktől nem idegen — egyik írónk megfogalmazása szerint — „az optimizmus édes gyermeke: a humor”. PÓTHATÁROZAT. Annak rendje-módja szerint véget ért a községi pártvezetőség taggyűlése, a résztvevői már szedelőz- ködni kezdtek, hogy elmenjenek haza. Ekkor azonban egy idősebb elvtárs — aki a vita során több konkrét javaslatot tett a tennivalókra vonatkozóan — ismét szót kért. — Kellene hoznunk egy póthatározatot is — mondta, — ?! — Foglaljuk írásba, hogy a titkárunknak egy éven belül legalább nyolc kilót kell híznia. Oly sovány, hogy elfújja a szél. Derű, mosoly, a titkár is elnevette magát. S nem maradt adós a válasszal. — Nincs igazad, elvtárs. Lám, a szél most sem fújt el, hiszen újból megválasztottatok. ÖNKRITIKA. Ipari, üzemben a taggyűlési vita során élénken bírálgatni kezdte a titkárt az egyik fiatal párttag. Némi alapja volt a kritikájának, de eltúlozta, mondván, hogy a párttii- kár sohasem fordul meg a munkások között. A nagyobb nyomaték kedvéért azzal fejezte be, hogy a vezetőségválasztásig ő sem tudta: ki a titkár. — Ezt a kijelentésedet akár önkritikának is vehetjük — szólt köze egy veterán. — Ha nem maradsz el a taggyűlésekről. megtudhattad volna! ISMERTETŐ JEL, Szintén ipari, üzemben a késő esti órákig tartó gyűlés után egy-egy szendvicset kaptak a résztvevők. Szívesen elfogadták, hiszen odahaza már rég kihűlt a vacsorájuk. — Fogadjunk, tudom, hogy kinek köszönhetjük e kedvességet — jegyezte meg két harapás közt egyikük. — Ki vele! — A szakszervezetnek. — Miből találtad el? — A szalámiszelet méreteiből. PRECIZITÁS. A város halárában gazdálkodó termelőszövetkezet kommunistái a városi pártbizottság első titkárát is meghívták taggyűlésükre. Az utóbbi pontosan meg is jelent, azaz hogy... Meghökkenve vette észre, hogy a titkáron kívül senki sem tartózkodik a pártirodán. — Elmarad a taggyűlés? — firtatta. — Nem. — Akkor meg ilyen pontatlanok? A meghívón az áll, hogy öt órakor kezdődik. És sehol senki. — A meghívón jelzett időponthoz tartottuk magunkat — mosolygott a titkár. — Csakugyan reggel öt órakor fogtunk hozzá a vezetőségválasztáshoz. Most tizenhét óra van, elvtárs. MŰVÉSZET. Lapunk is céltáblája lett a kommunisták humorának. Az egyik taggyűlésen a felvételeket készítő fotósunkhoz odaszólt egy javakorabeli párttag. — Hiába igyekszik az elvtárs, így üljünk, meg úgy mosolyogjunk, a Petőfi Népében úgyis olyan maszatosak a képek, hogy a jóisten se tudná megmondani, kiket ábrázolnak. — Ez a legújabb művészi irány — vágta ki magát munkatársunk. Akárcsak a modern festmények, a mi képeink is meggondolkoztatják a nézőt. Tarján István Ma hajnalban indult a második Barátságvonat Ma reggel öt órakor indult el Kecskemétről az év második Barátság vonata a Szovjetunióba. A vonat utasait Farkas József, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára búcsúztatta a pályaudvaron. A háromszázhúsz utas megyénk csaknem valamennyi társadalmi rétegét képviseli, de legnagyobb arányban a termelőszövetkeze • tek, állami gazdaságok, üzemek dolgozóit. A Barátságvonat utasai számára a Szovjet—Magyar Baráti Társaság és az Inturist — a tavaszihoz hasonlóan — ezúttal is tartalmas, gazdag programot állított össze. Elsőként október 3-án Szovjet-Ukrajna fővárosa, Kiev építészeti és művészeti nevezetességeit fogják megtekinteni, majd este folytatják útjukat Moszkvába, ahol ötnapos, változatos programmal várják a Bács megyeieket szovjet vendéglátóik. Reggel hat órakor indulunk Kecskemétről a Skoda-furgon- nal. Szűcs Józsefnek, a Kecskeméti Gépjavító Állomás anyagbeszerzőjének nem korai ez az időpont. Feladatát tizenegy év óta látja el, előbb Kun- szentmiklóson, később a megyeszékhelyen. Megszokta, hogy a raktárak, üzletek, lerakatok nyitásakor már a helyszínen legyen. Hogy ő lehessen az első vásárló. Egyenletes iramban robogunk a betonon. Irány: Duna- haraszti és a főváros. — Hány helyre megyünk? — Ott van a noteszom első lapjára felírva. Nézze már meg! Nézem a kockás füzetlapot. MEG ÉV, Autoker-telepek, vasboltok. összesen tíz hely. Hajsza a fogaskerék után — És mit hozunk? Ajkán fanyar mosoly jelenik meg. Kuncog. Aztán ezt mondja — Amit kapunk. A noteszban azt is megtaláija, mit szeretnénk hozni. Megszámolom. Negyvenegyféle cikk neve sorakozik a lapokon, annak megfelelő csoportosításban, hogy melyiket hol lehet beszerezni. Szívesen beszél a munkájáról. Hetente kétszer, olykor háromszor indul útnak. Legtöbbször a fővárosba. Valamelyes választékra ott van kilátás, egyedül az országban. Íme, a főváros-központúság, a túlzott centralizálás újabb megnyilvánulása! S még nyilvánvalóbb ez a mezőgazdaság esetében, amely legkevésbé a fővárosban „zajlik”. Be menni kell másfelé is. Legalább 200 féle alkatrész van mostanában is, ami többé kevésbé hiánycikk. Vagyis a Kecskeméti AGROKER alig, vagy egyáltalán nem kap belőle. A magyar gyártmányú UE—28-asnak például leginkább a fogaskereke hiányzik, mint pótalkatrész. Vannak sokan, akik egyenesen az egri szerszámgépgyárba mennek érte. Ott kjészítik. Megfelelő ösz- szeköttetéssel sikerül hozzájutni. — A lászlófalvi Alkotmány Tsz egyik Dutrájának is a fogaskereke hiányzott — meséli az anyagbeszerző. — Megtudtuk, hogy Pesten nincs belőle. Körtelefon Pécsre, Veszprémbe, Békéscsabára. Az utóbbi helyről azt telefonálták, hogy van még belőle kettő vagy három. Gyerünk Békéscsabára! Ott aztán kiderült, hogy van, de csak az egyik fajta. Mit kezdjünk vele? Olyan, mintha csak az egyik lábamra kapnék cipőt. Azért elhoztam, s visszafelé egy kis kerülőt tettem Szolnokra. Csakugyan, ott meg a másik fajtából volt még néhány. Nehezen akartak adni, mondták, hogy a saját gépeikhez is kell... De hát, mint jó ismerőst, csak kisegítettek. És hogy el ne felejtsem, a két fogaskerékért háromszáz kilométert kocsikáztam. Üres fej kapható Alsónémedinél zötyögős makadámú tra térünk, Dunaha- raszti felé. A dunaharaszti vasbolt előtt lassítunk. Még zárva van. Megyünk tovább. Ám egy biciklis férfi mellett hirtelen fékezünk.. Szűcs József kihajol és hangosan megkérdi: — Dupla-vágottfejű szeg van? — Magának félretettem. Legközelebb jöjjön majd be érte — válaszol a kerékpáros, akiről kiderül, hogy éppen ő a vasbolt vezetője. — Máshol ezt sem lehet kapni — sóhajt az anyagbeszerző. Pontosan fél nyolckor állunk meg a dunaharaszti Autoker előtt. Most nyitnak., A pultokkal elkerített asztaloknál azonban senki. Bentről női csicsergés, kávéfőző bugyborékoló hangja hallatszik. Mi pedig, a közben odaérkező jó néhány társunkkal együtt, várakozunk, majd húsz percig. A notesz szerint itt hétfajta cikket szeretnénk kapni. De egyedül csak a hengerfej kapható — az is az „üres” változatban. Nincs mit tenni, veszünk abból. Négyet. A raktárhoz hajtunk, ahol kiderül, hogy a komplett hengerfejekből is van készlet. Igaz, kevesebb, mint az „üresekből”. Nem is adnak belőle, csak a nagy fogyasztóknak. A Kecskeméti Gépjavító kis fogyasztónak számít, hiszen évente — egyebek között — „csak” 300 traktor és több mint 70 kombájn nagyjavítását végzi el. Menjünk az IVDK-ba ? Átvergődve a főváros forgalmán, megérkezünk a Mező- gazdasági Gépalkatrész Értékesítő Vállalat (MEGÉV) XV. kerületi központja elé. Impozáns a háromemeletes, nem rége« épült irodaház, halijának nagysága és fényűző berendezése vetekszik a nemzetközi szállodákéval. A „háztáji” büfében nyolcan-tízen tolonganak. Mindegyik traktortípusnak külön hivatali szobája van. Először az RS—09-es ajtón nyitunk be. Szűcs József egy élte- sebb korú hölgy elé teszi le a listát, rajta a keletnémet gyártmányú traktorhoz szükséges hétféle alkatrész nevével. Pillantást vet rá, s máris adja vissza azzal, hogy ezek közül semmi nincs. — Ha itt nincs, akkor hol van? — kérdi az anyagbeszerző. — Az NDK-ban — hangzik a csattanós válasz. Oda most nem megyünk. Inkább benyitunk az MTZ— UTOS irodájába. A legközelebbi asztalnál ülő tisztviselőhöz fordulunk. Kiderül, hogy van alkatrész, de eljárásunk nem szabályszerű, mert újabban csak az illetékes AGROKER adhat rendelést. Kivételesen azért elintézi, de tudtunkra adja, hogy legközelebb ne is próbálkozzunk közvetlen beszerzéssel. Majd az "iktatóba küld bennünket, útjára bocsátva a rendelvényt. .. Az alkatrészt majd a MEG ÉV küldi le. Közepes napunk volt A Gogol utcai Autoker fél tízkor még zárva van. Megyünk a Jókai utcai Autoker- hez. Moszkvicshoz való ablaktörlő motort és lapátot szeretnénk venni, de egyikből sincs. A másik, ugyancsak Jókai utcai Autokernél több szerencsénk van: kapunk dugaszalja- zatot és 14 vibrátort. Az utóbbiból négy ráadás, mert összesen csak tízet adhatnak. Dehát az ismeretség... A 130-as fényszóró hiányán azonban ez sem segít. Vasboltokban járkálunk, nem túl nagy sikerrel. Az egyikben kapunk öt köteg biztosító láncot. Gömbölyű reszelő azonban sehol nincs. Visszamegyünk a Gogol utcába. A lerakat előtt különböző rendű és rangú gépkocsik, az ország minden tájáról. Félórás sorbanállás után az itt keresett 18 cikk közül egyedül a Warszava-lengőkar- hoz jutunk hozzá. Veszünk még gumigyűrűt a rugóscsapszeg- hez, bár az nem szerepelt a listán. Ez különben is filléres áru. Aztán a Rákóczi úti Autokernél kapunk ' Simme- ring-gyűrűket, kétféle méretben. (Négyfélét szeretnénk.) Az árukiadótól visszaküldenek bennünket az igénylő ablakhoz: a rendelő blokkból két példányt kell vinnünk, s mi csak egyet kaptunk. Ünnepi Az események gazdagsága néha már zavarólag hat. így van ezzel az újságíró is, aki szeretné visszaadni mindazokat az élményeket, amiknek részese volt szeptember 29- én, a Fegyveres Erők Napján Kiskunfélegyházán és a félegyházi járásban. * Fiatal, vékonyarcú főhadnagy magyaráz, az egyik katonai egység KISZ-titkára: — Legalább olyan izgalommal, lelkesedéssel készültünk erre a napra, az úttörők, a KISZ- isták fogadására, mintha mondjuk díszszemle előtt állnánk. Végig pillant alaktanya kapuján befelé áramló fiatalokon, akik izgatott kíváncsisággal. mozaik de fegyelmezetten vonulnak az ebédlő hatalmas termébe, ahol a színpadon emelt, vörös drapériás asztal mellett ültek az elnökség tagjai. Vendégek és vendéglátók beszélgetnek, virágot kapnak a kis- katonák éppúgy, mint a magas rangú katonatisztek, akik jelvényekkel és más ajándékkal viszonozzák a fiatalok kedvességét. Elhangzik az ünnepi beszéd, az izgalom tetőfokra hág. Hogy miért? Kinn, az udvaron ott állnak a modern hadviselés eszközei, hogy megtekintsék őket a legifjabbak. S lehet-e egy 12 éves kisfiú számára nagyobb élmény, mint beülni egy „kétéltű” harckocsiba? S lehet-e csodálkozni a ,srácok” diadalittas felkiáltásán: Ha felnövök, én is katona leszek...! * P«pp Jenőné pedagógus, a szanki 4020 számú Zrínyi Ilona úttörő- csapat vezetője mesélte: — Reggel 8-kor volt a randevú az iskolában, de engem már 6 órakor költöttek a gyerekek... A délelőtt nálunk is úgy zajlott le, mint a legtöbb városban, községben: Köszöntöttük a csapatzászlót, feljegyzésre kerültek a pajtások eddigi nemes cselekedetei, mi is bemutattuk a rajzokat, emléktárgyakat, a gipszből készült úttörőjelvényt, amit a magyar forradalmi és szabadságharcok hőseinek emlékére készítettek a gyerekek... Idáig jutott el a csapatvezető a magyarázattal, amikor felhangzottak a diadalkiáltások a szanki Tóth-er- dőben. Különböző színű rakéták szálltak a magasba, a ködgyertyák homályában törtek előre a támadók, hogy megszerezzék a védők által féltve őrzött zászlót. Kisfiúk, kislányok kúsztak előre, miközben a „Pirosak” és a „Kékek”, valamint a főhadiszállás rádióján szüntelenül mentek az utasítások. A „harc” kimenetelét nem tudtuk megvárni, de egy bizonyos: Mire eldőlt a csata, bizonyára mindenki megéhezett. Pedig mindegyik gyerek felkészült kondícióban is a „háborúra”, — sokan még repetáztak is a babgulyásból, amit a kiskatonák ügyes szakácsa főzött az úttörőknek. * Jászszentlászlón már befejeződött a gyerekei® harci játéka, mikor a községbe érkeztünk. A védők győztek, náluk maradt a zászló, amelyért folyt a küzdelem. A Gagarin, a Tyeres- kova és a többi őrs zászlaját egyébként a szülők készítették el társadalmi munkában. Azok a szülők, akik közül sokan megjelentek a szovjet hősi emlékműnél tartott ünnepségen, hogy megtekintsék a katonák, az úttörők és a KISZ-esek kegyeletőrségét, meghallgassák az ünnepi beszédet, a pajtások ünnepi műsorát, amely egyúttal bevezetője volt annak a programnak, amit a Vörös Zászló hőseinek útján mozgalomba jelentkező pajtások összeállítottak erre a tanévre. Bubor Gyűl» Nem sorolom tovább a kálvária állomásait. Végül is a 41 féle cikkből tízet sikerült megkapnunk. Tíz helyen. Hazafelé ránk esteledik. — Közepes eredménnyel jártunk — mondja az anyagbeszerző. — Több mint tízezer forint értékű árut szereztünk. Azelőtt egyedül csináltam. Néhány hónapja másik anyagbeszerző is van a javítóállomá- són. Hogyan lehetne javítani az alkatrészellátáson? — erről beszélgetünk. > Többet gyártani és jobban elosztani, ez kellene. S ha lenne elegendő nyersanyag, a javítóállomás is többet készíthetne, hiszen mind korszerűbb szerszámgépeket szereznek be. Itt csak a rugalmasabb gazdaságpolitika segít. Már most megpróbálhatnánk, nem kellene ezzel 1968-ig várni... . Megérkeztünk. Á kilométer- óra 235-tel mutat többet, mint reggel hatkor. Közepes napunk volt. j >- v UiUvani Dániel
