Petőfi Népe, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-28 / 229. szám

Szép eredménnyel zárult a KlSZÖV-Sparfakiád „Cél a sport tömegesítése” — ennek jegyében munkálkodtak az idén is a Kisipari Szövetke­zetek Bács-Kiskun megyeí"Szö- vetségének sportvezetői. És, hogy ez a munka nem volt hiá­bavaló fáradság, annak ékes bi­zonysága volt az elmúlt vasár­nap Kecskeméten megrendezett sportünnepség. A KISZÖV- Spartakiádot már hosszú évek óta úgy tartjuk számon, mint a Falusi Spartakiád után a legna­gyobb tömegeket mozgató ver­senyt. Az idei versenyek — amelyek talán a szokottnál va­lamivel későbbi időpontban ke­rültek megrendezésre — meg­feleltek ennek a várakozásnak. A Belsővárosi Sportpálya zöld gyepszőnyegén 539 szövetkezeti dolgozó színpompás tömege vo­nult fel ezen a vasárnapon, hogy meghallgassa Herédi Kál­mánnak, a megyei szövetkezeti bizottság elnökének ünnepi meg­nyitóját. Utána egyszerre öt he­lyen 4ndult meg a versengés. A vörös salakon folyamatosan pe­regtek az atlétikai verseny szá­mai. A pálya közepén pedig a kispályás labdarúgók küzdöttek nagy lelkesedéssel. A megyei bajn'oki mérkőzések miatt a ké- zilabdások a ketészeti techni­Magasugrás: 1. Magyar J. (Já­noshalma). 2. Benke E. (H), 3. Hermann K. (F). Távolugrás: 1. Opauszkiné (B), 2. Hermann K. (F), 3. Cserkó O. (H). Súlylökés: 1. Hermann K. (F), 2. Opausz­kiné (B), 3. Kanyó É. (F). 4x100 m váltófutás: 1. Kiskunfélegy­háza, 2. Kiskunhalas, 3. Baja. Férfiak: 100 m: 1. Kosa (Kecs­Sakk 1. Baja, 2. Kecskemét, 3. Kis­kunhalas. Teke 1. Kecskemét, 2. Kiskunhalas, (két induló csapat volt.) Kézilabda Nők: 1. Kiskunfélegyháza, 2. Baja. Világhírű vendégek Izsákon Szombaton fejeződött be Bu­dapesten a baráti hadseregek ökölvívó-bajnoksága. A másfél­hetes küzdelem alatt a sporto­lóknak nem volt idejük ismer­kedni hazánkkal, még Budapes­ten is éppen csak körülnézhet­tek. Ezért hazaindulás előtt egész napos kirándulást szervez­tek számukra. A vasárnapot Izsákon töltötték, ahol megte­kintették az Állami Gazdaság üzemegységeit, s az új modern szőlőfeldolgozót, a délután pe­dig a helybeliekkel való barát- kozással telt el. A mintegy százhúsz fős spor­tolócsoport kora délelőtt érke­zett az állami gazdaság köz- I pontjába, ahol Borsodi Miklós I igazgató és Ferenczi József párt- ' titkár, az MHS megyei elnök­sége nevében pedig Balabán Sándor alezredes fogadta őket. Jelen volt a fogadáson dr. Hor­váth István, a megyei pártbi­zottság. osztályvezetője. A Hon­védelmi Mirjisztérium képvise­letében Mámjli Árpád és Rózsa László ezredes kísérte el a sportolókat Izsákra. Az állami gazdaságban tett kirándulás után a községi műve­lődési házban ebéden vettek részt a vendégek. A főtéren kö­szöntötték őket az úttörők, majd visszatértek az állami gazdaság központjába, ahol végignézték a Kecskeméti Hírős Együttes és a Kunszentmiklósi Kiskun Tánc- csoport műsorát. Találkoztak a KISZ-táborban levő miskolci diá­kokkal is, s a szalonnasütéssel, tánccal fűszerezett program köz­vetlen, baráti hangulatban ért véget. Tekehíradó <4 változatosság kedvéért kettős vereség BP. GANZ-MÁVAG—K. MÁV 6:2 (2349—2213) Gól előtti pillanat a Kiskunfélegyháza—Baja kispályás labdarúgó-mérkőzésen. kémét), 2. Bondor (Félegyháza), 3. Bán (K.) 200 m: 1. Petres (Csávoly, 2. Kalmár (F.), 3. Cseh (F.). 400 m: 1. Tabajdi (Szabad- szálás), 2. Hepp (Kalocsa), 3. Cseh (F.). 80o m: 1. Tabajdi (Sz.), 2. Kosa (K), 3. Petres (Csávoly). 1500 m: 1. Tabajdi (Sz.), 2. Kosa (K), 3. Pataki (K). Magasugrás: 1. Eszti (Sz.). 2. Kiss (Jánoshalma), 3. Bán (K.). Távolugrás: 1. Rátái (János­halma). 2. Eszti (Sz.), 3. Nem- csok (F). Súlylökés: 1. Rátái (Já­noshalma), 2. Gajdán (F.), 3. Vakulya. Asztalitenisz 1. Kecskemét, 2. Kiskunhalas, 3. Mélykút. Férfiak: 1. Jánoshalma, 2. Ba­ja, 3. Kecskemét. Röplabda Férfi: 1. Szabadszállás, 2. Kiskunfélegyháza, 3. Baja. Nők: 1. Jánoshalma, 2. Kis­kunfélegyháza. Kispályás labdarúgás 1. Kiskunfélegyháza, 2. Csá­voly. 3. Baja. Labdarúgás 1. Baja, 2. Szabadszállás. (A megyei döntőn csak az előmér- kőzésekből döntőbe jutott két csapat mérkőzött.) A városi szövetkezeti bizott­ságok közötti pontverseny vég­eredménye: 1. Kiskunfélegyhá­za, 2. Baja, 3. Kecskemét. NB I-es női mérkőzés. Bu- f dapest. MÁVAG-pálya. A kecskeméti tekézők közül ketten jól szerepeltek, ketten csak küzdelem után maradtak alul, ketten pedig szokott for­májuknál jóval gyengébben ver­senyeztek. A találkozó kellemes meglepetése: Medgyesi I-né 419 fával legyőzte- a válogatott Schrettnét. A K. MÁV másik győzelmét a javuló formában levő Ungvári szerezte 372 fával. Nyúl és Medígyesi L-né húsz fán belüli vereséget szenvedett 369, illetve 368 fát dobva. Vancsainé és Gyenes fprmán alul dobtak. Eredményük 348 és 337 fa! A faarány 392:369 a fővárosiak ja­vára. BP. ÜT-VASŰT—K. MÁV 6:2 (2388—2375) NB II. Keleti csoport, férfi, Budapest. Balszerencsés mérkőzést ví­vott a K. MÁV. Ezt a csapatot biztosan kellett volna verni a kecskemétieknek. Még így is döntetlen lett volna a reális eredmény, ha Pintér G. meg­dobta volna a szokott 400 fát. Ifj. Körösi L. és Földházi egy kicsit nagyobb küzdőképességgel megfordíthatták volna az ered­ményt. Csak öt-tíz fával kaptak Jegyzetek a lalickirMgó-forduIórol Opauszki Sándorné (Baja) a Spartakiád legeredményesebb atlétanője. Két arany és egy ezüstérmet nyert. kum udvarán folytatták a küz­delmet. A teke-versenyt a Bar- nevál-pályán az asztalitenisz és sakk küzdelmet pedig a ME- SZÖV-székházban tartották. Az atlétikai pályán nagy harc folyt a félegyházi és bajai ver­senyzők között. Dinnyés Mária kiskunfélegyházi és Opauszki Sándorné bajai versenyző 2—2 aranyérmet is szereztek. Még ennél is szebb volt a szabad- szállási Tabajdi József teljesít­ménye, aki három futószámban (400—800—1500) aratott fölényes győzelmet. A három távon ösz- szesen 2700 métert futott alig két óra leforgása alatt. A versenyek során a kiskun- félegyháziak szerepeltek a leg­jobban. A végső pontverseny és ezzel a K1SZÖV serlegét is ők nyerték el 173 pontjukkal. A megrendezett 25 versenyszám­ból a félegyháziak 6, Baja és Szabadszállás 5—5, Jánoshalma 4, Kecskemét 3, Csávoly és Ka­locsa 1—1 aranyérmet szerzett. A KISZÖV-sportverseny vég­eredménye: Atlétika Nők: 60 m: 1. Dinnyés N. ÍFélegyháza), 2. Orosz E. (F.), 3. Haffenser K. (B.). 100 m: 1. Dinnyés M. (F.), 2. Orosz É. (F.), 3. Cserkó O. (H.). 200 m: 1. Opauszkiné (B ), 2. Cserkó O (H.), 3. Dinnyés M. (F.). 400 m: 1. Genál P. (B), 2. Kristóf J. (F.), 3, Orosz É. (F.). A KECSKEMÉTI Dózsa— Gyulai MEDOSZ mérkőzéséről szóló tudósításunk főcímébe azt írtuk: Gólszüret a Széktói Sta­dionban. Valóban ennél találóbb címet nem adhattunk volna a riportnak. A kecskeméti csatár­sor megszámlálhatatlanul sok gólhelyzetet dolgozott ki a mér­kőzés folyamán, és ha csak a százszázalékos gólhelyzetekből gól születik, akkor bizony akár tizenöt gólt is rúghatott 'volna a hazai együttes. Aki nem látta a mérkőzést azt hiheti, hogy az ellenfél nagyon gyenge volt, azért ért el oly sok gólt a kecs­keméti csapat. Nos, ezen a mér­kőzésen valóban mérsékelt tel­jesítményt nyújtott a MEDOSZ. Ehhez még hozzájárult, hogy a lestaktikát alkalmazó védelem szünet után már nem tudta megfelelően végrehajtani elkép­zelését. Igaz, hogy ebben nagy szerepet játszott az, hogy a Dó­zsa csapata megtalálta a lestak­tika ellenszerét, a gyors kiug­rásokat, még pedig a labdával együtt. Egyre jobban összeszo­kik a csatársor, és ha Jósa, Ka­sza és Takács kitűnő formáját eléri Rozgonyi és Dobó is, ak­kor a hátralevő — ennél nehe­zebb mérkőzéseken is sikerrel helyt állhat. Mindenesetre a Gyula elleni gólzáporos győzelem további ön­bizalmat adhat a Dózsának és bizonyosak vagyunk abban, hogy kemény edzésekkel és lelkes fel­készüléssel a csapat sikeresen veszi majd az újabb akadályo­kat. Vasárnap újra nagy erőpróba előtt áll a lila-fehér gárda. Szol­nokon az MTE ellen lép pályád ra. Itt mindig nagy harcot ví­vott a Dózsa, biztosan így lesz ez most is. Sikeres helytállást várhatunk a csapattól. A FÉLEGYHÁZI Vasas saját otthonában vereséget szenvedett a Borsodi Bányásztól. Ez a ve­reség bizonyos értelemben meg­lepetésként hat, hiszen a Vasas az utóbbi időben feljövőben volt és nagyszerű sikersorozatot mondhat magáénak. Még az el­múlt héten Szolnokon a MÁV ellen is teljesen egyenrangú el­lenfél volt, s csak némi balsze­rencsével szenvedett vereséget. Nos, ez a balszerencse elkísérte a Borsodi Bányász elleni talál­kozóra is a Vasast, hiszen gól­helyzetek egész sora maradt ki­használatlanul a vendégek ka­puja előtt. Igaz, hogy ebben ludasok a félegyházi csatárok is, akik változatlanul hadilábon állnak a góllövéssel. A hét végén nehéz ellenfél ellen, a bajnokjelölt Bp. Előre ellen lép pályára a Vasas, még­hozzá Budapesten. A Vasas oko­zott már sok kellemes meglepe­tést idegenben, jó lenne, ha ez most is bekövetkezne. A KTE győzelmi reményekkel utazott el az utolsó helyezett Csongrádi Petőfihez, hiszen a kecskeméti együttes tudásban mindenképpen felette áll ellen­felének. Ez a tudásbeli különb­ség azonban ezúttal gólokban nem mutatkozott meg. Elsősor­ban azért, mivel a kecskeméti csatárok túlzottan körülménye­sek voltak. De a hazaiak kímé­letlen játéka is befolyásolta a jobb eredmény kialakulását. A HALASI MEDOSZ ismét nagyszerű eredményt ért el. Ha­lason legyőzte a második helyen álló Mezőkovácsházi Petőfit. Az imponáló 4:l-es győzelem ismét fényes tanújelét adta az együt­tes kirobbanó formájának. Re­méljük, a folytatás hasonlóan jó lesz. A KALOCSAI VTSK is bra­vúros eredményt ért el Kalo­csán. Döntetlent harcolt ki a bajnokjelölt Martfű ellenében. Ez az eredmény reméljük, meg­hozza a csapat önbizalmát és a továbbiakban hírnevéhez mél­tóan szerepel a népszerű kalo­csai együttes, amely bizony az utóbbi időben nem kényeztette el szurkológárdáját. Pedig — s ezt éppen a Martfű elleni ered­mény igazolja — van tudás a VTSK-ban. A HONVÉD Orosházán szere­pelt és egygólos vereséget szen­vedett. Sokáig döntetlenre állt a mérkőzés, de végülis egy bal- szerencsés 11-es gól eldöntötte a mérkőzés sorsát, s nem sike­rült az orosházi pontszerzés. Idegenben nem szégyen az egy­gólos vereség. A BAJAI Vasas MTE számá­ra nagyon fontos volt a szom­baton lejátszott Nagykanizsa el­leni mérkőzés. Az MTE nem okozott csalódást, továbbra is tartja nagyszerű formáját, de ezúttal erejéből csak döntetlen­re futotta. A 0:0 egyébként olyan eredmény, amilyennel nem sok csapat tért eddig haza Nagy­kanizsáról, a bajnokság éllova­sától, így nem lehetünk elége­detlenek, s reméljük a folyta-, tásban újra győzelmek követ- ; kéznek. M. L 1 ki. A csapat két győzelmét Mo­zsár 409 és Pintér T. 405 fával sze­rezték. Vereséget szenvedtek: ifj. Körösi L. 406, Dudás M. 393, Földházi 384, Pintér G. 378 fá­val. A faátjLag 398:396 az Út­vasút javárá. Megyei I. o. eredmények: K. MÁV II.—KTE 6:2 (2330— 2200). K. Petőfi— K. Barnevál 5:3 (2430—2283). KTE—K. Fém­munkás 7:1 (2337—2161). K. Épí­tők—K. Spartacus 1:7 (2297— 2394). K. Vaias—K. Sütőipar 7:1 (2370—2147). K. Fémmunkás- Állami Pincegazdaság 6:2 (2305 —1891). Kiskunhalasi MEDOSZ —Nagykőrösi Erőmű 8:0 (2425— 2202). Ökölvívás K. Fémmunkás—Bp. Vasas Dinamó 13:5 Kecskemét, meghívásos mér­kőzés. 200 néző, v.: Benczúr. Az NB II-s ökölvívó-csapat- bajno'ki mérkőzések október első vasárnapján megkezdődnek. A Kecskeméti Fémmunkás komo­lyan felkészült a bajnoki küz­delmekre, hiszen reménye van a bajnokság megnyerésére. Csak egy pont a hátrányuk az I. he­lyezett Szolnoki MÁV mögött és a rangadót Kecskeméten játszák. Az1 utolsó előkészületi mérkőzésre i komoly ellenfelet hívtak meg az NB I/b-ben sze­replő Bp. Vasas Dinamó csapa­tában. A találkozót a biztató formában levő kecskeméti ököl­vívók biztosan nyerték. Részletes eredmények (elől a kecskeméti ökölvívók): Kökény pontozással Veszt Fikóval szem­ben. 0:2! — Oláh ellen Kelemen az I. menetben feladta. 2:2! — Orbán ellen Budai a II. menet­ben feladta. 4:2! — A Völgyi— Drágán találkozó döntetlenül végződött. 3:3! — Kovács pon­tozással győzött Pusztai ellen. 7:3! — Vígh I. a nap legszebb mérkőzésén megérdemelten győzte le a válogatott Cselkót. 9:3! — Víg'n II. ellen Szeberényi t. III. menetben feladta, 11:3! — Kállai pontozással vesztett Hoff- mannal szeriben. 11:5! — Papp döntő fölénnyel győzte 'le Szű­csöt. 13:51

Next

/
Thumbnails
Contents