Petőfi Népe, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-28 / 229. szám
19®8. szeptember 88, szerda 8. oldal Pályakezdés a földeken A fiatal agrársxakemberek gondjai Ma már nem ritka az olyan közös gazdaság, ahol hat-nyolc — egyetemet, főiskolát, felsőfokú technikumot végzett — fiatal szakember tevékenykedik. Jó lenne persze, ha olyan gazdaságokat kellene nagyítóval keresnünk, ahol ennél kevesebb pályakezdő agrárszakember található. Élttől azonban még messze vagyunk. S noha a szakemberek hiánya nem kis gondot jelent, érdemes azt is megnézni: milyen körülmények között végzik munkájukat az ifjú agronómusok, kertészek, állattenyésztők. A napokban ugyanis, mint hírül adtuk, a kecskeméti járás 26 éven aluli mezőgazdászai adtak egymásnak találkozót. Hogy érzik magukat a gazdaságokban, milyen körülmények között dolgoznak, mik a terveik — erről számoltak be. őszintén és leplezetlenül. Érdemes a gondjaikat szemügyre venni. Életük harmadik évtizedének kezdetén, elméleti tudással gazdagon fölszerelkezve indulnak a 3—4 ezer holdas, vagy ennél is nagyobb területű közös, illetve állami gazdaságokba. Telve dinamikus lelkesedéssel, nagyot akarással, ami az ő korukban a fiatalos hevület javára írandó. A kezdeti remények azonban csakhamar zátonyra futnak, már az első kisebb gondok szikláin roegfeneklenek. — Nem tudnám megmondani, miért kapom a fizetést. Olyasmit csinálok, amit nyolc általánossal is szépen el lehetne végezni. Megszámolom, hány láda almát szedtek az asszonyok, s ezt felírom a füzetbe... — Az üzemegység vezetője nemhogy segítene, de lépten- nyömon akadályoz. Ellenem hangolja a dolgozókat. Tsz-be akartam menni, nem engedtek. Már arra gondoltam, inkább pincérnek megyek.., — Csak olyan módszert akartam bevezetni a palántanevelésben, amit máshol már sikerrel alkalmaznak. Nem engedték. Azt mondták, az hülyeség... És így tovább... Panasz, kiábrándultság árad szavaikból. Nyilván nem ok nélkül. A már hosszú évek óta a gazdaságban dolgozó, s az övékénél esetleg kisebb alapképzettségű szakemberek a fiatal munkaerőt nem mindig látják szívesen. Riválist látnak benne, nem pedig segítőtársat. S itt van a nehézségek forrása. Ám ennél nem kisebb hiba, ha maguk a fiatalok is hasonlóképpen gondolkodnak. Ha nem veszik .figyelembe az egy-egy gazdaságban kialakult sajátos gyakorlatot, amit az évek már igazoltak. Ha nem tisztelik az idősebb kollégáik tapasztalatát. Ha első „feladatuknak” azt tekintik, hogy gyökerestől felfor- gossák a gazdálkodás rendjét. Ilyesmire is akad példa, s a panaszok egyike-másikában kitapintható volt az indokolatlan sérelem. Szerencsére azonban nemcsak az elégedetlenség jellemezte az említett találkozót. Számos bizakodó megnyilatkozás hangzott el. Az egyik fiatal gépész- mérnök kijelentette: „A főmérnököm mindenben segít. Egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy átadhassa tapasztalatát.” Feszült légkörben nem lehet dolgozni, ez közismert dolog. Az irányító szakemberek közötti harmonikus kapcsolat a gazdálkodás menetét döntően befolyásolhatja. De az is nyilvánvaló, hogy a fiatalok jó értelemben vett érvényesülésének teret kell nyújtani. Területet kell rájuk bízná, ahol jó ötleteiket megvalósíthatják, de egyúttal felelősséget is vállalnak érte. így önállóságra nevelik őket. mint például a lakiteleki Szikra Tsz-ben teszik, ahol egy-egy kertészszakemberre 300 hold szőlő, illetve gyümölcsös jut. Elismerj ük, nincs könnyű dolguk a falun megtelepedni szándékozó pályakezdő agrárszakembereknek. Szolgálati lakás nem jut mindenkinek, néhol még a napi egyszeri meleg étel előteremtése is probléma. De itt is azt mondhatjuk: a kezdeti nehézségeken való átsegítés a fiatalok közérzetét alapjában meghatározni at ja. Nagy segítség lenne, ha a KISZ-lakásépítési akció a falvakban is jobban elterjedne, s elsősorban az ifjú mezőgazdászokat részesítenék kedvezményben. A másik, nem kevésbé fontos kérdés, a továbbképzés lehetőségének a megteremtése. Nemcsak gyarapítani kell az egyetemen, főiskolán szerzett tudást, de szükséges azt tovább is fejleszteni, lépést tartva a fejlődéssel, az új módszerekkel. És ami nem kevésbé fontos: szükség van a tapasztalatok cseréjére, megvitatására. Erre nagyszerű alkalmat nyújtanak a fiatal szakemberek klubjai. Ilyen még nagyon kevés van a megyében. A mélykúti Alkotmány Tsz-ben például igen sikeresen működik ez a klub. Máshol. így a kecskeméti járás több községében is létre lehetne hozni. Tervezik is, hogy a közeljövőben Tiszakécskén, Lakiteleken és Kerekegyházán alakítják meg a kezdő agrárértelmiségiek klubját. Államunk évente sok millió forintot költ a mezőgazdasági szakemberek képzésére. A fiatal mezőgazdászok beilleszkedése a nagyüzemi gazdálkodás rendjébe. a falvak közösségének mindennapjaiba — nem egyszerű folyamat. Ezt csak a segítem akarás teszi -lehetővé, nem pedig a gáncsoskodás és a bizalmatlanság. Hatvani Dániel Mégj egysének A kerékpórszín-dosszié HH I H Olajaratás Adapteres kombájnnal aratják a napraforgót az öregcsertői Petőfi Tsz százholdas tábláján. Naponta tíz holdról vágják le a holdanként 6—7 mázsás magterméssel fizető olajnakvalót. Az arató-cséplőt Matos József kombájnos vezeti. Ha továbbra is így megy, akkor kénytelenek leszünk egy külön dossziét nyitni a szerkesztőségünkben a „kerékpárszín-ügy”-nek. Eddig ugyanis a következő dokumentumok gyűltek össze ezzel kapcsolatban nálunk: 1. Július elején kelt levél, a Szerszám és Gépelemek Gyára kecskeméti telepének sok-sok dolgozójának az aláírásával. Tárgya: panasz. A panasz oka: járműveiket eső veri, szél fújja már hosz- szú idő óta, mivel a szomszédos Felsőfokú Gépipari Technikum nem építtetett új kerékpárszínt ahelyett, amit ők társadalmi munkában csináltak maguknak. A technikum egyébként azért bontatta le a színt, mert a helyére építkezni kívánt. 2. július 5-én megjelent cikkünk, amelyben tapintatosan emlékeztettük a technikum illetékeseit arra, hogy megígérték a szomszéd üzem dolgozóinak egy új kerék- párszín felépítését — május 31-ét jelölve meg átadási határidőül. 3. Nem sokkal később kelt levél» szerkesztőségünknek címezve. Aláírta a technikum igazgatója. Tartalma: két héten belül átadják a színt. 4. Július 22-én közölt cikkünk. Lényege: a panasztevőkkel együtt örvendezünk afelett, hogy a technikum vezetősége végre rendezi a kérdést. 5. És rövidesen a többi mellé kerül ez a kis írás is, amelyben sajnos, kénytelenek vagyunk megállapítani: a Felsőfokú Gépipari Technikum vezetősége mindmáig nem váltotta be az ígéretét, pedig levelük óta már sokszor két hét eltelt. Most tehát arra kérjük a technikum tisztelt vezetőit, hogy további ígéreteik, nemkülönben esetleges magyarázatait (>,objektív nehézségek” stb.) kátránypapírra vésve juttassák el hozzánk. így legalább nem hiába duzzad szerkesztőségünkben a kerékpárszín- dosszié. Amikor ugyanis a levelek összterülete eléri a kívánt nagyságot, átadjuk az egész pak- samétát a gyár dolgozóinak, azzal, hogy — jobb híján — eszká- báljanak belőlük tetőt a járműveik fölé. B. D. A paradicsom ivóié és a bürokrácia A Szüret az Aranyhomokon amely tudvalevőleg zöld palackkiállításain több érdeklődő szó- ban kerül árusításra. Mivel fe- vá tette, miért hiánycikk a Kecs- hér üvegünk nincs, ezért sike- keméti Konzervgyár pavilonjá- rült nagynehezen megegyeznünk ban kiállított, egyébként igen a zöld palackokban. Akkor pe- kellemes ízű paradicsom ivóié, dig a cimkegondok jelentkeztek. A téma ismételt felevenítése Cimke nélkül természetszerűleg azért indokolt, mert jelentkezett nem lehet forgalomba hozni. A egy igen figyelemre méltó igény címkézéshez pedig két-három a közönség részéről, amit helyes hónap szükséges, lenne kielégíteni, különösen _ Ezt nem értjük. most, amikor elég nagy mennyiségű paradicsom áll a feldolgo- — Majd mindjárt megmagya- zó ipar rendelkezésére. rázom. Mi közvetlenül nem rendelhetünk címkéket gyártmá- Végvári István, a Kecskeméti nyainkhoz, csak a KOHUSZ Konzervgyár igazgatója egyet- Készletező Vállalaton keresztül, ért ezzel és a következőket Egyetlen pesti nyomda gyártja mondja: a konzervipar részére az ösz— Figyelembe véve az igénye- szes címkéket és ahogy az be két, amelyek a kiállításon igen tudja ütemezni, aszerint tud élénken jelentkeztek, gyártót- eleget tenni a megrendelésünk- tunk 6 vagon ivólevet. Ezt ne^egyelőre raktározzuk, nem hoz- _ Tehát egyeiőre nem Utunk hatjuk forgalomba. — Mi ennek az oka1 — Hosszú sora van annak. Először az volt a gond, hogy a Belkereskedelmi Minisztérium fehér üvegben kérte az ivólevet, mondván, hogy ezzel is megkülönböztessük a háztartások számára készített sűrítménytől, az üzletekben ebből a hiányolt italból. — Sajnos, nem. Ügy gondoljuk, ehhez nem kell különösebb kommentár. A paradicsom ivóié elcsurog a bürokrácia útvesztőjében. K. S. Két mezsgye közt Amikor a konyha melege miatt szinte önkéntelenül kigombolja ingét, észreve- szem mellén a csúnya forradást. Látnivaló, hogy a félarasznyi heg elcsúszott kés- szúrástól ered, amely ha valamivel mélyebbre hatol, a sebhely „viselője” most nem lehetne a vendéglátóm, pohár bor mellett okos szóval nem politizálgathatna velem. Gondolom: legénykori virtus örök emlékét őrzi szíve felett a jó ötvenes paraszt- ember, akinek a házatója, a megjelenése, érdeklődése és társadalmi életünk kérdéseiben való meglepő tájékozottsága csak megerősíti a község párttitkárának korábban róla mondott elismerő véleményét... De hát valamikor itt, az irdatlan tanya- világban, a várostól és községtől egyaránt 12 kilométerre, tehát távol az értelmet is csiszoló emberi közösségtől, nem volt ritkaság az esztelen kivagyiság, amelyben legfőbb érvként a zsebből előrántott bicska szerepelt. — Nem a legénykoromban szúrtak meg, elvtárs. A sebet három éve kaptam az édes testvéröcsémtől — mondja nem kis meglepetésemre. — Bár kihallgattak bennünket, a kérésemre nem lett az esetből rendőrségi ügy. Vagyoni örökség elosztásában elkövetett hibára, kapzsiságra gyanakszom, de újabb meglepetés: nem az játszott közre a két testvér közötti, s majdnem jóvátehetetlen tragédiát szülő afférban. Az ok nem anyagi, hanem szellemi jellegű. A megsebzett férfi öccsének kezét a babonában való hite irányította. Egyik délelőtt a bátyós felesége kinn kapálgatott a kukoricaföldön, s a tanyaházban tartózkodó férj egyszer csak arra figyelt fel, hogy az asszony segítségért kiabál. A sógora zavarta kapával, miközben szinte önkívületi állapotban ordítozta: „Te ölted meg a gyermekemet! Miattad döglött meg a tehenem is! Boszorkány vagy!” Az asszonya védelmére kelt férj nem sokkal később elszenvedte a csaknem halálos késszúrást. — Az öcsém, jóllehet próbáltam hozzá közeledni, s noha itt lakik a szomszédban,azóta sem beszél velem. Ez jobban fáj nekem, mint fájt a késszúrás, hiszen egy anyának-apának vagyunk a gyermekei — sóhajt vendéglátóm. — S az is borzasztó, hogy még ma is boszorkánynak hiszi a feleségemet. Egy cigányasszony babonázta meg. Az jár ki hetente a községből a tanyákra, s jósol össze-vissza mindenféle badarságot; ő fogta feleségemre is a sületlenséget. Megdöbbenésem fokozódik, amikor kiderül, hogy az öccs — munkás. Évek óta a városban dolgozik, míg a felesége odahaza, a tszcs-be adott földjükön gazdálkodik. A férj kora reggel bekerekezik a városi üzembe, szorgalmasan elvégzi dolgát, majd a munkaidő letelte után azonnal hazahajt, s „visszavedlik”, az egy-két hold földet művelő paraszttá. Kétlaki ember, — ami a termelőmunkában való részvételét illeti. S ami a tudatát, a lelkületét illeti? Bizony, számos évvel elmaradt még a tanyán lakó parasztok túlnyomó többsége mögött is. A bátyjával való összehasonlítása különösképpen kiemeli e különbséget. Az utóbbi naponta rádiót hallgat, újságot, könyveket olvas; motorkerékpárján a feleségével együtt gyakran bejár a faluba előadásokra, moziba, társaságba; elvégzett már jó- néhány szakmai tanfolyamot; telente, ha esik, ha fú, politikai szemináriumra is jár, s tavaly felvették a pártba. Fivére mindezt nem teszi, nem teheti, mert a kétlaki életmód leköti, felőrli minden energiáját. Végeredményben önmaga rabszolgája. A szélsőséges eset figyelmeztet! Megyénkben az utóbbi években rohamosan fejlődött az ipar, nőtt a munkások száma. Az új munkások jelentős hányada a parasztság soraiból — s tegyük hozzá: nem mindig a legöntudatosabb rétégéből — került ki. Lakóhelyük a falu, a tanyavilág maradt, onnan járnak az ipari üzemekbe dolgozni. Ez a felemás állapot viszont számos problémának az okozója. A munkahelyükön nem tudnak „beolvadni” társaik kollektívájába, s lakóhelyükön is érintetlenül hagyja őket az ottani közösségi élet tudatformáló hatása. Csak „formálisan” munkások, — a magatartásukban, a tudatukban még nem azok, amiből ilyen, vagy olyan megdöbbentő — mint a példának is említett — esetek adódnak. Minderre az üzemi és a községi párt- szervezetekben egyaránt korábban felfigyeltek már társadalmunk hézagmentes fejlődését a szívükön viselő kommunisták, s több helyütt a mostani taggyűléseken is szóba hozzák. A probléma megoldása azonban nem könnyű. A szóban levő kétlaki munkásokat ugyanis az üzemben kevésbé lehet nevelni, mert a munkájuk után hazautaznak, otthon pedig a távollakás, vagy időhiány, s nem egyszer éppen a közösségi tudatuk alacsony fokából következő elzárkózásuk miatt nehezen „közelíthetők” meg. De meg kell oldani a problémát (amihez a módszereket nem sablonosán, hanem az adott körülményekhez igazodva' kell megválasztani), mert e feladat teljesítése nélkül mindig fennáll annak a veszélye, hogy társadalmunk — hadd használjam a kínálkozó hasonlatot —. sebet kap a szíve táján. Tarján István
