Petőfi Népe, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-22 / 224. szám
Mérlegem a nyári térondaxeson Közel negyvenezer fürdőző Legkedveltebb volt a félegyházi strand Rutóbuszjáratok Szeged—Szabadka között Nemrég érfcezett hír arról, hogy szeptember 1*8-tói a Sz-eged—Szabadka útvonalon közleikedő autóbusz- járatok forgalmát a hét három napjára korlátozzák. Többek érdeklődésűre a 10. számú Csongrád megyei AKÖV személyforgalmi osztályvezetőjének, Kátai Ferencnek telefonon adott tájékoztatása alapján most közölhetjük, hogy az autóbuszjáratok száma változatlan marad. A jugoszláv és magyar közlekedési szervek — a nagy forgalomra való tekintettel — megállapodtak abban, hogy további intézkedésig a hét valamennyi napján Szegedről 8 óra 3*0 perckor és 22 óra 40 perckor, valamint szombaton 13 óira 30 perckor indul autóbuszjárat Szabadkára. Szabadkáról Szegedre a hót valamennyi napján 6 órakor, 17 óra 15 perckor, s ezenkívül szombaton 11 órakor is indul menetrendszerinti autóbuszjárat. nyertkor, nyár végére, elcsendesednek a hideg vizű strandok, üresen tátonganak a fehérré meszelt nagymedencék, a kis „kacsaúsztatók”, elárvulnak a kabinok. — Nálunk is véget ért a szezon — kaptuk a felvilágosítást Kecskeméten, az Észak-Bács- Kiskun megyei Vízmű Vállalat központjában. — Ám. ha az időjárás engedi, a félegyházi strand melegvizes medencéjében szeptember végéig még lehet fürdeni. Két fürdő — a kecskeméti és a félegyházi — tartozik a vállalat irányítása alá. Kecskeméten, mielőtt megkezdődött a nyári szezon, nemcsak a medencéket, a kabinokat hoztuk rendbe, hanem gondoskodtunk a napozó, a játszóterület bővítéséről, a parkosításról is. Három hónap alatt közel 67 ezer jegyet váltottak a Széktől strand pénztáránál, a bevétel pedig meghaladta a 167 ezer forintot. A féleevházi strand — elsősorban gyógyhatású melegvize miatt —, nemcsak a helybelieket, hanem a környező városok (különösen Kecskemét) és községek lakóit is mágnesként vonzotta a nyár folyamán. Május Á közlekedésrendészet tanácsai Az elmúlt hónapban a megyében 118 közlekedési baleset történt, amelyből 77-et a gépjárművezetők figyelmetlensége, szabálytalan magatartása és könnyelműsége okozott. A szabálytalan magatartás a gépjárművezetők részéről a sebességre vonatkozó szabályok sorozatos megszegésében nyilvánult meg, amely 24 esetben vezetett szerencsétlenséghez, s amelyek következtében kilencen vesztették életüket. A gépjárművezetők jelentős része megfelejtkezik arról, hogy a közlekedés biztonsága megóvásának egyik döntő feltétele a jármű sebességének helyes megválasztása. Ezt mulasztotta el Nell Ferenc gépkocsivezető pécsi lakos, aki augusztus 6-án reggel fél 7-kor Solt felől Kecskemét felé haladt Wartburg gyártmányú személygépkocsijával száz kilométeres sebességgel. A vezetőn kívül még négy személy ült a gépkocsiban. Az útburkolat vizes volt, ezért a gépkocsi megcsúszott, vezetője a nagy sebesség következtében a jármű feletti uralmát elvesztette. A gépkocsi saját tengelye körül megfordult, baloldalán csúszva az árokban levő fának ütközött. A szerencsétlenség következtében két ember életét vesztette, hárman pedig súlyosan megsérültek. elejétől augusztus 21-ig mintegy 120 ezren váltottak itt jegyet, a bevétel pedig ebben az időszakban közel járt a 310 ezer forinthoz. Említést érdemel az is, hogy a két város strandján a vállalatok, hivatalok, intézmények stb. dolgozói összesen 90 kabinbérletet vettek igénybe. — A múlt évihez viszonyítva, körülbelül 10 százalékkal bonyolítottunk le nagyobb forgalmat a felügyeletünk alá tartozó három meleg, és nyolc hideg vizes fürdőben — válaszolták érdeklődésünkre Kiskunhalason, a Dél-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalatnál. — A tizenegy strandon szezonkezdés előtt körülbelül 100 ezer forintot fordítottunk felújításra, csinosításra. karbantartásra. Hozzávetőleges becslés szerint mintegy 200 ezer felnőtt és gyermek fürdőit a strandokon, az összforgalom pedig megközelítette a 400 ezer forintot. Elsősorban Kiskunhalason, Kiskőrösön és Kalocsán múlta felül a forgalom a tavalyit, de Baján, Kecelen, Bácsalmáson, Dunave- csén. Solton. Izsákon és Szabadszálláson is több volt a für- dőzők száma a nyár folyamán, minit 1965-ben. B. Gy. Szerkesztői üzenetek „Hajóst panaszos”: A levelében foglaltakat kivizsgáltuk, és az észrevétel jogosnak bizonyult. A szabálysértőt a Kalocsai Járási Tanács V. B. megbírságolta, S. S. Kerekegyháza: Véleményünk szerint kérésre a kiszolgáló bizonyára becsomagolja a vásárolt árut. Lehoczflciné, Soltvadkert: a nevelő valóban szabálytalanságot követett el, ezért az igazgatóság figyelmeztetésben részesítette. Molnár Antal, Jánoshalma: A levelében foglaltak — a vizsgálat alapján — nem féléinek meg a valóságnak. Így nem áll módunkban kérését teljesíteni. Berecz Sándor, Szánk: Leveléből nem állapítható meg, hogy ki éllen akar panasszal élni. A községi tanács tájékoztatása szerint — a te. lekkönyvi szemle alapján — önt nem érte sérelem. meiver HB?* WfnpréP'/ t'*..*..ij'****m A baleset oka világos: a csúszós úttesten, a biztonságos közlekedésre- vonatkozó szabályokat figyelmen kívül hagyva Nell Ferenc százkilométeres sebességgel haladt. A halálos szerencsétlenséget a gépkocsivezető elkerülhette volna, ha betartja a KRESZ rendelkezését, amely szerint: a jármű sebességét úgy kell megválasztani, hogy az megfeleljen a látási, forgalmi és útviszonyoknak. és né igényeljen hosszabb féktávolságot, mint amekkora a belátható útszakasz hossza. A jogszabályok betartását illetően az alábbiakat kell tudni A kilométerórában megadott korlátozásokhoz igazodó sebesség is lehet szabályszegő, ha az adott útszakaszon a látási, forgalmi és útviszonyok a sebesség további csökkenését ténylegesen megkívánják. A sohasem haladhatja meg a kilométerórában megadottat, de ezen felül még biztonságosnak is kell lennie, tehát szükség esetén ennél kisebb sebességgel lehet csak közlekedni. A sebesség akkor tekinthető biztonságosnak, ha a velejáró féktá- volság a ténylegesen tartott követési távolságnál nem hosszabb. A jármű közlekedése sokasom teltethető Matonságosnak olyan sebesség mellett, amely hosszabb féktávolságot tesz szükségessé, mint amekkora a belátható útszakasz hossza. Vonatkozik ez arra az esetre is, amikor az útszakaszon akadály jelenlétére egyébként nem kell számítani: tehát bukkanó, éles, be nem látható útkanyar, tompított fény használata, kellően nem megvilágított terület» sűrű köd, por esetében a maximális megengedett sebesség egyenlő azzal, amely mellett a belátott útvonalrésszel azonos hosszúságú féktávol- stew » aotvg&U» még lehetséges. Petróleumot Kunpusztának! A Kerekegyházi Földműves- szövetkezet kunpusztai boltjában a vásárlók legnagyobb bosszúságára már hetek óta nem kapható petróleum. Ennek okát kutatva megállapítottuk, hogy a bolt vezetőjét nem terheli felelősség. Annál inkább a megyei ÁFOR-kirendeltséget. A boltvezető ugyanis még e hónap 3-án levelében, 12-én pedig telefonon kérte a kirendeltséget, hogy sürgősen szállítson az üzletnek 6 hektoliter petróleumot. Erre ígéretet is kapott. Ám petróleum azóta sem érkezett, s a több ezer főt számláló kunpusztai lakosságnak 10— 15 kilométert kell gyalogolnia Kerekegyházára, hacsak zsíros mécsessel nem akar esténként világítani! Nyéki Péter Ez a vidék ?... Nemcsak a kalocsaiaknak, hanem a városba látogató bel- és külföldi turistáknak is kedvelt szórakozóhelyévé vált az I. István úton nyílt borharapó. A megyei vendéglátó vállalat új üzletének felépítése 130 ezer forintba került és a hangulatos pince- helyiségben a legfinomabb minőségű, tájjellegű borokat lehet kapni. Nemrégiben nyílt meg Soltvadkerten az új, minden igényt kielégítő földművesszövetkezeti cukrászda-eszpresszó. Az új üzlet építése — a hozzátartozó cukrászüzemmel együtt — 1,3 millió forintba került. A község lakói szívesen töltik szabad idejüket az eszpresszóban, amelynek augusztusi forgalma már megközelítette a 200 ezer forintot. Tudományos vizsgálat a községek szolgáltató iparral való ellátottságáról Köztudomású, "hogy községeink jó része meglehetősen mostohán van ellátva szolgáltató iparral. A helyzetet a közelmúltban mérte fel a Helyiipari Kutató Intézet. Öt megye — Baranya, Báes-Kiskun, Borsod, Pest és Veszprém — ezer községének helyzetét vizsgálta meg. Minthogy munkája községeink egyharmadára kiterjedt — köztük ipari, mezőgazdasági és vegyes jellegű településekre — kis, közép- és nagyközségekre, stb. következtetései többé-kevésbé országos érvényúeknek tekinthetők. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Báes-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr, Weither Dániel. Kiadla a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelőt kiadó: Mezei István igazgató. Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsház. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09. Terjeszti. a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij 1 hőnapra 13 forint. Báes-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét Telefon: 11-83. índesi 23 063, A vizsgálat sok érdekes megállapításra vezetett. A megvizsgált községeknek csaknem 13 százalékából például minden lyukas talpú cipőt más helységbe kell elvinni javításra. A többi községben valamivel jobb a helyzet. Ha helyben nincs cipészműhely, a legközelebbi szövetkezet gondoskodik a javítanivaló elszállításáról és a kijavított lábbeli hazaküldéséről. Még kedvezőtlenebb állapotokat talált a Vizsgálat a többi szolgáltató iparág tekintetében. A megvizsgált községeknek csaknem a ( felében hiányzik á ruhajavító és a szabóműhely, 72 százalékában a női, 55 százalékában a férfi fodrász. A községek több mint 60 százalékában nincs villanyszerelő, rádió- és tv-javító, kétharmad részükben pedig ■ „hiánycikk” a háztartási gépekhez értő szakember, csak minden tizedik községben van fényképész, s még ennél is rosszabb az arány vízvezetékszerelők dolgában. Az intézet j alvásiatokat dolgozott ki e hiájnyok megszüntetésére.