Petőfi Népe, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-21 / 223. szám

4 «KM 1966. szeptember W, szeré» NAPTAR 1966. szeptember 21, szerda N évnap: Máté Napkelte: 5 óra 29 perc. Napnyugta: 17 óra 43 perc. , 5 I Napi L2 — AZ ŐSI armeus név­ből, a ,,Mattá tiijaliu”-ból szai mazik a mai Máté, melynek jelentése az ősi „Jáhvé” istermév révén isten ajándéka”. Rövidí­tett formáj a a héber „Ma- thai” volt. Ez. az egymás­ból keletkezett két név önállóvá vált és a görög- latinos „Matthias” formá­jából lett a magyar Má­tyás és á Matej szláv név mintájára a Máté. Egy időben nálunk is igen el­terjedt volt, mélyről az te tanúskodik, hogy csa­ládnévvé is vált, vala­mint régi helységnevek (MAtéfalva, Mátészalka, Hemádmáté) is őrzik em­lékét. —A gyermekruhá­zati ellátás a tavalyi­nál jóval kedvezőbb, egy-két cikkel azon­ban még akadnak problémák. A jelek szerint például nem tudnak elegendő me­leg felsőkabátot adni. Ezen úgy segítenek, hogy ballonkabátakat melegbéléssel, szőrme- gallérfal „téliesítenek”. Akárcsak a felnőttek­nél, az idei sztár a habszivacs kabát. Mintegy 20 000 kerül forgalomba belőle. A keresletnek megfele­lően több mint 20 000 bélelt, steppelt pilleka­bátot. habhátú. műbőr és szövet kulit is kap­nak az üzletek. Hettita múzeum Mintegy 100 kilomé­terre Ankarától, a tö­rökországi Bogazkoy- ban felavattak egy új hettita múzeumot jeles nemzetközi régészek jelenlétében. A mú­zeumban kiállított tár­gyak közül a legérté­kesebb Urhi Teshup király bullája, mely­nek szövege hettita hieroglifákkal és ro­vásírással készült. Ez a szöveg nagyban hoz­zájárulhat a hettita írás végleges megfej­téséhez. A hettita ci­vilizáció az időszámí­tásunk előtti XX. szá­zadba nyúlik vissza. _ Söröző nyílik Kis­kunhalason. A Szabad­kai utcában negyed­millió forintos költség­gel építenek korszerű sörözőt, amelyet rövi­desen átadnak a kö­zönségnek. Az idén még egv vendéglátó- ipari üzem építéséhez kezdenek a városban, a Népszigeten egymil­lió forintos költséggel reprezentatív kisven­déglő munkálatait kez­dik meg. (Czakó Fe­renc.) — A magyar—nor­vég kulturális csere­program alapján két­hetes látogatásra Ma­gyarországra érkezett Amljoth Engh, az oslói filmszínházak igazga­tója. Találkozik a film­szakma vezetőivel a Hungarofilm és a Mo- kép képviselőivel, is­merkedik filmgyártá­sunkkal. — KORSZERŰSÍTIK a kecskeméti Hírős Éttermet. A szomszé­dos textilnagykereske- delmi vállalat raktára ugyanis elköltözik és így lehetőség . nyílik a vendéglő bővítésére. Az étterem 300—350 férőhelyes lesz, a kony­ha pedig ezer adagot főzhet. A tervek sze­rint 1968-ban nyílik meg a korszerűsített Hírős, _ EDDIG 25 holdról takarították be a bur­gonyát az orgoványi Rákóczi Tszcs-ben. Az eddigi mérések alap­ján 80 mázsás átlagter­mésre számítanak. Ter­vezik egy burgonyave­tőgép beszerzését is és a most meglevő burgo­nyaszedőgéppel együtt ezt a munkát 100 szá­zalékig gépesítik. (Be­nedek Zoltán levelé­ből.) 50 éve, 191«. szeptember 21-én halt meg Ágai Adolf, dualizmus korának jótol­lú írója és nénszerű hu­moristája. IÁ nagykőrösi gimnáziumban. Arany Já­nos és Mentovich József voltak a tanárai. Bécsi orvosi tanulmányai után Pesten egy ideig gyer­mekorvosi gyakorlatot folytatott, amelyet az irodalommal cserélt fel. Beutazta Európát és Ázsia, Afrika egy részét, tmi 18 éves korában kezdett, eleinte a „Hölgyfutár”- ba, majd úgyszólván min­den jelentősebb pesti ma­gyar és német napllapbt, folyóiratba. Később egész sor lapot szerkesztett, képes hetilapokat, gyer- makújságokat, irodalmi folyóiratot, valamint gyer­mekkönyvtárt, diákkönyv­tárt füzetes regénykiadó vállalkozást. lS67-ben in­dította meg a „Borsszem- Jankó” című heti élcla- pot, amelynek haláláig főszerkesztője maradt. Eb­ben a lapban az általa megteremtett, kitűnően megformált figurákat — Mokány Bercit, Sanyarú Vendelt, Csicseri Borsot, Mibaszna Andrást, Ve- resshegyi Dánielt Vigyá­zó Lacikát és a többieket — a típusok jellemzésére, a köznyelv is átvette. Forgó bácsi néven külö­nösen népszerű volt a gyermekolvasók között. Kifogyhatatlan humorával több, mint féiszózadon át volt az olvasók népszerű szórakoztatója. — A HOLD és az időjárás címmel Bor­bély Ferenc tanár tart ma előadást a kecske­méti pártiskolán este 6 órai kezdettel, a csil­lagászati hét kereté­ben. Fazekas emlékkiállítás A Petőfi Irodalmi Múzeumban kedden jmlék- kiállítás nyílt Fazekas Mihályról, abból az alka­lomból, hogy az idén ünnepeljük a költő és bO' tanikus születésének 200. évfordulóját. A kiállításon látható az első magyar nyelvű, tudományos igénnyel szerkesztett növénytan, a „Magyar fűvészkönyv a Linné alkotmánya sze­rint’, amelyet Diószegi Sámuellel együtt szer­kesztett a tudós-botanikus-költő Fazekas Mihály, és szülővárosában, Debrecenben adott ki 1807- ben. A bemutatón szereplő anyag jelentős része a Ludas Matyi pályafutását idézi, kezdve az első, 1815-ös — még Fazekas Mihály neve nélküli — kiadástól a felszabadulás utáni filmremtelig. Zrínyi-rokon Ma­dách Imre dolgozószo­bájának főhelyén füg­gött Zrínyi Miklós, a szigeti hős fehér men­tés, kócsagtollas kép­mása. Madách saját festménye, amelyet je­lenleg a Nemzeti Mú­zeumban őriznek. Azt azonban kevesen tud­ják, hogy Madách Zrí­nyi Miklósnak vérsze­rinti leszármazottja volt. Amint ezt Ug- róczky Mihály Győr­ben élő Madách-kuta- tó kiderítette, a Ma-. dách-család Zrínyi Miklós mőáiSi leszár­mazottai útján került vérszerinti kapcsolat­ba a szigeti hőssel. — Vezetés közben el­aludt Csatári István, a Kecskemét határában vezető úton. s ezért te­hergépkocsijával neki­ütközött az úttest jobb oldalán álló. szabályo­san kivilágított teher­gépkocsinak. Gauk Im­re és Révai István ra­kodómunkások köny- nyebban megsérültek. A tehergépkocsiban több mint 36 ezer fo­rint anyagi kár kelet­kezett. ÉVFORDULÓT ÜNNEPELT AZ CTTÖROVASUT Milyen magasan repülnek? Érdekes megfigyelést végeznek a Bács-Kis- kun megyei Növény­védő Állomás kutatói. Adatot gyűjtenek a kártevők éjjeli rajzá­sáról. azok repülési magasságáról. Erre a célra 3.5 méter magas „világító oszlopon” egymás fölé helyezett fénycsapdákkal fogják az éjjeli pilléket. Meg­figyelik azt is, hogy milyen időjárási viszo­nyok kedveznek a nö­vényi kártevők szapo­rodásának. Az adatok kiértékelésén most dolgoznak. — MOST VETÍTIK a mozik a Budapesten lezajlott Európa-baj- nokságról készült rö­vidfilmet, Csőke Jó­zsef Európa-bajnőkok című filmriportját. flitú helyett levegőfal Lille-ben szeptember 6-án megnyílt Észak-Fran­ci aocszág legnagyobb „áruháza”, a „Nouvelles Galeries”. Az ajtók he­lyét levegőíal zárja el, amely télen meleg nyá­rom hideg levegőt sugá­roz. — A MONTREALI Fides kiadóvállalat rö­videsen könyvet jelen­tet meg Lisons Mu- sique (Methode Ko­dály) címmel a ma­gyar zenetanítás mód­szertanáról. A kiad­vány alapjául a ma­gyar ének-zenei álta­lános iskolákban hasz­nálatos tankönyvek szolgálnak. Munkásmozgalmi dokumentum-győfteményt szerveznek Orgoványon Előkészületek a Tanácsköztársaság félévszázados jubileumára A Hazafias Népfront megyei titkárságának szervezésében né­pes tanácskozást rendezett ked­den délelőtt az orgoványi nép­frontbizottság. A tanácskozáson részt vett dr. Fodor József, a Munkásmozgalmi Múzeum igaz­gatója, dr. Petrák Ferencné kan­didátus. a Párttörténeti Intézet tudományos munkatársa, dr. Dö­mötör Sándor, a Népművészeti Intézet főelőadója, Madarász László, a megyei tanács vb-el- nökhhelyettese, dr. Weither Dá­niel, a Bács-Kiskun megyei Helytörténeti Bizottság elnöke, valamint a párt- és tömegszer­vezetek képviselői. Tóth Kálmánnak, a községi pártbizottság titkárának és So­mogyi Andrásnak, az orgoványi népfrontbizottság elnökének vi­taindító előadásait hallgatták meg elsőnek a tanácskozás résztvevői, majd széleskörű vi­tát indítottak. A Tanácsköztársaság bukása után, a fehérterror tombolása idején a község egyik központja lett a horthysta atrocitásoknak, százával mészárolták le és akasztották fel azokat, akik a Tanácsköztársaságban szerepet vállaltak. A mostani tanácsko­zást azért hívták egybe, hogy az évforduló alkalmából megörö­kítsék a községben sok szenve­dés után mártírhalált haltak emlékét és munkásságát. A vita után olyan elhatá­rozás született, hogy a község nemsokára felépülő új műve­lődési házában állandó gyűjte­ményt szerveznek, amelyben bemutatják Orgovány, Kecske­mét és Izsák munkásmozgalmi emlékeit, beleértvé természete­sen a fehérterror szomorú ese­ményeit is. A szervezés munká­latait már most megkezdi a rö­videsen megalakuló emlékbi­zottság. Mind az országos, mind a megyei szervek képviselői egy­hangú lelkesedéssel tették ma­gukévá a dokomentumgyűjte- mény gondolatát. A Párttörténe­ti Múzeum és a Párttörténeti Intézet minden támogatást meg­ad a gyűjtemény felállításához, amelybe a tervek szerint a ké­sőbbiek folyamán a Duna—Ti­sza közének megyénk területére eső munkásmozgalni anyagát is bevonják. Hogyan bírálják el a tsz-tagok keresőképességét SZERDA 9.46: ískola-tv. — 16.46: Angol nyelvtanfolyam. —* 11.00: Az általános mű­veltség alapjai. — 14.50: Iskola-tv. — 15.56: Angol nyelvtanfolyam. — 16.10: Az általános műveltség alapjai. — 16.55: Tanul­junk meg muzsikálni! — 17.35: Hírek. — 17.10: A világ képei. — 18.30: Tv- újdonságok. — 18.45: Jó éjszakát, gyerekek! — >0.00: TV Híradó. — 20.30: Reklámok. — 20.37: Holt lelkek. Játékfilm, — 22.07: Hírek, A több mint tíz kilométer hosszú Uttörövasút eb­ben az évben ünnepelte létesítésének 18. évfordulóját. A felnőtt és gyermek utazóközönség kedvelt közle­kedési eszköze festői tájakon halad át a budai he­gyekben. — KANADA leg­szebb tájaira viszi el a nézőket Walt Disney Nikki című filmje, amelyet e héten tűz­nek műsorukra a mo­zik. A színes, magya­rul beszélő amerikai film egy kutya és egy medvebocs barátságá­nak kedves — NÉMETORSZÁG­BA, az Erfurti kiállí­tás megtekintésére el­utazott a Kiskunhalasi Városi Tanács Mező- gazdasági Osztályának vezetője és üzemgaz­dásza, hogy az ottani tapasztalatokat itthon gyümölcsöztessék, (Cza- kó Ferenc) A Kecskeméti Agro­meteorológiai Obszervató­rium jelenti: szeptember 19-én a középhőmérséklet 13,6, (az 50 éves átlag 16,3), a legmagasabb hőmérsék­let 17,5 Celsius-íok. A napsütéses órák száma 10. Szeptember 20-án a reggel 7 órakor mért hő­mérséklet 7,5, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 16,3, a legalacsonyabb hő­mérséklet 5,2 Celsius-fok. Várható időjárás szerda estig: kevés fel­hő, napos idő. a reg­geli és esti órákban párásság. Mérsékelt szél. Helyenként gyen­ge talajmenti fagy. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: 15—20 fok kö­ae&, Az egészségügyi miniszter a földművelésügyi miniszterrel és a SZOT-tal egyetértésben rendezte a termelőszövetkezeti tagok keresőképességének el­bírálását és fogászati ellátását. A betegeket a területileg ille­tékes körzeti orvos, illetőleg szakrendelés, valamint bőr- és nemibeteg-gondozó, tbc-gondo- zó intézet, valamint az Orszá­gos Munkaegészségügyi Inté­zet szakrendelésének szakorvo­sa helyezheti és tarthatja ke­resőképtelen állományban. Ha a keresőképtelenség megállapí­tását a tsz-ben dolgozó anya gyermekápolás miatt kéri, a keresőképtelenséget a körzeti gyermekszakorvos, - vagy a gyermekszakrendelés orvosa, ahol pedig ilyen nincs, ott a körzeti orvos igazolja. Ha az orvos a beteget keresőképesnek nyilvánítja és az illető ezzel nem ért egyet, felülvizsgálatra kell utalni. Ilyenkor vagy a rendelőintézeti felülvizsgáló fő­orvos, vagy — szakorvosi vé­lemény esetén — a szakfelül­vizsgáló orvos, illetve az inté­zet igazgatója által kijelölt szakfőorvos végzi el a felül­vizsgálatot. Ha a keresőképte­lenség huzamosabb ideig tart, a termelőszövetkezeti elnök ké­résére négyhetenként ugyan­csak felülvizsgálatnak van he­lye. Hét nap elteltével táppénz- utalvánnyal kell igazolni a ke­resőképtelent. A tsz-tagok és családtagja­ik műanyagra épített, kivehető műfogra, illetőleg műfogsorra is jogosultak, az erre megál­lapított térítés ellenében. Ezek a rendelkezések vonat­koznak a tsz-ben dolgozó nyug­díjas, öregségi-munkaképtelen­ségi, vagy baleseti járadékban részesülő tagokrá is. (MTI) rendőrség! KRÓNIKA Vasvillával támadt leányára A kiskőrösi járási rendőrka­pitányság előzetes letartóztatás­ba helyezte Markin István 55 éves. Császártöltés, Kossuth u. 108. szám alatti lakost. Markin szeptember 19-én este összeszó- lalkozot 33 éves leányával, Wal­ter Józsefnével, majd a vita he­vében, a nála levő vasvillával, az asszonyt fejbe sújtotta. Wal­ter Józsefnét életveszélyes sérü­léssel szállították a kórházba. A rendőrkapitányság ember­ölés kísérlete bűntettének elkö­vetése miatt Márkin István el­len eljárást indított. Súlyos sérüléseket okozott a háborúból visszamaradt lövedék Két nap alatt két súlyos sé­rültet követelt a második világ­háborúból visszamaradt tüzérsé­gi lövedék. Szeptember 18-án dél­után Kovács András 13 éves, Soltszentimre, Bári-majori lakos a Kovács-major környékén az egyik legelőn egy fel nem rob­bant tüzérségi gránátot talált. A gyermek valószínűleg játsza­ni kezdett a lövedékkel, amely felrobbant. Súlyos sérüléssel szállították a kórházba. A meg­állapítások szerint a Kovács­major környékén több, a máso­dik világháborúból visszamaradt gránát található. Hasonló baleset történt ked­den délelőtt fél 10-kor Kecske­méten. A Bethlen körűt és a .Vacsi köz sarkán csákánnyal dolgozott Kalán Lajos hetény- egyházi lakos, a városi tanács KÖFA csoportjának munkása. Csákányozás köbben egy, a má­sodik világháborúból visszama­radt, nehéz puska lövedékre ütött, amely felrobbant. A sze­rencsétlen embert súlyos szem­sérüléssel szállították a szegedi klinikára. A rendőr-főkapitányság fel­hívja a figyelmet arra. hogy á megyében az építkezéseknél, le­gelőkön, vagy máshol talált kü­lönböző lövedékeket és gráná­tokat senki se í érintse, hanem azonnal jelentsék a legköze­lebbi rendőrnek. Ezzel elejét le­het venni a hasonló balesetek­nek; g. a

Next

/
Thumbnails
Contents