Petőfi Népe, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-20 / 222. szám

3. oldal 1966. szeptember 20; kedd Wilson elfogadta Smith feltételeit A brit miniszterek eiutaztak Salisburybe LONDON (MTI) Herbert Bowden brit nemzet- közösségtígyi miniszter és sir Elwyn Jones főállamügyész va­sárnap éjjel néhány perccel éj­iéi előtt katonai különgépen Dél-Khodesia fővárosába. Salis­burybe repült. Ez az első mi­niszteri szintű brit misszió az­óta, hogy tíz hónappal ezelőtt a Smith-rezsim kikiáltotta Rhode­sia függetlenségét a fajvédő al­kotmány alapján. A brit kormány két rangidős minisztere csak négyórás késés­sel indulhatott el rhodesiai út­jára. Sir Elwyn Jones már a repülőtéren várakozott, Herbert Bowden pedig éppen indulni készült lakásáról, amikor Salis- buryből jelentés érkezett lan Smith nyilatkozatáról. A fehér- telepes kormány vezetője meg­hazudtolva a brit kormány hi­vatalos közleményének állítá­sait, kijelentette: azzal a felté­tellel járult hozzá Bowden és Jones látogatásához, hogy az kormányszintű tárgyalások folytatása a brit és a rhodesiai kormány között. Világosan le akarom szögezni — mondotta Smith —, hogy Bowden úr a brit kormány képviselőjeként látogat Rhodesiába, és mint nem- zetközösségügyi miniszternek semmiféle beleszólása nincs a független Rhodesia ügyeibe. Azon az alapon járultam hozzá a brit kormány javaslataihoz, hogy Bowden úrnak velem kell tár­gyalnia”. Smith nyilatkozatának ismere­tessé válása után a vidéki rezi­denciáján, Chequersben tartóz­kodó Wilson miniszterelnök uta­sítást adott az utazás elhalasz­tására Smith nyilatkozatának „tisztázásáig”. Jones főállam- ügyészt visszarendelték a repü­lőtérről a nemzetközösségiigyi minisztériumba, ahová időköz­ben Bowden is befutott. Ezután három órán át tartó üzenetvál­tás zajlott le London és Salis­bury között. Végül 11 órakor a brit miniszterelnöki hivatal kö­zölte: a miniszterek mennek és látogatásuknak célja változat­lan: tájékoztatni Gibbs kor­mányzót a múlt héten lezajlott nemzetközösségi találkozóról és a háromhónapos határidőhöz kötött brit javaslatokról a rho- désiai „alkotmányos rendezés­re” vonatkozólag. A közlemény szerint a brit miniszterek csu­pán „tájékoztatni” kívánják a rhodésiai közvélemény minden A pápa a vietnami háború befejezésére szélit fel Az amerikai támadások folytatódnak Szétzilálódott a dél-vietnami kormányhadsereg HANOI — SAIGON (MTI) A dél-vietnami szabadsághar­cosok hétfőn újabb támadásokat intéztek a Saigontól 530 kilo­méternyire észak-keletre fekvő partvidéken Quang Ngai-nál a kormánycsapatok állásai ellen, valamint a Mekong deltájában. Az utóbbi helyen egy robbanás részben lerombolta a dél-viet­nami hadsereg tartományi pa­rancsnokságának épületét. A felszabadító erők ezenkívül tü­zérségi támadást intéztek egy amerikai garázs ellen a Tan Son Nhut-i repülőtér közelében. My Tho tartományban a par­tizánok szeptember 2-án és 6-án két ellenséges támadást vertek vissza, s megsemmisítettek hat­van ellenséges katonát. Amerikai repülőgépek vasár­nap a VDK területe felett MÍG —17-es típusú gépekkel vívtak légiharcot. Amerikai bombázó­gépek támadtak egy feltételezett rétegének képviselőit, beleért- lőszerraktárt közvetlenül a de­KÍ*& kl AZ ENSZ-közgyűlés 21. ülés­szakát megelőzően U Thant fő­titkár maradásának, illetve tá­vozásának kérdése nem ok nél­kül kötötte le a világközvéle­mény figyelmét. A konfliktu­sok békés mederbe terelése te­kintetében a főtitkár megbíza­tásának ideje alatt sokszor ha­tásos tevékenységet fejtett ki, és a súlyos vietnami probléma megoldása terén — az Egyesült Államok makacsul agresszív álláspont miatt — mutatkozó sikertelenség húzódik meg U Thant távozási szándéka mö­gött. Az új közgyűléstől sokat vár a közvélemény, várja min- denelőtt a vietnami háború be­fejezéséhez való segítséget. Az új ülésszak nem éppen nyu­godt nemzetközi helyzetben kezdi meg munkáját de ennél­fogva csak nagyobb szerep vár rá a nemzetközi életben NEM FOGADHATÓ EL hi­vatalos nyilátkozatként Eisen­hower volt amerikai elnök „ta­nácsa” a vietnami konfliktus mélyítésére, de hangvétele na­gyon hasonló a hivatalos meg­nyilatkozásokhoz. Eisenhower ugyanis nem kevesebbet java­sol, minthogy vessék be az atomfegyvereket a „korlátozott háborúban”. Szerinte taktikai atomfegyverek alkalmazása ese­tén az Egyesült Államok ki­sebb hadművelettel érheti el célját. Megemlítette, hogy az USA, a koreai háború idején készen állt atomfegyverek be­vetésére a Kínai Népköztársa­ság ellen. AZ ILYEN TÖREKVÉSEK azonban nem járulhatnak hoz­zá a vietnami konfliktus meg­oldásához, és az Egyesült Ál­lamok vezető köreinek végre fel kellene mérniük a problé­ma megoldásának reális lehe­tőségeit, amelyhez alapot a VDK és a DNFF javaslatai szolgáltatnak, és amelyeknek végrehajtásához az amerikai csapatok távozása, a támadá­sok azonnali beszüntetése a leltét^. ve Smith urat is. A két brit miniszter végül úgy indult el rhodesiai missziójára, hogy London hallgatólag elfo­gadta Smith nyilvánosan dekla­rált feltételeit, amelyeknek tel­jesítése diplomáciai megfigyelők egyöntetű véleménye szerint egy­értelmű a fehértelepes rezsim de facto elismerésével. A Daily Mail Salisbury-i tu­dósítója szerint ottani megfigye­lők „erősen gyanítják, hogy az egész színjáték arra szolgál, hogy füstfüggönybe borítsa az afrikai közvélemény előtt Lon­don és Salisbury magasszintű tárgyalásainak hivatalos felvé­telét”. militarizált övezettől északra. A Vietnami Néphadsereg lég­védelmi egységei vasárnap két amerikai gépet lőttek le, ezzel a VDK fölött lelőtt amerikai gépek száma 1437-re emelke­dett. NEW YORK A New York Times saigoni tudósítója a dél-vietnami kor­mánycsapatok súlyos vesztesé­geiről és a harci szellem erős hanyatlásáról számol be. A tudósító rámutat, hogy a Saigon környékén állomásozó fegyveres erők szétzilálódtak és néhány órás ütközetben több 4—500 fős zászlóalj szinte nyom­Együttmuködni a kommunistákkal — a francia demokrata és szocialista szövetség perspektívája PÁRIZS. (MTI) A demokrata és szocialista szövetség végrehajtó bizottsá­gának csütörtöki ülésén újra napirendre kerül a kommunis­ta párttal való tárgyalások kér­dése. Noha a végrehajtó bi­zottság szeptember 8-i ülésén Nincs még végleges döntés a választási törvény esetleges módosításáról sem. Bizonyos­nak látszik azonban, hogy nem kerül sor olyan módosításra, mint amilyent Debré pénzügy- miniszter követelt, hogy tud­niillik csak egyfordulós vá­Időszerű közgazdasági témák 6. úgy határoztak, hogy ebben a I laszfásokat tartsanak, vagy pe- kérdésben a döntést november dig, ha ez nem lehetséges, a végére a szocialista párt és a második fordulóra az elnökvá- radikális párt országos kong- lasztáshoz hasonlóan kettőre resszusa utánra halasztják, most csökkentsék a jelöltek számát, azzal érvelnek, hogy a szövet­ség alapszabályai szerint ez a kérdés a végrehajtó bizottság hatáskörébe tartozik. Sajtóje­lentések szerint Francois Mit­terrand egyetért legközelebbi híveinek álláspontjával, s még az elnökségről való lemondását is hajlandó kilátásba helyezni a végrehajtó bizottság csütör­töki ülésén, ha a szövetség többi vezetői elzárkóznak a köztársasági intézmények ^kon­venciójának követelése elől. A Figaro értesülése szerint Guy Mollet, a Francia Szocia­lista Párt főtitkára Lecanuet múlt heti televíziós nyilatkoza­ta után maga is arra a véle­ményre jutott, hogy a szövet­ség számára nincs más lehető­ség, mint együttműködni a kommunistákkal. Az UNR soraiban is folyta­tódnak az előkészületek. A je­lentések szerint jól halad an­nak a bizottságnak a munkája, amelyik a jelöltek listájának az összeállításával foglalkozik. Ügy vélik, sikerül megállapo­dásra jutni mind a de Giscard- istákkal, mind pedig a kor­mányt támogató többi csoport­tal. Ez esetben a Gaulle-lstá- kat valamennyi választókerü­letben egy közös hivatalos je­talanul eltűnt. A vérveszteséget szenvedett csapatok feltöltése szinte reménytelen a szökések nagy száma miatt. A múlt évben 96 000 katona szökött meg a dél-vietnami kormány hadsereg­ből és ebben az évben körülbe­lül ugyanennyire tehető majd a katonaszökevények száma. A hadseregben elburjánzott a kor­rupció és egyes tábornokok töb­bet törődnek saját és családjuk anyagi helyzetének javításával, mint a hadvezetéssel. A New York Times saigoni tu­dósítója végezetül rámutat, hogy a dél-vietnami támadó művele­tek oroszlánrészét az amerikai csapatok vállalták magukra. VATIKÁNVÁROS VI. Pál pápa hétfőn közzé- adott új enciklikájában béke­felhívással fordult a világ ve­zetőihez, hogy vessenek véget a vietnami háborúnak, oltsák ki a harcok lángjait. Októbert az imádkozás hónapjának nyilvání­totta a békéért és a leszerelé­sért. Kádár János fogadta a Spanyol KP küldöttségét Kádár János, az MSZMP KB i első titkára fogadta a Spanyol 1 Kommunista Párt küldöttségét* amely Dolores Ibarrurinak, a párt elnökének vezetésével ha­zánkban tartózkodik. A megbe­szélés során eszmecserét foly­tattak a két! pártot kölcsönösen érintő kérdésekről, és a nemzét- közi kommunista mozgalom Idő­szerű problémáiról. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón részt vett Komócsin Zoltán. az MSZMP KB tagja, a Központi Bizottság titkára és Benke Va­léria. a Központi Bizottság tag­ja. (MTI) Előretört a Svéd Kommunista Párt STOCKHOLM (MTI) A Svédországban vasárnap megtartott községtanácsi válasz­tásokon a szavazásra jogosultak 78,7 százaléka vett részt. A Svéd Szociáldemokrata Párt 34 éves uralma alatt még soha nem ka­pott ilyen kevés szavazatot: a párt az össz-szavazatok 42,8 szá­zalékát szerezte meg, ami csak­nem 8 százalékos veszteséget je­lent a legutóbbi 1962. évi köz­ségtanácsi választásokhoz ké­pest. Jelentősen előretört a Svéd Kommunista Párt: 6,6 százalék szavazatot kapott. Ez egyhar- maddal több, mint 1962-ben volt. Az 5 és fél millió szavazó több mint 30 000 városi és mint­egy 1500 vidéki tanácsost válasz­tott, akik a következő négy év­ben a parlament felsőházának felét választják majd meg. Meg­figyelők lehetségesnek tartják, hogy a választási eredmények következtében feloszlatják a felsőházat és előrehozzák az 19G8-ra tervezett parlamenti vá­lasztásokat „Felkelésiéi“ tartanak Sarawakban Egy Reuter-jelentés arról szá­mol be. hogy Tun Abdul Ra- zak malaysiai miniszterelnök­helyettes bejelentette, kormá­nya attól tart. hogy Sarawak­ban „kommunista felkelés” tör ki. Állítólag 1 négy gerillatábor­ra bukkantak a dzsungelben. Kérte a parlamenttől a Sa­rawak! főmíniszter elmozdítá­sát, s a tartományi kormány­zó cselekvési körének kibővíté­sét. A tartományban rendkívü­li állapotot hirdettek ki. Tanácskoznak Indonézia nyugati hitelezői Mint a Reuter és az AP köz­li, a japán fővárosban hétfőn megnyílt Indonézia nyugati hi­telezőinek értekezlete. Az ér­tekezleten Ausztrália. Francia- ország, az NSZK, Olaszország, Japán, Hollandia, Anglia és az Egyesült Államok képviselői, valamint Kanada, Űj Zéland és Svájc megfigyelői vesznek részt. A nyugati országoknak és Ja­pánnak Indonézia 1,2 milliárd dollárral tartozik. Az értekez­letre viszont nem hívták meg a szocialista országokat, közöt­tük a Szovjetuniót, amelynek egymilliárd dolláros követelése van Indonéziával szemben. Az értekezletre utazott indo­néz küldöttség ismertette Su­harto tábornok nyilatkozatát Ebben Suharto kilátásba he­lyezte a külkereskedelem foko­zását, az exportcikkek termelé­sének több kategóriájában a va­lutakorlátozást. A vállalati gazdálkodás fő mércéje vállalati nyereség akkor legyen a legnagyobb, amikor a válla­lat az adott ár-, adó stb. rend­szer mellett kielégítette a szük­ségleteket. Vagyis: a vállalati cél, a nyereség növelése, egy­ben a társadalmi célt. a szük­A VÁII ALATT önállóság ér- Segletek kielégítését IS szolgál- V önállóság ér j{J_ Ha biztosítjuk ezt> akkor venyesulesenek feltétele, hogy azok a vállalati döntések, a gazdasági egységek _ munká- amelyeket a vállalat a maga ját olyan mérce alapján ítél- jövedelmezősége és nyereségé­jek meg, amely mintegy sű- nek növelése érdekében hoz, rítve kifejezi a vállalati tévé- egyben a népgazdaság érdekét kenység összeredményét. Ilyen is kifejezik, s így a nyereség mérce a nyereség és a vállalati alkalmas lesz arra, hogy ala- jövedelmezőseg alakulása. kulásából megalapozottan és Olyan gazdasági viszonyokat átfogóan ítéljék meg a válla- kell tehát termetem, amelyek egész tevékenységét. biztosítják an. -ak lehetőségét, -------------------­---­h ogy az legyen jövedelmező A GAZDASÁGI hatékonyság a vállalatnak, ami a népgaz- megjelenési formája a társa- daság számára is gazdaságos, dalmi tiszta jövedelem, ez Ezért ahhoz, hogy a nyereség utóbbinak a megjelenési for- és a vállalati jövedelmezőség máját pedig lényegében az növelésének szándéka a nép- adott árrendszeVhatározza meg. gazdaság érdekeinek megfele- A javasolt árrendszerben for- lő tevékenységre késztesse a galmi adó, eszközlekötési járu- vállalatokat, úgy kell módosí- lék, illetményadó, egyéb adók, tania a közgazdasági eszközö- járadékok, vámok, valamint Kgi ég totsäa&Kf&h. % la müméb» bevétel és a költségek külön- bözete) formájában jelentkezik a társadalmi tiszta jövedelem. Kérdés, miért éppen a nye­reség a tiszta jövedelemnek az a tényezője, amelynek alaku­lása szerint légióképpen megí­téljük a vállalatok munkáját? Először: azért, mert a tiszta jö­vedelemelemek többsége fix tétele a vállalati ráfordítások­nak (pl. az eszközlekötési já­rulék, vagy az illetményadó). Másodszor: azért, mert ezek a gazdálkodásnak csak egy-egy részterületét érintik (az eszköz- lekötési járulék a gépekkel, be­rendezésekkel és az anyagkész­lettel való gazdálkodást, az il­letményadó a létszámgazdál­kodást, a vámok, a szubven­ciók a vállalat kereskedelem­politikáját stb.); a nyereség pe­dig a tiszta jövedelemnek az a formája, amely érzékenyen re­gál mind a többi tiszta jöve­delemelem, mind a tényleges költségelemek változására. A NYERESÉG tehát komp­lexen együttesen fejezi ki a gaz­dasági tevékenység minden ol­dalát. Minthogy a n 3'ereség mint összetett mulató, sűrített a gazdasági cselek-

Next

/
Thumbnails
Contents