Petőfi Népe, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-15 / 218. szám
I ««at 1966. szeptember 15, csütörtök N.4PTAB 196€. szeptember csütörtök Névnap: Eni&ő Napkelte: 5 óra 21 perc Napnyugta 3 perc. 17 óra 5« .71 U — AZ ENIKŐ név a múlt &£áaa-cLb&n nagyon elterjedt, eredfcti magyar hangzású és a magyar mondavilágban is szerepel. Származását illetőéin azonban ennél sokkal régibb, ugyanis az azóta külön névvé lett Anna becenevére aa Anikóra vezethető vissza, így eredete az ókon! Elő-Ázsia népei körében keletkezett „Hanna” névre nyúlik vissza. Ez a szó óhéber nyelvben „kegyelmet” jelent. Ebből formálódott azután a görög és a római világ Annája, majd a magyaros Enikő, — AZ ORSZÁG egyik legnagyobb halászata termelőszövetkezete a bajai Új Élet Htsz, amely idei tervét 135 százalékra teljesítette. Augusztus 31-ig a tervezett 18 vagon helyett 22,5 vagon halat értéliesített. — KEDDEN Várnában megnyílt a Varsói Szerződéshez tartozó országok katonai filmstúdióiban készült filmek első nemzetközi fesztiválja. — SZERDÁN 64 éves korában súlyos betegség után Leningrád- ban elhunyt a Lenin- díjas Nyikolaj Cserka- szov, a Szovjetunió népművésze, körülbelül száz színpadi és filmszerep alakítója, amelyeg közül ötöt állami díjjal tüntettek lei. Cserkaszov játszotta a címszerepet a nálunk is bemutatott a Rettegett Iván és a Don Quijote című filmekben. Telefon-rekord Európában Olaszország tartja a telefonálás rekordját: minden előfizetőre naponta átlag 4,8 hívás esik. A második helyen a hollandok állnak napi 3,9 hívással; utánuk jönnek a németek (3.4), az angolok (3,2) és végül a franciák (1,9) hívással. Cifrapalota Több olvasónk írt már hozzánk kétségbeesett hangú levelet a kecskeméti Cifrapalota tatarozásával kapcsolatban. Az iránt érdeklődnek, hogy miért tá- volítják el a díszeket erről az érdekes és egyedülálló épületről, amit a külföldiek is megcsodálnak, s ami egyik látványossága megyénk székhelyének. Nos, a kétségbeesésre semmi ok nincs. Csupán arról van szó, hogy felújítják az épületet. Ez a munka mintegy 300 ezer forintba kerül, s azért volt rá szükség, mert az utóbbi években erősen megrongálódott, repedések keletkeztek a díszítéseken, s ha tovább halaszthatják a helyreállítást, még' nagyobb összeget emészt fel, mint így. A Cifrapalota tehát továbbra is cifra marad, és még pompázóbb külsővel fogadja majd a kíváncsi bel- cs külföldi kirándulókat. —gál— Vegyeskar lesz a Kecskeméti Kodáiy-kórus A Kisipari Szövetkezetek Kecskeméti Kodály- kórusát vegyesloarrá szervezik át. Eddig már 20 nő jelentkezett a vegyeskarba, első énekpróbájukat kedden este tartották meg. A Kodály-kó- rus vezetősége felhívja azoknak a lányoknak és asszonyoknak a figyelmét, akiknek kedvük van a kórusban való énekléshez, hogy felvétel végett keressék meg a kórus próbáját minden kedden és pénteken este 7 órakor az Állami Zeneiskolában. Egyúttal felvételt hirdetnek jó hangú férfiak számára is, jelentkezés a fenti időben és helyen. — A hazánkban tartózkodó Pierre Laro- que, a francia államtanács szociális szankciójának elnöke az Egészségügyi Minisztérium szociálpolitikai főosztályvezetőjének. dr. Kádár Róbortnénak és dr. Deák Árpád, a megyei tanács Vb szociálpolitikai csoportvezetőjének kíséretében kedden látogatást tett a bajai járásban. Megtekintette az öregek napközi otthonait, szociális otthonát és a csávalyi hétközi diákotthont. A látottakról nagy elismeréssel nyilatkozott. — A VIETNAMI Demokratikus Köztársaság megalakulásának évfordulója alkalmából Moszkvában vietnami filmhetet rendeztek. Bemutatták a Vihar támad. Lángten- ger. Az ifid harcos, A délről jött asszony és A jó sárkány című Rímet, valamint több dokumerrtumfilmet Vietnam életéről és harcáról. — BADACSONYBAN épül fel az ország első személyszállító kötélpályája. Ezzel a turisták régi kívánságát teljesítik. — Hét állam vásárolja a Bécs-Kíslkun megyei nádat. Többék {között Franciaországba. Hollandiába, Olaszországba, az NSZK-ba és Belgiumiba szállít a nádfeldolgozó vállalat. Évente mintegy 60 ezer kévét exportálnak. 5» óve, 1916. szeptember 15-én, a nyugati fronton, a Somme folyó menti csatában az angol hadvezetés ■ahcalmazta alsó ízben a hadviselésben a lőfegyverekkel felszerelt, széles lánctalpain árkon-bokron. egyenetlen talajon, sőt mesterséges akadályokon is áthatolni képes páncélozott motoros járműveket, a tankokat. Az első tankok nagyméretű, ór- moUan alkotmányok voltak, s csupán ötkllomé- teres óránkénti sebességgel haladtak. . A háború vége felé. mádban kisebb, mozgékonyabb egységek előrehaladását már sikerült tizenöt kilométerre fokozni. Az ellenfél katonáira szinte szörnyetegként rontó újfajta harci eszköz, meglepetésszerű támadásaival, látszólagos eértheteUenségével leirha- tatlanul bomlasztó hatást gyakorolt. Eleinte egyenként, majd kisebb rajokban, később több százas csoportokban indították a tankokat a német állások ellen. Tömeges felhasználásuk és nagy harci értékük révén a tankok számottevően hozzá járultak az antant katonai győzőiméihez. — Hárommillió forint értékű mezőgazdasági termék terven felüli előállítását vállalták a pártkongiresz- S7.US tiszteletére a szabadszállási Lenin Termelőszövetkezet tagjai. Csak burgonyából mintegy száz vagonnal termeltek többet, olajlenből pedig holdanként 10 mázsát csépeltek az eredetileg tervezett 5 mázsás maghozam helyett. Gabonával együtt eddig már vállalásuk felét teljesítették. Kutyavásár volt Pesten CSÜTÖRTÖK 9.40: Is kóla-tv. — 11.00: Angol nyelvoktatás. — 14.50: Lskola-tv. — l£Mi A Jugoszlávián át — kerékpárverseny közvetítése. — 17.35: Hírek. — 17.40: Gyermekműsor. — 18.30: Tv-újdonságok. — 18.45: A Balkán Játékok megnyitása és a maratoni futás közvetítése. — 19.40: Reklámok. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: TV Híradó. — 20.30: Időszerű beszélgetések. — 21.15: Képernyő a képernyőn. — 22.15: Tv-újdonTízezer forintot is megér egy, a képen látható magyar kuvasz, akár a hazai tenyésztésű vizsla, puli, vagy komondor — ha úgynevezett „bevadászott”. A nemzetközi piacon értékesek a magyar faj kutyák, s így Pesten szeptember 10—12-e között rendezett kutyakiállítás és kynológiai kongresszus nem éppen haszontalan esemény volt. Érdekes, hogy Magyarországon 1 millió 200 ezer kutyát tartanak nyilván. — Kerékpárost ütött e! Kovalevski Marian lengyel állampolgár személygépkocsijával, mert a kerékpáros, Oláh Józsefiné irányjelzés nélkül kanyarodott az 5-ös számú főútvonalon Városföld határában. Szerencsére, a városföldi asz- szony könnyebben sérült csak ima. — Helyreigazítás. Lapunk szerdai szármáiban a Nagy idők formálói között című riportunkba nyomdai hiba folytán két értelemzavaró elírás csúszott. A második hasáb második bekezdésének második mondata helyesen így hangzik: „Az az Ady-t idézgető Viczián Lajosé, aki a fehérterror börtönéiben hét éven át sínylődött, mert a Tanácsköztársaság vöröska- tonája volt, az a Böbék Pálé, , & Stfcu — A KECSKEMÉTI fotóklubban holnap este 6 órakor kéz■ dődik Vincze János kecskeméti fotós diáinak vetítése. — A svéd televíziónak készítenek műsort ma a MÉK kecskeméti telepén a riporterek és operatőrök. A téma a paradicsom, paprika, feldolgozása és szállítása. • — DÍSZES PÁRTÁT, gótikus faragá- sú köveket találtak Bátmonostor határában az Árpádkori település feltárásakor. A leleteket most dől gozzák fel a Bajai Türr István Múzeum régészei. Megállapították már, hogy az egykor itt élt magyarok a mai búboskemencéhe. hasonló, cserépdarabokból rakott tűzhely- lyel fűtöttek. Nyomára bukkantak a leg korábbi építkezésnek is— Újabb kiadás készül Várnai Zseni: Egy asszony a milliók közül című önéletrajzi kötetéből. A Szépirodalmi Könyvkiadó megbízásából a Bács- Kiskun megyei Nyomda Kecskeméti Üzemében nyomják az újabb példányokat. Levegöfal :,:ile-be:i szeptember 6-án megnyílt Eszak-Eran- ciaoréaág legnagyobb áruháza, a ..Nouv-elles Gale- rles”. Az ajtók helyét •„levegöfal'' zárja el, mely télen meleg nyáron hideg levegőt sugároz. — Háromezer libát hizlalnak idén a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben. ah ol a környék egyik legnagyobb liba tenyésztő törzsét alakították 3d. Több mint 2 ezer rajnai ludat tenyésztenek tojás- termelésre, a többit pedig kövéren értékesítik. Időjárás A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: szeptember 13-án a kőzéphőmérsóklet 22,3, (az 5« éves átlag 17), a legmagasabb hőmérséklet 28,7 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 11.1. Szeptember 14-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 16,7, a délután 1 órakor mért hőmérsék let 19,4, a legalacsonyabb hőmérséklet 16,4 Celsius- fok. Várható időjárás csütörtök estig: kevés felhő, valószínűleg eső nélkül. A helyenként viharos északnyugati szél lassan mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok kiö- aöfcfc. 1340 italt rangsoroltak Lezárult a budapesti nemzetközi borverseny A szeptember 5-én Budapesten kezdődött nemzetközi borverseny bírálóbizottságai szerdán befejezték munkájukat, összesen 1340 bort pezsgőt, vermutot és borpárlatot rangsoroltak, amelyből 41z-öt találtak érdemesnek a megtisztelő aranyérmes rangra, 834-et ezüst-, 65-öt bronz éremmel, ötöt oklevéllel tüntettek ki. Huszonegy bemutatott italt zártak ki a versenyből. A borbírák asztalára került 321 magyar bor és egyéb ital közül 150 nyert aranyérmet, 153-at ezüst, 10-et bronzéremmel, négyet pedig oklevéllel tüntettek ki. Tűz a kalocsai Aem lesz fennakadás a Szerdán hajnalban. 4 óra tájban tűz támadt a Kalocsai Sütőipari Vállalat Tömöri utcai üzemének emeleti száritó helyiségében. A lángok hamarosan átterjedtek az emeleti épületrész több helyiségére, tüzet fogott a vakolat fölötti nád- palló, majd az egész mennyezet. A kalocsai tűzoltóság nagy készültséggel vonult ki a tűzesethez, hogy meggátolja a lángok tovaterjedését. A néphadsereg alakulatától kétszáz honvéd sietett a helyszínre, s segítségükkel a tűzoltóságnak sikerült a központi épületben levő ingóságokat, félkész termékeket megmenteni. A sütőipari vállalat vezetőinek tájékoztatása szerint az üzem termelésében fennakadás nem lesz, a lakosság kenyér- ellátása biztosítva van, csupán a sütemények korai kiszállítását nem tudja biztosítani egyelőre a vállalat. A péksütemény mennyiségét nem, csupán a szállítás időpontját befolyásolja ideiglenesen a tűz következtében szükségessé vált üzemi átcsoportosítás. Az elsőfokú tűzrendészet! hatóság tájékoztatása szerint a tüzet a szárító helyiség túlfűA záró összegezés szerint az aranyérmesek kategóriájában a Német Szövetségi Köztársaság 69, Ausztria 30, Franciaország 29, Románia 22. a Szovjetunió és Bulgária 20—20, Olaszország 12, Csehszlovákia 11, Izrael 8, a Német Demokratikus Köztársaság és Japán 5—5, Spanyol- ország 4, Algir. az Amerikai Egyesült Államok, továbbá Görögország, Jugoszlávia, Portugália és Tunisz 3-—3 borral szerepelt, ezenkívül egy vagy két aranyérmet szerzett még Ciprus. Svájc, Üj-Zéland és Uruguay, valamint Anglia, Argentína, Ausztrália. Chile és Törökország. kenyérgyárban lakosság ellátásában tése okozta. A tűzkár és a felelősség megállapítása folyamatban van. Bekapcsolva felejtették a villany vasalót Tegnap délben a kecskeméti Leninvárosból, a Halasi út 11. számú házból tűzesetet jeleztek a lakók a tűzoltóságnak. Gábor Lajos lakásából füst áradt ki, s erre figyeltek fel a szomszédok. Miután a tűzoltók kiérkeztek, s a lákás ajtaját feltörték, megállapították, hogy egy bekapcsolt vasaló okozta a tüzet. Mint később kiderült, a vasalót még reggel bekapcsolva felejtették. Az áttüzesedett vasaló átlyukasztotta az asztalt, a hokkedlit, majd a padozaton állt meg a gázpalack közelében. A lakók a külső jelekből ezt csak déltájon észlelték, s ezután jelezték a tűzoltóságnak. Szerencsére nagyobb kár nem történt. De történhetett volna... Mindenesetre az éset intő tanulság lehet nemcsak az említett lakástulajdonosoknak, de mások számára is. RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Letartóztatták a szurkaiét Tragikus kimenetelű veszekedés zajlott le hétfőn este a Du- navecsétől néhány kilométerre fekvő tanyán. Halász Pál 38 éves traktoros az esti órákban összeszólalkozott feleségével, amely később tettlegességgé fajult. A magából kikelt férfi dulakodás közben egy kést rántott elő. s feleségét halállal fenyegette. Az asszony rémületében kifutott a tanyából. Ekkor érkezett oda Medzinger György 38 éves állami gazdasági dolgozó, dunavecsei lakos-. A vendég bé- kítgetni próbálta Halász Pált, aki ahelyett, hogy hallgatott volna az okos szóra, még jobban dühbe gurult,: s Medzinger Györgyöt a nála levő késsel többször megszúrte|. A fiatalembert súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A dunavecsei járási rendőr- kapitányság Halász Pált előzetes letartóztatásba helyezte, s ellene emberölés kísérlete miatt indított büntető eljárást. Halálos baleset Kískunmaisán Szerdán hajnalban 0 óra 15 perckor tragikus közlekedési baleset történt Kiskunmajsán. Császár István 24 éves bodoglá- ri lakos, a Szabadság Termelő- szövetkezet gépkocsivezetője motorkerékpárjával Kiskunmaj- sáról Tázlárra igyekezett. A község belterületén a vasút és közút kereszteződésében nem vette észre a lecsukott sorompót és nekiütközött. A szerencsétlen fiatalembert eszméletlen állapotban szállították a kórházba, ahol néhány óra múlva sérüléseibe belehalt. A balesetért a felelősség Császár Istvánt terheli. Tehergépkocsi és személyautó karambolja Az esős idő szerdán délelőtt újabb szerencsétlenséget okozott Kecskeméten. A Bem utca és a Villám István utca kereszteződésében dr. Chiovini Károly kecskeméti lakos személygépkocsijával a Villám István utcából jövet fékezett, de a síkos úton a jármű becsúszott a táblával védett útvonalra, ahol nekiütközött a gépállomás tehergépkocsijának. amelyét Varga László vezetett. Az ütközés olyan nagymérvű volt. hogy a személykocsit a kereszteződésben álló ÁFOR-tehergépkocsinak lökte, a személygépkocsi vezetője csak könnyebben sérült meg, de az anyagi kár megközelíti az 50 ezer forintot. CL CL