Petőfi Népe, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-05 / 184. szám

1966. augu sztus 5, p én tele S. oldal Kulturális tervek — egy Űj művelődési otthon . M Befejezték a csengődi új művelődési otthon építését. Az ízlé­ses, modem vonalú épület belső berendezéséről a megyei tanács művelődésügyi osztálya gondoskodik, a nagyterem széksorait pe­dig a megyei moziüzemi vállalat adja, mivel a kultúrotthonban egyúttal mozi is lesz. Az új művelődési otthont augusztus 20-án adják a község la­kosságának. (Balogh József felvétele.) r Ezekben a napokban fejezik be az üzemek az 1066'—67-es idény kulturális tervezését. A városi művelődési ház tájékoz­tatása szerint a már elkészült kecskeméti tervek közül az egyik legjobb a Szék- és Kár­pitipari Vállalat V. számú gyár­egységéé, vagy ahogyan általá­ban ismerik, a bútorgyáré. Szerény keretek között Hét éve önálló a kis város­széli üzem. Tucatnyi létszám­mal és csupasz falakkal kezd­ték. Ma 447 dogozójük van, két üzemegységük, száz méter hosz- szú gépházuk. Még így is sze­rény méretek, szerény a kultu­rális tervezés is. Tavaly a kivi­telezés is szerényre sikerült kissé. A rendelkezésükre álló 15 940 forintból csak 11 ezer forintot használtak fél. Az idén az igazgatói alapból tizenötez­ret fordítanak kulturális célra, ehhez még a szakszervezet is hozzájárul, örvendetes, hogy a tervben az oktatás és a szakmai to­vábbképzés foglalja el a legna­gyobb helyeit. Huszonötén je­lentkeztek pártoktatásra, tizen­öten a KISZ, negyvenen a szak- szervezeti bizottság tanfolya­mára — csaknem kétszerese a múlt évi létszámnak. Techni­kumba huszonkilencen járnak, a múlt évi tizenhattal szem­ben. A helyben induló techni­kumi tagozat lendítette fel a tanulásvágyat. Szép sikere volt már a múlt tanévben is a szak­mai továbbképzésnek. Szinte le­morzsolódásmentesen, 77-en vé­gezték el a tanfolyamot. Most koncokért. Sokan megrokkan­tak, mások testben-lélekben ösz- szetörve, kiszolgáltatva hajtot­ták fejet a hatalmas és vak erőknek, a háború pokolbéli kínjainak. De akkor mégis — ha csak egy hét szabadság reményével is — de hazai tájak felé vitt bennünket a vonat. Agyunk árama nem a távoli veszélyek hullámhosszán rezgett. csak az otthon édes melegének érzete hullámzott abban. És akkor még fiatalok voltunk. Élni akaró, jö­vőben bízó fiatalok. Éppen olya­nok. mint akik most körülöttem zsonganak a füstös -cukrászda asztalainál és a táncparketten. Az a kis zömök fiú olyan, mint Bognár Jóska volt — milyen kár, hogy a címe is elveszett az­óta! — az a langaméta ifjú pe­dig, aki úgy bókol egy szőke ötven fővel indul a továbbkép­zés, 50-en pedig már a szak­munkásvizsgára előkészítő tan­folyamot kezdik el. Néhányan gimnáziumba, főiskolára járnak. Erősiti a kollektívát Jó szórakozást ígérnek a ki­rándulások, az idén is ezek si­kerültek a legjobban. A múlt héten érkeztek meg a Pécs kör­nyéki kirándulásról, augusztus­ban a Dunakanyarhoz készül­nek. A jövő nyáron hétvégi autóbuszokat indítanak Cserke- szőlőre és a Tisza mellé. Terveznek táncos rendezvé­nyeket, klubösszejöveteleket is. Itt aztán elkezdődnek a bajok. A vállalatnak nincs kultúr­terme. Legriagyobb helyiségük egy 50 személy befogadására alkalmas ebédlő. Ez eleve el­dönti a rendezvények sorsát. De kérdés, szükség van-e egyáltalán kultúrteremre? Az üzem Törökfáiban van. Műszak végén mindenki siet haza vagy a város központja felé. A dol­gozók jelentős része Ballószög- ből, Helvéciáról vagy még tá­volabbról jár be. Rájuk és a családosokra csak ritkán lehet számítani. Lényeges lenne eb­ből a szempontból részletesen megvizsgálni a dolgozók hely­zetét. A területi és szociális kö­rülmények pontos ismerete el- döntené, mennyire érdemes szor­galmazni az üzem területén a kultúréletet. Előfordulhat, hogy a városi művelődési házzal és a területi kultúrotthonokkal va­ló kapcsolat jobban fellendíte­né az általános színvonalat. Viszont vitathatatlanul több szelet kavar. A zömök kis em­ber előtt már két feketés csé­sze és néhány üres sörösüveg álldogál. Éjfélre jár. Fáradtak vagyunk. De mégis nehezünkre esik a búcsúzás. Közel 25 esz­tendeje, hogy utoljára találkoz­tunk és most a véletlen hozott össze bennünket. Ö ismert meg az utcán. Azt mondja, nem so­kat változtam, csak a hajam lett kevesebb. Nagyon megörültünk egymásnak. S ha nehezünkre is esett az emlékezés, nem tud­tunk elválni addig, míg fel nem idéztük az együtt töltött napo­kat. Ismét ösSzetegeződtünk, mint régen, s lassan újra leve­tettük magunkról a kezdeti fél- szegséget és idegenkedést. — Most már csak arra vagy kíváncsi ugye. hogy ki volt az, aki azon a téli éjszakán rálőtt gondot kell fordítani a fiatalok összefogására. Mindössze 30—40 KISZ-tag van közöttük. Dolgo­zik ugyan 70 ipari tanuló is az üzemben, de ők az iskola alap­szervezetébe tartoznak, és az nem járul hozzá, hogy vállala­ti alapszervet alakítsanak belő­lük. Némi hajlékonysággal, a szabad idő felmérésével és terv­szerű beosztással pedig bizo­nyára el lehetne érni, hogy a 70 fiatalnak az üzem is, az is­kola is hasznát vegye. A kis alapszerv így is szép eredményeket ért el. Hétvégi klubdélutánokat rendeztek, ze­nekart, népi tánccsoportot alakí­tottak. Csakhát kevesen van­nak. Egyetlen személy kiválása fordulatot okozhat: a kultúrfe- lelős bevonult katonának, azóta nincs művészeti csoport Bizakodással Több a nehézség, mint a si­ket. Mégis dicséret illeti a bú­torgyár kulturális tervét, mert reálisan mérték föl erőiket, és igyekeznek őket maximálisan hasznosítani. Az utóbbi időben több ked­vező előjel is mutatkozik. Üjabb öt szocialista brigád ala­kult a már meglevő hat mellé. A szakszervezeti tagdíjbefizetés 95—97 százalékos a t&valyi 26,5 százalékkal szemben. Az öntu­dat magasabb fokát mutatja mindez, és ettől már joggal le­het várni pezsgő kultúréletet. És nem utolsósorban az új tervidőszak 30 milliós beruhá­zásától. Beleznaira? Vagy kitaláltad ma­gadtól is? Ügy tettem, mint aki nem biztos a dolgában, s hagytam, hadd fejezze be ő a történetet, amit beszélgetésünk szálaiból összefűzögettem akkor este. — Pedig nem nehéz kitalál­ni. Jó jövő volt az bizonyos. Mozgó célpontra, holdvilágnál nem lehetett akárki. És mér­hetetlenül gyűlölte a tizedest. — Bognár Jóska? — No látod, ugye hogy rá­jöttél! S élvezte a hatást, amit az arcomról próbált leolvasni. — De a hiányzó töltény, hi­szen a töltény mindenkinél megvolt, éppen csak nálad nem. — Hát persze. Emlékszel, amikor az őrségről befelé men­tünk. Én már akkor észrevet­tem, hogy milyen zavart a fiú. Aztán bent az őrszobán. Rosszul volt, látszott, hogy felkavar­ta a dolog. Azt hitte minden­ki. hogy beteg. Amikor elkí­sérted a gyengélkedőre, meg­néztem a puskáját. Hiányzott a töltény. Átraktam a sajátom­ból egyet az ő tárába. Beval­lom, nem gondoltam rögtön hol­mi önfeláldozásra. Azt hittem, hogy a barátaim révén majd szerzek egy töltényt va­lahonnan. De erre már nem volt idő. Hamarabb jött az el­lenőrzés mint vártam. Emlék­szel, hogy futottam a körletbe, hátha Beleznai puskáját ott ta­lálom és abból kivehetek egy töltényt! Ez lett volna a leg­okosabb. De a fegyvere nem volt ott, mást pedig nem akar­tam bajba keverni. S akkor már nem volt mit tennem. Csak nem hagyom benne a pácban azt a szegény fiút. Hiszen tud­tam. hogy nem kerülné el a fő- belövést. Minden bizonyíték el­lene szólt volna. Csak abban bíztam, hogy öreg róka va­gyok, valahogy kivágom majd magam. Persze, a szerencse is kedvezett. Mindég szerencsés ember voltam. A puskám érin­tetlen volt, a szakértők semmi nyomot nem találtak rajta. Csak a golyó hiányzott, az pedig ki Szerencsés kiadót választás volt ezt a könyvet kiadni: a szerző nem kommunista, s a marxista történet- szemlélethez sincs köze, mégis, akarva vagy akaratlan, de többsé­gében azonos következtetésekre jut XII. Pius és a Reich viszonyát illetően a marxista szerzőkkel. Hochhuth Helytartó-ja világszerte vihart, szenvedélyes eszme- és szó- párbajokat keltett. Most a szépiro­dalom mellé a tudományos jelmé­rés, dokumentálás is jelsorakozik, hogy megmutassa a Vatikán, s an­nak akkori vezetője, a valamikori berlini pápai nunciusból XII. Pius- sá lett Pacelli bíboros menthetet­len magatartását mindazzal össze- jüggésben, amit a hitlerizmus, a Harmadik Birodalom barbársága, népirtó politikája jelentett. Az anyag nagyjokú ismerete jel­lemzi a szerzőt; a jorrások kriti­kai jeldolgozása már kevésbé, több helyen nem kellő alapossággal elem­is eshetett valahol, vagy kive- hette belőle más. Tagadtam te­hát rendületlenül. Aztán pedig a többi puskákat hiába nézték volna, hiszen másnap megvolt a lövészet, talán még emlékszel is rá. Én minden esetre soha nem felejtem el, nehéz napo­kat éltem át. Főbelövés, vagy kötél. Egyik sem élvezetes do­log. Mindenesetre örültem an­nak, hogy a menetszázadba vág­tak. ez volt a legenyhébb bün­tetés számomra. Majdnem egyenlő ugyan a halálos ítélet­tel. de mégis, egy kis haladék az életre. S lám megúsztam ... Megpödörte stuccolt bajú- szát, de a botjához nem nyúlt, mert az a fogason lógott már a kalapja mellett. — Beleznaival is találkoztam a háború után. Fogságból jöhe­tett, mert rossz katonagúnya volt rajta, s le is fogyott ala­posan, Megismertem, amikor felszállt a villamosra. Észrevett ő is, és elfordította a fejét. Az-, tán az első megállónál leug­rott. és futott kétségbeesetten hátra-hátra nézve. Nem men­tem utána. Pedig biztosan tu­dom, hogy ő nem lett volna velünk szemben irgalmas ha­sonló esetben. Azóta nem lát­tam. s hiába is kerestem. Le­het, hogy még itt él most is valahol közöttünk?... — tette fel szinte magának a kérdést és töprengve elhallgatott. Aztán a botjáért nyúlkált, megint, a szék támláján kereste, s mo­solygott, hogy milyen feledé­keny. Hiába, felette sem múlt el az idő nyomtalanul. Megígértem, hogy másnap fel­keresem. az üzemben, ahol most gyermekcipőket gyártanak ezer­számra. — A fatalpú végleg kiment a divatból. Nézett rám hunyorogva, s a szürkéskék szeméből derűs nyugalom áradt. Csak a szája szögletén ülő két kesernyés kis vonás, a re- dőbe szaladó homlok és ősz ha­lánték árulkodott szavak nélkül is elmúlt idők viharairól. ' (Vége.) Saul Friedländer: XII. PIUS ÉS A HARMADIK BIRODALOM zi — értékeli azokat a dokumen- tumokat, melyek irattárak mélyé­ről kerültek elő hosszas — s igen sokszor — szándékos — kallócLáSi kallódtatás után. Mégis, e sokszor tartózkodásba visszahúzódó feldol­gozási mód ellenére a könyv egé­sze, s dokumentumai jó része —s kommentárok nélkül is — világo­san bizonyítják az olvasónak, hogy alaptalan a XII. Pius körül kiala­kult legendakor, s a katolikus egy­ház feje nemhogy elítélte volna mindazt a szörnyűséget, amit a Harmadik Birodalom feketeruhás pribékjei, s a mögöttük állók elkö­vettek, hanem hallgatásával eltűr­te, elősegítette azok megtörténtét. A pápaság első, nagyjából egyér­telmű tiltakozására csak 1944. má­jusában, a magyar zsidóság üldöz­tetése kapcsán kerüli sor: a köny­vet a magyar olvasó számára kü­lön érdekessé teszi az utolsó, a magyarországi zsidóság deportálásá­nak körülményeit és a Vatikán ez­zel összefüggő magatartását feldol­gozó fejezetet. Friedländer könyve végén inkább csak kérdéseket tesz fel összegezés­ként: a választ az olvasóra bízza. (m) AUGUSZTUS 6-AN 18.10: Egy esztendő az Antarkti- sz-on. Hirling György meteorológus beszámolójának: n része. 19.20: Miért tértünk haza? őszinte beszélgetés Vízhányó Józseffel és Radnóti Ágostonnal, a nyugati ma­gyar ©migrációs diákszervez etek rőL Riporter: Megyeri Károly. AUGUSZTUS 7-EN 17.30: Egyutcás város. Magyarul beszélő szovjet film. irta: Dmitrij Holend ro. Fényképezte: Javurjan. Zene: Muravljov. Rendező: Bázel­ján. Főszereplők: Demidov — Av- gyusko (Nagy Attila), Szergej — Lotvinov (Deák B. Ferenc), Mása — Konsztantyinova (Pápai Erzsi), Lilja — Gladunko (Szemes Mari). Nyina — Lepko (Balogh Zsuzsa) Magyar szöveg: Szalólky József. Szinkron­rendező: Hazai György. A város még épülőben van, a munka üte­me gyors és nyugtalan, az egyet­len utcában azonban álmosnak tű­nő nyugalom honol. Itt —. úgy lát­szik — nem történik semmi; a fel­szín alatt azonban egyéni és közös sorsok formálódnak, problémák ke­letkeznek és oldódnak meg, magu­kon viselve a születő új ember és jellem alakító hatását. 20.20: Tamási Aro-n: Énekes madár tv-játék. Dramaturg: Mészöly Dezső. Zeneszerző: Tamássy Zdenkó. Dísz­lettervező : Kezdi Lóránt. Jelmezter­vező: Mialkovszky Erzsébet. Veze­tőoperatőr: Kenyeres Gábor. Ren­dező: Pártos Géza. Szereplők: Esz­ter — Kiss Manyi, Regina — Mé­száros Ági, Magdó — Halász Jydit, Köményné — Somogyi Erzsi, Móka — Cs. Németh Lajos, Lukács — Zenthe Ferenc, Máté — Avar Ist­ván, Dobos — Pásztor János, Pap — Újlaki László. Egy tiszta és erős szerelem küzdelmének és győzelmé­nek történetét mondja el ez a nép­meséi ihletű, költői vígjáték, mely a ,székely folklórba ágyazva lopja szívünkbe a maga általános emberi mondanivalóját, Tamási Áron síron túl sugárzó életbölcsességét és élet­szereteké^ Sz. J. IC^Q32GCKX3 Egyhangú zakatolással katto­gott a vonat kerek. A vagonok ajtaja csak félig volt behúzva, hogy ne vágjon be nagyon a szél. Néhányan az ajtóban ül­dögéltek és bámulták az elsuha­nó tájat. Ügy emlékszem rá, mintha most is ott ülnék azon a szerelvényen, amely azt hittük a börtönből menekít minket — nyugodtabb. békésebb tájak, le­hetőségek felé. Azóta már tudom, újabb vi­harok elébe mentünk — vakon és bizakodva. Sokan elhulltak közülünk céltalanul és értelmet­lenül, idegen érdekekért, a leg­rosszabb ügyért, más népek lei­gázásáért, uraink által remélt kicsikének, akár Lala is lehet­ne. Csak éppen Csabai Feri ha­sonmását nem lelem sehol. Pe­dig szinte látom magam előtt fekete, borzos üstökét előreug- ró állát, dacos mosolyát, s élénk barna szemeinek fénye pedig az idők távolából is olyan frissen villan felém, mint ami­kor utoljára fáttam a frontra induló vonat ablakában. Vajon hova. merre szóródta­tok azóta, drága cimborák? Mi­lyen kár, hogy nem ültök most itt az asztalunknál! • A cukrászdái ventillátor fá­radhatatlanul rója a köröket a fejünk fölött és jól eső hűvös

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents