Petőfi Népe, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-21 / 198. szám

19M. »«gusztus 33, testit 8. oldal Benedeken Bizony meglehetősen régen jártunk már Dunaszentbenede- deken. Pedig megérdemli ennek a kis községnek egyetlen közös gazdasága, az Új Hajnal Tsz, hogy foglalkozzunk eredménye­ikkel, amelyek ha nem is „szen­zációsak”, az olykor nehéz, mostoha körülmények ellenére mégis évről-ére biztatóbbak. Kun László, a termelőszövet­kezet elnöke elmondja, hogy ta­valy 33 forint volt egy munka­egység értéke, a jövedelem átla­ga pedig dolgozó tagonként 14 600 forint. Talán a legjöve­delmezőbb üzemágnak, a szépen gyarapodó állattenyésztésnek is köszönhető, hogy a járás 28 szö­vetkezeti gazdaságának sorában az Új Hajnal az első négy kö­zött van. — Elsősorban a szarvasmarha- és a baromfitenyésztésünkre lehetühk büszkék. A tavalyi 60- hoz képest az idén már csaknem kétszerannyi hizó marhát adtunk át a felvásárló vállalatnak. A múlt év decemberében készült Fokozott lendülettel Ott jártunkkor még csak a háromszázadik hold megmun­kálásánál — a feladat egyne­gyedénél — tartottak a solti Kossuth Tsz-nek az őszi árpa alá vetőszántást végző traktoro­sai. Az Alkotmány ünnepe a közösben új lendületet adott a talajmunkáknak is. így az el­telt néhány nap folyamán jó­kora lépéssel jutottak közelebb a tennivaló végéhez a gépveze­tők: Puskás Sándor, Grőb Hen­rik, Bolya István, valamint ti­zenegy társuk. Tíz nap múlva tanévnyitó ,,Felkészülten kezdjük az évet...” bizakodnak el a tízezer férőhelyes baromfi tojóház. Az induló álomány 7003 tojótyúk volt. Idén több mint húszezer naposbaromfit nevel­tünk, s ezt továbbiakban újabb két csoporttal — legkevesebb ötezer darabbal — tetézzük. Hogy a zöldségfélékről is szó essék: jól sikerült a vöröshagy­ma, amelynek 22 holdjáról a gazdák, mintegy száz mázsás át­lagtermést várnak. Zsendül 123 holdon a fűszerpaprika. Ebből jó közepes termésre van kilá­tás, vagyis a 35 mázsás tervnek előreláthatólag eleget tesznek. A kukorica májusi morzsolt« ban 20 mázsás átlagtermést ígér, Mindez arra is biztosítékul szolgál, hogy — a tervnek meg­felelően — 5 forinttal sikerül felülmúlni a tavalyi munkaegy­ség értékét. Az üzemviteli ter­melési hitelt már kiegyenlítet­ték, az egyszámlán fedezet van és gyarapodó irányzatot mutat a közös jövedelem, a termelési alap, a tiszta vagyon is. A 324 szakszövetkezeti gazdá­ból kis híján százat tesz ki a járadékos, idős tagok száma. Épp ezért örvendetes, hogy a mindeddig más vidékre, főként ipari üzemekbe törekvő fiatalok közül mind többen keresik bol­dogulásukat a közös gazdaság­ban. Közülük idén nyolc válasz­totta ezt az utat. s úgy tűnik, hogy mindez csupán a kezdete egy megifjodási folyamának. Az elmondottak feltétlenül okot adnak a bizakodásra. A be- nedeki gazdák joggal sokat vár­nak az idei évtől, mind a közös erősödését, mind saját anyagi el­képzeléseik valóra válását ille­tően. 'J. T. — Azt hittem, ez a nyár végre könnyebb lesz... De nyu­godt napom nem volt. Amíg a tanítók, tanárok nyári szabadságukat töltötték, az irá­nyító apparátusban dolgozó pe­dagógusok javában dolgoztak az új tanév előkészítésén. Nem könnyű feladat. Hiszen az is­kolareform végrehajtásának mozgalmas éveit éljük. Minden esztendő új tapasztalatokkal zá­rul, s új célkitűzésekkel, a fej­lődés következő lécsőfokának új teendőivel indul. Értsük meg őket, akik a va­kációban sem pihennek: nem lehet kellemes arra gondolni egyszer-egyszer túlórázás köz­ben, hogy a többi pedagógus esetleg éppen most indul haza­felé a strandról. Talán ez csalta ki Újvári Lajosból, a Kecske­méti Városi Tanács V. B. mű­velődésügyi osztályának vezető­jéből is az imént idézett sóhajt. De tüstént mosolyogva legyint, jelezve, hogy inkább a kániku­lának szól a megjegyzés, sem­mint a sok munkának. Erről a sok munkáról tudtam meg egyet s mást azután. S amit a hallottakból ide jegyzek, jól mutatja, milyen eredmények és gondok foglalkoztatták az el­múlt két hónap alatt az oktatás­ügy irányítóit: — Az idén először jelentke­zett a t&nítófelesleg — mondja Újvári elvtárs —, Kecskeméten 26 tanító vált feleslegessé az év végén. A demográfiai hullám el­vonulása után az eddigi ezeröt­száz első osztályos általános is­kolai tanuló helyett szeptember­ben csak ezerkétszáz lépi át az iskolák küszöbét. Ez okozta a felesleget — S hogyan segítettek rajta? — Részben az új leninvárosi iskolához helyeztük el őket, részben nyugdíjaztuk azokat, akiknek eljött az idejük. Bi­zony többnyire sajnáltunk meg­válni a régi, kipróbált nevelő­inktől, szívesen dolgoztunk vol­na velük még, dehát... Ezután büszkén meséli az osztályvezető, hogy a gyönyörű, új leninvárosi iskola elkészült... és — felkészült a tanévre. A tantestület készen várja az év­nyitót. A KISZ-szel közösen rendben lebonyolították a fehértói tábo­rozást. Több mint kétezer gye­rek fordult meg ott A sok egyéb jelentés, beszá­moló, terv között elkészítették az osztály munkatársai a város oktatási intézményeinek három­éves tervét. Erről érdeklődöm: — Az alsófokú oktatási intéz­ményekre — tehát az óvodákra is — készítettük a tervet. Ez megkönnyíti az intézmények távlati tervezését, s úgy hisszük, fokozni fogja majd az igazgatók önállóságát. Ugyanakkor a na­gyobb távlatú tervezés nyugod- tabb, alaposabb, megfontoltabb munkát tesz lehetővé. Ml úfsáfg a népművelés berkeiben? — kérdezem. — Folyik a nyári program végrehajtása. Ilyenkor kevesebb a rendezvény, de azért sok min­den történt így is. A nyár a népművelésben is a tervezés időszaka. A művelődési osztály útmutatása, irányítása mellett készül a termelőszövetkezetek és az üzemek kulturális terve. Ide kívánkozik még egy meg­jegyzés. Legutóbb Kecskeméten járt Fehér Ferenc „Októberi-dí­jas” jugoszláviai magyar költő, s alaposan tanulmányozta az it­teni kulturális életet. Sok min­den tetszett neki, s elkérte az osztály népművelési kiadvá­nyait, tájékoztatóit és munka­terveit, hogy azok segítségével a novi-sadi kulturális körökben beszámoljon az itteni tapaszta­latokról. Ez kimondatlanul is jóleső elismerése Kecskemét fej­lődő kulturális életének. Am térjünk vissza a népmű­veléstől az iskolákhoz, hiszen a következő napokban mindin­kább arra fordul majd a közvé­lemény figyelme is. Szívesen idézem befejezésül Újvári Lajos szavait: — A nevelők és tanulók jobb körülmények között kezd­hetik ezt az évet. Megtettünk minden tőlünk telhetőt ennek érdekében. Varga Mihály Találkozás Katonatelep előtt, az egyik tágas me­zőn két ember gyűj­ti a szénát. Kette­jüknek borzasztó adag lenne ekkora területről betakarí­tani, de géppel csi­nálják ám. Elől vontató, utána pi­ros, kerekes szállító- szalag, s arról öm­lik a takarmány a pótkocsira, ahol egy ember villával agyusztálja. Heted­magával süt a nap. Izzik a szénát fel­szippantó gép piros zománca, szikrázik a szalagról aláper­metező széna, A vontatóvezető most egészen lelas­sít. A pótkocsi kis­kazalnyi rakománya mögül érdeklődve les előre a viliázó. Mi történt? Igaz, amúgy se haladnak gyorsan, de most szinte állnak. A traktoros már jelez is hátra. Jól kiha­jol, hogy társa meg­lássa, mit mutogat. Integet előrefele, még a mutatóujját is a szájához teszi: pszt! Az a helyzet, hogy nyolc gólyamadár sétál méltóságtelje­sen előttük, majd- csaknem a gép út­jában. Fürkésznek erre-arra a hosszú lábú madarak. De ügyet sem vetnek a technikára. Olyan elragadó a nyugal­muk, hogy vétek lenne őket felzavar­ni. Azért csigalépés­ben is csak mellé­jük ér a vontató. A legelői fitető gólyák megállnak. „Értetle­nül’’ bámulnak a masinára: Na, miért nem mégy tovább, ne félj, ha mi nem félünk! Egyik még kalimpál is piros csőrével. Mintha no­szogatna: Gyerünk, gyerünk, mire vár­tok! A széles vám vontatás vállat von. Ha titeket nem za­var, iparkodhatok. Csigalépésből „fel­gyorsít’ lassú me­netre. A gólyák ké­nyeskedve lépnek el az útból. (t) Wifawgai ©2ABOLÄSZLÖ KlSRGciéNys: 6. Rövidesen az ONI egyik tiszt­jénél, Stanley tengerészhad­nagynál ült. Blake gyorsan min­dent elmondott neki: hogyan is­merkedett meg Konoval, ho­gyan próbált a japán közös em­lékeket találni, milyen útjuk és beszélgetésük volt a Hollywood-i dombok alján, milyen ajánlato­kat kapott Yamamototól, és milyen megbízatást adtak végül is neki... Még arról is beszá­molt, hogy milyen kétségek fur­dalták: nem volna-e érdeme­sebb elfogadni a kilátásba he­lyezett összegeket... A hadnagyra nagy hatást gya­koroltak Blake őszinte szavai. Megkérdezte tőle, hajlandó-e együttműködni az ONI-val, mégpedig úgy, hogy mindent megtesz, amit a japánok akar­nak tőle? Stanley tudta, miért olyan kíváncsiak a japánok az USA Csendes-óceáni haderejé­nek mozgására... A Pennsylva­niát ugyanis egész egységével ,együtt a Hawai-szigeteken fek­vő támaszpontra, Pearl Har- bourba vezényelték. S oda fut­nak be rövidesen a többi csen­des-óceáni egységek is. Nagy összevonás készül... Nyilván erről akartak adatokat szerezni a japánok, s valószínűleg már sejthették a hajóhad útját... — Igen ám, de nekem semmi­féle Campbell nevű ismerősöm sincs a Pennsylvánián —mond­ta Blake. — Mit csinálok, ha azt mondják, hogy keressem meg? És mi lesz, ha leellenőr- zik, hogy tényleg van-e egy Campbell nevű kapitány a Pennsylvánián? — Semmi baj, lesz a hajón egy ilyen nevű kapitány! Mi azonnal oda küldjük egy embe­rünket a Pennsylvánia fedélze­tére, s majd ő megszemélyesíti a nem létező Campbellt —• mondta nevetve Stanley. De most még egyszer mondja el, hogyan is írta le Campbell kül­sejét a japánoknak. Blake gyorsan tájékoztatta a hadnagyot, majd bármennyire is hihetetlen — visszarohant a mo­ziba, az oldalajtón át. Persze, amikor visszaérkezett, az ajtó ismét csukva volt. Dörömbölni kezdett, mire az egyik jegysze­dőnő mérgesen kinyitotta. Bla­ke félrelökte a meglepett asz- szonyt, berohant a sötét néző­térre, aztán kisietett az elő­csarnokba. A türelmes japánok még mindig az utcán ácsorog- tak... Blake hazament és várta Ko- no telefonhívását. A japán nem sokáig váratott magára. Utasí­tást adott Elakenak, hogy fog­laljon egy helyet, a másnap Hawaiba induló repülőgépre. Blake megpróbálta a dolgot el­odázni, hogy időt hagyjon az ONI-nak, de Chaplin volt ko­mornyikja hajthatatlannak bi­zonyult, s aztán az amerikai kényszeredetten tudomásul vet­te az utasítást, bár egyelőre fogalma sem volt arról, hogyan értesíti majd a tengerészeti el­hárító szerveket a gyorsan per­gő eseményekről. Ha sejtette volna, hogy az ONI máris fi­gyelt a telefonját, s ezt a be­szélgetést is lehallgatja, bizo­nyára megnyugszik. De Stanley erről neki nem beszélt, íffv nem maradt számára más, mint a reménykedés: a hadnagy elég gyorsan intézkedjen, s valóban azonnal küldje a Pennsyvániára azt a bizonyos Campbellt. Ám, az ONI-nak is időre volt szük­sége, már csak azért is, mert olyan valakit kellett keresni a feladat végrehajtására, aki kül­sőségekben megegyezik a Blake által leírtakkal. így aztán, amikor az ONI a telefon lehallgatás révén ér­tesült arról, hogy Blake bele­egyezett a másnapi hawai uta­zásba, Stanley azonnal elküld­te egy emberét a légiforgalmi társasághoz. S Blake egy óra múlva már hiába telefonált a Pan Ameri­can los-angelesi irodájába, a kisasszonytól határozott választ kapott csupán: „Minden he­lyünk ‘foglalt uram.” Blake még mindig nem gon­dolta, hogy a hadnagy keze ben­ne van a dologban. Nem tehe­tett mást, várta Kono újbóli hi­vatását. Jó két óra eltelt, amíg a japán újra jelentkezett. Az „izomember” közölte vele az új helyzetet, mire a japán azonna­li találkozóra hívta. Késő este volt, amikor az ut­casarkon Blake ismét beszállt a japán kocsijába. A volánnál ismét Yamamoto ült. — Megváltoztatom az utasí­tást! — mor.»:_ í.tók, üe igen határozott hangon, mint aki tö­kéletesen biztos a dolgában. — Nem repülővel i~.r_p, hanem a Matsonja-val, amely két nap múlva indul San Franciscoitól. Útirány ismét csak Honolulu­ba... Ott a Kühn-féle szalon melletti szállodában megszáll... Blake megijedt. Talán sejte­nének valamit a japánok? Hi­szen hajóval sokkal tovább tart az út... — Tehát két nap múlva in­dul San Sranciscóból... Itt a pénz, a többi már magán mú­lik, Yamamoto egy nagy köteg papírpénzt nyomott a markába. Blake gyorsan számolni kezdte, higyjék csak, mennyire érdekli a pénz. Nyolcezer dollár. .. Ez igen... De miért ilyen sok? Nem ennyiről volt szó... Meg is kérdezte: — Hogy a barátjától se saj­nálja a pénzt — felelte Yama­moto. Amikor elváltak, Blake előtt újra ott ágaskodott a tanácsta­lanság kérdőjele: hogyan érte­sítse Str.nleyt? Hátra pillan­tott: Két nyurga férfi sétált a nyomában. Bizonyára ezek is németek.,, — gondolta. Hazafelé indult. . (Folytatása következik-}

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents