Petőfi Népe, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-03 / 182. szám

1966. augusztus 3, szerda 5. oldal j Lelkeseit és hozzáértéssel TANULSÁGOS és fontos kö­vetkeztetésekre alkalmat adó beszámolót készített nemrégi­ben a kecskeméti városi párt- / bizottság revíziós bizottsága a pártkiadv/anyok terjesztésének tapasztalatairól. Az alapszerve­zetekben jó az összkép — álla­pították meg —, ám az ered­mények még sokkal jobbak le­hetnének, ha mindenütt illő­/ lelkesedéssel, felelősséggel és hozzáértéssel dolgoznának a ter­jesztők. A fejlődést jól mutatja, hogy két év alatt 180 ezerről 240 ezer forintra emelkedett a városban az eladott pártkiadványok érté­ke. De még többet mond talán az. hogy két éve még az elő­irányzatnál kevesebbet, tavaly , pedig csaknem 10 ezer forinttal i több könyvet vásároltak a vá­jt ros területén. \ Ezek a szép eredmények azon- t ban csak az alapszervezetek egy részénél működő propagandis­ták jó munkájának köszönhe­tők. Jó néhány helyen viszont voltaképpen nem is dolgozik terjesztő, sőt még kijelölve sincs erre a feladatra senki. Az idei első félévben például tíz i alapszervezet egyetlen fillért sem fizetett be a Kossuth Ki­adó megyei kirendeltségének, holott egyik-másiknál két, két és fél ezer forint értékű könyv és folyóirat vár vevőre. Am an­nál szívderítőbb azt olvasni a jelentésben, hogy a konzervgyár, mindkét telepén kilencezer fo­rint körüli értékű kiadványt ad­tak el egy év alatt, az Építő­ipari Vállalatnál több mint hét­ezer, a Rádiótechnikai Gyárban háromezer, a Magyaf—Szovjet Barátság, a Törekvés, és a Vö­rös Csillag Termelőszövetkezet­ben pedig egyenként mintegy két és fél ezer forint értékű ki­advány talált olvasóra. A BIZOTTSÁG megállapítja, hogy fontos célkitűzés a folyó­irat előfizetők számának növe­lése. A cipőgyárban például 56 párttag közül mindössze egy fi­zet elő a Társadalmi Szemlére. S a városban összesen csupán nyolcszázan járatják a négy fo­lyóirat valamelyikét. A politikai önképzés és az el­méleti kérdésekben való folyto­nos tájékozódás elsőrendű esz­köze a folyóirat. A Kossuth könyvkiadási munkája rendkí­vül széles skálájú, a marxizmus klasszikusainak műveitől a nép­szerű tudományos műveken át a kémregényekig terjed. A leg­fontosabb politikai feladatainak egyike mégis a pártfolyóiratok terjesztése. Hiszen belőlük a pártélet, a nemzetközi munkás- mozgalom, a békeharc gyakor­lati és elméleti problémái ál­landóan nyomon követhetők, megismerhetők és megállapít­hatók az időszerű feladatok. A KECSKEMÉTEN szerzett tanulságok természetesen nem­csak a helybeli alapszervezetek számára hasznosak. A megyé­ben mind kedveltebbek a Kos­suth kiadványai, a pártsajtó és a politikát irodalom. Ennek el­ismeréseképpen már két ízben is nálunk tartották — egyszer Jánoshalmán, egyszer pedig Mélykúton -r- a Politikai Könyv­napok országos megnyitóját. Számos kiváló példáról tudunk, ahol a terjesztők nagyon gon­dosan, lelkiismeretesen dolgoz­nak: a Bajai Posztóüzemben és a Fehérneműgyárban, a Kis­kunhalasi Vegyesipari Vállalat­nál és a kórházban, a Kiskun­félegyházi Vegyipari Gépgyár­ban stb. Mindenütt megszívle­lendő azonban a kecskeméti re­víziós bizottságnak az a javas­lata, hogy az alapszervezetek vezetősége nagy gonddal vá­lassza ki a pártkiadványok ter­jesztésével megbízott elvtársa­kat és segítse őket. Évente egy alkalommal pedig tárgyalja meg részletesen a taggyűlés is a párt­kiadványok terjesztésének mód­ját és eredményeit, MEGÉRDEMLIK a támoga­tást, a sokoldalú és felelősség- teljes segítséget a terjesztők. Ezek a kiadványok fontos fegy­verei az eszmei harcnak, néze­teink, elveink győzelmének, a helytelen nézetek tisztázásának és az idegen, káros, ellenséges eszmei hatások leküzdésének. Jogos kívánság, hogy akikre ezeknek a fegyvereknek gondo­zását, terjesztését bízzuk, legye­nek lelkes és hoz «értő propa­gandisták. Ezael szemben meg­érdemlik becsülésünket, s szá­míthassanak támogatásunkra, segítségünkre. M. L. rancsnoka, vitéz Feketehalmy Czeydner Ferenc altábornagy, mögötte nagy létszámú kísérete követi gyalogosan. Középen jelentés, aztán va­lami beszéd. Csak szófoszlányok jutnak el a fülünkig: — Drága magyar hazánk... a vérrel megszentelt... hősi el­szántsággal menetelünk... a Kárpátoktól le a kéklő Ad­riáig ... nem engedhetjük, hogy az európai sorsközösség... a bolsevizmus fenyegető árada­ta... szorítsátok a fegyvert... Megint kürtszó harsog, aztán a három hónapi tanulás célja és értelme, a nagy díszmenet kö­vetkezik a Zrínyi-induló pat­togó hangjaira. Verjük a megmerevedett lá­bunkat a kőhöz, csattognak a bakancsok, kiguvadnak a sze­mek, hogy el ne vétsük az irányt. A báni palota márvány falai kóvályogni, inogni látsza­nak előttünk. Össze azért mégse rogyunk. S már fel is hangzik az „Oszolj!” Délig a városban sétálgatunk, az első kimenő három hónap alatt. A mozi délelőtt is játszik, de egymást taszigálják a jegye­kért. Egy öreg filmet játszanak, a Hyppolit, a lakáj-t. Otthon láttam még tavaly Csortos jut eszembe, meg a buta kis s'á- ger: Köszönöm, hogy imádott, hogy reám úgy vigyázott... Barangolunk, megostromoljuk az Erzsébet cukrászdát, de ide se jutunk be. Végigsétálunk a Duna-parfon, ahogy itt mondják, a Limánon, ahol valamikor mo­csaras terület húzódott, de már feltöltöttek. Üj utca megy a központból a Duna felé, s a kor­szerű városnegyed olyan lát­ványosság nekünk, mintha a fő­városba cseppentünk volna. — Újvidék a szerb Párizs! Vagy a szerb Athén. Ezt írja róla — citálja Feri Ignyatovics Jását — a nagy szerb realista írót. S arról mesél szakértőén, hogy valamikor római sáncok emelkedtek errefelé. Határvidék volt ez a török időben is, Pé- tervárad még ennek az emléke. Kereskedők, iparosok lakták a későbbi időkben, s azok lendí­tették fel ennyire. Sok itt a ma­gyar is, otthonos a magyar szó. Füleljünk csak. S belehallgatódzunk a járóke­lők beszédébe, vagy csak hallga­tóznánk, mert ha civilekkel ta­lálkozzunk. azok félénk, lesü­tött szemmel, lehetőleg messze kerülve haladnak el mellettünk. — Mit gondolsz, elég lesz-e egy-két , generáció, hogy az itt élők elfejeltsék azokat a bor­zalmas januári napokat? — kér­dezi Feri, de választ sem vár. s hiába is várna, mert képtelen lennék felelni a kérdésére. Elindulunk a laktanyához ve­zető úton és sokan jönnek utá­nunk. Mintha nyomasztaná őket a kinti levegő. Vagy csak fá­radtak, kimerültek, s pihenésre vágynak inkább. — Egyszer jó lenne még el­jönni ide. Húsz vagy harminc év után — szólal meg barátom. — Amikor majd felnő az új if­júság. Akik nem emlékeznek miránk. És elhozni a mi gyere­keinket is. akik tisztán és na­iv csodálkozó szemekkel bá­mulnának. néznének szét itt he­lyettünk. Mi meg csak hallgat­íZoviden a filmből Az ideális nő A színes amerikai film a kép­zőművészet segítségével igyek­szik kideríteni, hogyan válto­zott a történelem folyamán a nők és férfiak kapcsolata és a női szépsegeszmény. A willen- dorfi Vénusztól Brigitte Bardot- ig vonulnak a képek, miközben Nem világos a film műfaja sem. Néha a tudományos isme­retterjesztés látszatát kelti, ilyenkor végtelenül unalmas, máskor afféle kulcslyukon les- kelődő pikantériába csap át, ilyenkor meglehetősen közönsé­ges. egy nagyon vérszegényen humo­rizáló narrátor a tapasztalato­kat próbálja leszűrni. A film alapötlete nem rossz, hiszen harmincezer év képző- művészeti kincsei páratlan lát­ványosságé, gazdag anyagot ígérnek. Inkább a választás a nehéz, hiszen másfél óra alatt csak töredékeket lehet felvil­lantani. A film rendezője Lou Stoumer úgy látszik teljes egészében át- érezte ezt a nehézséget, oly­annyira, hogy le is mondott ró­la. A nézőnek az az érzése, azok a képek kerültek be a filmbe, amelyek éppen kéznél voltak. így történhetett — csak egy példát említünk —, hogy a női szépség egyik legihletettebb ábrázolójának, Renoimak egy árva kocka sem jutott. A ké­pek, szobrok közti hézagot régi filmrészletekkel tömték ki, ugyancsak esetlegesen és sok­szor összefüggéstelenül. Néhány kifejezetten útszéli íz­léstelenség is akad. Mona Lisa rejtélyes mosolyát Leonardo da Vinci szexuális életének aprósá­gaival magyarázzák. A Szabad­ság a barrikádokon című De­lacroix festmény állítólág ürügy a meztelenség ábrázolására. Mindezeket a befejező giccs- montázs tette fel a koronát, amelyben szexgörlök aktfotói­ból és találkozó államférfiak — többek közt a meggyilkolt Ken­nedy elnök — ölelkezéseiből próbáltak valamiféle dicshim­nuszt összevágni az emberi sze- retetről. Nagyon gyászosan si­került. Körvonalaiban sem fogalma­zódott meg agyunkban a film után, hogy milyen is az ideális nő. Viszont nagyon is határo­zottan felvetődött az óhaj: Sze­retnénk már ideális filmet lát­ni a — sokat mondunk, ha kö­zepes — nyári műsorban. K. K. M. nánk és emlékeznénk, befelé folynának a könnyeink. Mit gon­dolsz, megérjük-e ezt az időt? Hogy az egyik ember, éljen bár­hol is, becsülettel szemébe néz­hessen a másiknak... Valami versféle motoszkált bennem, de elhessegettem, mert az őszinte gondolatokat elnyom­ta a rímek játékos csengése- bongása, s ez sehogy sem illett a hangulathoz. No meg az or- dibálás. a gajdolás. ami a kan­tin környékén fogadott bennün­ket, kijózanított az ábrándozás­ból. Az újoncélet utolsó napja is eljött hát végre. Holnap már vagoníroznak bennünket. Me­gyünk vissza a csapattestünk­höz. ahova először bevonultunk. Aztán ki-ki a beosztása sze­rint, szerte az országba. Kikép­zőhelyekre és repülőterekre, hogy „meghódítsuk a magyar le­vegőtengert”, ahogy Horthy Ist­ván írta: Avagy hősi halottak legyünk valahol a hazától távol, a keleti fronton, egy csendes kis nyírfaliget szélén, ahol biztos­kezű lövések fegyvere várja a gyűlölt megszállókat. Írjuk a bajtársak címeit, ami­ből úgy se lesz soha levélvál­tás. Összéölelkezünk Ring Sa­nyival, Korbély Antival, meg a többiekkel. Ki tudja látjuk-e még valaha egymást? Bognár Jóska hallgatagon ül a ládáján, az ágya végénél. Egy kicsit vidámabb, mint pár hét­tel ezelőtt. Még mosolyogni is képes, ha Anti mókázni kezd. De ez csak olyan kényszeredett vidámság. Mintha elszállt volna belőle az a régi élniakarás. Kü­lönösen amióta valaki nyilván szántszándékkal — azt híresa­telte el, hogy Aczélt kivégezték, amit mi sehogyan sem akartunk elhinni, hiszen ezt akkor hiva­talosan is kihirdették volna. Jo- cót azonban nehéz megvigasztal- '( ni. Nagyon megszerette az öreg honvédet, aki mindég kiállt ér- L te, s igyekezett megvédeni a ti­zedes bosszújától. Nándi nyit be a szobába, min- j két keres a tekintete. Látszik, hogy mondani szeretne valamit, j Meglátja Jocót, odasiet hozzá, odébb tolja, hogy ő is mellé­telepedhessen. Levelet húz elő a zubbonyzsebéből. Jocó olvas­sa. Hol fehér, hol piros az ar­ca. Aztán mi is elolvashatjuk a keskeny, dőltbetűs írást. Drága barátaim! Tudatom veletek, hogy min­den a lehető legjobban alakult. (Rosszabbul is végződhetett vol­na!) itt most többet nem irha­tok. Talán majd egyszer sze­mélyesen. Bízom a sorsban, hogy megérjük mi még azt az időt. Jocókám! Húzd ki magad! Miattam ne egyen a penész. Vagy tán B-t sajnálod? Nem hinném. Rászolgált erre a kis figyelmeztetésre, ügyes vadász lehetett, aki megpöccintette. Egyelőre tábori számom van. Azt hiszem megyünk a front­ra. írjatok drága barátaim, bár­hová is vet benneteket a sors. ölel mindannyiótokat: a volt suszter — az öreg honvéd. Kétszer-háromszor is elolvas­tuk, mert alig akartunk hinni a szemünknek. Jocó szinte felvi­dult tőle. (Folytatjuk.) Tolmács nélkül Az újságolvasók többsége bizonyára közönyösen siklott át a szűkszavú hír felett, hogy július 30-án Budapesten meg­nyitották a Nemzetközi Eszpe­rantó Szövetség 51. világkong­resszusát. — Mi, ' eszperantisták már hónapok óta készülünk a nagy találkozóra, amelynek három­ezer résztvevője a világ legkü­lönbözőbb tájairól seregük fő­városunkba — mondja dr. Bá­nó Magda, megyénk egyik leg­ismertebb eszperantiptája. — Nagyszerű érzés az, ami­kor 38 különböző ország fia közös nyelven beszélve szerez új ismerősöket, új barátokat hazájának. Százezreket szám­lál a mi nagy családunk, s nyelvünk hazája az egész föld­teke. Egyre szaporodik az esz­perantó nyelv tábora és ezzel párhuzamosan nő a tekintélye. Nincs még egy ilyen könnyen elsajátítható nyelv. Köztudo­mású, hogy Tolsztoj egy nap alatt tanulta meg a nyelvta­nát. Több nemzeti szervezet ké­résére és az UNESCO javasla­tára az ENSZ-közgyűlés ősszel tárgyalja az eszperantó világ­nyelvvé nyilvánítását. A ké­relmezők között szerepel a magyar szövetség is. Kecskemét és a megye köz­vetlenül is érdekelt a világ- kongresszusban, hiszen a részt­vevők a hagyományokhoz hí­ven egy napot kirándulással töltenek, amely a rendező or­szág alaposabb megismerését szolgálja. Így egy csoport me­gyénkbe is ellátogat. Legkivá­lóbb eszperantistáink már most idegenvezetői előképzést kap­nak, hogy szakszerűen kalau­zolhassák a kongresszusról ér­kező külföldieket. A kiránduláson résztvesz megyénk valamennyi eszpe- rantistája, ami nagyszerű al­kalmat biztosít a nyelv gya­korlására, de ennél sokkal lé­nyegesebb, hogy új ismerősök szoríthatnak majd kezet, új barátságok szövődnek. Vendégeink kőrútjuk során ellátogatnak Kecskemétre, a Helvéciái Állami Gazdaságban ebédelnek, Solton lovasbemu­tatót tekintenek meg, majd az esti órákban térnek vissza a fővárosba. Szeretnénk, ha jó házigazdának bizonyulnánk, s ugyanakkor újabb híveket sze­reznénk az eszperantisták me­gyei táborának. V. Z. Földes Péter: A MARGARÉTA-ÜGY 1918 őszén, az orosz hadifogság­ból hazatérő Lányi Ádám százados alig lépte át a magyar határt, amikor egy tiszti járőr letartóz­tatta. A százados izgatottan tapo­gatta meg a zsebében lapuló szi- varos dobozt, amelynek titkos re­keszében egy levél feküdt. A le­vél jeladás volt, a polgári forra­dalom kirobbantására, amelyet Szamuely Tibor és Kun Béla kül­dött Landler Jenőnek. Teljesítette küldetését? Kudarcot vallott a Margaréta-ügy? A százados, útban a börtön féléi végiggondolja életét; milyen utat tett meg a királyi tanácsos apja védőszárnyaitól, a hadifogságon ke­resztül a forradalmi szolgálatig. A cselekmény bonyolultsága és kalandossága az izgalmakat, a gyors ritmust és a pergő esemé­nyeket kedvelő olvasó igényeit elé­gíti ki; a történet háttere, az el­ső világégés, a szocialista forrada­lom és a polgárháború, a törté­nelem iránt érdeklődőknek nyújt pontos képet; a százados öccse és barátai a gyernte célét csínyjeit és kedves-komoly, vidám-szomorú játékharcukat vetíti elénk; a lélek rejtelmeit kereső olvasók megis­merkednek Lányi százados kétsé­gekkel, töprengésekkel, kételyekkel és bizakodással teli útjávál, amíg a monarchia kiszolgálásától eljut a forradalomig. A Zrínyi Kiadó jól választott, amikor a Fáklya-könyvek sorozat­ban kiadta Földes Péter müvét. Aki elolvassa, a jövőben is szíve­sen veszi kézbe a Fáklya-könyvek további köteteit.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents