Petőfi Népe, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-16 / 193. szám

*XI. BW., 193. sz. Ara 60 fillér »6«. adg. m, kedd ' » INTÉZET • ) fi megyei termelőszövetkezeti tanács ülése Hétfőn délelőtt Kecskeméten a megyei tanács vb székházé­ban ülést tartott a megyei ter­melőszövetkezeti tanács. Oláh Györgynek, a megyei tanács vb elnökhelyettesének, a termelő­szövetkezeti tanács megyei el­nökének megnyitója után Király László, a megyei tanács vb me­zőgazdasági osztályának közgaz­dasági és pénzügyi csoportveze­tője adott tájékoztatót a gazda­ságilag meg nem erősödött ter­melőszövetkezetek helyzetéről és az idei várható eredményekről. A jelenlevők írásbeli beszámolót olvashattak az amortizációs alap képzésről, valamint az árrende­zés hatásáról a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben. A beszámolók felett élénk vi­ta alakult ki. Elsősorban a gaz­daságilag meg nem erősödött termelőszövetkezetek helyzetéről esett sok szó. Megállapították, hogy a közös gazdaságok egy része objektív okok miatt nem tudta elérni még a kívánt gaz­dasági színvonalat. Elsősorban a homokterületeken gazdálkodó termelőszövetkezetek vannak még a gyenge kategóriában. Ezért szükség van a homokhasz­nosítás komplex megoldására. A szőlő- és gyümölcstelepítés csak az első lépés volt, további fel­adat a nyárfa- és a zöldségprog­ram megvalósítása. Több terme­lőszövetkezetben pedig szükség van a vezetés színvonalának ja­vítására, A tanácskozás után a bugaci Béke Termelőszövetkezetbe lá­togattak el a megyei termelőszö­vetkezeti tanács tagjai. Itt a helyszínen elemezték miképp le­hetne jobban hasznosítani eb­ben a viszonylag kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezet­ben a lehetőségeket. Történt már kezdeményezés. Egy katasztrális hold öntözött homok zöldségte­rületről 26 ezer hold jövedelem­re tettek szert. Ez a földterület azelőtt nagyon kevés hasznot adott. A gazdaságilag meg nem erősödött termelőszövetkezetek helyzetét a termelőszövetkezeti tanács ülésének észrevételei alapján a megyei tanács vb mai ülése tárgyalja. A HÉT első napján Végre itt a kánikula. Persze nem mindenki élvezi, van, aki­nek sok, van akinek kevés jut belőle. Az első képen: , Szabó Tibor és munkatársai sokallják a 71M zománcotö mű­helyében, ahol 50—60 fok melegben végzik a kádak zománcozását. A középső képen: A. Tóth Józsefnek kevés jut belőle. A Kecskeméti Hűtőház­ban naphosszat mínusz 20—30 fokos hidegből dolgozik, pufajká- ban jár és védőételnek forró teát iszik. A harmadik képünkön: Ennek a két kislánynak pont jó a hőmérséklet. Már a reggeli órákban a tus alatt hűsítik magukat a 30 fokos melegből. Útban Debrecen felé — Olaszország ... Szicília ... — magyaráz egy idős bácsi a gépkocsiajtóhoz támaszkodva a kecskeméti Szabadság téren. A kocsiban ülők bólogatnak, mo­solyognak, s tört németséggel megindult a kecskeméti bácsika és az olasz kempingező család között a baráti eszmecsere.. • A Kossuth téren, a pádon ül- dögélőket francia házaspár né­metül „faggatja”: „Hol lehet ke­nyeret vásárolni?” Ki tudja miért jut a „Brót”-ról eladásra kínál, orkán a kérdezett néni eszébe? Egy fiatalasszony azon­ban ott terem és készségesen a boltba kalauzolja a vendége­ket. A kenyeret, sajtot, szalámit az alkalmi tolmács közreműkö­désével vásárolják, aztán moso­lyogva búcsúznak el: Merszi, kö­szönöm __A polcokon sorakozó ba rackpálinkát már segítség nélkül is megtalálták..: Tucatnyi hasonló, apró él­ményt lehetne feljegyezni a teg­napi napról, amikor Kecskemé­ten áthaladt a kemping-kara­ván. Vasárnap ugyanis végétért Balatonfüreden a Nemzetközi Kemping és Karavánszövetség XXVII. kongresszusa. A nem­zetközi nagytáborban este be­vonták a huszonnégy tagállam nemzetközi lobogóit, s a hétfő reggel már úton találta a tábo­rozás résztvevőinek többségét. A kemping-karaván előhírnö­kei — útban Debrecen felé — hétfőn a kora délelőtti órákban haladtak át a megyeszékhelyen. Ezután néhány perces szünetek­kel több órán át tartó kempin- ges „felvonulás” tanúi lehettek Kecskemét lakói a Gáspár And­rás utcán, a Rákóczi úton és a Bethlen körúton. A program szerint a karaván csak átvonulóban érintette a vá­rost, néhány vendég azonban pár perces pihenőt tartott. S míg fel­töltődtek az üzemanyagtartá­lyok, s a lakókocsikban levő hű­tőgépek — a várossal való is­merkedésre, barátkozásra is al­kalom nyílt. lij tanterv a felnőttoktatásban Augusztus 20-a után még lehet jelentkezni A Hazafias Népfront megyei titkárságán hétfőn délután ta­nácskozást tartottak a társadal­mi és tömegszervezetek képvise­lői a Művelődésügyi Miniszté- Irium és a SZOT közösen ki- iadott irányelveiről, amely a fel­nőttoktatásnak a jövő tanévben követendő módozatait ismerteti. Gerinczy György, a népfront megyei titkárságának munkatár­sa röviden ismertette az irány­elveket, majd Krajcsovics Mi­hály. a megyei tanács művelő­désügyi osztályának főelőadója tartott vitaindító referátumot. vábbtanulásra a dolgozóknak. Mindenekelőtt az általános is­kola nyolc osztályának elvég­zésére van lehetőség, ebben az ______________________________ oktatási formában az idén új tanterv lép életbe. Az általános iskolát esti, vagy levelező tago­zaton lehet elvégezni, dé mód van arra is, hogy valaki egyéni tanulás után jelentkezzen ma­gánvizsgára. Az általános isko­la tanéve rendes körülmények között 10 hónapos, de a mező- gáedasági dolgozók hat hónap alatt is elvégezhetik az iskolát. Lehetőség van a mezőgazda­sági szakmunkásképzésben elő­készítő tanfolyamok indítására, továbbá a szakmunkás-bizonyít­vánnyal rendelkezők részére kü­lönbözeti vizsga letétele után a Valamennyi iskolafajtára au­gusztus 20-a után a területileg illetékes iskolában lehet még je­lentkezni. Levonult as utolsó árhullám Veszélytelen a helyzet az fllsó-Ounaszakaszoo Mint már korábban írtunJc róla, az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatósághoz érkezett előrejel­zések szerint tegnapra újabb árhullámra kellett számítani. Hétfőn meg is érkezett és a va­sárnapi 708 centiméteres vízál­lást 718 centiméterre emelte meg. A tegnap délutáni értesülé­sek szerint az árhullám már i levonulóban van. Jelenleg Baja és Bezdán között húzódik a ha­tár felé, illetve azon túlra. Mo­hácsnál a tegnapi vízállás 736 centiméter volt, s ez a követke­ző napokban várhatóan erősen csökken. Elmondotta, hogy a felnőttok­tatás keretében számos iskola- Ifajta nyújt lehetőséget a to­gimnáziumi tanulmányok foly­tatására.

Next

/
Thumbnails
Contents