Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-13 / 164. szám
Í986. Július 13, szerda S. oldal Most és majd akkor... VIZSGA ELŐTTI BESZÉLGETÉS AZ ÉLETRŐL A három lány egyéniségének megfelelően érkezett a találkozóra. Jutka szelesen, mesz- sziről sugárzó jókedvvel. A légies, pasztellszépségű Mari finom, lebegő mozdulatokkal, Éva ünnepélyes komolysággal, szótlanul. Jobbágy Jutka és Sápi Éva az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem mérnöki karán most fejezi be a II. évfolyamot. Jutka a Bács- Kiskun megyei Tanácsi Tervező Iroda, Éva az ÉM Építőipari Vállalat ösztöndíjasa. Mari — Jutka nővére — népköztársasági ösztöndíjasként tanul a Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karának műanyag-szakán. Harmadéves. Bevezetőül egyszuszra leadják a legfrissebb iskolai eseményeket „Egész június vizsgából állt, július a szigorlatok hónapja. Az ember vagy megtanul mindent és a vizsgára „kiborul”, vagy csak a legfontosabbakat szűri ki az anyagból. Ki sem látszunk a rajzból, még a vasárnap is erre megy rá. Szombaton persze azért szórakozunk. Színház, mozi, tánc, egy diáknak ugye erre is szüksége van. Végigvadásztuk az egyetemet, de a végzősök között nincs földi, azaz kecskeméti.” Ezután már s,komoly” dolgokról is tárgyal- hatunkj Komoly dolgok? a három lánynak még minden halálosan komoly. A tanulás csakúgy, mint a tánc, az élet minden velük kapcsolatos rezdülése esemény, az is, hogy most itt ülünk. Fiatalok. Gátlástalanul őszinték. Nem cipelnek felesleges illúziókat, de felesleges panaszokat sem. Amit akartait, az eddig sikerült. Jutka ötéves kora óta erre a pályára készült. Érettségi után 3 évig a' Tanácsi Tervező Irodában dolgozott, oda megy visz- sza tanulmányai befejezése után. Éva is építésznek készült. Neki nagyobb szerencséje volt, érettségi után rögtön felvették az egyetemre. Mari csak bólint. Hát persze. Mindenki készül valaminek. Először csak titokban gondol rá, később tudatosan készülődik, aztán harcolni kezd érte. Egyetemista lesz. De ezzel nem zárul össze a kör. Sőt, akkor kezd csak igazán kitágulni. Vagy összeszűkülni. Attól függ, ki, hogyan gazdálkodik önmagával. Mire kell neki a tudás, van-e, lesz-e ereje valóraváltani az álmait, Milyenek is ezek az álmok? — Nálunk embertelenül „szűrik” a társaságot. Kellemetlen, ■viszont, ha kikerülünk már nem fogunk, nem is akarunk alapvető hibákat elkövetni — vallja Jutka. — Dolgozni akarunk, tervezni, építeni. Képességünkhöz mérten a legjobban. A nyitott ajtón betörnek a hangok, a Rákóczi út hangjai Villamos zörömből, autóbuszok szuszognak. Kiabálás, nevetés, gyereksírás. Egy mindent túlszárnyaló bariton: a sarki hírlapárus most kürtöli világgá a nyakán maradt lapok eseményeit. A nagyvárosi fortissimóba lágy, hajlékony motívumok úsznak. Gömbakácaival, nagytemplomával, parasztszecessziós múltjával, toronyházas jelenével, pesti főiskolák padjaiban készülődő jövővel — beüzen Kecskemét. Az emlékezéstől meghatódunk. A lányokban azonban felébred az építész: — Ha valaki átutazik Kecskeméten, olyan képet kap, mintha semmit sem fejlődött volna a város. Az új autóbuszállomás szép, de például azok a viskók a Budai úti benzinkút körül megértek a lebontásra. Rossz benyomást keltenek a Kecskemétre érkezőkben. A nagyobb beruházásokból hagyhatnának a megyei tervező irodának is, jobban tudnák mit, hová lehet beilleszteni, ismerik a helyi viszonyokat. A tévedések illusztrálására legkézenfekvőbb példa az Aranyhomok Szálloda. Abban egyetértenek, hogy ott, ahol most van, nem érvényesül kellőképpen: „Körül van építve. Elnyomja a nagytemplom. Igen, de ha oda nem való, akkor hová? Ezen eltűnődnek. Egyikük a Don kanyarba helyezné, lábas megoldással. A másik letorkolja: „Drága lett volna és hangos. Alatta menne el a forgalom." A vita kilátástalan és értelmetlen. A szálloda áll és ott is marad. Számításba jöhet még a főtér, azt egy igazi térré lehetne kialakítani. Ehhez nagy kedvük volna. Egyáltalán, mindenhez nagy kedvet éreznek, csak kapjanak munkát, megbízatást, majd ha visszamennék. Jutka mérlegeli a kilátásokat. — Egy nőnek kétszeresen nehéz tekintélyt tartani ebben a szakmában. Mikor tanulmányúton voltunk a Balaton mellett, a munkások kétértelmű megjegyzéseket kiabáltak, sőt piég egy féltéglát is közénk csaptak, „viccből”. A férfiaknak, hiába, nincs fantáziájuk. Nem tudják elképzelni, hogy egy nő is lehet építész, esetleg jó építész. Hát igen, egy sereg előítélettel meg kell majd birkózni. És sok mindenről lemondani. — Kecskeméten nagyon szegényes lehetőség nyílik a fiataloknak szórakozásra. Az Aranyhomok bárja túl drága és túl zsúfolt. A Pálmában nem lehet táncolni. Egyébként sincs egyetlen szép, kultúrált szórakozóhelye sem a fiatalságnak. Egy olyan klub is kellene, ahol a szakmabeliek összejönnének. Vitatkozni, barátkozni. Itt Pesten megszoktuk a közösségi szellemet, félünk, hogy hazatérve magunkra maradunk. Számvetések ezek a jövőről, amelynek ők álmadói és építői lesznek. Ha nem veszik el a kedvüket. Sok szó esik mostanában a mai fiatalságról. Talán maguk 6em tudják pontosan még, hogy mit akarnak. Valami szépet. Valami jót. De közben táncolni is lehessen. Táncolni, dolgozni, nevetni, barátkozni, alkotni — élni. Élni — sokféleképpen lehet, ök, hárman, még az elhatározásoknál tartanak. Most! — mondják, értve ez alatt az egyetemet, az életre, a munkára való felkészülést. És akkor — teszik hozzá mindjárt. Az akkor — a visszatérés, az igazi felnőtté válás a munka kezdete. Most még a szigorlatnál tartanak. Tanulnak, félnek, mindig ide kanyarodik vissza a gondolatuk. Aztán, hazamennek nyaralni Kecskemétre. Vadas Zsuzsa Kocsira rakták őket, aztán irány a Tisza. Ezeket is a >,jég alá rakták”. Feketehalmy azután meg is dicsérte őket Hogy rendes, jó munkát végeztek. — Hát ennyit mesélt el ott akkor nekem az a csendőrsza- kaszvezető. Sem többet, sem kevesebbet. Mintha tájékoztatni akart volna arról, hogy másnapra mire készüljek fel. — Amikor a kártyázást befejezték, sorba kezet fogtak mindenkivel. Az egyik csendőr így mutatkozott be: Stepán! És én akkor összeborzongtam. Ki is nevettek, hogy tán nem fázom. Azt hiszem, hogy csak a szakaszvezető sejthette, mi ment végbe bennem. De ő még el sem köszönt. Kezet sem fogott velem. Mintha meg akart volna kímélni ettől. Az a pillanat jutott eszembe, amikor a fogdába beléptem és kezet nyújtottam oellatársam- nak. És ő akkor csak kényszeredetten nyújtotta az övét. Furcsa párhuzam. Krizsán tiszta és becsületes ember, és mégis bántja a lelkiismeret. * Éjfélre járt és cellatársam még csak most kezdett arról beszélni, aminek maga is szemtanúja volt, ami úgy felkorbácsolta, hogy még most is elfogja a reszketés, ha felidézi emlékezetében: — Reggel korán. a báni palotába rendelték a főtörzsőrmestert, a hadosztályparancsnokságra, eligazításra. Két rajt osztottak be őrszolgálatra, a harmadikat pedig őrjáratra. Az őrjáratba önként jelentkezőket kértek, persze nem jelentkeztem. Szerencsém is volt, a Futaki úton álldogáltunk felváltva huszonnégy órán át. Kegyetlenül átfáztam, de mégis örültem, hogy egy nap meg egy éjszaka már elmúlt fölöttem. — Csütörtökön virradóra egyszer csak kirángattak bennünket az ágyból. Sorakozó az udvaron. Valami Tallión nevű rendőrkapitány várt ránk odakint, meg egy osendőrtistzt, Zöldy Márton hadnagy néven mutatkozott be a szakaszparancsnokunknak. Azt mondta, hogy Grassy ezredes úr, meg a kegyelmes úr, mármint Feketehalmy elégedetlen az első nap eredményeivel. Ma a második körzet szigorú átfésiiié- 6ére kerül sor. A város teljesen körül van zárva. Több mint kétszáz járőr vesz részt a razziában. A kutató járőrök Igazoltatják a lakosságot, aki nem tudja magát igazolni, azt átadják a kísérő járőrnek, ezek azután a gyűjtőhelyre kísérik az elfogottakat. A kutatás a külső kerületek felől a város belseje felé halad. Akiket a helybeliekből összeállított igazoló bizottság nem igazol, azokat rögtönítélő bíróság elé állítják és halállal bűnhődnek. — Persze ezt csak elvileg mondom — tette hozzá Zöldy. — A tegnapi eredmény azt mutatja, hogy ma sokkal keményebben kell eljárnunk. Az A nyughatatlan ember «rtyíkok surrannak a nemes- nádudvari temető hantjai között. Egyik-másik sírt már annyira benőtte a fű, hogy csak a kő jelzi: nyugszik itt valaki. Hajdani jómódra vall, hogy a temetőben nem kevés a kőből készült síremlék. Közöttük egészen öregek is, a régi-régi írást el sem lehet olvasni. Ez a gondja Szirányi Imrének, a községi általános iskola igazgatójának is. Órák óta van már Hogyan kerültek ide a szabadságharc évében magyar nevű férfiak, akik feltehetően katonák, a szabadságharc honvédéi voltak? A szabadságharc történetének ha nem is döntő, de mindenesetre érdekes vonatkozását lehetne itt felderíteni, fizirányi Imre idei nyarát ^ ennek a felderítésére szeretné fordítani. De hogy áll a község monográfiája? itt a temetőben. Csak a messziről ideszűrődő gépzaj, az aratás nesze töri a csendet. Zsebkést vesz elő, majd vegyszeres üveget, vattával kenetgei az öreg sírkövet és csóválja a fejét. — Érdekes. „Kovács.” „Takács.” Tíz-tizenkét sírban nyu- gosznak magyar nevű halottak. Javakorbeli férfi valamennyi. Mind 1848-ban került a nemes- nádudvari temetőbe. Hogy lehet ez? í’s Szirányi Imre nem is lenne a község monográfiaírója, ha ez a tény nem ütne szöget a fejébe. A község temetője hosszú időre visszamenőleg háborítatlan, vannak itt százötven éves sírok is. Valamennyi síron fraktur (gót) betűs felírat, jeléül annak, hogy itt csak német nemzetiségűek laktak. altábornagy úr sokkal több eredményt vár. A partizángyanús személyekkel szemben nincs helye könyörületnek. — Aztán rumot osztottak szét, hogy — mint mondták — jobb kedvünk legyen a munkához. A három rajból hat járőrt állítottak össze. Azt hiszem tudod, hogy Beieznaihoz kerültem. Hallottam én már egyet- mást erről az emberről, de az igazi ábrázatát nem ismertem. Sok jót ugyan nem néztem ki belőle. Dicsekedett, hogy tegnap hat embert sikerült átadni a kísérő járőrnek, de ő is elégedetlen volt az eredménnyel. — Persze, ha már tegnap szabadkezet adnak, egészen más ett volna a helyzet — mondotta. És ebből én is megtudhattam, hogy aznap teljesen szabadjára lesz engedve a járőrök tevékenysége. A rumot máris elkezdték nyakalni, csak úgy az üvegből, óné pohár vagy mérték. Aztán faltak valamit. de nekem egy csöpp ennivaló sem ment le a torkomon. őszintén szólva már akkor szédelegtem a rosszulléttől. — Sok mindent tudsz már te is azokról a napokról, biztosan kiszivárogtak a hírek, úgy hallom, már Pesten is forszírozzák az ügyet. Folyik róla a duma a parlamentben. Hát csak dumáljanak. Én a képviselő urakat citálnám le ide. (Folytatása következik.) — Egészen napjainkig készem van. Évekig dolgoztam rajta, többen a Pécsi Tanárképző Főiskolai hallgatói közül — innen elszármazott tanárjelöltek — szakdolgozataikkal segítettek elkészítésében De úgy érzem, nem teljes, több homályos kérdést még tisztázni kell. És ha kész a monográfia, a bajai múzeum megjelenteti. Pénzt a községi tanács ad hozzá, őszre, azt hiszem, elkészülök vele. Érdekes, nyughatatlan ember Szirányi Imre. Amellett, hogy az iskola igazgatója, 12 év óta a népfront elnöke. Húsz évvel ezelőtt került Ide a faluba, akkoriban a Nemzeti Bizottság titkára volt. ő vitte véghez — mások segítségével — a földosztást. Tagja a községi pártvezetőségnek is. agy része van a szép, korszerű művelődési ház létrehozásában. Tavaly adtait át az új általános iskola egyik részét, most épül a másik szárnya. Mikor az iskola építését elkezdték, a község valamennyi lakosát mozgósította a népfront, társadalmi munkában ásták ki az alapokat. Annyit takarítottak meg ezáltal, hogy a vizet bevezethették az iskolába. Üj sportpályát építettek — társadalmi munkában. Parkosították a piacteret — ugyanígy. — Hová megy szabadságra az idén? — kérdezem. — Ide, a temetőbe — mondja tréfásan. — A Kovácsok, Takácsok titkát megfejteni. Ez is népfronti munka, előbbre vinni a község helytörténeti ismereteit. J ó kézben van ez a munka: Szirányi Imre ugyanis történelem tanár. Balogh József Hat kiállítás a Játékok idején Gazdag kiegészítő programról gondoskodnak Szegeden a küszöbönálló szabadtéri játékok idejére. A Móra Ferenc Múzeumba látogatókat hat kiállítás várja. A vármúzeumban megismerkedhetnek az érdeklődők a város helytörténetével. A Horváth Mihály utcai képtárban a nyári tárlattal várják a vendégeket
