Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-05 / 157. szám
' í olM A Termékeny barátság A Gdanski Zenei Líceum igazgatója jó híreket hallott a Kecskeméti Ének-Zenei Altalanos Iskoláról és Gimnáziumiról. Ex év áprilisában Magyarországra utazott, hogy itt a helyszj-nm tanulmányozza a magyar zenepedagógiát. A látottak, hallottak annyira megnyerték a tetszését, hogy javaslatára a két intézmény „barátsági szerződést” kötött. Ennek keretében látogatott el most 34 növendék és három tanár Ja- veczky Alfréd igazgató vezetésével hazánkba. Vasárnap Bács-Kiskun megyében tanulmányozták a magyar népviseletet, népi táncokat, dalokat. Különösen Kalocsáit és Ck-sekcsanádon fogadták nagy szeretettel a vendégeket, akiket még a „háromugrós” rejtelmeire is megtanították. Este együtt táncoltak a gdanski és a magyar fiúk, lányok. Hétfőn délelőtt Kecskemét nevezetességeivel ismerkedtek. A délután rögtönzött koncerten pedig az ifjú magyar és a lengyel zenészek bizonyították, hogy mindkét országban igen magas színvonalú a muzsikusképzés. (H. N.) NAPTAB 1965. július 5, kedd Névnap: Emese Napkelte: 3 óra 92 perc. Napnyugta: 19 óra 44 perc. — AZ EMESE név keletkezése azzal függ ösz- sze, hogy a nép szívesen választott nemcsak a virágok, hanem az állatnevek közül Is személyneveket. Bár, a név ősmagyar jelentése az „emse”: „nőstény állat”- fogalmi körét fedi, a még korábbi néveredetkutatás a finnugor nyelvvel hozza összefüggésbe, ahol a névnek „égi”- a jelentése, így hívták Ügek feleséget, Almos vezér anyját; akinek egyik álmát a szittya jósok úgy magyarázták, hogy annak a jövendőbeli uralkodónak lesz az ősanyja, aki népét kivezeti ScythiábőL A modem nyelvben a név a századfordulótól kezdve terjedt el. — Jól sikerültek a képesítő vizsgák Baján. a Bereczky Máté Kertészeti Technikumban. Az idén harmincán végeztek. Érdekes, hogy közülük 12 lány. A végzettek nagyobb része állami gazdaságban és termelőszövetkezetben helyezkedett el, a többiek tovább tanulnak. (Dr. Böngyik Árpád.) 1- MÁR 116 laposés halomsírt tárt fel a bajai múzeum a madarast határban levő legnagyobb hazai hun temetőben. A régészek legnagyobb meglepetésére még mindig nem akadtak férfisírra. Az eddig feltárt hun temetőkben ilyen jelenséget nem tapasztaltak. A hun • sírokból értékes leletek kerültek elő. Egyebek között római császárok 2—3—1. századbeli bronz dénárjaira, több ezer gyöngyre, női ruhakapcsokra, továbbá korongolt szürke agyagedényekre bukkantak. Az egyik legérdekesebb lelet egy hengeralakú, négy kis lábon álló edényke, amelyet a sírban gyöngykoszorú vett körül. Ez a régészek szerint vallásszertartási kellék volt. — ERÉNYÖV címmel forgat filmet Pasquale Festa Campanile olasz rendező. A középkorban játszódó történet hősnője _ — Monica Vitti alakítja — a női méltóságért száll szikra. Kipusztulóban a „szirének“ Bahrein szigete közelében a Perzsa-öbölben, két gyöngyhalásznak sikerült a British Museum számára kifogni egy — du- gongot. Azt mondják; a dugong nevű víziállat, vagy más nevén ;,vízi tehén”. az alapja a szirének legendájának; amely- lyel oly gyakran találkozhatunk a mitológiában. A dugong fejét hosz- ezú sörény övezi, teste halfarokban végződik, A nőstény állatok mellükön magukkal hordják kicsinyüket, apró halszemük állítólag sokszor könnyezik. A dugong kiveszőiéiben van. Igen kevéssé szaporodik, a halászok pedig, jóízű húsa; finom bőre és olajtartalmú mája miatt, erősen pusztítják. — HÉTFŐN a K©-’ repesi temetőben katonai gyászpompával búcsúztatták Köteles Jenő altábornagyot, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának póttagját. a honvédelmi miniszter első helyettesét, országgyűlési képviselőt — Nyolcvankét mázsa szamócát szedett 2,5 holdas epreséről az apostagi Duna Tsz. így az első termésű, korán érő törzstelepéről 93 ezer forint bevételhez jutott a gazdaság. 140 éve, 1825. Július 5-én halt meg Joseph-Louis Proust francia vegyész, a vegyelemzés megalapítóinak egyike. Gyógyszerész atyja mellett tanulta a mesterséget, majd a legnagyobb párizsi kórház, a Salpetriére főgyógyszerésze volt. Itt dolgozta ki jelentős eljárásait a foszforsav, a vizelet és a tints ó vizsgálatára. Már 1784-ben felszállt léggömbbel a ritka levegő tanulmányozása végett. Ebben az időben hívták meg Spanyolországba a sego- vai tüzérakadiémia vegytan tanárának. Később a salamancai, majd a madridi egyetem tanára lett. 18C3-ban hazatért. A növényi nedvek vizsgálata során felfedezte és előállította a szőlöcukrot. A kontinentális zárlat Idején visszautasította Napóleon bőkezű ajánlatát arra, hogy — saját eljárása szerint — cukrot előállító gyárat létesítsen, ö mutatta ki a víz összetételének állandóságát és keletkezésének módját. — 1806-ban tette közzé legnagyobb jelentőségű felfedezését, amivel nevét maradandóan írta be a vegytan történetébe: az állandó arányok róla elnevezett törvényét. Eszerint az elemek csak meghatározott állandó súlyviszonyok között egyesülnek vegyilletekké. Megállapítása csaknem egy évtizedig tartó éles vitat váltott ki, de a tények őt igazolták. = MIKES KELEMEN összegyűjtött műveit jelenteti meg az Akadémia Kiadó — eL söként Magyarországon. A régi magyar széppróza egyik legkiválóbb képviselőjének műveiből összeállított sorozat első kötete a „Leveleskönyv” már megjelent. Ezt is, — mint a többi kötetet —■ betűhív szöveggel és tudományos jegyzetekkel bocsátották köz- re. — FELBUKOTT a motorkerékpárral ifj. Pártos Zoltán kunszállás! lakos, mert ittas állapotban vezetett Kunszállásról Bajára menet. Az egyik űtka- nyarban az útszélre sodródott és felbukott. Korábban már elítélték hasonló könnyelműség miatt, ezúttal kéthónapi szabadság- vesztésre ítélte a bajai járásbíróság.. . — KÖZÖLJÜK a Moszkvai Rádió magyar nyelvű adásainak időpontját: augusztus 31-ig 13—18,30 óráig a 31,41 méteres, 21,30—' 22 óráig a 31, 41 és 194 méteres hullámhosszon sugároznak magyar műsort. — Egymillió forintért vásárol házhelyeket Kiskunhalason a városi tanács. A városban az utóbbi időben rohamosan növekedett a magánházépítkezések üteme és az újabb igények kielégítését ezzel is segíti a tanács. (C. F.) „Fészkelnek“ a teknősük A több ezer holdas orgoványi nagyrét egyike az ország ritka vidékének, ahol nagy számban él a mocsári teknős, mert tojásaik lerakásához kiválóan alkalmas a környező homokos talaj. A teknősök július elején hagyják el a mocsarat, hogy megfelelő ».fészket” keressenek a homokban. Hat-nyolc porcelánfehér tojást rejtenek el a homokfészkekben, amelyekből augusztusban kelnek ki a 20 fillér nagyságú kis teknősök. — Űj szőnyegszövő gépeket vásárolt a Kiskunfélegyházi Háziipari Szövetkezet. Így a kis méretű perzsa- szőnyeg mellett most a nagyobb méretű szőnyeg készítését is elvállalják. Az idén mintegy félmillió forint értékben továbbítanak a nyugati államokba ebből a termékből. „Mindenevő“ motor A texasi San Antonio kutató Intézetében két mérnök, John M. Clark és Julius F. Witzky olyan motort konstruált, amely azonosan magas teljesítménnyel működik bármilyen üzemanyaggal: benzinnel, olajjal vagy diesel-olajjal. Akármelyik üzemanyag alkalmazásával a motor kisebb költséggel nagyobb energiát szolgáltat mindem hagyományos motornál. Ráadásul kevésbé szennyezi a levegőt. — Meggyulladt a széna és a takarmányszalma a soltvadkerti fmsz gazdasági udvarában, egv eldobott égő cigarettától. A gondatlanság ellenére csak 700 forintos kár keletkezett, mert ’ az önkéntes tűzoltók a lakosság segítségével gyorsan beavatkoztak. i—i Balatoni műsor- kalauzt jelentetett meg a Somogy és Veszprém megyei Tanács művelődésügyi osztálya. Az ízléses, tetszetős külsejű kiadvány magyar és német nyelven ismerteti a déli és az északi part kulturális rendezvényeit, a színházak bemutatóit, a különféle fesztiválokat, a múzeumokban látható kiállításokat és a balatoni sportműsort. — KÉSZÜL az igali öntözőrendszer kivitelezési terve, amelynek megvalósítása 9400 hold szántó vízellátását biztosítja, több mint hat község határát érintve a bajai járásban. A talajmintákat már megvették és megállapították, hogy a kitűnő bácskai föld nagyobb talajjavítás nélkül bírja majd a mesterséges csapadékpótlást. — Tizenhatezer forint bevételt számítanak a zöldségkertészet minden holdjáról a mélykúti Alkotmány Termelőszövetkezetben az idén. Legnagyobb területen. 60 holdon paradicsommal, 40 hol- ldon paprikával foglalkoznak. Bevételi tervük 4 millió 200 ezer forint, de a női kertészeti brigád vállalta, hogy a tervezettnél 8 millió forinttal több zöldségfélét állítanak elő. Brigitte Bardot-érmék A francia pénzverdében bárki tetszés szerinti érméket verethet, ha megfizeti az árát. Nemrég arany és ezüst érmék készültek Brigitte Bardot arcképével. Egy ezüst érme ára 30 frank, aranyból ezer frankba kerül. Időjárás Várható időjárás kedd estig: nappali felhőképződés, legfeljebb kisebb záporokkal, zivatarral. Mérsékelt szél. A meleg idő tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: július 3-án a középhőmérséklet 23,4, (az 50 éves átlag 21,6), a legmagasabb hőmérséklet 28,3 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 13. Július 4-én a reggel ? órakor mért hőmérséklet 21,9, a délután l órakor mért hőmérséklet 29,2, a legalacsonyabb hőmérséklet 15,8 jCelsiUfi-íok, 1966. mm Si Ml ' Tanácskozás a társadalmi ellenőrök feladatairól Hétfőn délután Kecskeméten a Hazafias Népfront székházában a Szakszervezetek Megyei Tanácsa rendezésében ülést tartott a megyei tanács vb kereskedelmi társadalmi ellenőrzési albizottság. A megbeszélésen, amelyen az albizottság tevékenységében résztvevő állami, társadalmi éd tömegszervezetek képviselői voltak jelen, Végh Pál, az SZMT közgazdasági osztályának vezetője tártott beszámolót a megyei kereskedelem munkájával kapcsolatos társadalmi ellenőrzés tervedről, féladaitairóL Yizsgázik az első tíz intezíy hazai búzafaj táj elölt Az idén először takarítanak be nagy tenmőképességű hazai búzafajtajelölteket a fajtakísérleti állomásokon. Tavaly zárult le ugyanis az 1958—59-ben kezdődött búzanemesítési program első a nagy termőképességű, szilárd szalmájú és télálló hazai fajták előállítását célzó szakasza. Az eredmény: tíz fajtajelölt. Az új fajtajelölteket négy helyen — a dél-alföldi, a nagykunsági és a fertődi kísérleti intézetben, valamint az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézetében — állították elő. A fajtajelöltek többségébe szovjet, illetve olasz búzákból örökítették át a nagy termő képesség tulajdonságát. A nemesi- tők saját kísérleteiben mind a tíz fajtajelölt nagyobb termést adott, mint a köztermesztésben nálunk legbővebben termő fajta, a Bezosztája I. A szakemberek véleménye szerint egyébként ezektől a fajtajelöltektől még nem várható a hazai intenzív búza problémájának végleges megoldása, mint ahogy a nemesítési program első szakaszának — tekintettel az idő rövidségére — ez nem is volt feladata. A második szakasz 1960-ban indult. Szintetizálással, azaz különböző össze, kersztezett fajták legjobb tulajdonságainak egy törzsbe való átörökítésével a jelenlegi legjobb búzákat termésbiztonságban, betegségellenállóságban és más értékmérő tulajdonságokban is felülmúló faj táltat kívánnak előállítani. Megyei borbemutatá Hétfőn délután a megyei tanács vb. székhézában megyei borbemütatót tartottak, értékeléssel egybekötve. A Solton lezajlott megyei borverseny huszonegy díjnyertes borát értékelték a megye szakemberei. Pfenning Gyula megyei főkertész ismertetőjében hangoztatta, hogy a megyei borverseny várakozáson felüli eredményt hozott. A borok kiváló minősége — az elmúlt kedvezőtlen esztendő ellenére — azt bizonyítja, hogy sokat fejlődött, korszerűbbé vált a borkezelés. Magas a Duna Budapestnél A legnagyobb idei áradás a Dunán A Dunán levonuló árhullám vasárnap délután tetőzött Duna- remeténél. A vízállás a várakozásnak megfelelően 8 centiméterrel meghaladta a másodfokú árvízvédelmi készültség megkezdésére előírt 550 centiméteres vízszintet. Azonban az osztrák Duna-szakaszon már erőteljesen apad a folyó. Többek között Bécsnél két nap alatt 173 centiméterrel csökkent a víz. Ezért a vízügyi igazgatóság továbbra is csak elsőfokú készültséggel őrzi a Duna felső szakaszát Hétfő reggelig Dunaremeténél hat centiméterrel süllyedt a víz- szint, s továbbá jelentős apadás várható. A Budapestnél szombat reggeltől hétfő reggelig 559-ről 608 centiméterre emelkedett a víz. Ez a Duna legnagyobb idei áradása. Az előrejelzések alapján Budapestnél keddre várják a tetőzést 625 centiméter körüli vízszinttel. Szerdára pedig megkezdődik az apadás. Az esőzésektől megáradt kisebb folyókon egyébként már csaknem teljesen levonultak az árhullámok. (MTI) Kiderült, hogy a többi fülkében is szorgos levélírás folyik. Ekkor kezdtem rájönni, hogy a szükség megteremti a maga leleményét is. s más már hamarabb kitalálta ezt a megoldást, amit a kényszer diktált bant a kaszárnyában az újoncok számára. A levéllel hamar végeztem. Mit is írhattam volna? A megszokott nyugtató sorokat: „Ne aggódjanak. Jól vagyok. Tavasz- szal remélem hazamehetek. Szerető fiuk...” Már bántam, hogy egy kis olvasnivalót nem hoztam ki magammal. Feri bátrabb legény nálam. Képes a kiképzés alatt is a zsebében hordani a Magvetőt, amit, amióta felfedezett nálam, az Istennek nem akar visz- szaadni. Sőt egy Ady verseskötetet is szerzett valahonnan és most azt bújja, esténként a takaró alá rejtve a könyvet. Hideg volt itt a laktanya pihenőjében, hamarosan fázni kezdtem. Indulni akartam, amikor papír esorreht a fatalpú papucsom alatt. Nyomtatott betűket .vettem észre rajta a gyér világosságnál. Kíváncsian nyúltam le érte, vajon ki hagyhatta el. Gondosan, négyrészt hajtogatott papíros volt, olyasmi, mint amit a bankban én is készítettem a sokszorosítógépen, amikor körlevelek készültek az ügyfeleknek. Szétnyitom és böngészni kezdem. Aztán, mintha megégette volna a kezemet, ijed-