Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-03 / 156. szám

NAPTAR 1966. július 3, va&árnap Névnap: Kornél Napkelte: 3 óra 51 perc. Napnyugta: 19 óra 45 perc. 3 I Nap LJ! — A KÖRN ©LÓK ma már Somának nevezik magukat a Samuk; és Sá­muelek is erre magyaro­sították nevüket, úgy hogy ők is ma ülik név­napjukat. Magyarázata a nyelvújítás korába nyú­lik, amikor a latin ere­detű {római nemzetség­név) nevet magyar meg­felelőjével azonosították. A névre két magyarázat van, jelenti ugyanis a kürtös”- elnevezést, de ugyanúgy a som gyü­mölcs latin nevét is. — ÜJABB országok vásárolják a híres mo­tívumokból összeállí­tott ' kalocsai térítőkét. Idén a belgákat sorol­ják a legjobb vásárlók közé, de Párizsba és Hollandiába is szállít a Kalocsai Népművé­szeti Háziipari Szövet­kezet. Az idén 22 mil­lió forint értékű nép- művészeti terméket készítenek, ami 5 mil­lió forinttal több a ta­valyi munkánál. Hófehér iskolatábla Japán iskolákban ki­tünően beváltak a ha­gyományos fekete táb­lák helyett a hófehér falitáblák. Előnyük, hogy nem porosak, foltosak és a kréta nem csikorog rajtuk olyan kellemetlenül. Ráadásul, a gyerekek nagyobb örömmel ta­nulnak abban az osz­tályban, ahol a hófe­hér’ falitáblákra hat különböző színű kré­tával lehet írni. Garázs a háztetőn Coventry városban érdekesen oldották meg a parkolási prob­lémát. A város köz­ponti üzleti negyedéi magasított bulvárral \ vették körül, s a par- : kolóhelyeket — a há­zak tetején létesítet­ték. Kormányozható Svájcban olyan há­zakat építettek, ame­lyek, ha nem is ka- csalábon, de acélten­gely köré épített for­gó sínrendszeresen nyugszanak. A házak „kormányát”- a nap­paliban helyezték el. SS #8 órán beRB el­végzik a talajmunkát a learatott területen, a kunszientmiklósi Kis­kunsági Termelőszö­vetkezetben. A gazda­ság a héten kezdte meg az őszi árpa ara­tását, s a cséplést is befejezik ma. A gyors betakarításit O. P. V. 20-as magtisztító gép tette lehetővé, amely­nek teljesítménye na­pi 15—18 vagon. (Mol­nár Mihály tudósító.) — NAGYSZABÁSÚ horgászversenyt ren­deznek vasárnap reg­gel 6 és 9 óra között Baján. A Sugovica partján, a Duna Szál­lótól a hídig száz sporthorgász méri ösz- sze tudását és szeren­cséjét Érdekessége lesz a horgászversenynek az ifj. Dienes Ferenc és Varga György, — a céldobás világbajno­kai — által tartott be­mutató. — Az első félévben 14 000 magnetofonké­szüléket adott át a ke­reskedelemnek a Bu­dapesti Rádiótechnikai Gyár kecskeméti üze­me. A készülékek na­gyobb részét exportál­ták. Az idén tíz szo­cialista és kapitalista államba jut el a Kecs­keméten gyártott mag­netofon. —; Hátráltatja a kagylógyűjtést a ma­gas vízállás a Duna mentén. Mivel a bajai Új Élet Tsz gombfel­dolgozó üzemében már fogytán van a nyers­anyag, a Ferenc-csa­tornán gyűjtenek folyami kagylót ha a vízszint megengedi. A bajaiak segédüzemé­ben idén 7 millió ing­gomb és félmillió di­vatgomb készül a du­nai kagylóból. — Rekordtermelést értek el a kecskeméti Aranykalász Termelő- szövetkezet tehenésze­tében. Közel 4 ezer li­ter tejet fejnek tehe­nenként 300 nap alatt. Tavaly csak 3908 liter volt az átlag, az idén azonban jobb az álla­tok kondíciója. — Építkezési láz volt tapasztalható az el­múlt évben Dávodon — állapították meg a Csátalja és tildéké Körzeti Földművesszö­vetkezet tevékenysé­gének ellenőrzése so­rán. A községben az építőanyagok forgalma az előző évihez képest 77 százalékkal növeke­dett. Ezzel szemben csökkent a ruházati cikkek vásárlása. — FTLMARCHtVUMOK Nemzetközi Szövetsége' el­határozta, hogy bibliográ­fiát készít a világon ed­dig forgatott összes fil­mekről. A bibliográfiát a * Nemzetközi Televízió Ta­nácsa (International Coun­cil of Television) fogja kinyomatni. — JÓL állnak a nö- — NYILATKOZATOT juttatott el a Nemzet- vényápolási munkák- közi Szövetkezeti Nap Bács- Kiskun megyei kö- kal a dunavecsei járás zönsége; a mezőgazdasági termelőszövetkeze- termelőszövetkezetei- tek; a kisipari termelőszövetkezetek a földmű­ben. Járásszerte befe- vesszövetkezetek és ezek járási, megyei közponl- jezték a kukorica má- jainak küldöttei az Amerikai Egyesült Alla- sodik kapálását, s így mok magyarországi nagykövetségének. A nyi- most minden munka- latkozatban tiltakozásukat fejezték ki a részt­vevők az amerikai imperializmus vietnami agressziós tevékenysége, a legutóbbi napokban végrehajtott embertelen bombázások kiterjesz­tése ellen. Elitélik és megbélyegzik a békés vá- a kis- rosok és lakosaik, gyermekek, anyák, ég öre- tó-főorvosa Kiváló or- kunfélegyházi tsz-ek gek gyilkosait. A nyilatkozatban teljes szoli- vos kitüntetésben ré- lúdtenyésztő telepén. A daritásukról biztosítják Vietnam sokat szen- szesült pénteken, Sem- szárnyasok rövidesen védő hős népét Bács-Kiskun" megye szövetke- melweis Ignác születé- piacra kerülnek. A ki- zeti dolgozói, sének évfordulóján. A ürült nevelőkben újabb Kiváló orvos Dr. Cseh Imre, egye­temi tanár, a Bajai Városi Kórház igazga­erőt az aratásnál tud­nak összpontosítani. — Tízezer naposcsi­be nevelkedik Kecskeméti kulturális program VASARNAP TANYAI FILMKLUB köztiszteletben álló fő- 30 ezer naposcsibét en- orvost, aki 25 észtén- gcdnek majd szét. deje dolgozik a bajai kórházban, szombaton — Meggyújtotta szál - délelőtt rövid házi ün- makazlát és a kukori­nepség keretében kol- cagórét Bajor Ferenc , legal, munkatársai ko- madarasi lakos, mert délután fél 6-kor, a J szöntötték. A kitünte- eldobta égő cigarettá- Törekvésben pedig este 8 tés alkalmából Tóth ját. Csak az önkéntes „Il" Lajosné, az Orvos- tűzoltók és a lakosság egészségügyi Dolgozók segítségével sikerült a Szakszervezete megyei gyors tűzoltás, amely titkára is gratulált az megakadályozta, hogy ünnepeltnek. nagyobb kár történ jék. — Lecserélik a törzs- állományt. A Szikrai Állami Gazdaság vi- ziszámyastelepén idén leváltják a tojóállo­Az Alkotmány Tsz-ben mányt. Az új törzsál- délután 3-kor, a Petőfi- lomány kialakítására négyezer Landesmann kiskacsát importálnak. lágos című film vetítése. KIÁLLÍTÁS Katona József Múzeum: Közép-magyarországi kép zőművészek kiállítása. amely azonkívül, hogy sok tojást ad, gyorsan nő , s igy nevelési költségük kisebb. Arany Völgy-i aranyérmesek — Diáklányok dől goznak a Szikrai Álla­— Dobosgémek köl­tenek az orgoványi mi Gazdaság újbögi Nagyrétén. A bölöm- üzemegységében. A bika néven ismert, jcl- Bagi Ilona önkéntes if- l©Szetes ■ hosszú nyakú júsági tábor vasárnap Sázlómadarak a mo- nyitotta meg kapuit. Az ország minden ré­széből érkeznek diáklányok, akik nö­vényápolással, gyü­mölcsszedéssel foglal­koznak. (K. F.) — Bmberevö kor/.ikaiák. — Franciaország őstörté­nészeinek ajaccői kong' csarak lecsapolása miatt már kis szám­ig ban élnek hazánkban. Az orgoványi nádasok­ban esténként hallat­ják hangjukat. Becsié, sek szerint 6—8 pár költ biztos rejtekhe­lyeken. SZIHANUK herceg, Mindössze ötéves a krími területen levő „Zolotaja Balka” (Arany Völgy) i>orkombinát inkermanszki gyáregysége. A gyáregység kollektívája túlnyomóan fiatal, jól képzett szakemberekből áll, akik máris ki­váló eredményeket tudnak felmutatni. Boraik nem­csak a Szovjetunió leghíresebb gazdaságainak termé­keivel, de a portugál, olasz és francia borokkal is állják a versenyt, nemzetközi „vetélkedőkön” több arany- és ezüstérmet kaptak. Leghíresebb boruk — unely két nemzetközi versenyen kapott aranyérmet — az „Aligote” és a „Portvein”. A borkombinát hatalmas fejlődés előtt áll. Míg ez évben a pincékben 62 ezer hektoliter bort tároltak, 1970-ben már 300 ezer hektolitert tudnak elhelyezni. A képen: Anna Golub (balról) és Ljudmilla Tate- voszjan, a gyáregység laboránsai vizsgálják a boro­kat. (J. Sevcov felvétele.) resszusán Fernand Benoit Kambodzsa államfője ismertette kutatási ered- „Apsa” néven filmet ké­ményeit: több mint öt- szített, melyben a fősze- ezer évvel ezelőtt ember- repet leánya, Bopha Devi evők éltek Korzika szi* hercegnő játssza. A fil- getén. A tengerparti bar- met július folyamán mu- langok egykori lakóit tátják be Kambodzsa fő­azonosította az Odüsszeiá- városában, de Szihanuk ban említett legendás em- és leánya máris új film berevőkkel, a lestrygo- készítésén fáradozik, cí- nokfkal. me „Az elvarázsolt erdő”. Utazik a gyulai — Egy Los Angeles-i bí­róság bűnösnek találta Herman Lee Henry 43 éves amerikai fajvédőt. Henry ki akarta Irtani az Egyesült Államok néger lakosságát: terve az volt, hogy minden négernek mérgezett élelmiszeres o- magokat küld. Az ítéletet július 27-én mondják ki. A 26. játékhéten egy — Munkatársa nevé­re vett fel kölcsönt Tóth Tibor bajai von­tatóvezető, s a részle­teket azután nem fi­zette be. így a köl- csonvett 3000 forintot Tóth Tibor munkatár­sán hajtotta be az OTP. A fiatalembert azonban utolérte az igazságszolgáltatás, a bajai járásbíróság két­Betörö elefántok darab öttalálatos szel- hónapi szahadságvesz- vényt találtak. Nyere- tésre ítélte, ménye: 1327 713 fo­rint. Négytalálatos 16 darab volt. nyeremó- aj Ahktoar című lap nyük 114 232 forint, beszámol róla, hogy az Három találatot 2045 alexandriai kikötőben két n ^ j , , , , „ elefánt „szabaddá tette íogado ért el, nyere- m,agát” és betört egy menyük 600 forint, bankba. A bank épületé­kéttalálatos szelvény az elefántok a tiszt­ul «m Harah volt viselőket hajszolták, amíg 1 időül aaraD von, az idomító meg nem ér­nyereményük 20 fo- kezeit, rint, a nyereményille­ték levonása után. E heti nyerőszámok: 41, 60, 66, 68, 84 A magyar élelmiszeripar egyik „diploma­tája” a gyulai kolbász, amely 28 ország asz­talán ízletes csemege. Képünkön gyulai „kol­bászerdő”, amelyet csomagoláshoz készítettek elő. Bulgária Japántól vásárol Bulgária a japán Fujitsu cégtől vásá­rolt önműködő szá­mítógépeket. Megál­lapodást írtak alá 20 szállni tó gép szállításá­ra, kb.: 3 millió dol­lár értékben. A japán számítógépek nem ipa­ri vagy katonai, ha­nem adminisztrációs célokat fognak szol­gálni. Ez az első olyanfajta megrende­lés,! amelyet Japán a szocialista országoktól kapott. Opálbarlang Erdélyben Opálbarlangot tár­tak fel nemrég az er­délyi udvarhely-csík- szeredai országút kö­zelében. A kis bar­lang falát körös-körül éléhk sárga, zöld és barna színű opáltöm- böki borítják. A ritka természeti érdekesség napfényes időben tá­rul fel teljes szépsé­gében a látogatók előtt, mikor a csillogó falak szivárványsze­rű en visszaverik a fénysugarakat. Ifjúsági város a Lenin-hegyen A moszkvai Lenin- hegyen, az állami egyetem közelében, a Komszomol fennállá­sának 50. évfordulójá­ra (1968) elkészül az Ifjúság Háza, amely voltaképpen egész if­júsági város lesz. Az Ifjúság Háza egyide­jűleg StfOO személyt, a nagy ifjúsági ünnepe­ken pedig 5000 sze­mélyt is képes befo­gadni. Mindenki meg­találja majd itt, amit legjobban szeret. Az ifjú festőknek és szob­rászoknak műtermek, a fiatal tudósoknak korszerűen berendezett laboratóriumok állnak rendelkezésre. Az üze­mi fiatalokat a leg­újabb technikával fel­szerelt műhelyek vár­ják. Lesz itt táncte­rem, uszoda és könyv­tár is. — AZ ALFÖLDI Pincegazdaság egyik legnagyobb borospin­céje épül Tiszakécs- kén. Előreláthatólag szeptember elsején ad­ják át az építők a vál­lalatnak az új létesít­ményt. amelybe 32 ezer hektóliter űrtar­talmú cementhordókat építenek be. (Kerekes Fererie) Várható időjárás va­sárnap estig: főként nappali felhőképződés, egy-két helyen zápor­eső, zivatar. Mérsékelt szél. Várható legma­gasabb nappali hőmér­séklet 24—28 fok kö­zött. A gereblyés Parkosítanak a ház előtt és innen az emeleti ablakból jól nyoknak, gyerekeknek könnyű szerszám. Ö azonban úgy látszik még e kotrogatást is sokallja. A nyélre támaszkodva, hossza- szemmel lehet kísérni a mun. san eltűnődik minden húzás Orvos: Kiírom magát, hennie kell. Menjen dolgozni. Pi­kások ténykedését. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy túlsá­gosan igyekeznek. Egy-egy kő felemelése és talicskára helye­zése után mindig rövid pihenő következik és az ásók mozgá­sa is leginkább a lassított fil­meket idézi. De ezen megüt­közni manapság, igazán nagy balgaság lenne. Amit viszont a csapat gereb- lyése művel, az már — enyhén szólva — a munka paródiája. Javakorabeli, vállas, napbarní­tott ember. Biztos vagyok ben­ne, hogy egy búzával telt zsák sem kottyanna meg neki, ha éppen arról lenne szó. Szinte kisír a kezéből az az asszo­elött, majd biztos érzékkel vá­lasztja ki azt a földdarabkát, ahol semmi szemét, törmelék sincs és így a vasfogak mini­mális erőfeszítéssel is köny- nyen szánkáznak. Vajon mit szólnak ehhez a többiek? Vagy talán nem ve­szik észre, hogy ő még náluk- nál is jóval kevesebbet, mond­hatnám semmit sem csinál órákon át? A magyarázat csak az lehet, hogy a.gereblyés a brigád mó­kamestere és mint ilyen, szem­mel láthatólag népszerű tár­sai körében. Ha magunja a föld céltalan birizgáláusát — ez elég gyakran előfordul — ak­való kor odahúzódik valamelyik cimborája mellé és elmései neki egy vidám históriát. Hogy vidám dologról esik szó azt onnan sejtem, hogy a csattanó után jót derülnek mind a ket­ten. Sót, néha mindannyian, mert a többiek sem akarnak kimaradni a jóból és nem rit­kán még egyszer el kell me­sélni a történetet az egész tár­saságnak. Így, szép lassacskán eltelik a délelőtt és a derék dolgozók leülnek az árnyékba szalon- názni. Az ebéd alatt egy szó sem esik. Mert az evés az fon­tos dolog. Oda kell figyelni: nehogy félre csússzon a bics­ka a kenyérvég ropogósán. Különben minek is beszél­nének. A munkaidő egy része még hátra van, hagyni kell a vidám históriákból délutánra «• B. D. PETŐFI NÉPE — A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: dr. Weither Dániel, — Kiadja a Báos megyei Lapkiadó Vállalat — Felelős kiadó: Mezei István Igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsház. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-13, 25-16. Szerkesztő bizottság: <0-38. — Kiadóhivatal* Kecskemét Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-00. — Terjeszti a Magyar Posta, — Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj egy hónapra: 14— forint. — Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon: 11-05. — Index; 55 065.

Next

/
Thumbnails
Contents