Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-29 / 178. szám
*. oldal 1966. Július ?9, pent«» MAGYARORSZÁG és Franciaország kapcsolatainak fejlődését illetően új állomásnak nevezte tegnap megkezdett látogatását Couve de Murville. „Kellemes és jelentős” kapcsolatok kiépítését várja látogatásától. Az első eredmények egyébként már az első napon megszülettek, aláírtak egy sor együttműködési egyezményt, amelyeket még Péter János múlt évi párizsi látogatásakor, vagy azóta készítettek elő. Péter János úgy jellemezte a látogatást, mint amely az európai közeledést szolgálja, ennek a szellemnek erősítésén pedig éppen Franciaország és a kelet-európai szocialista országok tettek lépéseket az utóbbi időben. MOSZKVA, amely ezen a héten is magasrangú vendégeket fogadott és fogad, tegnap Koszigin—Bazzaz-tanácskozás színhelye vélt. Az iraki miniszterelnök tiszteletére adott ebéden Koszigin szovjet kormányfő kijelentette, hogy a Szovjetunió barátsággal és bizalommal tekint számos arab államra, amely független politikát folytat. Rámutatott, hogy ezekkel az országokkal kiépített kapcsolatok különös jelentőségre tesznek szert napjainkban, amikor az imperialisták fokozottan törekszenek arra, hogy politikai és gazdasági állásaikat erősítsék az arab keleten. A szovjet-iraki együttműködéshez kedvezőnek ítélte a lehetőségeket A FORMÁLISAN még elnök Sukarno legújabb megnyilatkozása ismét ellentmond a helyzet realitásának. A pillanatnyilag tényleges hatalmától megfosztott indonéz vezetőnek a malay- siai kérdésre vonatkozó kitételei („a szembenállás politikája érvényben van”) a Reuter szerint mégis leforrázták azokat, akik a konfrantációs politika gyors befejezésével számoltak. Az elnöki palotát és a stratégiai fontosságú épületeket egyébként már tegnap hajnalban katonaság vette körül. A NATO mélyülő válságáról érkeznek jelentések, az Egyesült Államok és a szövetségesek katonai vitájáról. Már a minapi NATO-hadügyminiszteri tanácson felvetődött az Európában állomásozó amerikai katonaság csökkentésének kérdése, amelyet ellenez az NSZK, valamint bizonyos amerikai kormánykörok is, amelyek keveslik az európai szövetségesek hozzájárulását a vietnami háborúhoz. Demokrata szenátorokból álló bizottság a csökkentés kérdésében jelentést terjesztett be Johnsonhoz. A szövetség állandó tanácsának szerdai ülésén vita tárgyát képezte a NATO-haderő és a francia katonaság együttműködése — főként a nyugat-németországi francia csapatokat/ illetően. Ez úttal sem sikerült áthidalni a 14-ek integrációs felfogása és a francia fél integrációellenes felfogása közötti szakadékot. fl Varsói Szerződés országainak közös hadgyakorlata VARSÖ (MTI) Mint a PAP lengyel hírügynökség jelenti, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegySukarno beszédet mondott DJAKARTA (MTI) Sukarno elnök csütörtökön az új indonéz kabinet beiktatása alkalmából a Merdeka-palotá- ban több mint egyórás beszédet mondott Az elnök kijelentette, hogy az 1945-ös alkotmány értelmében továbbra is ő az ország miniszterelnöke. Az indonéz elnök azt is közölte, hogy a Malaysiával való szembenállás politikája továbbra is érvényben van, mivel Malaysia neokolonialista képződmény. Mi csak hajlandóságunkat mutattuk meg, hogy az ellentéteket békés úton, nem pedig fizikai szembenállás útján oldjuk meg — mondotta. veres erői parancsnokságának terveivel összhangban, július 20. és 27. között a Balti-tengeren hadgyakorlatot tartottak Lengyelország, a Szovjetunió és az NDK haditengerészeti és légierőinek részvételével. A hadgyakorlat célja az volt, hogy ellenőrizzék a Balti-tenger térségében állomásozó szövetséges fegyveres erők harci fel- készültségét és együttműködését A kitűzött célt a hadgyakorlat maradéktalanul elérte. U Thant Leningrádba látogatott U Thant ENSZ-főtitkár, aki a szovjet kormány meghívására látogatott a Szovjetunióba, csütörtök reggel Leningrádba érkezett. A főtitkár, valamint a kíséretében levő Alekszej Nyesztye- renko főtitkárhelyettes és más személyiségek egy napot töltenek Leningrádban. (TASZSZ) Az ENSZ főtitkára egynapos Leningrádi látogatását befejezve csütörtök este repülőgépen visz- szautazott Moszkvába. Koszigin-Bazzaz-tárgyalások A Kremlben megkezdődtek a tárgyalások Koszigin szovjet miniszterelnök és Bazzaz iraki miniszterelnök között. Abdel Rahman al Bazzaz iraki miniszterelnök csütörtökön koszorút 'helyezett el a Lenin Mauzóleum talapzatán, majd lerótta kegyeletét Lenin koporsója előtt. Bazzaz iraki miniszterelnök válaszában kijelentette, hogy orJúliusi összegezés A Pravda a harcokról bizonyítani tudja Bonn részvételét A dél-vietnami felszabadító hadsereg közlései alapján jelentette a VNA, hogy július hónapban a szabadságharcosok fokozták támadásaikat az amerikai agresszorok és a dél-vietnami kormány csapatai ellen, súlyos veszteségeket okozva nekik, így július 26-án a felszabadító hadsereg tüzérsége másfélórás támadást intézett az amerikai 25. gyalogos hadosztály főhadiszállása ellen Cu Chi kerületében. A támadás következtében sok amerikai katona meghalt, illetve megsebesült. Július 19-én ugyanebben a körzetben két teljes amerikai századot semmisítettek meg, egy helikoptert lelőttek és nagy mennyiségű katonai felszerelést zsákmányoltak. A július 15-ével befejeződött két hét alatt a felszabadító hadsereg Thu Dau Mot, Binh Dinh és Quang Nam tartományokban megölt, illetve megsebesített 510 ellenséges katonát, köztük 100 amerikait. Az AFP egy saigoni keltezésű hírében azt írja, hogy az amerikai légierő folytatja bombázásait a VDK területei ellen, de a kedvezőtlen légköri viszonyok miatt a támadások színhelye most nem az ország északi része, hanem a 17. szélességi kör felett fekvő övezet. A csütörtöki Pravdában Mihail Podkljucsnyikov válaszolt von Haase bonni államtitkárnak arra a próbálkozására, hogy megcáfolja azokat a tényeket, melyek szerint Nyugat-Németország részt vesz a vietnami háborúban. A Pravda rámutat: a bonni államtitkár lényegében nem tudta megcáfolni a tényeket. Podkljucsnyikov figyelmeztet arra, hogy a dél-vietnami kalandban való közvetlen bonni részvételről a Pravda szerkesztősége további bizonyítékokkal rendelkezik, amelyeket a közeljövőben közreadni szándékszik. Wilson na Joluisonnal találkozik LONDON (MTI) Harold Wilson brit miniszter- elnök csütörtökön délután repülőgépen elutazott az Egyesült Államokba. Wilson elutazása előtt az angol nukleáris leszerelési mozgalom nyilatkozatot adott ki. Ebben követeli, hogy Wilson haladéktalanul határolja el Nagy- Britaniát az Egyesült Államok vietnami agressziójától. A nyilatkozat sürgeti az angol—amerikai társas viszony teljes feladását, mivel az „Egyesült Államok bűnös agresszív politikája következtében egyre inkább leGazdasági, alias katonai segély WASHINGTON (MTI) Az amerikai szenátus szerdai ülésén 792 millió dollár értékben megszavazta külföldi országoknak nyújtandó katonai segélyprogramját. A megszavazott összeg százmillió dollárral kevesebb, mint amekkorát a kormány előterjesztett. A katonai segély feletti szavazás egy nappal azután történt, hogy a szenátus 2062 millió dollárnyi gazdasági segítséget szavazott meg több külföldi ország számára. A gazdasági segítség vitája során a szenátus úgy döntött, hogy a gazdasági segítségre fordítandó összegből 892 millió dollárt katonai célokra használnak fel és erről az ösz- szegről külön szavaznak. A katonai segély vitája során Fulbright szenátor a törvény- javaslat ellen foglalt állást. Mansfield szenátor, a demokratapárti többségi csoport vezetője felszólalásában az Európában állomásozó haderők létszámának csökkentését követelte. járatja Nagy-Britanniát az egész világ előtt”. Wilson pénteken Johnson elnökkel ’ folytat tárgyalásokat. szága mindenkor a semlegesség és a békés együttélés irányvonalához igazodik. Hozzáfűzte: Irak a Szovjetunióval együtt ellenzi az Egyesült Államok agresszív vietnami háborúját. Bazzaz kijelentette, hogy országában türelmetlenül várják Alekszej Koszigin szovjet kormányfő látogatását. Csütörtökön a Kreml nagypalotájában a szovjet kormány ebédet adott Bazzaz iraki miniszterelnök tiszteletére. Az ebéden beszédet mondott Alekszej Koszigin. Maurer Törökországban Ankarában a török miniszter- tanács palotájában folytatódtak a tárgyalások Ion Gheorghe Maurer román miniszterelnök és Suleyaman Demirel török miniszterelnök között. A tárgyalásokon részt vett a két ország külügyminisztere is. Vetélkedés Belga kéz a háttérből már másodszor szeretné meghúzni a ravaszt Mobutu — a neo- kolonializmus és egyéni karriervágyak prédájaként tengődő Kongói Köztársaság jelenlegi államfőjének — homlokán. Az első esetben Mobutu villámgyorsan végzett ösz- szecsküvőivel, most a második esetben még nem egészen tiszta a kép, de tény, hogy Mobutu még a diktátort székben ül. A két esemény között hozta nyilvánosságra az általános meglepetést keltett intézkedést, hogy Lumumbának, a szabadsághősnek, akinek meggyilkolásában közreműködött — emléket állít szoborral, utcával és városnévvel. Ami Mobutu részéről nyilván taktikai fogás, a nemzet, és általában Afrika haladó közvéleményének kedvezőbbre hangolásához — minthogy az imperialista támogatás lassan ellene fordul. Kongóban mindenesetre az eddigi kormányfők is belga, vagy amerikai imperialista segítséggel ragadtak meg a bársonyszékben, s aki méltó lett volna a vezetésre, azt segítségükkel buktatták a mélybe. Az ellentétek forrása tulajdonképpen a ncokolonializmus képviselőinek többrendbeli jelenlétében van. A kisebb hatalom részéről ugyanakkor íel- ködlik a taktikázás hiábavalósága. Ugyanis mint jelentik: az amerikai tőkebefektetések Belgiumban az elmúlt esztendőben 16 milliárd belga frankra rúgtak. Az összes külföldi beruházások értéke pedig 18 milliárdot tett ki. Felvetődik a kérdés: ugyan minek erőlködnek a belgák Kongóban? (B. K.) Elmosódott lábnyomok Libanon irányában Ismét összeült a BT NEW YORK (MTI) Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa csütörtökön, magyar idő szerint 20 órakor újból összeült, hogy folytassa a szíriai—izraeli viszály vitáját. A csütörtöki ülésen a tanács tagjai már annak a ténymegállapító jelentésnek az ismereteben foglaltak állási, amelyet Odd Bull norvég tábornok, az ENSZ palesztíniai fegyverszünet ellenőrző szervezetének vezérkari főnöke készített a szíriai—izraeli határ mentén kialakult helyzetről és amelyet a világszervezet titkársága szerdán este hozott nyilvánosságra. A jelentés megemlíti, hogy izrael a területén történt három aknarobbanást szíriai szabotő- röknek tulajdonítja, és azt állítja, hogy az akció megtorlásaként hajtottak végre július 14-én izraeli repülőgépek bombatámadást Szíria ellep. A légitámadásnak szemtanúja volt az ENSZ egyik megfigyelőállása, amelynek személyzete szerint július 14-én több izraéli sugárhajtásos repülőgép 37 percen keresztül támadott szíriai célpontokat és ezt követően szíriai repülőgépek 35 percen keresztül tartózkodtak izraeli légitérben. Odd Bull jelentése ugyanakkor megállapítja, hogy az aknarobbanás színhelyének körzetében elmosódott lábnyomokat találtak, amelyet^ Izraelből a szíriai határ felé vezettek. Egyes lábnyomok a libanoni határ irányába vezettek. A jelentés nem tesz említést arról, hogy az előbb említett lábnyómok elérték-e a szíriai határt. Sorházak a /VIóra téren Bányászati Gépgyárban volt lakatos. az asszonyka pedig második gyermeküket várta és végezte a háziasszonyi teendőket. Az ablakukból akkoriban még a malacpiacra láttak. A szomszédok és lakótársak jó néhánya ugyancsak a háziállatok miatt okozott bosszúságot. Libákat Büszke feliratot visel a kö- szalajtja a kislányát Fótiékhoz, zépső. „Épült az ötéves terv má- hívja le hozzájuk a nénit. Nincs sodik évében". Csak így: ötéves otthon ő sem. a másik „törzsterv. jelzés nélkül, hiszen a lakó” sem. Eszikéknél azonban kor felfogása szerint ez az öt- nem csenget hiába. Szőke, ro- ____________ é ves elképzelés volt hivatva konszenves asszony jelenik meg tömtek és^ neveltek a kétszo- megoldani minden gazdasági és a házmesteri lakásban, a beszél- bás komfortos lakásokban őket politikai kérdést Magyarorszá- getésre meghív magukhoz. Üt- ’ gon. közben felhívja magára a fiA kapu mellett gipsz-cirádák gyelmemet a lépcsőház komorfutnak körbe. A ház maga az sága, szürkék a lakásajtók, a ötvenes évek elejének ízlésében vijlanyórhszekrények. Szín? fogant, letagadhatatlan típus, C&ak az udvarról köszöngető akkoriban szerte e hazában nyárfák levele, ilyen hangsúlyozottan cikomyát- Belátszanak Eszikék egy lan, kocka-alakú, szolid, három- szobájának ablakán is. A nyáremeletes berhazakat emeltek, fák egyike felnyúlik a második tottak a fővárosi elettel, és az óvakodva a külcsíntől. emeleten is túlra. Az udvart ottani társbérleti viszonyokkal. Sétálgatok a házsor előtt, gon- fogja közre a három épület: Mó- Félegyházán az otthoni szőlőben dolkodom ezen a büszke táb- ra Ferenc tér 6, 7, 5. számú húzták ki az időt, míg felépült Ián. Kik lakhatják? Kedvet ka- ház Kiskunfélegyházán. A szá- ^ a haz- Azután, hogy beköl- pok megismerkedni a lakóház mozás kissé furcsa. A hatos épü- töztek, a többiekkel összefogva, közelebbi történetével. Bekopog- let a legifjabb; 1962-ben épült, magukhoz alakították, tatok a házmesterhez, talán itt a 7-es 1949-ben, és az 5-ös vi- Fát Ültettek aj. udvaréi, mióta csak átadták a kulcso- seli az említett bijszke feliratot, ban, hogy mire megnőnek a gye- kat. A gömbölyű, alacsony asz- Születési éve tehát: 1952. rekek, kellemesebb legyen a koszony azonban már a harmadik Eszikék ekkor költöztek be, pár négyszög. Aztán ahogy házfelügyelő itt. A lakókat jól a második emeletre. A nagy parkkal váltották fel a malac- ismert, tudja, kik a régiek. El- fiúk már iskolába járt, apja a Piac halvát oivaita^L- a i;v,„. az új házba éppen a közelsége vonzotta. Többségben voltak mégis, akik tudták, hogyan célszerű élni a bérházban. Eszikék Pestről költöztek le, vagy inkább haza, mert mindketten félegyháziak, a háború után mentek Pestre szerencsét próbálni. A szüleik hívására szaki-