Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-27 / 176. szám

^ $$8®. fßÖJSS tPJ, SBíffla

Önállóság és a gazdálkodás

Beszélgetés a gazdasági reformról

Hat község határába ékelődik az Izsáki Állami Gazdaság 11 és fél ezer holdas területe. Hosz- szan elnyúló, jól művelt homoki szántóföldek, zömében korszerű szőlő- és gyümölcsös ültetvények — több mint háromezer holdon — Szabadszállástól Ja- kabszállásig. Végigtekintve a meglehetősen „vegyes profilú” mezőgazdasági nagyüzemen, úgy véljük, időszerű a kérdés: hogyan tudnak élni a gazdálkodás új lehetőségeivel, a gazdasági reform előkészítésének időszakában. Erről beszélgettünk Borsodi Miklóssal, a gazdaság igazgatójával. Első kérdésünk így hangzott:

— Mennyivel nagyobb a gazdaság önállósága az idén, mint a korábbi években?

— Először is, kevésbé kötött a tervünk, mint tavaly — mondotta; — Korábban még több mint húsz terményféleség kötelező megtermelését írták elő a számunkra. Vagyis részletesen megadták a vetésszerkezetet, attól eltérni nem lehetett. Az idén már csak hét, kötelezően meghatározott terményről kell számot adnunk. Konkrétan ez azt jelenti, hogy értékesítenünk kell 69 vagon kenyérgabonát, 9 vagon napraforgót, 150 vagon téli almát, több mint 18 ezer hektó bort, 17 vagon vágómarhát, 8 vagon baromfit és egymillió liter tejet. Egyéb tekintetben teljesen a gazdaság határozza meg, mit hogyan termel. A takarmánytermő területet ezerről 1S50 holdra növeltük. Éspedig azért, hogy megszüntessük ^ az évről évre ismétlődő takarmányhiányt. Tavaly is 40 vagon szálas takarmányt kellett vásárolnunk. Az idén erre már nem lesz szükség. Telepítettünk 250 hold új lucernást, s ezzel a pillangósok területe szinte megkét- szerződött. Ezt a munkát tovább folytatjuk, szeretnénk elérni, hogy szántóterületünk 16 —18 százalékán termesszünk jóminőségű szálas takarmányt.

— A beruházásokban milyen előnyöket jelent a reform?

— Az idén hárommillió forintot használhatunk fel olyan beruházásokra, amelyek szükségességét kimondottan a gazdaság vezetése dönti el. Korábban csak a központi kiutalás szerint vásárolhattunk gépeket. Így történt, hogy traktorállományunk kielégítően fejlődött, hiányzott viszont egész sor munkagép. Az erőgépeket nem használhattuk ki megfelelően. A lemaradást sürgősen igyekszünk pótolni, vásároltunk is már talajmaró- kat, kultivátorokat, magtisztítókat. És több mint húsz nagyüzemi növényvédő gépet, a szőlők permetezéséhez. Ez a munka a szőlők kétharmadán már géppel végezhető, s betartjuk a

3—4 napos fordulókat. A még meglevő parcellás szőlőinket is gépi művelésre alakítjuk át az ősszel. Míg jelenleg 80—85, a teljes gépesítés után már csak 60 munkanapot igényel egy hold szőlő egész éves megművelése. Kézi munkaerőt takarítunk meg, illetve a munkásokat átcsoportosíthatjuk olyan területre, ahol hiány mutatkozik.

— A gazdaság dolgozóinak és irányító szakembereinek milyen szerep jut az új feladatok végrehajtásában?

— Nálunk is érvényes az az elv, hogy az önállósággal arányosan nő a vezetők felelőssége. Ám a jó elgondolások kivitelezésére is nagyobb a lehetőség, mint korábban. S természetszerű, hogy ugyanez vonatkozik az anyagi megbecsülésre is. A megadott béralapon belül a tartós megtakarítás háromnegyed részét a szakemberek jövedelmének rendezésére használhatjuk fel. A gazdaság dolgozóinak ösztönzésére pedig mindinkább az úgynevezett „mozgó béreket” alkalmazzuk, vagyis az a cél, hogy a jövedelem a többletter- mék értékével legyen közvetlenül arányos. Ez más szóval a végtermék szerinti bérezés, amelyet az állatgondozók körében már meghonosítottunk. Tej, gyapjú, súlygyarapodás — ezektől függ a jövedelem. Feltételezve, hogy a ráfordítás nem haladja meg a tervezett szintet, Mindez módot nyújt arra, hogy a dolgozók, a mintegy hatszáz főből álló törzsgárda, érdekelt legyen a gazdálkodás egészében.

Az is nyilvánvaló, hogy a gazdálkodás korszerűsítése mind nagyobb szakképzettséget igényel. E tekintetben bőven van tennivaló. Jelenleg a törzsgárda tagjainak alig több mint egyti- zede rendelkezik szakmunkás- bizonyítvánnyal. Gondot fordítunk a szakmunkások, nem kevésbé a betanított munkások nagyobb arányú képzésére. A tél

I

folyamán, a KISZ-tábor épületeiben csaknem négyszáz dolgozó szakoktatására lesz lehetőség. Különösen a növényvédő gépészek képzését tartjuk fontosnak.

— Melyek a gazdaság legfontosabb feladatai, tervei az elkövetkező években?

— Jövőre már módunkban áll, hogy saját beruházási alapból épületeket is hozzunk létre. Egyebek között rendbehozzuk a munkásszállásokat, szociális létesítményeket építünk. Általában az a körülmény, hogy a beruházásokban kevesebb a kötöttség, lehetőséget nyújt a hosszabb távra szóló tervezésekre. Mindenképpen szeretnénk a bor palackozását megvalósítani, az Agárdy-telepen most elkészülő 60 ezer hektós pince és szőlőfeldolgozó mellett. Szeszfőzde és 400 vagonos gyümölcs- tároló építését is tervezzük. Szükség van arra, hogy külföldi vásárlóinkkal követlen kapcsolatot alakítsunk ki és hogy megfelelő devizahányadban részesüljünk, a külföldi gépek könnyebb beszerzése végett. Ennek is az a célja, hogy gazdálkodásunk színvonalát mind magasabbra emeljük — fejezte be nyilatkozatát az állami gazdaság igazgatója.

H. D.

800 ezer forint parlagon, avagy vállalkozó kerestetik

CSAKNEM féléve már, hogy

szóvátettük a kecskeméti MÁV kultúrotthon régóta vajúdó nehézségeit. A segítség kézenfekvőnek látszott, épp ezért lepett meg bennünket, hogy a helyzet még tovább romlottA kultúrotthon teljes egészében kultúrotthon legyen — mindössze ennyi a vasutas szakszervezet kívánsága. Ennek ezideig az volt az akadálya, hogy az alagsori tekepályát használták üzemi étteremnek. Az esőzés újabb bonyodalmakat okozott. Akármennyire is csábító így kánikulában hideg lábfürdőt venni ebéd közben, az étterem kénytelen volt felköltözni a klubhelyiségekbe, mert a tekepályán bokáig áll a víz. Ez rossz a konyhának, a kultúrháznak meg egyenesen a létét fenyegeti- A két kis helyiség csak sok turnusban tudja befogadni a mintegy 200 étkezőt. Mivel a konyhából nincs közvetlen átjárás, a súlyos kon- dérok szűk lépcsőkön le-föl zötykölődve jutnak el idáig. Egészségtelen, balesetveszélyes művelet. A klubszobák modern bútorzatát zsúfolt poros raktárakba „mentették” a fűtőháziak olajos munkaruhája elől. A kopott faasztalok székek mellett nemigen van kedve senkinek vitázni, ultizgatni, különösen

Dicséret — utőirattal

A fogyasztó ösz- szehasonlíthatatla- nul gyakrabban panaszkodik, mint dicsér,, És nem azért, mert több a hibás áru, mint a jó, hanem azért, mert — teljes joggal — természetesnek veszi, hogy ha ő „használható” forinttal fizet, akkor a cserébe kapott termék is kifogástalan.

Viszonylag ritka és különösen becses tehát az olyan levél a vállalatoknál, amelyben elismerését fejezi ki a szigorú vásárló. A Kecskeméti Konzervgyár vezetősége is jó érzéssel olvasta a budapesti

Krausz György sorait, akit az indított levélírásra, hogy egy tizenhat évvel ezelőtt tartósított paprikáscsirke konzervet igen ízletesnek talált.

„Kérem fogadják köszönetemet és további jó munkát kívánok” — így zárja sorait a fővárosi fogyasztó.

Örömmel bocsátjuk közre a konzervgyár dicséretét, sőt egy kis utóirattal is megtoldják:

Ha ennyire jól értik a konzervesek a minőség tartósításának , a módját, akkor bűn lenne magukba zárni tudományukat. Népszerűsítsék minél szélesebb körben a tizenhat évig is hatékony konzerválás fortélyát. De mindenekelőtt a cipőgyárakat hívják majd meg tapasztalatcserére. E cikk írója ugyanis olyan lábbelit vásárolt a nyár elején, amely nem egészen egy hétig őrizte meg eredeti sajátosságait: színét, formáját stb. Ma már sokmindenre jobban hasonlít, mint arra a négerbama. divatos félcipőre, aminek a képében — nem is túl olcsón — eladták.

B. D.

savanyúan terjengő ételszagban- ,

MÁRPEDIG az evés nélkülözhetetlen, tehát a kultúra ... Az is nélkülözhetetlen!

A MÁV-vezérigazgatóság legalább három éve jogosnak ismerte el a kecskeméti vasutasok panaszát: 600 ezer forintot utalt ki. A városi tanács 200 ezerrel járult hozzá, mert a klub az egész város fiatalságának kedvelt szórakozóhelye- Mégis változatlan minden.

PEDIG ebből a pénzből meg lehetne toldani étteremmel az épületet, átalakítani a dísztermet, eltüntetni a legnagyobb méretű kecskeméti giccset; a vörös-arany sugarakban pompázó színpadfalat, amit már évekkel ezelőtt szóvátettünk. A szigetelést is megújíthatnák, mert amíg a „vízitekét” nem találják föl, sorvad a szép múltú szakosztály. Nem beszélve arról, hogy a SZOT is jelentős összeget tartogat könyvtárfejlesztésre a vasutasoknak. De minek? Jelenlegi állományuknak is csak felét tudják szakszerűen tárolni, pedig öt fiókkönyvtárat látnak elMi hiányzik hát a megoldáshoz? Olvasóink már bizonyára eltalálták: kivitelező. A kecskeméti főnökség házilag is megoldaná a munkálatok jelentős részét, mégsem akad vállalkozó.

Lehetséges, hogy építőiparunk kapacitását három év óta meghaladja ez a nem túlságosan nagy eladat?

Vagy talán a MÁV keresi lagymatagon a vállalkozót?

MEDDIG hever még parlagon 800 ezer forint és a vasutasok kultúrája?

Sz. JO rrl rr rr I rr r 1

»zolomuvelo gepek bemutatója

Ma Soltvadkerten. a Rákóczi Szakszövetkezet Bócsai úti szőlőtelepén a közös gazdaságok kertészeti szakemberei részére működés közben mutatják be az új típusú szőlőművelő és permetező gépeket. A MÉSZÖV és a Földművesszövetke^etek Kiskőrösi Járási Központja által rendezett tapasztalatcserén a látottak alapján meghatározzák maid a gépesítés fejlesztésének módjait.

PÁRTMUNKÁS

A tszcs párttitkára

Sxemelyet, munkásságát megbecsüléssel, tisztelettel említettél« a járásnál éppúgy, mint a községi pártbizottságon. S amikor Gombár Jánost keresve, a kiskőrösi Rákóczi Tszcs irodájába kopogtattam, bizonyára az ő megbecsülésének szólt, ahogyan fogadtak.

— Foglaljon helyet a belső helyiségben, ott kényelmesebb. Későn ment ma ebédelni," mert a vízügytől voltak itt, kicsit elhúzódott a megbeszélés. De jön ám, nem soká! — marasztalt Fekete Sándorné adminisztrátor.

A „nem soká”-ból majdnem egy óra lett, mert:

— Idős elvtársunkhoz, Zom- bori Sándor bácsihoz is elszaladtam közben. Most jött haza a kórházból. S tudom, hogy jól esik neki a figyelmesség — magyarázta az irodába lépve Gombár elvtárs, a párttitkár.

Szemtől szembe ülünk egymással, beszélgetünk. S érdekes, alig tudok még róla valamit, mégis úgy tűnik, mintha régi

ismerősök lennénk. Hallgatom őt, s hamarosan rájövök, miért érzem így. Mert a pártmunkás igazi típusa. Olyan ember, akit nem a véletlen sodort a párt zászlaja mögé, hanem akiben a saját életútja, a hazában és közvetlen környezetében zajló események, jelenségek figyelése, értékelése érlelte a meggyőződést. És az elhatározást is: nem elég az egyetértés, tenni is kell valamit!

— Öt gyermekem, van.

Sok más mellett volt alkalmam itt is lemérni, mennyit segített nevelésükben államunk. Nemcsak a szülési segélyre gondolok, meg a kelengyeutalványra. Sokszor eszembe jutott, hogy mi csak ketten voltunk testvérek, mégis milyen nehezen neveltek fel bennünket szüléink. A Közúti Igazgatóságnál dolgoztam 1949-től. Mint brigádmunkás, majd mint útőr. őszintén mondom: mindig érdeklődéssel vettem részt a szakszervezet gyűlésein, örültem, amikor bizalminak választottak és tudtam, hogy még felelősségteljesebb a megbízatás, amikor az szb tagja lettem. Ennek megfelelően igyekeztem megállni a helyemet. Mozgalmi előiskolám tehát a szakszervezet volt és büszke vagyok rá, hogy 1962-ben felvettek a pártba — vallja magáról egyszerű, keresetlen szavakkal Gombár János.

Érdekesen kapcsolódnak egymásba a szálak. Például Gombár elvtárs tett- és tudásvágya. Hiszen mindkettőnek része van benne, hogy ma az 1700 gazdát, számláló tszcs köztiszteletnek örvendő {járttitkára. Fűtötte a tudásvágy már gyerekkorában, de hiába. A megélhetés gondjai korán napszámba szólították és sok vidéket, számos hajdani uradalmat bejárt, mint nimmás.

— Csak hat elemim volt, de

1959—1961-ben elvégeztem a hetedik-nyolcadik osztályt is. És elhatároztam, hogy beiratkozom az útügyi technikumba. Gondoltam, nagyobb hasznomat veszi majd a vállalat. De a személyzeti osztályon kijelentették: „Nem magának való, úgyse bírná elvégezni.” Bántott a dolog.

Kiskőrösön akkor szervezték a mezőgazdasági technikumot. Beiratkoztam. Most meg

elmondhatom, nemcsak három lányom érettségizett már, hanem 45 éves fejjel az apjuk is. Általános kertészeti szakon májusban tettem le az érettségit, jeles eredménnyel, ősszel pedig a marxista középiskolához kezdek, mert a politikai képzésben 6em lehet elmaradni. Nekem ez különösen fontos.

Alighanem a technikumban figyeltek fel a szorgalmas, szerény felnőtt diákra, akit párszáz négyszögöl földje a tszcs- hez is kötött. A pártbizottság ugyanis kikérte korábbi munkahelyéről. S míg egy ideig pártmunkásként, mint titkár tevékenykedett a csoportban, ma a megélhetése is odaköti. A tszcs szövetkezetpolitikai előadója. Rokonterület a pártmunkával. S nem véletlen, hogy miközben önmagáról beszél, minduntalan a csoport, s ezen belül is a párt- szervezetük életénél, munkásságánál köt ki.

Örömmel újságolja, hogy egy év alatt négy kommunistával gyarapodott az alapszervezet. És külön büszke rá. hogy Gyu- nyánszki János, akit ugyancsak tavaly vettek fel tagjelöltnek, vele együtt érettségizett a technikumban. Kell a szakképzett erő a tszcs-ben, ahol egyre erői

södik a nagyüzemi jelleg. Hiszen a szétszórt parcellák, s a közös művelésű gabonatáblák mellett ma már tekintélyes szőlő- és gyümölcs-ültetvénnyel, közös gépparkkal is rendelkeznek. S a közös vonások erősítése érdekében sok feladat hárul a pártszervezetre. Közülük is talán a legfontosabb helyen a tudatformálás áll.

„Amilyen a százados, olyan a százada is” — foglalta össze elismerő véleményét Gombár elvtárs, amikor a községi pártbizottság titkára, Juhász István kerül szóba.

— Sokat tanultam és tanulok tőle. Kemény és következetes, ha a munkáról van szó. De emellett a legjobb barát. Ugyanezt mondhatom Földi János fő- agronómusról, aki pártvezetőségünk tagja. Tapasztalt kommunista, aki nemcsak akar, de tud is segíteni. És a többiek is — mondja szinte önmagának.

Ahogyan hallgatom, figyelem őt, egyre világosabb előttem, mivel szolgál rá a közösség megbecsülésére Gombár János, a párttitkár. Az ez> kivált/ erényei között az emberek szc- retete, tisztelete sem áll az utolsó helyen'

tPerny Irén