Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-26 / 175. szám

„A testvéri egyetértés jegyében ». .. .. munkálkodunk.. Nagy sikerű nemzetiségi találkozó Hercegszántón Két napra megnyílt a magyar- jjugoszláv határ Hercegszántó­nál, ahol régen látott rokonok, barátok, ismerősök ölelkeztek össze. A Hazafias Népfront her­cegszántói bizottsága határőr­Baja város, Hercegszántó köz­ség vezetőin kívül természete­sen a jugoszláv vendégek is. Az ünnepi nagygyűlésem dr. Szatmári Nagy Imre, a Haza­fias Népfront Országos Tanácsá­A beregi kultúr együtt es tánccsooortjának színes, látványos bemutatója. Világ proletárjai, egyesültétek! > Hüte A&VAR: SZOCIALISTA AAWWKAISPART BÄCS-KtSKVAM MEGYEI LAPJA XXI. ÉVFOLYAM, 155. SZÁM 60 fillér 1966. JŰLItTS 36, KEDD !v* INTÉZZ,' Befejezték az aratást a megye állami gazdaságai Kenyérga honából 80 vagonnal több termett a tevezettnél Tegnap befejezték az aratást a megye tizenhárom állami gazdaságában, összesen 108 kom­bájn, 29 600 holdról, 3830 vagon szemet takarított be. <E meny- nyiség csaknem 1200 hold borsó­termését is magában foglalja) Nagyságrendi sorrendben első helyen az őszi búza szerepel, amelyet valamivel több mint 13 ezer holdon termesztettek; majd az őszi árpa és a rozs következik 6700, illetve 5000 holddal. Annak ellenére, hogy a bel­vizek másfél ezer holdon tönk­Dr. Szatmári Nagy Imre, a Hazafias Népfront Országos az ünnepi beszédet mondja, Tanácsának titkára nappal egybekötött nemzetiségi' találkozót rendezett vasárnap, melyre a határon innen és túl lakók már régóta készültek. A bajai járás vezetői meghívásá­ra részt vettek a találkozón Zombor város vezető testületéi­nek képviselői is: Cvetityanin Lazo, a Szocialista Szövetség el­nöke, a küldöttség vezetője, Pető Kamilló, a városi pártbi­zottság első titkára, Fratrity Sigmund, a városi tanács vb-el- nökhelyettese. Shrcsanszki Ste- van, a. városi tanács vb-titkára, ~Tucity Mijó, a szakszervezet el­nöke és Stork József, az ifjúsá­gi szervezet titkára. Szép napsütéses időben már a kora délelőtti órákban a kara- pancsai erdő tisztásán több ez­ren nézték végig a magyar ha­tárőrök látványos lovasbemuta­tóit és versenyeit. Kitűnő ételekről és italokról a körzeti földművesszövetkezet gondoskodott. Délután ugyanitt — amikor már mintegy nyolcezerre növe­kedett a résztvevők száma — megkezdődött a találkozó érde­mi része. Szabovlyev István, a községi népfrontbizottság titká­ra, a helyi délszláv iskola igaz­gatója üdvözölte az egybegyűl­teket. akik között ott volt Pozs- gay Imre, a megyei pártbizott­ság propaganda és művelődés­politikai osztályának vezetője. Madarász László, a megyei ta nács vb elnökhelyettese, Farka József, a Hazafias Népfront me gyei bizottságának titkára, Szn bó Imre, a bajai járási pártb zottság első titkára, dr. Gajdé esi István, a járási tanács vb- elnöke. Dudás István alezredes, a határőrség parancsnoka^ és nak titkára mondott beszédet1 Hangoztatta, hogy hazánkban a nemzetiségek teljes jogú állam­polgárai az onszágnak. A szocia­lizmus teljes felépítéséért erő­sítjük hazánk lakosainak szo­cialista nemzeti egységét nem­zetiségre, világnézetre való te­kintet nélkül. Hazánk nemzeti­ségi lakosainak boldogulása el nem választható része az egész nép boldogulásától, ezért testvé­ri egyetértésben munkálkodunk új ötéves tervünk teljesítésén és támogatjuk kormányunkat az új gazdasági mechanizmus beve­zetésében. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Népköztársaság minden lakosa felháborodottan ítéli el az amerikaiak jogtipró agresz- szióját és támogatja a vietnami nép hősi, függetlenségi küzdel­mét. Ezt követően felszólalt Og­nyenovics Milán, országgyűlési képviselő, a Délszláv Szövetség főtitkára, aki délszláv nyelven köszöntötte a. találkozó részt­vevőit és kívánt jó szórakozást a nagygyűlést követő kultúrmű­sorhoz. A műsorban kiemelkedő he­lyet foglaltak el a szép színes népviseletbe öltözött művészeti csoportok bemutatói. Különösen nagy sikert aratott a jugoszlá­viai Béreg község kultúrcso- portjának bemutatója. Közre­működtek még Dávod, Katymár és Hercegszántó községek kul- túrcsoportjai. A nagy sikerű, lelkes hangu­latú nemzetiségi találkozó a Ba­rátság-bállal ért véget, mely­hez a zenét a BM Határőrség Központi Művészegyütteséinek zenekara szolgáltatta. Tóth Sándor retették a kalászosokat, s a kisebb területen termő rozs mintegy ötmázsás átlaga nem érte el a tervezett 6,8 mázsát — kenyérgabonából összesen 80 vagonnal több termett, mint amennyi a tervben szerepel. Ez annak köszönhető, hogy a különböző búzafajták át­laghozama csaknem Két mázsával meghaladta az előirányzott 14,6 mázsát. A vihar- és a jégkárok miatt viszont — különösen Solton és Kalocsán — az őszi árpa egy- egy holdon a tervezett 14,6-nál két mázsával kevesebb termés­sel fizetett. A hasonló mennyi­ségre tervezett kétszeres átlag­termésénél ugyanakkor egymá- zsás többletet értek el- Növeli a betakarítás sikerét, hogy azzal egyidöben a kom­bájnok nagy része a magtermő egynyári szálastakarmányok ter­mését is aratta—csépelte, vala­mint sálózott — máskülönben az aratás idején takarították be az állami nagyüzemek az összesen 6000 hold régi telepí­tésű lucerna harmadik, és a csaknem fele akkora területen termő új vetésű pillangós nö­vény első kaszálatát. E komplett és gyors munka körültekintő szervezésre, a dol­gozók és a vezetők összefogá­sára utal. Különösen vonatko­zik ez az összes gabonaterület­nek csaknem az egyharmadá- val rendelkező Eajai Állami Gazdaságra, ahol már a múlt héten pontot tettek az aratás végére. A gazdaságok alapos, a hiányosságokra rámutató szem­lékkel készültek a nagy mun­kára, s az alapbéren felül ösztönző prémiumot, jutái* makat is adtak a betaka­rítás résztvevőinek. Nem kis szerepet játszott a sikerben az is, hogy többféle búzafajtát — Bezosztáját, Bán­kútit, Fertődit, San Pastoret és Szkoroszpelkát — termesztet­tek, s ezek különböző érési ideje lehetővé tette a munka folyamatosságát- A kombájnolást mindenütt nyomon követte ä szalmabeta­karítás is: s különösen ott, ahol az állattenyésztő telepek távo­labb esnek a gabonaföldektől és szérűktől, a korábbi éveknél sokkal nagyobb mértékben bá­lázták az alomnak valót. A tar­lóhántás üteme is megfelelő: diszktillerrel és kombinált gyűrűshengerrel munkálják a letakarított te­rületeket, amit majd a mélyszántás követ. A felszabadult arató-cséplő­gépekből egy tucatnyit elstállí­tottak Veszprém és Fala- me­gyébe, ahol segítik az aratás munkájának gyorsítását, jó né- hányad részük a silózást, s a maglucema termésének a beta­karítását folytatja, a többit pe­dig átszerelik a kukorica gépi betakarításához. T. I­A lovasverseny győztese: Hriazik Pál szakaszvezetö Vészmadár n«vü lován áss akadály felett K(Wtl U Thant tárgyalópartnere elsősorban Koszigin lesz Megvitatják az ENSZ helyzetét MOSZKVA. (MTI) U Thant.* az Egyesült Nem­zetek Szervezetének főtitkára a szovjet kormány meghívására hétfőn Moszkvába érkezett. Pén. tekig marad a szovjet főváros­ban, és Moszkván kívül Lenin- grádba is ellátogat. U Thant a szovjet kormány meghívására utazott Moszk­vába. ahol tárgyalásokat folytat majd Koszigin szovjet miniszterelnök­kel és Brezsnyewel. az SZKP főtitkárával. U Thant moszkvai tárgyalásai előreláthatólag első­sorban a vietnami háborúval foglalkoznak majd. Az AP ér­tesülése szerint a világszervezet főtitkára részletesen kifejti majd a vietnami ellenségeske­dések megszüntetésére vonat­kozó három pontját. Ennek ér­telmében az Egyesült Államok megszüntetné a VDK bombázá­sát. mindkét fél csökkentené a hadműveletek mértékét és tár­gyalások indulnának a háború­ban részt vevő felek között. Moszkvai diplomáciai körök­ben úgy tudják, hogy U Thant itteni tárgyalópartnere elsősor­ban Koszigin miniszterelnök lesz. (Gromikó külügyminiszter, mint ismeretes, szombaton egy­hetes látogatásra Japánba uta­zott.) Az ENSZ főtitkárával megvitatják a világszervezet je­lenlegi helyzetét, azokat az in­tézkedéseket, amelyek révén ha­tékonyabbá tehető az ENSZ egész tevékenysége. U Thantban a szovjet közvé­lemény az el nem kötelezett or­szágoknak olyan képviselőjét látja, aki már 1955-ben. a ban- dungi értekezleten és azóta is számtalanszor hitet tett e ma­gasztos célkitűzések mellett. Moszkvai látogatása fontos esemény lesz az ENSZ-köz- gyülés őszi ülésszaka előtt. U Thant ENSZ-főtitkár New Yorkban újságíróknak kijelen­tette: szovjetunióbeli látogatása „hasznos lehet”. A moszkvai megbeszélések tárgyával kap­csolatban közölte: nem szándé­kozik javasolni a genfi konfe­rencia összehívását a vietnami háború kérdésében. Kijelentette, hogy Johnson elnöktől semmilyen javaslatot nem visz a szov­jet vezetőknek. Befejezésül azt mondotta, hogy augusztus végén dönti el,’kéri-e főtitkári megbízatásának meg- hossaabfoításáfc,

Next

/
Thumbnails
Contents