Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-23 / 173. szám

1966. július 33. szombat 5. oldal Ifjú eszperantisták világkongresszusa Pécsett A július 30. és augusztus 6-a között ülésező budapesti Esz­perantó Világkongresszus beve­zetőjeként ma, július 33-án nyitják meg Pécsett az Ifjúsági Eszperantó Világkongresszust. Az immár huszonkettedszer sorra kerülő találkozóra több mint húsz ország kilencszáz küldötte érkezik. A világ békéjét, fejlődését, az egyes nemzetek közti ellen­tétek megoldását reméli az Eszperantó Világszövetség, ami­kor a kongresszus célját a kü­lönböző anyanyelvű, de semle­ges, nemzetközi nyelvet beszélő fiatalok egymáshoz közeledésé­ben, barátságában jelöli meg. A műsor rendkívül változa­tos. Előadásokon, vitákon kí­vül Csehov Medve című szín­művének eszperantó nyelvű be­mutatója, kirándulások, üzem- látogatások, bálák, „Miss Esz- perantó”-választás és még szá­mos érdekes esemény várja a kongresszus részvevőit. Július 25-én avatják fel a Zamenhof emlékművet és az Eszperantó Parkot. A kongresszuson Bács-Kiskun megyét Bartha Ilona MÁV-fő- tiszt és Laczkó Ferenc, a Kecs­keméti Közgazdasági Techni­kum tanulója képviselik. Az időskorúak és csökkent munkaképességűek A zsanai csontmező A SARKON, ahogy elkanya­rodik az út észak felé. vizenyős zsombék, nádas húzódik. A ket­tő között — szemmel is látha­tóan enyhe domb, mindössze pár méter magas. Fiatal erdő szövi be a földet, áthatolni ne­héz rajta, húzza-fogja az em­bert a sok-sok fiatal fa. A sur­ján erdőből csak az ég felé lát­ni. Köröskörül mély csendesség. Az embert megrázza vadami elgondolkoztató tisztelet. Ahová csak nézünk, terítve a föld em­beri csontokkal, épületkövek­kel. Mi volt itt. temető? Vagy elpusztult város? Zsanáról kifelé igyekezve, a faluszélen megszólítottunk né­hány embert: merre van a régi falu maradványa? Nem tudta egy sem. Míg aztán a vegyes­boltban eligazított valaki. Arra, arra, az alsózsanai iskolától bal­ra kell fordulni, ott észak felé vagy 400 méterre megtaláljuk a csendességgel fedett romokat. Ez az. RITKÁN szólal egy-egy ma­dár. Messze, a zsombékos szé­lén tehén legel, nagynéha bőg. Ennyi a mozgó élet nyoma. A többi, ami itt látható, csupán arról árulkodik, hogy ezen a helyen falu volt, emberek lak­tak itt, akik éltek, alkottak, sze­rettek. Különös vüág: az ideérkezőt meghökkenti, de bent a faluban csak kevesek tudják, mi ez. És ha tudják is, egykedvűen vesz­nek róla tudomást. Mit mond róla a beavatott szakember? Czakó Ferenc hosszas kutatás, adatgyűjtés után megírta Zsana község monográfiáját, ő így vall a csont- és romtemetőről: — Igen, valóban Zsana kirá­lyi kun falucska romjai ezek. A szerencsétlen végű falué, amelyet pontosan 400 esztendő­vel ezelőtt a Buda felé vonuló török martalócok felgyújtottak, lakosait leoldösték, épületeiket lerombolták. Hogy itt a nádasok rejtekében jól kiépített falu volt ,arra bizonyíték a kiskun­halasi múzeumban őrzött, félig elolvadt harangdarab és a temp­lomi kereszt, amelyet itt talál­tak néhány esztendővel ezelőtt. MEGTUDTUK, a közeli is­kolában, hogy az utóbbi évek­ben többször ástak-tűrkáltak már itt. Nagyrészt emiatt, de azért is, mert a szél lehordta róluk a földet, került felszínre ez a töméntelen sok emberi csont és épületkő. Ám ez csak afféle laikus kíváncsiskodás volt, hivatalosan még' nem jár­tak itt a régészek. Pedig kellene, hogy megnéz­zék. Fel kellene tárni hivatalo­san, szakértők által ezt a vi­déket annál is inkább, mert — mint Czaké, Ferenc. Zsana köz­ség krónikása elmondotta, ugyanebben az esztendőben pusztult el hasonló módon Kun- fehértó, Kőkút, Tajó. Balota, Füzfes és Bodoglár is. Ezeket a községeket ugyancsak földig le­rombolták és lakosait halomra gyilkolták a török hadak. JÓ UENNE, ha nemcsak a helytörténészek, hanem a mú- zeológusok is megvizsgálnák ezt az elpusztult vidéket. És ha megtették: él kéne takaríttatni az erdőből a fold felszínén por­ladó emberi csontok tömegét. Ha másért nem, hát kegyelet­ből az elődök iránt. Balogh József Sokan úgy vélik, hogy az idős­korúak munkájáról és a reha­bilitációról mind sűrűbben meg­jelenő híradások csupán érde­kes riporttémák. Mások egyene­sen ellenzik ezt a témát azt gondolva, hogy szocialista ál­lamban már nem volna szabad foglalkoztatni ilyen személyeket, vagy azon az állásponton van­nak, hogy népgazdasági terve­inket csak teljes értékű mun­kaerőkkel lehet biztosítani. A foglalkoztatás azonban mind az érintett személyek számára hasz­nos, mind a népgazdaság részére szükséges. A munka, az élet Már az ókor orvosai ismerték a tétlenség káros hatását. A XX. század elején többek között a szovjet Pavlov, a magyar Ko­rányi Sándor és Jendrasik Ernő iskolája be is bizonyította, hogy munka nélkül a szervezet izmai, idegei elsorvadnak, lelassul az oxigéncsere és mindez nyo­masztó lelki hatásokat is ki­vált. Az önálló tudományággá fejlődött rehabilitáció pedig azt igazolta, hogy a rendszeres fog­lalkozás nem csupán megtartja a — bár meggyengült — mun­kaképességet, hanem kifejezet­ten hozzájárul a gyógyuláshoz is. Pl. ma hazánkban a munka- therápiával kezelt tüdőbetegek közül csak 8 százalék esik vissza betegségébe, míg a foglalkozta­tás nélküliek 17 százaléka. Ennek a munkának a hasz­nosságát nemcsak az orvosok bizonyították be, de statisztikai úton is sikerült igazolni az időskorúak és más csökkent munkaképességűek munkavá­gyét. Mogens Falbe dán kutató a skandináv államokban végzett vizsgálata szerint a 65 évesek 32 százaléka, a 70 évesek 44 százaléka kívánja még a mun­kát. Én az 1962. évi budapesti Nemzetközi Gerontológiai Kong­resszuson ismertettem a magyar szociális otthonokban gyűjtött adataimat. Jóllehet ezekben vi­lágviszonylatban is igen magas színvonalon van az anyagi és kulturális ellátás, mégis a gon­dozottak több mint 30- százaléka jelentkezik önként munkára, vagy legalábbis kívánná azt. A 65 éven felüli lakosságból gazdaságilag aktív az USA- ban 29 százalék, Angliában 31,4 százalék, a Szovjetunióban 42 százalék, Svájcban 50,7 százalék, Magyarországon 62,1 százalék. Az arányszámok eltolódásának oka nem csupán a szociális el­látás, illetőleg az életszínvonal különbözősége, hanem a gazda­sági élet struktúrája is. Ahol a mezőgazdaság jelentős arányt foglal el a gazdasági élet egé­szében, szinte szükségszerűen több az időskorú dolgozó, mert ez a gazdasági ág természeténél fogva könnyebben ki tudja elé­gíteni ezt a munkaigényt, mint a többi. Az emberi életkor növekedé­sével párhuzamosan a többi nép- gazdasági ágban is növekszik az időskorúak aránya. Dr. Acsá- dy György 1953—55-ben fel­mérte egyes iparágakban és a kereskedelemben is az idősko­rúak arányát. Az építőiparban és a kereskedelemben több mint 10 százalékot tettek ki, míg egyes, különösen nagy szaktu­dást és gyakran fizikailag is jelentős erőkifejtést kívánó szakmákban arányszámük a kö­vetkezőképpen alakult: gépsze­dők 5,7, bádogosok, ácsok, fes­tők 2,9—3,7, olvasztárok, adago­lók, magkészítők 2,4—2,8 száza­lék. Ezekben az években iparunk még sokkal fejletlenebb volt, utánpótlás is bővebben akadt. Az azóta eltelt években lénye­ges változások álltak be a nép­gazdaság szervezettségében és a lakosság korösszetételében is és ma már tényként szögezhetjük le, hogy a népgazdaság egészé­nek is szüksége van az idősko­rúak és csökkent munkaképes­ségűek megmaradt munkaképes­ségében rejlő szaktudásra, gya­korlatra. Az öregség nem tétlenség Az emberi életkor növekedé­se, a születések számának csök­kenése, az iskolázás egyre hosz- szabb tartama szigorúan meg­szabja a következő 15—20 év­ben várható munkaerő meny- nyiségét és korösszetételét. Ki­számították, hogy a 40 éven fe­lüli, tehát öregedő és öreg kor­osztályok aránya az 1961. évi 38,3-ról 1971-re 42,6 százalékra, 1981-re pedig 43,4 százalékra fog nőni. Ezen belül az össz- népesség várható 800 ezer főnyi emelkedéséből 700 ezer lesz a 60 éven felüli. Az eddigiekben főleg az idős- korúakra vonatkozó számada­tokról szóltam, mert ők adják a csökkent munkaképességűek zömét. Igen jelentős azonban azoknak a munkaképes korban levőknek a száma is, akik bár szobaparancsnokunkat és rajpa­rancsnokunkat, Karai szakasz­vezetőt vissza, de egyelőre még kórházban van. A gyengélkedő­ről kivitték a városba, mert nem gyógyult a megfagyott lá­ba. A 24-es szoba lakói tapsi­kolnak örömükben, hogy ilyen hosszú időre megszabadultak az embemyúzó tizedestől. Bennünk pedig egyre fokozódik a gyűlö­let iránta. Két állandó célpontja van, s velünk szemben szinte nem is­mer irgalmat. Muzslai az egyik, a lapaj szobatársunk, akinek folyton lóg a nyelve, liheg, szu­szog és siránkozik, hosszú ba­jusza a szájába lóg, szemei fé­nyesen csillognak, néha pedig olyan zavarosak, mintha nem is lenne normális. Hiába saj­náljuk, nem tudunk rajta se­gíteni. hiszen magunk is alig vagyunk képesek kivédeni a fe­lénk irányuló támadásokat, a ti­zedes állandó dühét ingerültsé­gét. Jocó a másik, akivel szemben Beleznai a fortélyos és sziszte­matikus kitolást alkalmazza. Ravaszul keresi az alkalmat, hogy ne múljon el a nap anél­kül, hogy megkeserítse a zö- jnök kis újonc életét. Bognár Jóska már lefogyott vagy tíz kilót, talán az édesanyja sem is­merne rá. Az arca beesett, a szemei karikásak. Sohasem tud­ja kipihenni magát. Csak egy módon tudjuk elte­relni a tizedes figyelmét, ha mi magunk követünk el kisebb vét­ségeket tervszerűen. Különösen Feri a mestere ennek, aki ha észreveszi, hogy megint Jocó van soron, s a rajparancsnok elordítja magát: „Bognár hon­véd!”, abban a pillanatban el­véti a lépést vagy a puskafo­gást. — Csabai, hozzám! — kiált ilyenkor a tizedes. — Három­szor körülfutja a hangárt! — S Feri vigyorogva indul, bogy tel­jesítse a parancsot. — Ez hülye! — mondja Zsa- dányi vagy Ackermann, akik nem értik a dolgot. Ring Sanyi viszont már benne van a baráti szövetségben, Korbélv úgyszin­tén. Sőt, amikor lehet, Aczél Vendel is segít. Az ő dolga per­sze sokkal nehezebb. Kiképző a kiképzővel nem kerülhet szem­be, ez a legnagyobb fegyelem- sértés lenne. Ezért csak lopva, ügyeskedve hárítja el a ránk zúduló csapást. Ha konyhára kell valaki vagy egyéb mun­kára, lehetőleg Jocót is küldi. Mikor Ferinek ezt elmesél- Ha kétfelé kell osztani a rajt, tem. egy szót sem szólt rá, akkor lehetőleg a második cső- csak hümmögött. De attól fog­portot viszi. va nem csipkelődött, amikor Egyszer-kétszer azért nyíltan Aczél néha odaállt az ágyunk is szembekerült Beleznaival. végéihez egy kis beszélgetésre, legutóbb a folyosón kaptam el És mostanában szaporodtak néhány mondatfoszlányt. Aczél ezek a beszélgetések. Mintha szavai keményen pattogtak. Aczél a kiképzés vége felé ei akarna látni bennünket jő ta­— Elfelejted honnan jöttél. nácsaival sainos. a tizedes csak nár is. mmt te ^lták mielőtt de most már a iobb id5k ^ álltával egyre több alkalom nyí- emberség, Hk aa. ü kibúvókra. N<4a r f €gy' 16szert szállítunk a raktárakba, szer emberedre akadsz? _ mágkor a hangárokat t^i*. Fenyegetni mersz? — szi- juk, de megkezdődött a gyep­szegte a tizedes. Ügy látom téglahordás is. Díszítjük, parko azt akarod, hogy megint fogdá- sítjuk a körletek eleiét Tegnap ha vagjanak. Vigyázz, mert már pirosparolis tisztek járták vé­sők van a rováson. Gyanús a gig a laktanyát, a tiszteletükre viselkedésed, nagyon egy követ hatalmas söprögetést és taka- fu.isz a legénységgel. Te fórra- rítást rendeztek mindenfelé, dalmar! Felfedeztük, hogy a repülőte- czel elnevette magát. rét körülvevő mély árok is igen — Tudod is te. mi az, hogy alkalmas hely a rövid lógásra forradalmár. Aztán megint el- Ha van kellő ürügy a szobából komorult az arca. való eltávozásra, és ebben rend­— Szóval megmondtam, Bog- szerint Aczél segít nekünk, ak­nárt hagyd békén, mert velem egy-ket órát is eltanyáz­gyülik meg a bajod — és ezzel a bozótmagasra nőtt fu hátat fordított a arcú tizedesnek. pulykavörös között. ^Folytatása következik^ csökkent munkaképességgel, de számottevő munkaerőtartalékot jelentenek. A statisztikai adatok szerint a munkaképes korban levő rokkantak száma 1960-ban 93 ezer fő volt és a következő 15—20 évben létszámuk előre­láthatóan 100—200 ezer fő kö­zött fog mozogni, Ezek közül nagyon sok az olyan, aki nem tud ugyan korábbi munkahe­lyén, munkakörülményei, mun­kaideje keretein belül dolgozni, de más körülmények között ter­melő munkára alkalmas. Az Országos Munkaegészségügyi In­tézet megállapítása szerint az 1964-ben rokkantsági nyugdíjba helyezett mintegy kilencezer személy közül több mint 70 szá­zalék alkalmas ilyen másfajta munkára. Feltételek és lehetőségek Az eddigi számadatokkal azt igyekeztem bebizonyítani, hogy az időskorúak és csökkent mun­kaképességűek foglalkoztatása már ma is fontos kérdés és egy­re nagyobb szükség lesz erre a foglalkoztatásra a következő év­tizedekben. Igen fontos tudni­való azonban az is, hogy ez a foglalkoztatás csak különleges orvosi és jogi intézkedések mel­lett történhet meg, csak így le­het ésszerű és hasznos. Ellen­kező esetben vagy a dolgozó túl­terheli magát és végleg kiesik a munkából, vagy a foglalkoz­tató üzem, tsz csak látszatered­ményeket ér el. felesleges bér­költséggel terheli magát, s nem jut érvényre az a tapasztalat, szaktudás, ami ezekben a dolgo­zókban rejlik. Ennek a munkának a kereté­ben nincs mód arra, hogy lész- letesen ismertessem azokat az orvosi eredményeket és 'ogsza- bályokat, melyek már ma is rendelkezésre állanak az ésszerű foglalkoztatásához. Az Országos Távlati Kutatási Tervben piár 6 éve keresik a módozatokat, az egészségügyi miniszter pedig 1965. őszén Ígérte, hogy hama­rosan napvilágot lát a részletes jogi szabályozás is. Bács-Kiskun megyében a táv­lati terv keretén belül a kecs­keméti Geriátriái Rendelő fog­lalkozik 1960. óta az idős korú tsz-tagok foglalkoztatásán ak vizsgálatával. A Közalkalma­zottak Szakszervezete Bács-Kis­kun megyei Területi Bizottáágá- naV Szociális Bizottsága pedig 1961. óta rendszeresen felveszi munkatervébe a rehabilitációs problémákat is. A két szerv kö­zött szoros összeműködés van és ma már számos konkrét ered­ményt is fel tudnak mutatni. Példaként csak a kecskeméti Üj Tavasz és a tiszaújfalui Tisza Tsz munkaszervezését említem meg. Mindkét fcsz-ben évek óta al­kalmazzák a Geriátriái Rendelő dolgozói által írt és a szakszer­vezet által kiadott útmutató ta­nácsait. Ennek következtében az Üj Tavaszban a tagság 95 szá­zalékát, a Tiszában 98 száza­lékát foglalkoztatják rendszere­sen — ellenére a magas öreg és rokkant létszámnak — szem­ben a város, illetőleg a járás 90,1 százalékos és 87 százalékos arányával; A Geriátriái Rendelő és a Szo­ciális Bizottság készséggel ad tanácsot a hozzájuk fordulók­nak, hogyan lehet kialakítani azt a helyes munkaszervezést, amely biztosítja az idős korúak a csökkent munkaképessé­gűek ésszerű foglalkoztatását. Ez megyénkben annál inkább is fontos, mert a mezőgazdaságban a munkaerőhiány az első számú gondok közé tartozik. Mi- l>r. Szarvas András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents