Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-21 / 171. szám
„1810-től egy évszázad alatt 5284 hold homokos területet oszt ki a város, amelyet népünk szőlővel és gyümölcsfákkal telepít be. s oda magának lakóházat épít” — olvashatjuk dr. Szabó Kálmán Kecskeméti tanyák című, harminc éve megjelent tanulmányában. S mit ír a második ötéves terv beA nagyüzemi állattartás fejlődéséhez teremt alapot a tiszakécskei Szabadság Termelőszövetkezet korszerű úi istállósora. A homok, a tanyák kiterjedt, ezerarcú világa. 1-akói évszázadok óta verejtékkel küzdöttek meg minden falat kenyérért, minden szem gyümölcsért. Falvainak, településeinek érdekes múltja van. Jóllehet, a 18 községből — amely a járás mai területét alkotja — 11 csak a .felszabadulást követő 1948— 1952-es években vált valójában önállóvá. A népről, mely évszázados szigorú küzdelmet vívott a homokon, tanulmányok, szociográfiák sora született. És szinte függetlenül attól, hogy milyen történelmi korszakban íródtak, a ma emberét is e táj, az itt élők szeneteté- re, becsülésére tanítják. Íme egy villanásnyi a múltból: Amikor az 1790-es években beköszöntött homokveszedelem a szántásvetésre alkalmas területeket — úgynevezett élőföldeket — elbontással fenyegette, a hatalmas pusztákkal rendelkező Kecskemét városa megkezdte a homokterületek osztását a gazdák és szegényebb lakosok között. Azzal a feltétellel, hogy szőlő-, gyümölcs telepítésével kössék meg a futóhomokot. A szőlőültetések kezdetétől szinte gomba módra szaporodtak a tanyák, ahol a járás összlakosságának jelenleg is 67,3 százaléka él. Az 1930-as népszámlálás már csaknem 45 ezer lelket talál az akkor még 34 788 lakost számláló Kecskemét külterületén. S e külterületbe beletartozott a mostani Bugac, Városföld, Ballószög... A külterületi lakosok közé pedig a hetényegyházi telepesek, akiket Mindszentről, Szegvárról verbuvált a város a 200 holdas „kormányszőlő” — a mai Miklóstelep elődje — művelésére; s akik a hajnaltól estig tartó kötelező napszám után, fáradtságtól elcsigázva, holdvilágnál, szinte négyszögölenként fordítgatták, egyengették el, s telepítették be egy-két holdas saját parcellájukat... Még ma is szívet melengető lapjai ezek annak a monográfiának, amelyben éppen egy évtizeddel ezelőtt dr. Bodócs Gyula adott áttekintést Hetény- egyháza múltjáról, s a Duna—Tisza köze egyik legszebb szőlőtelepének megszületéséről. Azt viszont még nem őrzik monográfiák, ami az utóbbi esztendőkben történt e tájon. Szerencsére ma még éber az emlékezet, s a fejlődésről valló adatok túlnyomó része is „forr galomban van” a jövőt alapozó tervek készítésénél. Érdemes újra és újra mérlegre tenni őket, szólni róluk, mert mindaz, ami itt történt — még, ha csak az elmúlt öt évre tekintünk is — joggal kerül a történelembe a homok meghódításának egy újabb hősi korszakaként. Az első telepitők mai utódai A tanya még a múltat, az új telepítés már a jövőt idézi... fejezése után összegző jelentésében a kecskeméti járási pártbizottság? Ezt is érdemes idézni: „A járásban tervidőszakban eltelepítettünk 9350 hold szőlőt és 5735 hold gyümölcsöst A 15 085 hold új ültetvényből 8400 hold a szövetkezeteké és termelőszövetkezeti csoportoké, 6685 hold az állami gazdaságoké...” E hatalmas munka jelentőségét: azt hogy sokszor mekkora bátorság, akarás kellett a kezdeti lépéseknél felmerült, ezernyi visszahúzó, akadályozó tényező leküzdéséhez, mindössze két szerény bekezdés méltatja a jelentésben. Hogy nem állít maradandóbb emléket a homok új meghódítóinak, az nem a tettek súlyának, értékének lebecsüléséből fakad, inkább abból, hogy ezenkívül is nagyon sok mondanivaló volt még a járásról, s főleg mezőgazdaságának fejlődéséről, amely ezekben az években forradalmi átalakulás színtere volt. A tervidőszakban fejeződött be a mező- gazdaság szocialista átszervezése, helyeződtek tömegesen új alapokra a termelési viszonyok, s ezzel egyidőben vált célkitűzéssé a terméshozamok növelése. Az ytóbbi megvalósulásáról csak any- nyit: öt év alatt a járás mezőgazdasági termelése az előirányzott 24 százalék helyett 29 százalékkal emelkedett, s tavaly az éves termelési érték már elérte az egymilliárdot. A szövetkezeti gazdaságokban 35 százalékos volt a termésnövekedés, jólje- het, közel sem sikerült még kiaknázni minden lehetőséget, amely a nagyüzemi gazdálkodásban rejlik. A mostoha területi adottságok mellett ez is egyik oka annak, hogy a szövetkezetek 40 százaléka még ma is a gyenge kategóriába tartozik, bár a gyorsabb továbbfejlődés alapjait nemcsak az erősek, a gyengék is megteremtették. Nagy jelentőségű a zöldségtermelés fejlődése, amelyről érdemes megjegyezni, hogy 24 százalékos termésnövekedéséhez nem annyira a termőterület növelése, mint az öntözés kiterjesztése teremtette meg a feltételeket. A 9 ezer holdnyi kertészetnek ma már egyhar- madát öntözik a járásban. A kisebb hagyományokra visszatekintő állattenyésztés — melyet minduntalan veszélyeztet a területi adottságokból fakadó takarmányhiány — az eredeti célkitűzéseket megközelítően fejlődött. A szarvasmarha-állomány mostani létszáma 11 százalékkal, a sertés- állomány 45,7 százalékkal, a juhállomány 103 százalékkal múlja felül az öt évvel korábbit. A magasabb hozamok, terméseredmények a felvásárlásban is jelentkeztek: a szerződéses alapon értékesített termékmennyiség évi átlagban 16,7 százalékkal nőtt, a múlt évben elérte a 349 milliót. Ezen belül a gyümölcsexport évi 500 vagonról 841 vagonra nőtt, s a közös és háztáji gazdaságok évente 15 ezer hízóval gyarapítják az ország ellátását szolgáló árualapot. Új célok előtt a mezőgazdaság A járás fejlődésében a mezőgazdaságnak van meghatározó szerepe, hiszen ipara az utóbbi öt évben elért fordulat hatásaként sem oly jelentékeny még, mint több más járásunknak. A legfontosabb tehát annak eldöntése: milyen irányban fejlődjön a mezőgazdaság? A válasz szinte lakonikusan tömör: tovább kell fokozni a belterjes gazdálkodást. Az eszközöket, a módszereket azonban már nem ilyen könnyű meghatározni, kialakítani. Olyan sajátosságokkal kell számolni, mint a nagy kiterjedésű tanyavilág, az egyre súlyosabb gondokat okozó belvízveszély, vagy a nagyarányú telepítések ellenére is uralkodó futóhomok. Ez utóbbi a járás szántóterületének 40 százalékát alkotja, s a gyenge kategóriába tartozó tsz-eknek a legtöbb gondot okozza. A tervek legjelentősebbike tehát továbbra is a homok több irányú hasznosítása. Egyrészt szükségessé válik — főleg a kiöregedő szőlők pótlására — mintegy 4—5 ezer hold szőlő-, gyümölcstelepítés. A másik lehetőség az erdősítés. Annak a mintegy 20 ezer holdnyi homokos, lapos területnek legalább felén, amely gazdaságosan más termelési módszerekkel nem hasznosítható. A harmadik mód a tartós homokjavítás, melyet 10—12 ezer holdon terveznek, s melyen döntően lucernatelepítésre gondolnak. Ez az állattenyésztés szempontjából nagy jelentőségű, s ehhez társul még mintegy 5—6 ezer holdon a legelőjavítás, továbbá azok a tervek, amelyek a kukorica, s az őszi árpa termésátlagának javítását célozzák. A termelés biztonságának megteremtése szoros összefüggésben áll a belvíz megfékezésével. Erre nemcsak az idei rendkívüli év veszteségei — a járás ösz- szesített kárértéke 27 millió forint! — irányították a figyelmet, de minden esetre szerepet játszottak abban, hogy az új tervidőszakban a 257 ezer holdas járásban 60—100 ezer hold komplex belvízrendezésének munkái kezdődjenek meg. Ehhez jelentős állami támogatást igényel, s kap a járás, de a hatékonyabb kezdeményezés érdekében talán szükség lesz arra is, hogy létrehozhassa saját vízgazdálkodási társulását, s hogy a helyi tanácsok minden erre fordítható anyagi és társadalmi összefogásban rejlő erejüket is fokozottan hasznosítsák. Az új területek meghódítása, megszelídítése — bármily jelentős is — csak egyetlen részletét képezi a mezőgazdaság-fejlesztés következő ötévi tervének. Hiszen a már meghódított 10 ezer holdak is követelik a magukét. Gondosságban, előrelátásban éppúgy, mint szorgalomban, hozzáértésben. Az például, hogy a járás termelési értékének 70—80 százalékát a kertészeti termékek képviselik, különös súllyal veti fel a növényvédelem jelentőségét. Egyrészt szükségessé válik a szövetkezetek gépi felszereltségének javítása, másrészt kívánatos lenne, hogy e munkában jelentős szerepet vállaló Tassi Növényvédő Állomás Kecskemétre, vagy környékére, a szőlő-, gyümölcstermelő vidék központjába települjön. Ez az elgondolás a megyei vezetés részéről is támogatási kapott, hiszen hasma nemcsak a kecskeméti, hanem a kiskőrösi járásban is sokszorosan jelentkezne. A szakmunkásképzéssel viszont önállóan kell megbirkózni a járásnak. Nem jelent kis gondot ez sem. jóllehet, a kezdeti eredmények biztatóak: eddig több mint 1100 felnőtt végzett traktoros tanfolyamot, s 867 szövetkezeti gazda vett részt a szakmunkásképzésben. Ha az új telepítések termőre fordulnak, s ha az öntözött területek még további 25 százalékkal gyarapodnak, ilyen létszámú szakmunkásgárda már elenyészően kevés lesz. Éppen ezért a terv —. hogy 1970-ig újabb 1460 felnőttet és mintegy 600 fiatalt képeznek ki növénytermesztő, állattenyésztő és kertészkedéshez értő szakmunkássá — nagyon reális. Csakhogy ehhez családok ezreiben kell becsületet, elismerést, rangot kivívni e szakmáknak. Részben úgy, hogy a szakmunkás bizonyítványt megszerzők mindenkor képesítésüknek megfelelő munkát kapjanak, másrészt az érdeklődés felkeltésével. Ahhoz ugyanis, hogy a Szőlészetnek, kertészetnek mint hivatásnak a fiatalok, s felnőttek ezrei között becsületet szerezhessünk, elképzelhetetlen, hogy ezen a vidéken egyetlen nemzedék egyetlen csoportja is Mathiász János, Kocsis Pál munkásságának, életének ismerete nélkül nőjön fel. Anélkül, hogy elolvasná Erdei Ferenc Futóhomokját, s azoknak a tanulmányoknak, könyveknek életrajzoknak sorát, amelyek a kertészkedő, szőlővel, gyümölccsel bánó ember megérdemelt dicséretet hirdetik. Hogyan szolgálja majd az embert a ma forrongó, érlelődő lehetőségek, tervek sora? Mindaz, amit itt a járás mezőgazdaság-fejlesztési terveiből bemutathattunk, hozzájárul majd ahhoz, hogy az új tervidőszak végére kivétel nélkül megszilárduljon a gazdálkodás a ma még mérleghiányos termelőszövetkezetekben. s fejlődésük újabb jejlentős állomásához érkezzenek el a termelőszövetkezeti csoportok. Ez utóbbiakról azért is érdemes szólni, mert a 32 csoport tagsága a járás művelhető tanácsi területének 50 százalékán gazdálkodik. E csoportokról különben szükséges elmondani, hogy fejlődésüknek nemcsak nagy lehetőségei, de pillanatnyi akadályai is vannak. A jelenlegi adópolitika például nem szolgálja megfelelően a szocialista vonások erősítését — ami őket illetően a legfőbb célkitűzés a következő öt esztendőben —, s nem ösztönöz a közös művelésű területek gva-
