Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-21 / 171. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek? & XXI. ÉVFOLYAM, 171. SZÁM Ara 60 JÜLIUS 21, CSÜTÖRTÖK 700 millió forint Fehér Lalos látogatása a megyében Szerdán a megyébe látogatót Fehér Lajos, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Politikai Bi­zottságának tagja, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, dr. Dal- los Ferenc, a Minisztertanács Tanácsszervek Osztályának ve­zetője,' Degen Imre, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője.! A vendégek az Országos Víz­ügyi Igazgatóság repülőgépével szemlét tettek a megye csator­nahálózata fölött. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság énsek- csanádi repülőterén szálltak le. Innen a Hosszúhegyi Állami Gazdaság központjába és a 2-es számú üzemegységbe látogattak Kiss György, az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság vezetőjének és Nagy Ödön, a gazdaság igaz­gatójának kíséretében. Itt Erdősi József, az MSZMP megyei bi­zottságának titkára és Oláh György, a megyei tanács elnök- helyettese fogadta a vendége­ket. A tanácskozáson a megye belvízrendezésének tennivalóit, valamint más időszerű kérdést tárgyaltak meg. A vendégek a késő délutáni órákban utaztak vissza Budapestre. értékű árut gyártanak ez évben a megye kisipari szövetkezetei Testvéri szolidaritás jegyében Koreai—magyar barátsági nap Lajosmizsén A megye kisipari szövetke­zeteinek idei termelési terve meghaladja a 700 millió forin­tot. Ebből több mint 150 mil­lió a lakosság részére végzett szolgáltatás, a többi áru kész­termékként kerül az üzletekbe, illetve ipari és mezőgazdasági üzemekben szolgálja a terme­lést. Országszerte ismertek a kecs­keméti, kiskunhalasi, bajai és kiskunmajsai ruházati szövetke­zetek férfi, női, gyermekkon­fekciói. Az idén mintegy 20 millió forint értékű alsó és felső ruházati cikkre kaptak meg­rendelést. Keresettek a kiskunfélegyházi, kecskeméti, kiskunhalasi, bajai, kiskunmajsai bőripari ktsz-ek által készített férfi és női ci­pők, csizmák, amelyekből 12 milliós megrendelést kaptak a kereskedelemtől. Bármerre járunk a megyén kívül is, csak dicsérő szavakat hallunk a Kecskeméti Asztalos Szövetkezet coloniál bútorairól, a Kiskunfélegyházi Asztalos Ktsz „Szikra” hálógamitúráiról, a Bajai Lakberendező Szövetke­zet „Kamasz” heverőiről, Téká­méiról, a Kalocsai Asztalos- és Építőipari Ktsz lemezjátszó- szekrényeiről. Ebben az évben is több mint 50 millió forintos megrendelést kapott a megyei szövetkezeti bútoripar. Zalától Hajdú-Biharig ismer­tek a Bajai Vas- és Fémipari Szövetkezet alumíniumszitái, tea- és levesszűrői. Az előbbi­ből 100 ezer, az utóbbiból 252 ezer darabot készítenek év vé­géig. A hiánycikknek számító zománcozott füstcsőből 140 tonnát gyártanak a lakos­ság ellátására. Szerdán délelőtt 9 órakor a megyei tanács vb termében tar­totta ülését az MHS Bács-Kis­kun megyei intézőbizottsága. Az értekezleten megjelent Hiss Imre alezredes, az MHS orszá­gos elnökségének Polgári Védel­mi főelőadója, Körös Gáspár, a megyei tanács végrehajtó bi­zottságának titkára, dr. Horváth István, a megyei pártbizottság főelőadója, Nemetz Gyula alez­redes, a Polgári Védelem me­gyei parancsnoka, valamint a járási és városi tanácsok végre­hajtó bizottságainak elnökei. Bálabán Sándor alezredes is­mertette a Magyar Honvédelmi Sportszövetség megyei intézőbi­zottságának tervét, a megyében működő MHS-szervek és szer­vezetek 1966—67. évi szervezési, nevelési, kiképzési és sportfel­adataira vonatkozóan. Balabán elvtárs ezután az MHS-szerve- zetek agitációs és propaganda tevékenységéről szólt, majd a továbbiakban a kiképzési és sportfeladatokról tett említést. Mint mondotta; A szakkikép­A Kiskőrösi Vegyes Ktsz egy­millió darab eresz- és lefolyó­csatornát és hozzá 300 ezer da­rab csőbilincset gyárt. Hosszan lehetne még sorolni a szövetke­zetek apróbb — háztartásban és ház körül nélkülözhetetlen — termékeit. A Bács-Kiskun megyei KI- SZÖV a profilgazdája a faipari gépeknek. A hozzá tartozó szö­vetkezetek — elsősorban a Kis­kőrösi Vegyes-, valamint a Ba­jai Vas- és Fémipari Ktsz — 23 millió forint értékű szalag- és körfűrészt, hosszlyukfúró, egyen­gető gyaluberendezést gyárta­nak 1966-ban. A Kiskunhalasi Fa- és Építőipari Szövetkezet két- és négyszemélyes lakóko­csijait az útjavító vállalatok és a mezőgazdasági termelőszövet- I kezetek keresik. A Kiskunfél­egyházi Vas- és Fémipari Szö­vetkezet 8 millió forint érték­ben gyárt az élelmiszeripar ré­szére kacsatollazó, valamint szeszfőző berendezéseket. Az Országos Szeszipari Vállalat — amely az idén 1,3 milliós meg- j rendelést adott a szövetkezet- j nek — már arról tárgyal, hogy jövőre újabb 4 millió fo­rint értékű szeszfőző beren­dezést rendet A kiskunfélegyháziak új áru­cikke, a tsz-ekben igen prakti­kus 260 literes, kocsira szerel­hető tejszállítótartály. A Kecskeméti Fém- és Vas­ipari Szövetkezetnek a méhész- kaptárkocsik, gördíthető üveg­házak, alumíniumgarázsok, a Jánoshalmi Vegyes- és Építő­ipari Szövetkezetnek, az uni­verzális kukorica-vetőgépek, mészkénlészállító-kocsik, bo­gárirtó porcsíkhúzó kocsik, gör­zéseken túl el kell mélyíteni az ifjúságban a szocialista hazafi- ság érzését, s a szakoktatást is politikai tartalommal kell meg- j tölteni. Végezetül a tartalékos ! tiszti oktatás szervezéséről és végrehajtásáról beszélt. A beszámolót követően került sor a Polgári Védelem tájékoz­tató oktatása programjának megtárgyalására. A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága határozatának értelmében az új kiképzési év­ben tovább kell folytatni a Pol­gári Védelem 15 órás tájékoz­tató oktatását a polgári lakos­ság felkészítésében, a védeke­zés gyakorlati kérdéseinek meg­ismertetésében. E feladat végre­hajtásáért nemcsak az MHS, hanem a tanácsok is felelősek. A beszámolók után megkez­dődött a vita, s az előterjeszté­seket az MHS megyed intéző­bizottsága, valamint a tanácsok végrehajtó bizottságainak elnö­kei határozattá emelték. Gémes Gábor díthető habarcskeverőgépek, öregbítik jó hírnevét. A megye kisipari szövetkeze­tei jó hírnevet szereztek or­szágszerte. Ezt igazolja, hogy vevőik nemcsak újra jelentkez­nek megrendelésekkel, hanem számos új árucikk legyártása­kor is bizalommal fordulnak a Bács-Kiskun megyei ktsz-ekhez. N. O. MOSZKVA (TASZSZ) A Szovjetunió szerdán felbo­csátotta a Kozmosz—125 mester­séges holdat. A szputnyik be­rendezése kifogástalanul műkö­dik. A koordinációs számítóköz­pontban folyik a beérkező ada­tok feldolgozása. A mesterséges hold pályájá­nak főbb adatai a következők; Tegnap, a genfi egyezmény aláírásának 12. évfordulója al­kalmából a Béke-világtanács felhívásának szellemében Viet­namnak békét, az amerikai im­perialista agresszió haladékta­Kezdeti keringési idő 89.5 perc. A Föld felszínétől való távol­ság körülbelül 250 kilométer; pályájának az egyenlítő síkjá­val bezárt szöge 65 fok. A szputnyik felbocsátásának célja: a TASZSZ által 1962. március 16-án bejelentett űrku­tatási program folytatása. lan beszüntetését követelő egy* séges akciók jegyében hallatták szavukat világszerte a békesze­rető embermilliók. Július 17-e pedig az imperialisták által Ko­reában kirobbantott és a szabad­ságszerető koreai nép által győ­zedelmesen megvívott háború be­fejezésének 13. évfordulója. Ezek jegyében került sor tegnap Lajosmizsén a koreai—magyar barátsága nap megrendezésére. Ebből az alkalomból látogatott a községbe a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság nagykö­vetségének ideiglenes ügyvivője, An-Min-Szu elvtárs és a nagy- követség több munkatársa. A vendégeket a községi pártszék­házban a megye, a járás, vala­mint a község vezetői fogadták. Köszöntésük után Zrínyi Mi­hály, a helyi pártbizottság tit-t kára adott számukra rövid át­tekintést Lajosmizse életéről, ! fejlődéséről, politikai, gazdasági és kulturális eredményeiről. Ezt követően a Budapesti Vízgépészeti Gyár lajosmizsei üzemegységébe látogattak el a vendégek, ahol a fejlődő üzem életével ismerkedtek. Meleg ba­rátsággal vették őket körül a Sallai Tsz dolgozói is és bemu­tatták gazdaságukat A barátsági nap legjelentő­sebb eseményét a filmszínház­ban megtartott nagygyűlés je­lentette. A gyűlés mintegy négy­száz részvevőjét Tóth Antal, a Hazafias Népfront helyi titkára köszöntötte, majd Farkas Jó­zsef, a Hazafias Népfront me­gyei bizottságának titkára emel­kedett szólásra. Emlékeztetett az amerikai imperializmus ál­tal 16 évvel ezelőtt Koreában kirobbantott barbár agresszív háborúra, s arra a hősies helyt­állásra, mellyel a koreai nép csapást mért az amerikaiak ag­resszív ázsiai terveire. Majd így folytatta; — Az amerikai imperialisták a koreai háborúban elszenve, dett vereségükből nem vonták le a szükséges tanulságokat, ha­nem új háborút zúdítottak a bé­kés vietnami népre. A vietnami népet azonban nem lehet meg­félemlíteni, mert az egész világ békeszerető erőitől támogatva, elszántan vívja harcát a végső győzelemig. Az egyetértés jeléül nagy tapssal fogadott beszéd után felszólalt An-Min-Szu elvtárs. A nagygyűlés befejező ak­kordjaként Lajosmizse lakossá­ga nevében Sotész Ferenc, a községi tanács vb-elnöke és Zrínyi Mihály, a községi párt- bizottság titkára emlékiratot nyújtott át An-Min-Szu elv­társnak, mely szerint a Havan­nában megtartott trikontinentá- lis kongresszushoz csatlakozva követelik az amerikai csapatok kivonását Dél-Koreából, támo­gatják a hős koreai népet a haza egyesítéséért és a szocializmus építéséért folytatott hősies har­cában. A nevelési, kiképzési és sportfeladatokról tárgyalt az MHS megyei intézőbizottsága Tisza menti képek A gyümölcstermesztés a legfőbb üzemágak egyike a tisza- kécskei Tiszagyöngye Tsz-ben. Szép termést szüreteltek a gazdák az aszrahán- és a vajalmából. A géppel válogatott, osztályozott gyümölcsöt a szövetkezeti gazdaság I. számú üzemegységének te­lepén mérlegelik és minősítik. A határ másik részén már a Szikrai Állami Gazdaság újbögi üzemegységének fiatal ültetvényei sorjáznak. Az egy éve telepí­tett pozsonyi fehér, kadarka, kövidinka és Kocsis Irma fajtákat nevelő 12 holdas táblán a hajtásokat gondos védelemben része­sítik. Munkában a konzolos permetező. Kozmosz—125

Next

/
Thumbnails
Contents