Petőfi Népe, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-02 / 129. szám

jjältBßmlVilág proletárjai, egyesüljete> néűAi mm wKK jpr MKáMW A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG LAPJA xxi. evf., 129. sz. Ara 60 fillér mt. jun. 2, csüt. Kereslet és kínálat jó összhangjáért Javultak a szerződéses állattartás feltételei KdSSCSlfClkŐk Kct felhordóval kazlazzák a lucernát a csávolyi Egyesülés Tsz majorságában. A jó minőségű szálastakarmányt hidegleve­gős ventillátorral szárítják. Így a lekaszált rendeknek csak alig két napig kell a területen száradniuk, s teljes értékű takarmányt tárolnak az állatállomány részére. Június 12-én kezdik árusítani a bérletigazolványokat A helyi autóbuszjáratok ' • és hasznos tudnivalók uj díjszabása „x „,„xóköxsn»égneh Az Országos Statisztikai Hi­vatal idén is elvégezte az állat, állomány összeírását. Az összesí­tésből kitűnik, bogy a sertésál­lomány — ezen belül is a koca- állomány — számát tekintve bi­zonyos mértékű ingadozás ta­pasztalható. Bíró Imrét, a Bács- Kiskun megyei Állatforgalmi Vállalat igazgatóját afelől kér­deztük meg: minek tulajdonít­ható az említett körülmény, s mit tesznek az illetékesek a helyzet megjavítása érdekében. — Az állomány mennyiségi ingadozása, számbeli változása egyrészt a takarmányhelyzettel magyarázható, másrészt azonban — s ez a körülmény még je­lentősebb az előbbinél — az ok az értékesítésben keresendő. A sertéshizlaldák igénye negyed­évenként egyenletes ütemben jelentkezik, s az egyéb kereslet zömmel az év első felére jut. Túlnyomórészt az első félévben mutatkozik kereslet az éves süidöszükséglet iránt, ezzel szemben ebben az időszakban a kínálat elenyésző mennyiségű. A hagyományos elletési idővel magyarázható, hogy a kínálat nagyrésze az év második felére esik, amikor viszont már elhe­lyezési nehézségek vannak. Eb. bői a túlkínálatból adódó érté­kesítési gond miatt a kocaállo­mány egy része az év végén le­vágásra kerül. A továbbiakban a vállalat igazgatója elmondotta, hogy in­tézkedést tettek a kereslet és nácskozását a Csehszlovák Kom­munista Párt XIII. kongresszu­sa. A második napon a felszóla­lások sorát Josef Nemee, a CSKP középcsehországi pártbi­zottságának első titkára nyitot­ta meg. A délelőtti ülésszakon üdvözölte a kongresszust Walter Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára és Edward Ochab, a LEMP Poli­tikai Bizottságának tagja, az NDK, illetve a lengyel pártkül­döttség vezetője. A kongresszus délutáni ülé­sén hangzott el az MSZMP küldöttsége vezetőjének felszó­lalása. Nemes Dezsőt, a párt politikai bizottságának tagját, a kongresszus küldöttei hosz- szantartó, nagy tapssal fogad- ták — Az MSZMP küldöttség pártunk Központi Bizottságá­nak és egész tagságának üd­vözletét és jókívánságait tol­mácsolja a testvéri C sehszlovál Kommunista Párt Xllf. kong' resszusának — mondotta Ne mes elvlárs. — Köszöntjük A képen Novotny elvtárs beszédét mondja kínálat összhangjának megte­remtésére, az igények lehetőleg maradéktalan kielégítése, s a háztáji és egyéni gazdaságok egyenletes kocalétszámának meg­tartása érdekében. Ezért a jövő gazdasági évben a szerződéses süldők felvásár­lási ára időszakonként változik. Az év első hónapjában 19, feb­ruártól május végéig pedig 21 forintot fizetnek a süldő kilo­grammjáért. Ugyanezt az árat június, július hónapokban 18, az év hátralevő részében pedig 17 forintban állapították meg. Abban az esetben, ha a szer­ződő gazda a süldőnevelési szer­ződés alapján biztosított állami takarmányjuttatást nem kívánja igénybe venni, úgy részére a fenti árnál két forinttal maga­sabb kilogrammonkénti felár is jár. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságának vendégeként hétfő óta hazánk­ban tartózkodó Attilio Esposto, az Olasz Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának tagja, az Olasz Parasztszövetség alelnöke tegnap Marschilc Pálnak, az MSZMP KB mezőgazdasági osz­kongresszus fórumáról harced­zett nagy pártjuk valamennyi tagját és országuk egész népét, kívánva új sikereket az új tár­sadalom építésében. (Folytatás a 2. oldalon.) A 9-es számú Autóközleke­dési Vállalat vezetősége tájé­koztatta lapunkat a helyi autó- buszjáratok július elsején élet­be lépő új díjszabási rendsze­tálya munkatársának társaságá­ban megyénkbe látogatott. A hazánk mezőgazdasági politiká­ját tanulmányozó vendéget a megyei pártbizottságon dr. Glied Károly, titkár és Brachna Já­nos, a MÉSZÖV elnöke fogadta. A megye mezőgazdasági hely­zetéről, termelési, közgazdasá­gi és társadalmi viszonyairól, fejlődéséről dr. Glied Károly elvtárs adott tájékoztatót, ame­lyet vendégünk, a részletekét fürkésző számos kérdése köve­tett. E baráti hangulatban lezaj­ló ismerkedés után Attilio Es­posto dr. Glied Károly és Brachna János társaságában megtekintette az új piaci áru­csarnokot, ellátogatott a MÉK kecskeméti kirendeltségére, majd Hartára utaztak, ahol a Béke Termelőszövetkezetben tet­tek üzemlátogatást. réről és az utazási igazolvá­nyok, bérletjegyek megváltásá­nak a rendjéről. Az összes helyi járatokon jú­lius elsejétől kezdődően két fo­rintba kerül majd az utazás. A menetdíj kiegyenlítése a per- selyes autóbuszokon két egyfo­rintossá^ vagy egy kétforintos­sál* történhet." Négy fajta havibérlet lesz forgalomban: az általános havi bérlet — a jegyen feltüntetett — egy autó­buszvonalra, az általános havi bérlet az illető város összes vonalaira, a nyugdíjasok, vala­mint a tanulók havi bérlete. A nyugdíjasok és a tanulók bérlete az összes helységekben 30 forintba kerül, az általános bérletek ára azonban városon­ként változik. Kecskeméten 50 forintért váltható egy vonalra és 80 forintért az összes vonal­ra érvényes bérlet. Ugyanezek a bérletjegyek Baján 40 és 70 forintba, Kalocsán 50 és 70 fo­rintba, Kiskunfélegyházán, Kis­kunhalason, Kunszentmiklóson 40 és 70 forintba kerülnek. Általános havi bérlet váltására mindenki jogosult, tehát munkaadói igazolásra nincs szükség. Az összes vonal­ra érvényes általános havi bér­let — nem névreszólóan — a vállalatok, intézmények is meg­válthatják egy dolgozó részére háromszoros áron. Tanuló-bérletre azok jogosultak, akik valamely — legalább egy iskolai év idő­tartamú — tanintézetet rend­szeresen látogatnak ég önálló keresetük nincs, valamint az ipari tanulók, ha rendszeresen bejárnak az ipari iskolába vagy a munkahelyükre. A tanulók a nyári szünidőben is válthatnak kedvezményes bérletjegyet. A nyugdíjasok összes vo­nalra érvényes havi bérletét azok válthatják meg, akik nyugdijigazolványuk (igazolá­suk) utolsó havi nyugdíjfolyó­sítási szelvényük és személy­azonossági igazolványuk segít­ségével bizonyítani tudják, hogy nyugállományban vannak. A nyugdíjasokkal azonos ked­vezményre jogosultak a rok­kantak, süketnémák és a va­kok. A bérletigazolványhoz egy 4x4 centiméteres fénykép és megfelelő igazolványtok szük­séges. Az általános bérletek igazolványának a kiváltásakor csak a személyazonossági iga­zolványt kell felmutatni, a ta­nulók és a nyugdíjasok a fen­tebb említett igazolásokat csa­tolják. Az igazolvány kiállítási dija egy forint, az igazolvány­tok ára két forint. Hogyan történik az új iga­zolványok és bérletjegyek kiváltása? Az igazolványokat előrelát­hatólag június 12-én kezdik árusítani a MÁVAUT állomá­sokon. Kecskeméten a Nagykő­rösi utcai fényképész szövetke­zetben is. A bérletjegyeket pe­dig június 15-től lehet megvál­tani. örömmel hallottuk, hogy a torlódás megelőzése érdekében a vállalat az autóbusz-állomá­sokon kisegítőket állít munká­ba és gondoskodik arról is, hogy a bérletárusítás azokban az időszakokban is folyjon, amikor a dolgozók munkaideje lejár. Jó ötletnek tartjuk, hogy a nagyobb ipari üzemekben is árusítják majd a bérleteket — a szakszervezet segítségével — az AKÖV megbízottjai. A taxik viteldíja átlagosan 15 százalékkal emelkedik és meg­szűnik a csomagpótdíj. B. I>. Folytatja munkáját a CSKP kongresszusa Nemes Dezső felszólalása PRÁGA (MTI) Szerdán Prágában folytatta ta­Az Olasz Parasztszövetség aleliikéaek látogatása megyánkleii

Next

/
Thumbnails
Contents