Petőfi Népe, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-09 / 135. szám

I N A P T A B 1966. június 9, csütörtök Névnap: Félix Napkelte: 1 3 óra 46 perc. Napnyugta: 19 óra 40 perc. I — Új benzinkút épül KunszentmikJóson. Az eddigi mindössze 10 köbméter űrtartalma volt és nem tudta ki­elégíteni az igényeket. A munkálatokat már­ciusban kezdték el és reméljük, hogy augusz­tus végére elkénpül a három, egyenként 23 köbméter űrtartalmú tartály, ami biztosíta­ni tudja a zökkenő- mentes üzemanyag-el­látást. (Szatmári Ká­roly leveléből.) — India és Jugo­szlávia árucsere-for­galma növekvő ten­denciát mutat. A két ország közötti keres­kedelem az idén 1965- höz képest 25 száza­lékkal emelkedik, s el­— A hét végén víz­re szállnak a bajai ha­lászok. J únius 10-ével ugyanis a bajai Új Élet Halászati Tsz víz­területén megszűnik a halászati tilalom. A pontyon kívül a ke- csege. rózsás-, és pe­tényi márna halászá- sa is engedélyezett. B „Pillangó­kisasszony“ Kalocsán Kalocsán a városi park szabadtéri szín pá­dén megkezdődött a színházi idény. Az el- piúlt napokban a helyi iskolák adtak műsort, csütörtökön este pedig a Kecskeméti Katona József Színház mutatja be a Gül Babát. A mű­soron szerepel a többi között a pécsiek balett­estje, valamint Pucci­ni: Pillangókisasszony című operája. — FAPUSKÄSOK című regény folytatása a mai lapszámból a kétoldalas Kecskemét­ről szóló írás miatt ki­maradt. CSÜTÖRTÖK 10.IS: Művelődési műsor. — 11.00: Angol nyelvokta­tás. — 14.13: Giro d’Ita- 11a. Motorverseny. —15.35: Kiváncsiak egyesülete. — 16.20: Szemafor. — 16.50: Hírek. — 17.00: Közvetítés a kongresszusról. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: TV Híradó. — 20.30: Népi muzsika. — 21.00: Film a képernyőn. — 21.40: tárai percek. — 21.50: A kongresszus túréi. — A KECSKEMÉTI kisipari szövetkezetek Kodály-kórusa a vasár­nap Csongrádon rende­zett minősítő versenyen ezüst fokozatot ért el és ezzel megtartotta eddigi minősítését. Egymillió világ Kecskemét tágas te­rein, parkjain az idén egymillió egynyári vi­rágot ültetnek ki. A parképítők, a kerté­szek a Rákóczi úton a Városi mozi előtti tér virágosí fásával fejezik be a minden eddigi­nél több előnevelt dísz­növény kiültetését. — Holdanként 20 ezer forint bevétel sza­mócából. A vaskúti Kossuth Termelőszö­vetkezetben jól fizet a szamóca, ötholdas ep­resükből szinte na­ponta szállítják a friss árut a felvásárlótélep- re, illetve a piacra. A fiatal ültetvényről hol­danként több mint húsz mázsa gyümöl­csöt értékesítenek. — Az Orvos egész­ségügyi Dolgozók Bács-' Kiskun megyei Közép- káder Szakcsoportja és a megyei tanács vb egészségügyi osztálya Baján június 10—11- én nagygyűlést tart Baján a Fegyveres Erők Klubjában. Meg­nyitó beszédet Pozsgay Imre, az MSZMP Bács- Kiskun megyei Bizott­ságának osztályvezető­je tart „Egészségügy és társadalom” cím­mel. A kétnapos ülé­sen több referátum és korreferátum hangzik el. Magyar színház Romániában Több romániai ma­gyar színházban be­mutatót tartottak az elmúlt napokban. Ko­lozsvárott Mihail Se­bastian „Játék a bol­dogsággal” című víg­játékát. Sepsiszent- györgyön Molnár Fe­renc „Liliom”-át, Szat- máron Heltai Jenő „Néma levente” című darabját vitték színre, Marosvásárhelyen pe­dig a „Trójai nők” Sartre-féle átdolgozá­sát mutatták be Illyés Gyula fordításában. — Virágzik a som- kóró megyénk homok­talajain. A zöldtrágya- növény magját az idén 4 ezer holdon termesz­tik megyénk nagyüze­mi gazdaságaiban, s a virágzásról ítélve jó­nak ígérkezik a mag­kötés. A gyenge ho­moktalajok javításá­nál kitűnően haszno­sítható növény magja külföldön is keresett — Bővítik a szarvas­marha-tenyésztő köz­pontokat megyénk tsz- gazdaságaiban. A me­gye harmadik ötéves tervében szereplő cél­kitűzéseknek megfele­lően a következő évek­ben a szarvasmarha- tenyésztést korszerűsí­tik a nagyüzemekben. Az idén már 4400-al bővül a férőhely, s ezenkívül megkezdik a takarmány feldolgozá­sának gépesítését is. eo éve, 1906. június 9-én halt meg Hegyi Aranka, a magyar színpad törté­netének egyik legnépsze­rűbb operetténekesnője. Muzsikus cigány korán árvaságra jutott gyerme­ke volt. A hírneves Sár­közi prímás örökbe fo­gadta, szép hangját ze­neileg iskoláztatta, A Színiakadémia tehetségte­lennek minősítette és fel­vételét elutasította. Vidé­ki színtársulatoknál pró­bálkozott. Szindús hang­jára felfigyeltek és sza­badkai első nagy sikere után a Népszínház szer­ződtette, amelynek halá­láig tagja maradt. Sze­repről szerepre fejlődött Itt primadonnává. Neve az egyre elismerőbb han­gú kritikákban mind gyakrabban szerepelt, — amíg tehetsége teljét ki­bontakoztató darabban, Offenbach „Hoffmann me- séi’-ben kiugró sikert aratott. Magával ragadó finom és mértéktartó já­tékával, hajlékony, me­leg hangjával az ő művé­szete avatta kiemelkedő színházi eseménnyé a da­rab előadásait. Bár ké­sőbb betegsége tünemé­nyes hangját megtámad­ta, még így is az egyik legkedveltebb operettpri­madonna maradt. — Hegyeket keresztel a Koppenhágából Grönland- ba Indult svájci expedí­ció. Az északi ország azon vidékén járnak majd, ahol a hegyeknek még nincs nevük. A területen sok a jéghegy, s emiatt Svájcnak nevezik az Észa­ki Sarkkörön belül fekvő részt. flz fllekszander Puskin luxushaió Az Alekszander Pus­kin szovjet luxushajó a műit hónapban meg­kezdte rendszeres já­ratát a Leningrád— Montreal útvonalon. A hajó 650 utast szállít­hat. Montrealba az út 14 napig tart. Útköz­ben Helsinkiben, Kop­penhágában, London­ban és Quebeckben áll meg. Ezen a járaton nagy forgalomra a Jö­vő évben számítanak, amikor a szovjet tu­risták ezrei látogatnak majd el a montreali világkiállításra. — Több mint 26 ezer forintot takarítot­tak meg a most zárult tanévben a géderlaki általános iskola növen­dékei. A 208 tanulós kis iskola diákjainak átlagosan több mint 100 forintnyi takarék- betétjéből bőven jut majd kirándulásra. (Tudósítónktól.) flz Európai művészet múzeuma A strasbourgi régi vámházat a második világháború pusztítása után helyreállították és most átrendezték. A földszinten megmaradt a vámhivatal, de az emeleti nagytermek­ben az európai művé­szet múzeumát rendez­ték be. A múzeum jelenlegi kiállítása: „A szőnyegszövés a közép­kortól napjainkig.” — Jugoszlávia és Lengyelország együtt­működik a gépkocsi- gyártásban. A nemrég megkötött megállapo­dás értelmében a Crvena Zastava jugo­szláv gépkocsigyár pót­alkatrészeket fog gyár­tani a Zastava 1300-as és Zastava 1500-as sze­mélygépkocsikhoz és a lengyel gépkocsiipar­nak fogja exportálni. Az 1975-ig szóló szer­ződés 144 millió dollár értéket képez. Kecskeméti kulturális program KI ATJblTA SOK Katona József Múzeum: Modern iparművészeti ki­állítás. Városi Művelődési Ház nagyterme: Sportkiállítás. GYERMEKSZINH AZ Délelőtt 10 és délután 3 órakor: filmeiőadás. ÜTTÖRÖHAZ Az Állami Zeneiskola tanévzáró hangversenye este 6 órakor. Várható időjárás csütörtök estig: főként nappali felhőképződés, többnyire délutáni zá­porral, zivatarral. Gyenge, változó irányú szél, zivatar idején át­meneti szélerősödés. A hőmérséklet alakulásá­ban lényeges változás nem lesz. Várható leg­magasabb nappali hő­mérséklet csütörtökön 24—28 fok között. A Balaton vizének hő­mérséklete Siófoknál 19 fok. A Kecskeméti Agro­meteorológiai Obszervató­rium jelenti: június 7-én a középhőmérséklct 19,7 (az 50 éves átlag 19,3), a legmagasabb hőmérséklet 24,2 Ceisiuis-fok volt. A napsütéses órák száma 11. Június 8-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 19, €, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 26,1, a legalacsonyabb hőmérsék­let 12,1 Celsius-íokc éri á 100 millió dol­lárt. Hivatal — rivaldafényben Éppen interjúra várakoztam a nagyvállalat titkárságán, amikor látogató kopogtatott be: — A pénzügyi osztályt keresem. — Tessék a színpadra fáradni — adta meg a felvilágosítást a csinos titkárnő. Később, bávatag pillantásomra válaszul elárulta, hogy a cégnél általános festés van, s az adminisztráció zöme emiatt a kultúrteremben nyert elhelyezést. Mindenesetre jó, hogy tudom. Legközelebb, ha ott járok, már mint benfentes: a főkönyvelőt a súgólyukban fogom keresni, s azon sem lepődöm majd meg, ha a termeltetési osztály kedvéért — a zsinórpadlásra kell felmásznom ... Meleg és csapadékos volt a május A meleg, mérsékelten derült időjárást és átlagos csapadékot hozó áprilist az átlagosnál ugyancsak melegebb, derült és csapadékos május követte. A havi középhőmérséklet 0,4 fokkal haladta meg a 16,9 fokos átlagot. Míg a hó első harmada igen me­leg, az utolsó harmad rendkívül hűvös volt. A leg­nagyobb felmelegedést — 27 fokot — május 4-én mérték. Ezzel szemben 30-án a talaj mentén 5,6 fok­ra süllyedt a hőmérséklet. Az első három hét igen derült időjárását május utolsó szakaszában borulás váltotta fel. Ennek elle­nére a 294 napsütéses óra 35 órával vo-lt több az át­lagosnál. Csapadék 69 milliméter hullott, s ez 10 milliméter­rel van az átlag felett. A havi csapadékmennyiség­nek több mint az egyötödét — 14 és fél millimétert — május 28-án mérték. Zivatart a hó folyamán há­rom ízben észleltek. Időjárás Nyári napsütésben A balesetek megelőzéséről tanácskoznak a vlllamosszakemberek Évről évre sok és nem egy­szer súlyos balesetet okoz a vil­lanyáram az üzemekben és a lakóházakban. E baleseteket nem mindig a dolgozók és a házi­asszonyok gondatlansága okozza. Előfordul, hogy az üzemépüle­tek, gépek, illetve. lakások elek­tromos berendezései, vezetékei nincsenek biztonságosan elhe­lyezve. Éppen ezért a DÁV ] kecskeméti üzemvezetősége és a Magyar Elektrotechnikai Egye­sület kétnapos előadássorozatot rendez június 20-án és 21-én Kecskeméten, a Czollner téri iskolában az érintésvédelmi rendszabályókról. Az előadásra meghívják a megyei tervezőintézetek, epítö- vállalatok és üzemek villamos szakembereit, műszaki ellen­őreit. Az életmű jutalma Illyés Gyulának átadták a knokke-i Nemzetközi Költészeti Biennálé nagydíját. Az átadási ünnepségre Monsban, a belga hainaut-i tartományi kormány palotájában került sor. A knokke-i költészeti bienná- lén kétévenként hagyományosán egy-egy költőt jutalmaznak élet­művéért. A magyar irodalmi élet szá­mára komoly megtiszteltetést jelentő díjat Gérard Mahieu, a tartományi kormány kulturális minisztere adta át. Orfutay Gyula előadása Rómában RÓMA (MTI) Az Olasz—-Magyar Baráti Tár­saság székhazában Rómában összejövetelt rendeztek az olasz kulturális élet képviselői és új­ságírók, valamint az Ortutay Gyula professzor, akadémikus, a TIT elnöke vezetésével Olasz­országban tartózkodó magyar küldöttség között. Ortutay Gyula nagysikerű elő­adást tartott a magyarországi kulturális életről. Ismertette a magyar kultúra fejlődésében az elmúlt húsz esztendő során el­ért eredményeket. RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Két életveszélyes közúti baleset A figyelmetlenség, a meggon- olatlanság ismét közúti balese- =khez vezetett. Az áldozatok letveszélyes sérüléseket szen­ed tek. Szabálytalan előzés Foglalkozás körében elköve-; tett gondatlan veszélyeztetés ] miatt a rendőrség eljárást indi- tott Stalter Ferenc villanyszere- j lő kiskunhalasi lakos ellen. Stal- • tér Ferenc Mélykút és Bácsal- j más között vezető úton motor- j kerékpárral egy tehergépkocsit j akart megelőzni, de miután nem volt meg az elegendő oldaltá­volság felszaladt egy kőprizmá­ra és a motorkerékpárral fel­bukott. A baleset következtében pótutasa Szarvas Imre életve­szélyes sérülést szenvedett. Stal­ter csak könnyebben sérült meg. A balesetért a motorkerékpár vezetőjét terheli a felelősség. Irány jelzés nélkül Súlyos baleset történt Kecske­ét határában a Soltvadkert 1 lé vezető úton. Gatyás Rezső, j éves iskolai tanuló Törökfái > 149. szám alatti lakos kerékpár­ral haladt az úton, s anélkül, hogy kanyarodását jelezte volna hirtelen balra fordult. Eközben a kerékpárost már előzte Ördög István, bócsai személygépkocsi­vezető, aki a gyereket elütötte. Gatyás Rezsőt életveszélyes ál­lapotban szállították a kecske­méti kórházba. G. G. PETŐFI NEPE 4 Magyar Szocia'ista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István Igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsház Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Szerkesztő bizottság 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előflz-thető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetést dij 1 hónapra 13 forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V."“ Kecskemét — Telefon. U-8&

Next

/
Thumbnails
Contents