Petőfi Népe, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-09 / 135. szám
( Sportegészségügyi értekezlet Kalocsán Az idei sportegészségügyi értekezletet Kalocsán rendezte meg a megyei egészségügyi osztály, melyen részt vett dr. Hajdú Ferenc, az Országos Testnevelési és Sportegészségügyi Intézet igazgatója is. Az értekezlet tárgya a sportlétesítmények egészségügyi helyzetének megvitatása volt. Dr. Fejér Zoltán megyei fő- orvoshelyettes megnyitó szavai után dr. Somogyi Lajos sportfőorvos tartotta meg beszámolóját, majd a járási-városi sportorvosok számoltak be egymás után területük helyzetéről. Az értekezletet a jelen állapot őszinte feltárása, a jövőt illetőleg pedig derűlátás jellemezte. Kézilabda AZ FGT FÉRFI CSAPATA GYŐZÖTT A KECSKEMÉTI HANGADÓN S.Ä.K.K Petroszjan megvédte világbajnokságát Atlétika Négy város válogatott versenye Vasárnap Kiskunfélegyháza lesz a színhelye a már évek óta hagyományos „Négy város válogatott viadalának”. A résztvevő Baja, Kecskemét, Kiskunhalas és a vendéglátó Kiskunfélegyháza csapatai most is komoly erőt képviselnek. A válogatott verseny keretében kerül megrendezésre az elmúlt vasárnap a kiskunhalasiak lemondása miatt elmaradt megyei ifjúsági seregszemle és kiválasztó verseny is. Vége felé közeledik a kézilabda megyei bajnokság tavaszi fordulója. Ahogy ilyenkor már lenni szokott, keményebbek a mérkőzések és idegesebbek a játékosok. Ennek tulajdonítható, hogy a vasárnapi fordulóban két végleges kiállítás is történt. A kecskeméti helyi rangadó is ilyen ideges hangulatú, kemény mérkőzést hozott. Az elején a BRG húzott el öt góllal!, de előnyét nem tudta tartani. A félidőig kiegyenlített a Gépipar és a második félidőben lényegesen jobbak voltak a főiskolások. Erővel és idegekkel is jobban bírták, de az is feltűnő volt, hogy míg a BRG többnyire át- lövésből igyekezett gólt elérni, az FGT góljainak fele szélsőjáték eredménye volt. Hozzájárult a BRG vereségéhez, hogy Zana idegességében megsértette Tárnok játékvezetőt és ezért a végleges kiállítás sorsára jutott Ugyancsak végleg el kellett hagynia a pályát a Kiskőrösi Honvéd Sípos nevű játékosának is, mert ellenfelét szándékosan megrúgta, A Halasi Spartacus nagy gólaranyú győzelmet aratott az egyre jobban visszaeső Szabadszállás ellen és így a táblázat élére került. A forduló eredményei: Kecskeméti FGT— Kecskeméti BRG 31:23 (11:14; ÁM MTK m l es ökölvívócsapaía Kecskeméten Vasárnap az ökölvívósport kedvelőinek nagyszerű élményben lesz részük. Barátságos mérkőzés keretében az MTK NB I-es csapata vendégszerepei Kecskeméten a Fémmunkás együttesével az Izsáki úti kultúrteremben vasárnap de. 10 órakor. Az MTK csapatában olyan versenyzők szerepelnek, mint Szénási, a legutóbbi Euró pa-bajnokság helyezettje, Holló II., Gúla magyar bajnokok és válogatottak stb. A verseny remélhetőleg majd nagyszámú közönséget vonz. KOSÁRLABDA KECSKEMÉTI PETŐFI—SZEGEDI POSTÁS 07:59 (30:23) v.: Tárnok. Lg: Kemencéi 9, Kúti 7, ill.: Sudár 9, Zana 6. Kiskőrösi Honvéd— Bajai Kismotor 15:13 (6:8) v.: Hegedűs. Lg: Tóth 5, Sátrán 4, ill.: Koós 5. Kalocsai Honvéd— Bajai Kismotor 18:16 (9:10) v.: Lengyel. Lg: Kardkováes 6,< Pozsonyi 5, ül.: Mezősi 5. Halasi Spartacus— Szabadszállás 40:8 (17:4) v.: Ulicska. Lg: Deák 11, B. Kovács 10, Derös 7, ill.: Kiss 3. A férő bajnokság állása 1. Halasi Spart. 8 7 1 — 200:110 15 2. Kméti FGT 8 7 1 — 185:120 13 3. Kai. Honvéd 9 6 — 3 180:134 12 4. K. BRG 8 5 1 2 188:182 ll 5. Kiskőrösi H. 8 5 — 3 123:115 10 6. Csávoly 7 3 1 3 145:125 7 7. Bajai K. 8 3 — 5 157:146 6 8. Lajosmizse 6 3 — 3 118:120 6 9. F. Honvéd 8 3 — 5 182:191 6 10. F. Fáklya 10 1 2 8 145:193 4 lil. Bácsalmás 8 2 — 6 97:159 4 12. Szabadszállás 8 ------- 8 79:197 — A fellebviteli bizottság döntése értelmében a Kalocsa—La- josmizse és a Bácsalmás—K. FGT mérkőzéseket le kell játszani. A Bácsalmás—F. Fáklya mérkőzés két pontját a Bácsalmás kapta. Nemes (Baja) és Rajnoháné (KTE) dorgálásban részesült. Marton Sára (BRG) játékosát a fegyelmi bizottság 4 hétre eltiltotta. Női eredmények: Deli csoport. Kiskőrösi Vörös M eteor— Bácsalmás 15:7 (6:6) Lg: Laukó 6, Martinovics 3, ill : Ságodi 4. Bajai ITSK—Nagybaracska 1:6, Gara—Bajai Bácska Posztó 6:7, Madaras—Dunapataj 11:16 HOGYAN TIPPELJÜNK A totó 23. hetében ismét sok nyerő szelvény volt, csaknem 40 ezer. A nyereményeket keddi számunkban máj* közöltük. Most e heti tippjcin- ket ismertetjük: 1. Ferencváros—Bp. Honvéd x, l 2. Mik—Salgótarján 1 3. Dorog—Bp. Vasas 2 4. Győr—Tata bán ya 1, x 5. Kap. Honvéd—Szombathely x 6. Eger—Oroszlány 1, x 7. SZVSE—Kecskemét 1, 2 8. Békéscsaba—Jászberény 3 9. Mosonm.—Várpalota 2 10. Dombóvár—Pécsi B. x, 2 11. Zalaeg. TE—Zalaeg. D. 1, x, 2 12. Novara—Lecco x, 2 13. Palermo—Mian tor a x, 1 Pótmérkőzések: x, 1, 1. NIMZÓINDIAI VÉDELEM Petroszjan Szpasszkij A párosmérkőzés 20. játszmája. 1. dl, Hf€ 2. c4, efi 3. Hc3 (Eddig a világbajnok 3. Hf3 lépéssel elkerülte a nimzóindiai védelmet. Most belemegy, hogy a párosmérkőzés döntő szakaszában kijátssza nagy aduját.) 3. —, Fb4 4. e3, 0—0 5. Fd3, C5 €. Hf3, d5 7. 0—0, Hc6 8. a3, Fc3: 9. be:, de: 10. Fc4:, Vc7 11. Fd3, e5 12. Vc2, Fg4 13. He5Heő: 14. de:, Ve5: 15. f3, Fd7 (Ez a lépéssorozat több játszmában előfordult már. Most hiba lenne 16. Bel, Fa4! miatt. Itt világossal szokásos folytatás 16. e4.) 16. a4! (Ez az újítás. Célja kiküszöbölni a Fa4 fenyegetést, és előkészíti a későbbi vezénszémyi játékot.) 16. —, Bfe8 17. e4, c4 18. Fe2, Fe6 (Erre a lépésire sötét sok időt használt el. Mégis jobbnak látszik 18. —, Vcót, hogy a világos futója ne tudja akadálytalanul megszerezni a d4 mezőt.) 19. Fe3, Vc7 20. Babl, Hd7 21. Bb5í (Ezt a lépést és a bástyák kettőzését teszi lehetővé a 16. a4. Ha a gyalog a3 mezőn állna, akkor most 21. —, SS majd b7—bő következnék.) 21. —, b6 22. Bfbl, Vc6 23. Fd4, f€ 24. Va2, Kh8 25. Ffl, h6 26. h3, Bab8 (A vezérszárnyon világos befejezte a felvonulást, a király is biztonságban van, következhet a döntő áttörés. . .) 27. a5! NB II. férfi. Kecskemét 300 néző. V.: Mészáros, Pajor, K. Petőfi: Szeghalmi, Tóth Gy. (13) — Ruszkai — Szakáll dr. (18), Király (9). Csere: Kovács (11), Fellegi (9), Szabó F. (3), Csikai (2), Deák (2\ Gábor, Fejes. Edző: Guóth Iván. A szegedi csapat a vártnál sokkal nehezebb ellenfélnek bizonyult. Az első félidőben jobb volt a Petőfi és megérdemelten jutott vezetéshez. A szünet után már sokkal kiegyenlítettebb volt a küzdelem. Ezzel a győzelemmel a Kecskeméti Petőfi csapata az NB II. Közép csoportjában tavaszi első lett. Jók: Kovács, Fellegi, Szakáll dr. Röplabda NB I. BAJAI HONVÉD— FARKASLYUK 3:0 (10, 17, 9) jött tőlük. így aztán joggal megillette őket az a leíkes, percekig tartó vastaps, ami a mérkőzés után nem annyira a győzelemnek, mint inkább a játéknak szólt. 27. —, Tíb7 (27. —. a6-ra 23. Bb6:!, HM: 28. ab:!, fS 30. e5, f4 31. Va6:, F£5 32. B1M, Vg6 33. Vc4:, Fh3: 3». b7 csinos nyerőváltozat is jöhetne.) 28. ab:, ab: 29. Vf2 (Sötét passzív védekezésére g4, Fg2 és f3—f4 támadás is számításba jöhet.) 29. —, Ba8 30. Vb2, Bba7 31. Fb«:, Ba2 (Itt az elemzők 31. —, Ba3 lépést javasolták, döntetlen esélyekkel. PL 32. ' Fd4, Bb3 33. Bb3:, eb: 34. c4, Fc4: 35. Vc3, Ba4 36. Bb3:, VaO vagv 36. Bel, HbC> 37. Vb3:, Fb3: 38. Bc5:. Bd4: 39. Bb6 :. Ff7 stb.) 32. Vb4, Bc2 33. Ff2, Vc7 34. Ve7!, Fh3: (E/. hiba, jobb lehetőségeket adott 34. —, B8a2) 35. gh:» Bfí: 36. Kf2:. Vhír 37. Fg2, He5 3Í. Bb8t, Bb8: 39. Bb8:t, Kh7 40. Bd8, Hg6 41. Ve6 — sötét feladta. Czár János Úttörő Olimpia Szeghalmi magasan kiemelkedve dob kosárra. Baja, 100 néző, vezette: Ju hász. Bajai Honvéd: Kasziba, Pét rekanics, Bogdán — Páncsity Peczán, Erdei. Edző: Schmied Lajos. Az első játszmái van már 10:1 arányban vezetett a hazai csapat és egy kicsit kiengedtek Csak akkor erősítettek újra amikor a vendégek erősen fel jöttek. Az első játszma hatása alatt a másodikban sem tudott játékba lendülni a Honvéd és í vendégeknek kétszer volt játsz- malabdájuk. A harmadil játszmában már némi ízelítő adott a csapat az eddigi bajnoki mérkőzéseken nyújtottakbó és biztosan nyerte utolsó mérkőzését. Jók: Kasziba, Petrekanics, illetve Mata, Veres. MEGYEI BAJNOKSÁG: Bajai Honvéd II.— Kalocsai Honvéd 3:0 (5, 1, 5) Bajai Honvéd serdülő— J Kiskőrösi Honvéd 3:0 (6, 4, 10) Erről az utóbbi mérkőzésről érdemes külön megemlékezni, j A 11—12 éves kis apróságok, I nemcsak hogy nem voltak í megilletődve felnőtt ellenfelük- | tői, hanem a játékkal bizonyí- ! tottak is. Fegyelmezettségből kitűnőre vizsgáztak. A mérkő- és folyamán olyan mutatós já- ékot produkáltak időnként, i hogy az NB I-es mérkőzésekhez szokott közönség is tűzbe Isk.—Tass 16:5, Béke téri Is-k. —Izsák 11:8. Továbbjutott a Béke téri Isk. és Tass. Labdarúgásban meglepetésre a Béke tériek egyik mérkőzésen sem tudtak gólt elérni. A kitűnő Soltvadkert megérdemelten lett első és tovább jutott a Lajos- mizse is. Eredmények: Lajosmizse—■ Béke tér 1 ‘0, Soltvadkert—Lajosmizse 3:2, Soltvadkert—Béke tér 1:0. Megyei I. osztály A párosmérkőzés második leiében Szpasszkij jelentős erőfeszítéseket tett, hogy kiegyenlítse kétpontos hátrányát. A tizenharmadik játszmában maratoni küzdelemben sikerült elérni első győzelmét. Ez önbizalmat adott r.<-1c', és a továbbiakban nagyobb kockázatot mert váL- lalni. Több játszmában is bátran nyúlt a taktika fegyveréhez. A kiegyenlítés mégis váratott magára, mert Petro6zjan pontosan és biztosan védekezett. A tizenkilencedik játszma aztán meghozta Szpasszldj- nak a nagyon várt kiegyenlítést. Ezzel nagy tehertételtől szabadult, mert a hetedik játszmában elszenvedett vereség után tizenkettőn keresztül harcolni kellett azért, hogy újra egyenlő legyen a párosmérkőzés állása. Itt a közönség nagy része azt várta, hogy a továbbiakban Szpasszkij a maga javára fordítja a párosméirkőzést. Feszült érdeklődés mellett került sor a párosmérkőzés huszadik játszmájára. A világbajnok megnyitási újítást alkalmazott a nimzóindiai védelmü játszmában, amire Szpasszkij nem talált kielégítő ellenjátékot és vesztett. Ezután drámai gyorsasággal peregtek az események. A huszonegyedik játszma döntetlen, majd a következőt isimét Petroszjan nyeri, és ezzel megszerezte a világbajnoki cím megvédéséhez szükséges 12 pontot, így befejeződött az év legjelentősebb sakkeseménye. Azon lehet vitatkozni, hogy Szpasszkij, Tál vagy Szmiszlov versenyeredményei jobbak Petroszjan eredményeinél, de kétségtelen, a párosmérkőaések világbajnoka Petroszjan. Szerdán Kecskeméten rendez- • ték meg az Üttörő Olimpia körzeti döntőit kézilabdában és labdarúgásban. Leány kézilabdában csak két csapat — a Helvécia—Matkóés a Béke téri Iskola — jelent meg. Az eredmény 10:0 lett az igen jól játszó matkóiak javára, de mindkét csapat továbbjutott. Fiú kézilabdában az alábbi eredmények születtek: Tass—Izsák 8:7, Béke téri ÉSZAKI CSOPORT 1. F. Honvéd ló 7 3 — 26:12 17 2. K. Honvéd i0 8 — 2 32:11 16 3. K. Fémmunkás 9 7 1 1 24:9 15 4. Kiskőrös 9 6 — 3 38:21 12 5. Izsák 9 5 2 2 15:12 12 6. Lajosmizse 9 5 13 18:1.9 11 7. IXinavecse ló 4 1 5 14:22 9 8. H. Honvéd 8 3 14 11:13 7 9. K. Egyetértés ló 3 1 6 19:29 7 10. Kisk. Honvéd 10 3 1 6 1 5:27 7 11. Tiszakécske 9 2 2 5 10:16 6 12. Szsz. Honvéd 9 3 — 6 13:23 6 13. K. AKÖV 10 1 2 7 8:20 4 14. K. MÁV ló 1 1 8 12:21 3 K Dózsa II. 10 9 — 151:13 18 Fa Vasas IL II 5 3 3 32:19 13 DELI CSOPORT 1 1. Bácsalmás 10 8 - 2 29:11 16 3 2. Jánoshalma 9 6 2 1 17:5 14 5 3. H. MÁV 10 7 — 3 26:10 14 2 4. Soltvadkert lő 6 — 4 28:9 12 2 5. B. Bácska 9 6 — 3 12:9 12 l 6. Hajós 10 6 -* 4 21:19 j2 3 1. Vaskút 10 4 4 2 13:12 12 1 8. Császártöltés 10 4 1 5 15:i2 9 7 9. Kecel 10 3 2 5 11:12 8 7 10. Katymár 10 3 2 5 14:28 8 5 11. Gara 10 3 1 6 10:17 7 > 12 Mélykút 10 1 3 6 8:24 5 I 13. Miske 10 1 3 6 9:28 5 1 14. Bácsbokod ló 1 2 7 3:25 4 A Bajai Bácska Posztó—Jánoshal- ! ma mérkőzés lejátszását rendelte el i a megyei labda rúgd szövetség.