Petőfi Népe, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-21 / 145. szám
1966. főnIns 21, kedd S. <*M«1 Nemcsak jövedelemforrás, szükség is Á felszabadulás után, főként pedig a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezését követően, hozzávetőleg 1963-ig a szövetkezeti gazdaságok vezetőinek nem kis részénél szinte „divatos” jelenségként volt tapasztalható a lónevelés mellőzése, a lóállomány jelentőségének lebcsülése. Ezzel párhuzamosan a csikók szakszerű felnevelése, a lóutánpótlás Kockázat nélkül Bármennyire is szomorú dolog, sok zseniális ember számára csak az utókor hozza meg az elismerést. De ha meghozza, akkor egy csapásra kiderül az is, hogy mennyi önzetlen, igaz barátja volt a megboldogultnak. Olyan meleg szavakkal emlékeznek meg ezek az igaz barátok a halott érdemeiről, valamint a neki nyújtott önzetlen anyagi és erkölcsi támogatásról, hogy az emberben önkéntelenül (elmerül a kérdés: Ha ennyien szerették és egyengették az útját, akkor miért nyomorgott annyit szegény és miért nem koronázta siker a munkásságát már az életében? De tulajdonképpen nem is erről akarok én beszélni most, hanem éppen az ellenkezőjéről. Tudniillik azt tapasztalom az utóbbi időben, hogy ha egy nagy ember meghal — erkölcsileg —, akkor az derül ki egy csapásra, hogy nagyon sok ellenfele volt egész életében, a becsületes dolgozók mérhetetlen tömegei igyekeztek gátat emelni káros tevékenysége elé. Például nemrégiben kiderült egy magas beosztású kartársról, hogy évek hosszú során kiskirályoskodott, sőt sikkasztott is olykor-olykor. Azóta alkalmam volt beszélni hajdani feletteseivel, beosztottjaival, barátaival. Kivétel nélkül azt bizonygatták lángoló hévvel, hogy ők első perctől kezdve átláttak a szitán, sőt igyekeztek meggátolni a kártevését Nem tehetek róla, de bennem most is felmerül egy kérdés: Ha ennyien és ilyen tisztán látták már évekkel ezelőtt, hogy rossz útra tért az a bizonyos vezető és ilyen bátran igyekeztek visszaterelni őt az egyenes ösvényre, akkor miért tévelyeghetett évekig? Vagy netán arról lenne szó, hogy önzetlen barátság és bátor szembenállás így utólag sokkal kevesebb kockázattal jár? B, D, biztosítása is háttérbe szorult azzal a jelszóval: „Majd veszünk betanított lovat, hiszen olcsó, a neveléssel, utánpótlással nem érdemes foglalkozni!” Azóta megyénk közös gazdaságaiban évente átlag 1300— 1500 kancát fedeztettek be. Ha az országos százalékot vesszük alapul, a legjobb szaporodási eredmény mindössze 50 százalékos, de a 45 százalék sem ritka. Ez bizony meglehetősen silány teljesítmény. Ma ott tartunk, hogy egy három-hét éves ló vételára a 7000—10 000 forintot is eléri. ami nem csekély összeg. Az elmondottak miatt sajnos, kevés termelőszövetkezetünk rendelkezik jól felnevelt és jól fejlett, gazdasági típusú lóállománnyal. A meglevő kis létszámú állomány nevelését, tartását viszont feltétlenül ajánlatos az eredményekre törően, korszerűen végrehajtani. Ott. aihol elegendő legelőterület áll rendelkezésre, bátran hajtsák ki a csikókat, elsősorban a növendékmarhák közé, ahol is egy-egy öreg ló „dajkasága” mellett a csikók hamarosan rászoknak a közös legelésre. Jó példa erre a tompái Kossuth Tsz villanypásztoEperfa Eperfa az egyik utcasarkon. De régen láttam utcán gyümölcsfát. Hol is? Igen, valamikor az ötvenes években a balatonföldvári országúton. Cseresznye, vagy meggy volt? — nem is tudom már. Azt azonban igen, hogy ti- zenegynéhány esztendővel ezelőtt még gondolkodás nélkül felmásztam értük. Ma? Szóval, az ember ne személyeskedjen önmagával sem. Aztán ettem körtét valahol Esztergom után, a bécsi betonútféli fáról. Ez csak öt-hat éve volt. Éppen nem járt arra sem busz, sem autó, tehát — feldobtam a lombok közé a táskám. Háromszor kellett megcsinálni, mire ros megoldású közös legeltetése. Ezenkívül a megyében még mintegy 300 csikót legeltetnek a szövetkezeti gazdaságokban a szarvasmarhákkal együtt, de külön is. A legelőn tartott csikók egy- másfél kilogramm abraktakarmány mellett biztosabban fejlődnek, ellenállóbbak lesznek. Természetesen a három évig legelőn nevelt, edzett csikó a gazdaságban is tovább hasznosítható, mint sötét, levegőtlen istállóban nevelkedett társai. A saját legelővel nem ren- ddelkező termelőszövetkezetek pedig csikóikat az idényben fűbér ellenében adják ki legeltetésre. Amennyiben ez nem lehetséges, karámozrtatással zöldtakarmány etetésével pótolható bizonyos fokig a legeltetés hiánya. Közös gazdaságainkban, főként az őszi időjárással „súlyosbított” terménybetakarítá- sok idején mindenképp szükség van bizonyos számú lóállományra. Érdemes ezen elgondolkoz-1 ni, még inkább cselekedni, s a tenyésztést, a nevelést és a tartást alárendelni ennek a célnak. Szabó Gyula, megyei lótenyésztési felügyelő a ntajsai utcán egy körte leesett. Fanyar volt, de jobban esett, mintha boltban vettem volna. •Kisfurcsa, még is, gyönyörű ez az eperfa. De jó volt valamikor, ha arra a Nagykunságban, karéj kenyérrel a kezünkben leskelőd- tünk Szemán Szabóék kerítésén, jön-e valaki? — Be szabad menni eprészni? — kiáltottunk. Aztán Rebeka néni kinyitotta a kaput. — Gyertek! De össze ne tapossátok, ami alatta van, mert megeszi a kacsa. Milyen jó ebéd volt: egy karéj kenyér, eperrel. Mert nyáron alig kerestek a szülők. Míg el nem jött az ú ]. ,.j De megyek már innen, mert máris megnéznek, mit ácsorgók itt az eperfa alatt? Kopp! — egy a fejemre esett. Egy kicsit nedves is tőle a hajam töve. Megállj, haszontalan! Hát így kell üdvözölni? Még jó, hogy nem a világosszürke ruhámra pottyantál. Azért is megeszlek. Lehajolok, mintha a cipőmet igazítanám. Bekapom a bűnös, kövér fekete eperszemet. Meleg, egy kis por is szúr- kálja a nyelvemet. Pont olyan ízű, mint gyerekkoromban. Hátha még „ka- csafröccs” is lenne itt a fa alatt. Mert a teljes illúzióhoz annak az illata is kellene. —th —n lalkozni. Indokolt megmagyarázni, hogy a tervgazdálkodás nem egyenlő a direkt utasításos rendszerrel, s hogy az magában foglalja az úgynevezett gazdasági eszközök (ár, kamat stb.) döntő jelentőségűek a terv célkitűzésének érvényesítése szempontjából, a társadalmi érdekeket összevontan kifejező nép- gazdasági terv megvalósításának fő eszközei lehetnek. Meg kell magyaráznunk azt is, hogy a piac szerepének, jelentőségének növekedése nem jelenti a piaci anarchia érvényesülését, hanem azt, hogy a központilag szabályozott piac közvetítésével közvetlenebbül és gyorsabban megismerhetjük a fogyasztók igényeit, szükségleteit, s hatékonyabban tudjuk e szükségleteket kielégíteni. A szocialista piacot ugyanis a népgazdasági tér. ben meghatározott gazdaságpolitikai döntések (egyes ágazatok fejlesztésének mértéke, a felhalmozás és fogyasztás arányának és mennyiségének meghatározása stb.), valamint a vállalatok tevékenységére ható közgazdasági szabályozó eszközök együttesen befolyásolják, ösztön? zik az országos érdekek irányá- ba. A termelési eszközök állami tulajdona alapján tehát a szocialista állam rendelkezik mindazokkal az eszközökkel, amelyek a piac megfelelő szabályozására alkalmasak. Az új mechanizmusban egyetlen pillanatra sem gyengül a szocialista állam irányító szerepe, csak annak formái és módszerei változnak, s ennek következtében maga a központi irányítás is hatékonyabbá válik. Ax 11 í mechanizmus-koncepció megértése azért is szükséges, mert egyesek — házi használatra — különböző „maszek” reformokat dolgoztak ki, s ezek az egyéni elképzelések — érthetően — nem mindig egyeznek azzal az általános és a társadalmi vitákban is helyeselt koncepcióval, amelyet a Központi Bizottság legutóbbi ülésén elfogadott. A gazdasági propagandában a közeljövőben tetemesen megnövekszik az ideológiai, az elvi elem. Meg kell értetnünk és el kell fogadtatnunk a legszélesebb rétegekkel, elsősorban nem annyira a részletkérdéseket, mint magát a reform alapgondolatait, az elvek gyakorlati alkalmazásának módját. A propagandamunka fontos feladata, hogy felkarolják a reformkoncepció megvalósulását elősegítő új kezdeményezéseiket, bátorítsa a vállalatokat, az embereket, hogy merjenek elszakadni a megszokott, a járt úttól, a régi nehézkes, bátortalan gondolkodásmódjától. A reformhatározat ismertetése legyen egyben serkentés a szüntelenül változó körülményekre alkalmazható jobb megoldások keresésére. Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy a gazdasági mechanizmus reformja nem varázsszer, amely minden problémának megoldását automatikusan biztosítja. A reform, bár nagy mértékben csökkenti, de nem szünteti meg a népgazdasági érdek és az egyéni érdek közötti ellentéteket. Számolnunk kell azzal, hogy a jövőben is lesznek olyanok, akik boldogulásukat nem jobb, hatékonyabb munkával, hanem mások munkáján élősködve akarják megHogyan tovább? NEM LEPŐDTEM volna meg, ha valamelyik, még gyengén gazdálkodó termelőszövetkezet tagja, vagy vezetője szegezi nekem a címadó kérdést és talán a válaszadással sem lett volna részemről különösebb gond. A kérdést azonban egy közismerten jól gazdálkodó termelőszövetkezet elnöke tette fel. Próbáltam akkor rögtönzött formában néhány gondolattal megvilágítani a továbbhaladás útját, a legkönnyebben elérhető lehetőségeket. Űgv gondolom, sikerült is felkeltenem érdeklődését néhány új módszer alkalmazásának elősegítésére. Azóta több ízben adódott alkalom arra. hogy különböző termelőszövetkezetek vezetőivel beszélgetést folytassak hasonló témáról. E beszélgetések során különösen a már kiválóan dolgozó termelőszövetkezetek részéről szinte ismétlődő témaként vetődött fel újra és újra a kérdés: de hogyan tovább? őszintén szólva engem is elgondolkoztatott az egymástól független, de azonos jellegű kérdések sorozata. Néhány következtetésre jutottam, amit most itt elmondok. A MEZÖGAZDASÄG szociálisa átszervezését követően, a tapasztalátok szerint, számos termelőszövetkezet kedvező adottságai révén, rendkívül gyorsan stabilizálódott. Néhány év alatt úgyszólván elérte azt a szintet, amely szocialista építésünk jelenlegi szakaszán az optimumot jelenti. Tévedés ne essék, nem áll szándékomban senkit megsérteni, de szembe kell néznünk azokkal a tényekkel, amelyek azt igazolják, hogy a stabilizálódott termelő- szövetkezetek egy hányadánál „konzerválódási folyamat” következett be. Másszóval fejlődési ütemük lassú és évek óta csaknem azonos eredményeket produkálnak. Ez azzal is bizonyítható, hogy egyes kedvezőtlenebb adottságok mellett gazdálkodó termelőszövetkezetek egy része — lassúbb ütemben ugyan, de fokozatosan — felzárkózott az élvonalbeliek mögé, sőt, egyes esetekben el is hagyta őket. A jól gazdálkodó, termelőszövetkezetek aránya évről évrv> kedvezőbben alakul. Míg 1964- ben az összes termelőszövetkezet 18 százaléka, addig 1965- ben már 23,7 százaléka tartozott a jó kategóriába. EZ ÖRVENDETES dolog, hiszen erre is törekszünk, hogy minél inkább javuljon a termelőszövetkezeti gazdálkodás színvonala. Szükséges 'azonban szerezni. Az ilyen tendenciák elleni harc feltételei viszont lényegesen; kedvezőbbek lesznek. A reform, elvi és gyakorlati ismertetése, megértése nehéz probléma elé állítja a propagandistákat. Két dolog azonban jelentősen megkönnyíti munkánkat. Az egyik az, hogy a reform világosan megfogalmazta: mit szeretnénk elérni és azt is, hogyan tudjuk céljainkat megvalósítani. A másik az, hogy eddig, ha gazdasági problémáink voltak, ezeket általában szubjektív okokkal, a határozatok végrehajtóinak nem kielégítő munkájával magyaráztuk. Még akkor is kizárólag a végrehajtásban kerestük a hibát, ha annak elkövetése általános volt. Nos, a reform, népgazdasági problémáink objektív okait is feltárta, megszüntetésük objektív módszereit is megjelölte. Most már valóban rajtunk múlik, hogy mennyit és milyen gyorsan valósítunk meg a helyes koncepcióból, — szocialista gazdaságunk fejlődésének meggyorsítására, a dolgozók életkörülményeinek megjavítására. \ Garau Jróarf szóvá tenni azt, hogy a jó termelőszövetkezetek pedig keressék az utat a még jobb gazdálkodás felé. Erre vonatkozóan az egész megyét átfogóan nehéz konkrét javaslatot tenni, mivel a lehetőségek forrása elsősorban az üzemeken belül van. Néhány gondolatot szeretnék csupán felvetni. A termelőszövetkezetek önállóbban gazdálkodnak. Maguk döntik el, mit termelnek — a kenyérgabona kivételével — tehát van lehetőségük kiaknázni az üzemi tartalékokat. önállóan gazdálkodni azonban meg kell tanulni. Eigy kicsit jobban — ez legyen a célkitűzés. Nem valami erdőn gős dolog ez. VAN NEHÁNY kezdeményezés máris. Több termelőszövetkezetben van üzemgazdász. Az új gazdasági reform megvalósításának hajnalán a termelőszövetkezeti gazdálkodás renta- bilisabbá tételének egyik sarkalatos kérdése az üzemelemző munka szilárd alapokra való helyezése. Ésszerűbben lehet gazdálkodni, ha a könyvelés által regisztrált gazdasági adatokat év közben elemzik. Ennek során számos negatívum kerülne időben felszínre, amit még korrigálni lehet év közben. Az üzemgazdasági számítások azt is bebizonyítanák, hogy egyes terményeket mennyire jövedelmező termeszteni. Nagyon érdemes megvizsgálni a fő- és melléküzemági tevékenységek egymáshoz viszonyított arányát, a ráfordítások megtérülését és forgási sebességét. Megoldásra vár a termelőszövetkezeti tagoknak az úgynevezett holt- idényben való foglalkoztatása. Ez is a melléküzemágakkal függ össze. a gazdasAgossAghoz tartozik a szakszerűbb talajerőgazdálkodás. Sokhelyütt ma is úgy állítják össze a szerves- és műtrágyaadagokat, hogy csak a növény elméletileg meghatározott igényét nézik és nem veszik figyelembe az adott talaj tápanyagtartalmát. Ha viszont a talajerőgazdálkodást laboratóriumi vizsgálat alapján szervezik, jelentős többletmegtakarítást érhetnek el. nem beszélve a hozamnövekedésről. Szükségesnek tartom megemlíteni a gyakorlat által is már igazolt új agrotechnikai módszerek alkalmazását. Az elmúlt évben már több ezer holdon folytattak karbamidos lombtrá- gyázási kísérleteket. Ezzel a módszerrel holdanként 1—2 mázsás többlet érhető el a kalászosoknál, minimális ráfordítással. A bajai járásban kezdeményezett kukoricasortrágyázás elősegítette, hogy míg 1960-ban 10,5 mázsa, négy év múlva már 21,7 mázsa átlagtermést tudtak elérni holdanként. Ennek ellenére még mindig számos termelőszövetkezet elzárkózik a bevezetésétől. sorolhatnám tovább az új módszereket, nemcsak a növénytermesztésben, hanem az állattenyésztésben is. Ezek; bátor alkalmazásával, az eddigieknél még jobb eredményeket érhetnek el a jelenleg máris jól gazdálkodó termelőszövetkezetek. A közghzdasági szemlélet váljék uralkodóvá a termelés* ben és a már említett üzemgazdászok is ténylegesen töltsék be azt a munkakört, amiért a termelőszövetkezetbe kerültek. Tapasztalatom szerint ugyanis egyes esetekben nem azt a szerepet töltik be a szövetkezeti üzemgazdászok, mint amit elvárhatnánk tőlük. Bízom abban, hogv sikerült felkeltenem az érdeklődést néhány olyan vonatkozásban, melynek gyakorlati megvalósulása az előrehaladást szolgálja. Orosz Gábor. az MSZMP megyei bizottsága mezőgazdasági osztályának
