Petőfi Népe, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-01 / 128. szám
t. oldal 1966. Június 1. szerda ) A buddhisták világosan látják Salisbury a támaszpont Castro ellen irányult a partraszállás Ultimátumot kaptak a „lázadó“ diákok EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN rezhessék elveszített pozícióikat, ismét uralmuk alá hajtsák az afrikai népeket. Szavakban elítélik Bosch győzelme várható Fes»iilt hangulatban ért véget a választási kampány SANTO DOMINGO (MTI) Feszült hangulatban ért véget a választási kampány, a Dominikai Köztársaságban. Az utolsó napon több helyütt összecsapásokra került sor a különböző politikai pártok hívei között, néhány városban lövöldözés is volt. A fővárosban, Santo Do- mingoban nagygyűlést rendezett a Forradalmi Szocialista Keresztény Párt nevű szervezet, s a gyűlésén verekedés tőrt ki a párt hívei és az úgynevezett Június 14. mozgalom képviselői között. Bár mind a két csoportosulás Juan Bosch elnökjelöltségét támogatja, a helyi jelöltek miatt nézeteltérés áll fenn. A verekedés során ismeretlen egyének fegyvert is használtak, de komolyabb sérülés nem történt. Az ország második legnagyobb városában, Santiago de los Caballerosban is verekedés tört ki, ezúttal Bosch és a jobboldali Balaguer hívei között. Mind a dominikai katonaság, mind pedig az úgynevezett Ame- ríka-közi békefenntartó erők egységeit kedden a laktanyákba vonták vissza. Hétfőn Santo Domingo környékén új állomáshelyre vezényelték őket, azzal az indoklással, hogy szükség esetén C'jabb fanatikus áldozat — Hadssíntéri jelentés HŰÉ. (MTI) Kedden hajnalban ismét élő fáklyává változott egy buddhista lány — Hűé városában leöntötte benzinnel, maid felgyújtotta ' magát. Noha a közelben tartózkodó virrasztóknak sikerült eloltaniok a lángokat, a 17 éves lány. Dien Thi Van három órával később a kórházban belehalt égési sebeibe. Az újabb fanatikus áldozatra alig 12 órával azután került sor, hogy Johnson elnök kikelt az öngyilkosságok módszere ellen. A keddi tragédia után Thich Tri Quang hűéi buddhista főpap. az egyház „szélsőséges” szárnyának vezetője is felszólította híveit, vessenek véget az önkéntes tűzáldozatoknak. A vietnami buddhista mozgalom történetében még soha nem volt példa az öngyilkosságok ilyen gyors egymásutánjára. A Diem diktátor eltávolítását megelőző buddhista tömegmozgalom idején összesen hét pap vállalta a tűzhalált — de három hónap alatt, most viszont három nap alatt öten gyújtották fel magukat. Az AFP kommen- j tárja szerint a buddhista egy- j ház vezetői most attól tartanak, hogy elvesztik az ellenőrzést az elkeseredett tömegek fölött, és újabb áldozatokra kerül sor. Ez másrészt azt mutatja, hogy a buddhisták, akik Dél-Viet- nam lakosságának háromnegyedét teszik ki, a végsőkig eltökélték magukat, s nem engednek. a helyszínen akadályozhatják meg a rendzavarás okát. Az MTI különtudósítójának alkalma volt beszélgetni több baloldali politikussal, így Hector Aristyvel, Caamano ezredes egyik legközelebbi munkatársával, alá jelenleg egy politikai csoportosulás vezetője és Manuel Tav^rezzel, a Június 14. mozgalom vezetőjével. Valamennyien kijelentették, hogy a választáson Bosch győzelme vár. ható. ra rendkívül fontos, hogy a Szovjetunió mélységesen érdekelt a világ e térsége békéjének fenntartásában és kihangsúlyozta a szovjet kormány pozitív közreműködését a tas- kenti találkozó eredményes létrehozatalában. Mazurov válaszában figyelmeztetett arra, hogy most, amikor az imperializmus és a gyarmatosítás erői fokozzák agresszív cselszövéseiket amint ezt a legutóbbi vietnami, laoszi, és kubai események bizonyítják, rendkívül szükséges szilárdítani a Szovjetunió és Pakisztán népeinek kapcsolatait, vissza kell vágni az agresszoroknák. LAHORE. (TASZSZ) A Pakisztánban tartózkodó szovjet parlamenti küldöttség hétfőn délelőtt részt vett a nyugat-pakisztáni törvényhozó gyűlés ülésén. A délutáni órákban a nemrég megalakult pakisztáni— szovjet kulturális társaság fogadást adott a szovjet parlamenti képviselők tiszteletére az Ambassador szállóban. Hétfőn az esti órákban a szovjet parlamenti küldöttség tagjait Habibullah Khan, a nyugat-pakisztáni törvényhozó gyűlés elnöke látta vendégül. A törvényhozó gyűlés elnöke megjegyezte: Pakisztán számáA Reuter jelentése szerint a katonaság kedden gyakorlatilag megadásra szólította fel a Hűé városát ellenőrző lázadó diákokat. A város polgármestere. Phan van Khoa ezredes elrendelte, hogy a diákok adják át a kor- mánycsapatoknak az általuk ellenőrzött rádiót, szolgáltassák be fegyvereiket és bontsák le a barikádokat. A diákoknak este tíz óráig kellett választ adniok. Előzőleg Khoa ezredes és Pham Xuan Nhuan. a Huéban állomásozó első hadosztály parancsnoka kivezényelték a városból az összes csapatokat, kivéve egyetlen zászlóaljat. A megfigyelők ezt a lépést úgy értékelik. hogy megnyitották a várost a sai- goni kormányhoz lojális milícia előtt, amely így bevonulhat ellenőrzött szomszédos területekről. SAIGON. (MTli A saigoni katonai szóvivő közölte, hogy az elmúlt 24 órában az amerikai légierő ismét nagyobb támadásokat intézett a VDK ellen. Snivel az időjárási viszonyok megjavultak. Hanoiból érkező jelentés szerint a VDK néphadseregének összekötő bizottsága hétfőn tiltakozott az aiinerikai légierő május 28-i és május 29-i légitámadásai ellen amelyek során bombázták többek között a 17. szélességi foknál levő de- militarizált övezet északi részét, támadtak számos lakott területet. A légiháború mellett Dél- Vietnamban is felélénkültek a szárazföldi, hjadműveletek. Saigontól 400 kilométerre északra számos összecsapásra került sor a kormánycsapatok és a partizánok között. Marko Ni’ eiics meghívta Gromikót Marko Nikazics jugoszláv külügyminiszter szovjetunióbeli látogatása alkalmából közleményt adtak ki, amely aláhúzza, hogy a két ország nézetei közel állnak egymáshoz, vagy megegyeznek a jelenlegi nemzetközi helyzet főbb problémáinak ' értékelésében. A külügynjiiniszterek megjegyezték, hogy! a jelenleg minden feltétele magvan a Szovjetunió és Jugoszlávia testvéri barátsága és együttműködése további sokoldalú fejlesztésének és megerősítésének. Marko Nikezics meghívta Andrej Gromikót Jugoszláviába. Gromiko a meghívást elfogadta. Meqtartotia alakuló ülését az új finn kormány Haladó program Kedden délelőtt tartotta alakuló ülését az új finn kormány, amelyj a 200 tagú parlamentben 152 szavazattal rendelkezik. A program szerint Paasio kormánya síkraszáll Finnország békés külpolitikájának folytatásáért. A kormány pohfikájával hozzá akar járulni a nemzetközi feszültség csökkentéséhez, s így támogatja az északeurópai atomfegyvermentes övezet megteremtését és az általános leszerelést. Támogatja Kekkonen elnöknek Finnország nemzetközi pozíciójának biztosítására. a Szovjetunióhoz és a szomszédos északi államokhoz fűződő jó viszony továbbfejlesztésére. II szovjet parlamenti küldöttség Pakisztánban Halálra ítélték a kongói összeesküvőket Á Léopoldville-i rádió közölte, hogy a hétfőn feltárt összeesküvés részvevőit hadbíróság elé állítják. Négy volt minisztert (Kimba, Anany, Mahamba és Bamba) azzal vádolnak, hogy meg akarták dönteni Mobutu elnök katonai rezsimjét és meg akarták gyilkolni a kormány vezetőit. Perük kedden délután megkezdődött egy katonai táborban Léopoldville mellett. A hadbíróság halálra ítélte az összeesküvőket. Kritika brit módra van — igennel válaszolt, s képviselőtársai megtapsolták. Erre mondotta Stewart, hogy ez lehet Micardo véleménye, de a kormánynak mindenesetre nem ez a politikája. Alighogy a kínos helyzeten túljutottak a párt vezetői, újabb precedenst szolgáltattak arra, milyen lehet egy munkáspárti kormányzás — tőkés alapokról. Az elmúlt héten csütörtökön éjjel az alsóház szavazás nélkül hagyta jóvá a tengerészsztrájk kapcsán meghirdetett szükség- állapotot. Szavazás nélkül, mert a képtelen vitában a fejetete- jére állított helyzeteknek megfelelően — a konzervatívok támogatták a tengerészek ellen fellépő kormánypártot — a la- bouristák pedig elkeseredetten ostorozták saját kormányukat. A Munkáspárt balszárnya jól tudja milyen keveset ér az a wilsoni kifogás, hogy csak „szükség éfeetén él” a törvényadta joggal, s veszi igénybe a sztrájk letörésére a haditengerészetet és a hadsereget. Ezt a bizonyos szükségszerűséget ugyanis nem a munkáspárti politikusok érzelme szabta meg, nem a dolgozó tömegek érdeke. A matrózsztrájk 14. napján 640 hajó vesztegelt legénység nélkül az angol kikötőkben, hétfőn pedig több mint 20 ezer tengerész csatlakozott már a sztrájkotokhoz. Hogarth, a tengerész- szakszervezet főtitkára hosszú harcokat helyezett kilátásba, s egy általános sztrájk lehetőségét is megpendítette arra az esetre ha a kormány élne rendkívüli felhatalmazásával. Am az angol finánctőke mértékadó szócsöve, az Economist című lap azt rosszalja, hogv Wilsonék haboznak élni a szükségállapot adta joggal, elítéli az „önmegtartóztatást”. A tőke a veszteglő hajók miatt érzékeny. Az Economist bérbefagyasztó intézkedést sürget. „Wilson legalább hat hónapra tiltson meg minden béremelést” — ragadja torkon a lap az esetlegesen szélesedő bérköveteiő-mozgalmakat. Amíg az angol alsóház tagjai pünkösdi vakációjukat töltik — Wilson csupán London-környéki rezidenciájába vonult vissza, hogy kéznél legyen, „ha a helyzet megkívánja”. Már az a meglepő, hogy tory- támogatással a hátamögött csak ennyire nyugodt. (Bencze) 10 éves a dubnai intézet Dubnában kedden megnyílt az Egyesített Atomkutató Intézet Tudományos Tanácsának ülésszaka, amelyet az intézet létrehozásának tizedik évfordulója , alkalmából rendeztek. Ebből az j alkalomból sok híres,tudós ér- I kezett Dubnába. (TASZSZ) párt alig kapott még ennyi kritikát saját képviselőitől, mint a wilsoni Labour Party. Aztán tető alá hozták a választásokat s most a képviselői többség biztosítva van, de az egyetértés nem. Sőt, mintha a kritika még fel is erősödött volna az új munkáspárti képviselők belépésével. És a minap történt csak, hogy Stewart szemükbe mondta: a kormány poitikája más, mint amit a tisztelt képviselő urak képzelnek. Az angol fegyver- export ügyében kellett védőbeszédet mondania a külügyminiszternek, de nem mondhatta el. Képviselői ugyanis egyenesen azt követelték, hogy Nagy- Britannia ne foglalkozzék fegyvereladással, mert lelkiismeretüket erősen terheli a brit fegyverekkel megölt brit katonák száma. S amikor Micardo képviselő erre vonatkozó statisztikát kért, Stewart bevallotta, hogy ilyennel nem szolgálhat, majd igaza tudatában megkérdezte a képviselőt: Ügy véli-e, hogy pont a brit kormánynak nem kellene fegyvereket árusítani? Micardo, helyéről felugorElkeseredett szócsaták színhelye az utóbbi hónapokban az angol parlament. Tudvalevő, hogy az Egyesült Királyságban a munkáspárt van a kormány- rúdnál, s hovatovább az is tudvalevő lesz, hogy a Labour Party nem tévesztendő össze egy, a dolgozó tömegek érdekei szerint politizáló kormányzópárttal. Az angol parlamentarizmus legellentmondásosabb, legfurcsább lapjait — mértékadó körök egybehangzó tanúsága szerint — épp a Wilson-kormány írja. Hosszú hetekig a nemzetközi politika humoreszkje volt az angol kormány törékeny többsége a saját parlamentjében. Wilsonéknak attól kellett rettegniük, hogy bármikor leszavazhatják őket — mert a maratoni ülések olyannyira igénybe vették a képviselőket, hogy lebetegedtek. az idősebbek közül akadt aki ki is hullott a sorból. A maratoni tanácskozások egyik fő témája épp az Egyesült Államok vietnami politikája, s az azzal szoros együttműködést vállaló brit kormánypolitikának az ostorozása volt. Kormányugyan a Salisburyben székelő Smith-rezsimet, de valójában támogatást kapnak a NATO-államok- tól. A Szovjetunió — mondotta — felhívja a 24-es bizottságot, határozottan ítélje el minden olyan állam kormányát, amely Dél-Afrika fajgyűlölőit támogatja, s tegyen lépéseket azért, hogy Dól-Rhodesiában az afrikai többség kezébe kerüljön a hatalom. Hasonló értelmű határozati javaslatot nyújtottak be az ülésen az afroázsiai országok csoportjának és Jugoszláviának képviselői. A VASÁRNAPI amerikai motorosbárka kubai partraszállási kísérletéről kedden ú.iabb közleményt adtak ki Havannában. A belügyminisztérium közleménye szerint vallomást tett a személyzet két elfogott tagja. Mint mondották, a CIA, az amerikai hírszerző szolgálat utasítására indultak Floridából. Utasításuk és céljuk az volt, hogy meggyilkolják Fidel Castro kubai miniszterelnököt és így olyan helyzetet teremtsenek Kubában, amely kedvező lenne egy agresszív támadás szempontjából. Ez a legfrissebb guan- tanamói eseményekkel összevetve igazolja a TASZSZ nyilatkozatában foglaltakat az amerikai beavatkozási kísérletekről. Az, hogy a buddhisták tüntetéseik során, élő áldozataik önként vállalt sorsukkal egyenesen Johnsonhoz fellebbeznek — megmutatja, hogy a buddhisták világosan látják, az ország csődjéért egyenesen az amerikai elnök a felelős. Kimondja ezt nyíltan a hűéi rádióban kedden ismertetett felhívás is, melyet a dél-vietnami buddhisták nevében olvastak be. Nemcsak a Ky—Thieu- klikkel való együttműködéssel vádolják az amerikai vezetést, hanem megállapítják: ők az események igazi előidézői és mozgatói. Hármas vonalon támadnak egyidőben most már a vallásos tömegek: az amerikaiak, a Thieu—Ky-klikk és a háború ellen. Ez utóbbit a Saigonban hétfőn osztogatott röplapok fejezik ki. Legközelebbi feladatnak a Ky-kormány megbuktatását jelöli meg a hűéi nyilatkozat. NEMCSAK,az Egyesült Államok, hanem általában a kolonializmus és az imperializmus afrikai támaszpontjának nevezte az ENSZ 24-es bizottságában a hétfő esti ülésen felszólaló Sa- hov, szovjet küldött a dél-rhodesiai fajgyűlölő rendszert. Megállapítja, hogy innen készítenek elő támadást a kontinens ellen, hogy visszaszeA LEGÚJABB dél- vietnamj eseményeknek két messzebbre mutató politikai vonása is van.