Petőfi Népe, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-26 / 123. szám
1966. május 36, csütörtök 5. «Idái Nagy próba előtt Egész iskolai pályafutása alatt kitűnő tanuló volt Sinka József. Nincs ebben rendkívüli, ő maga természetesnek tartja, hogy az ember a kötelességét elvégzi. És ha mindig a lelkiismerete szerint jár el, az eredmény nem is lehet más. Ezt vallja és eszerint cselekszik. Most érettségire készül. Tiszakécskei parasztszülők gyermeke. Édesapja, édesanyja a Béke Tsz tagjai. Azelőtt a papi föld bérlői voltak. Dolgos, elégedett emberek. És a fiú? — A Kecskeméti Közgazdasági Tech- rikum mezőgazda- sági tagozatán tanultam négy évig Könyvelő-, statisztikus pályára képesít az érettségi. ként ezt is felvette az érettségi tárgyak közé. — És érettségi után? Tulajdonképpen ez lenne a „nagy álma”: a Moszkvai Lomonoszov Egyetem elektronikus ügyviteli szakára* kért külföldi ösztöndíjat. A felvételi vizsga sikerült. Eredmény? Reméljük ... Még egy kérdés az érettségi előtt álló diákhoz: —. A mezőgazdaságba megy vissza? Kicsit vár a válasszal. — Hát... Jó lenne tovább tanulni. Szeretném, ha többet adhatnék visz- sza a társadalomnak, mint amit kaptam. Talán hangzatosnak tűnik a válasz egy tizennyolc éves fiatalember szájából. De Sinka József esetében nem az. Első osztályos kora óta az iskola KISZ-titkára. Szíwel-lélek- kel végezte ezt a munkáját is a tanulás mellett. Mostanában derült csak ki, hogy nagyon sokszor hajnali 3—4 órakor kelt, mert a tanulásban neki is voltak nehézségei, de azoktól sohasem ijedt meg, hanem nekigyürkő- zött a feladatoknak. És — anélkül, hogy nehézségeit kikürtölte volna, — megbirkózott velük. A Táncsics Mihály Kollégium tanulószobájában most is könyvei fölé hajol, amikor felkeressük. A nagy szobában többfelé tanulnak a fiúk. Az érettségi előtti sajátos csend, az utolsó nagy nekirugaszkodás ideje ez. — Négy tantárgyból vizsgázunk, — mondja. — Politikai gazdaságtanból, magyarból, tör- ténelemből és tervezésből száz tételt veszünk át az előkészület ideje alatt. Ez napi tíz tétel. „Veszünk át” — így mondja. Igen, mert nem egyedül tanul: Kispál Béla és Gáspár Vilmos — Félelem? Drukk? — A lelkiismeretem nyugodt, az anyagot tudom. — Melyik tantárgyat szereti legjobban? — A nyelveket és a filozófiát. Orosszal és eszperantóval később is, mindig foglalkozom. Mindkettőnek nagy jövője és jelentősége van . .. Balogh József Százezer gyermek vakációja A Művelődésügyi Minisztéri um tájékoztatása szerint a nyár napközis táborokban a szünid alatt több mint százezer tanú lóról gondoskodnak majd, mi alatt szüleik dolgoznak. Üj tábo nyílik, egyebek közt Dunaújvá rosban, Özdon. Kazincbarcikár társai a felkészülésben. Ez a valóságban azt jelenti, hogy Sinka segít a másik kettőnek. Kispál a tanév alatt két hónapig feküdt betegen, ráfér a segítség. Sinka az idén négy diákot korrepetált rendszeresen: három gimnazistát és egy általános iskolást tanított oroszra. — Szeretem az orosz nyelvet. De nemcsak szereti, folyékonyan beszéli. Külön tantárgyA gyerekeknek az általában június közepén nyíló táborokban változatos, hasznos időtöltés! lehetőséget biztosítanak. A foglalkozások zöme játék és sport lesz. S nem feledkeznek meg azokról a gyerekekről sem, akik valamilyen tantárgyból megbuk. tak. Őket a jó tanulók korrepetálják, készítik fel a javító- vizsgára. (MTI) Kor A napokban összefutottam. valaki, vei. Evekkel azelőtt rövid időre találkoztunk. Kölcsönösen ismerős volt az arc, mégsem tudtuk „hova tenni7’ egymást. Mikor azután megtudta, hogy újságíró vagyok, fel- derült az arca: — Van nekem a lapnál egy régi jó ismerősöm. Valamikor riportot írt rólam. Jóba... — s kérdően tekintett rám. Jobbomat szerény, de határozott mozdulattal helyeztem keblemre: — Itt áll ön előtt! A szeme tágra nyílt, aztán sokatmondó, sajnálkozó mosolyra biggyeszt tette a száját: — Nem így nézett az ki... Keresetlen szavakkal adtam értésére, hogy életem jelenlegi szakaszé, ban egyelőre még nemem felől sincsenek kételyeim, nem hogy nevem, azaz személyazonosságom felől. Szegény embertársam azonban hajthatatlan maradt. — Az a Jóba, aki. vei én találkoztam annak idején, dacos tekintetű, ruganyos mozgású, holló hajú ifjonc volt. Az elvtárs pedig — már megbocsásson az őszinteségemért — rohamosan derese- dő, megtört pillantása, szánalmas emberroncs. hogy úgy mondjam, akibe a lélek hálni is csak igen elkeseredett hangulatban jár. Nyeltem egy na. gyot. Családunkban mindig kényes téma volt az életkor emlegetése, s ha erre néhanapján sor került is, az kizárólag építő szándék, kai, buzdító, dicsérő hangvételben történhetett. Már készültem a viszontválaszra, melyben az az oldalvágás is helyt kapott volna, hogy szavai közt némi Karinthy-plá- gium is fellelhető. Aztán beláttam, hogy a humoristának sok mindent el kell tűrnie. Inkább megadtam magam sorsomnak, A könyvhét könyvei Az alkotás pillanata neves “£Z a Tanácsköztársaság hőseit mintázza LENIN: Művészetről, irodalomról Az ünnepi könyvhét alkalmából a Kossuth Könyvkiadó újra megjelentette Lenin; Művészetről, irodalomról szóló munkáit. Az összeállítás sokkal gazdagabb, mint a korábbi kiadványok és több olyan levelet, cikket, töredéket tartalmaz, ami a magyar olvasóközönség számára még ismeretlen. A rendkívül értékes, sokszínű gyűjteményt az irodalom, művészet hivatásáról alkotott lenini eszme egyesíti: az irodalom, művészet társadalmi hivatása, hogy feltárja a kor mély társadalmi problémáit és a maga sajátos eszközeivel segítse azok megoldását. Az irodalom, a művészet társadalmi hivatása nem lehet független a haladó osztály érdekei, tői. Lenin ezt írja 1905-ben: „Az irodalom az egységes, tervszerű szociáldemokrata pártmunka alkotórészévé kell. hogy váljon. Akkor lesz szabad irodalom, mert nem a haszon, a karrierizmus, hanem a dolgozókkal való együttérzés hatja át.’’ Ugyanott kifejti, hogy nem lehet azonosítani a pártmunka más részeivel. Nagyon figyelemre méltóak Lenin szavai: „Az irodalmi munka tűri legkevésbé, hogy uniformizálják, hogy a többség uralkodjon a kisebbség felett. Itt kell leginkább teret engedni az egyéni kezdeményezésnek, fantáziának.” Lenin összegyűjtött cikkei az irodalomról, művészetről azt bizonyítják, hogy a tudati átalakulás e területét a pártmunka részének, mégpedig nagyon fontos részének tekintette. A kötet tartalmazza Gorkijhoz írt leveleit. Ezeknek külön értékük, hogy meleg emberi közelségben mutatják be a nagy proletárvezért. Nemzetközi zenei verseny — újdonsággal Kilencedszer rendezik meg hazánkban a Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyt: a hagyományos találkozó szeptember 17-én kezdődik és október 1-én záruk A találkozón ezúttal csak Az alkotás, a születés pillanatát kerestem. A hogyant, a mikéntet, a miértet. Gyermeki kíváncsiság hajtott, megtudni, hogyan pattan ki a gondolat zárt rügyéből, s szökken alkotássá az ihlet. A műterem hatalmas ablakain beköszön a napfény. Tavasz van. Éppúgy, mint 1919-ben. Tavasz van, mint akkor: a Tanácsköztársaság első. viharos napjai alatt volt. A művészek éppen most birkóznak a feladattal: megörökíteni, bronzba formázni az akkori rügyfa- kadás azóta legendássá vált hőseit. Kun Bélát, a nagyszerű forradalmárt, az agitátort, a népvezért. Landler Jenőt, a kiváló katonát, a Tanácsköztársaság tábornokát. Szamuely Tibort. a lobogólelkű ifjút, a végsőkig harcoló, a megadást nem ismerő kommunistát. Három művész ül együtt a műteremben, Hei;czegh Klára Munkácsy-díjas, Landler Jenő megformálója, Olcsai-Kiss Zoltán Kossuth-díjas, Kun Béla domborművének alkotója és Farkas Aladár kétszeres Munkácsy-díjas, aki Szamuely alakján dolgozik. — Rendkívül nehéz a feladat — mondja Olcsai-Kiss Zoltán — mert egy emlékművön belül három különböző egyéniségű művész ábrázol három egymástól teljesen elütő alkatú politikust. A feladat rendkívül kötött: adott és zárt a tér, a méret Alkalhozzákezdtem Landler Jenő reliefjének megmintázásához. — Miért éppen Landler Jenő képmásának megformálását választotta? — Talán azért, mert már többször foglalkoztam alakjával. Készítettem egy domborművet a Nagykanizsai Landler Jenő Gimnázium falát díszíti. És talán azért is. mert szeretem a bővérű, gazdag vonalú alakokat. Olcsai-Kiss Zoltánnak látszólag könnyebb a feladata, mert személyesen ismerte Kun Bélát. De talán éppen ezért — sokkal nehezebb is. — Időben nagyon távoli az emlék — mondja. — Halkan jelentkeznek az agykéreg mélyén, ahol a fontos élményeket raktározza el az ember. Ahogy sokasodnak a tanulmányok, ez a „hang” úgy erősödik. Kutatom a mélységeket Mindig újabb és újabb kép villan emlékezetembe Kun Béláról. Remélem, hogy a tudatos formálás idején már idealizálás nélkül bomlik ki alakja! s egy kézmozdulat, egy szemöldökráncolás adta lehetőség kikristályosodik az egész műben, a hű kifejezés érdekében. — Ügy vagyunk, mint a színészek — szól csendesen Her- czegh Klára — beleéljük magunkat a figurába, s néha azon kapjuk magunkat, hogy az ő szemükkel látjuk a világot. Farkas Aladár a kicsinyített gipszöntvény előtt. zongoristák vesznek részt: a fiatal pianista művészek számára harmadszor hirdették meg a Liszt—Bartók versenyt. Újdonság, hogy a részt vevőknek a kötelező repertoárban nemcsak Liszt és Bartók, hanem Bach és Chopin egy-egy művét, valamint egy új magyar szerzeményt is elő kell adniuk a versenyfeltételekben megjelölt: kompozíciók közül. mazkodnunk kell az architektúra meglevő adottságaihoz is. — Nehéz feladat volt — folytatja Herczegh Klára — megtalálni a legmegfelelőbb portrét. Rendelkezésünkre csak régi fotók és korabeli filmfelvételek állnak. Sok egykori harcostárssal, kortárssal beszéltem, elolvastam az életrajzot, mielőtt Farkas Aladár kék sapkáját forgatja a kezében. Ügy tűnik, ő a legnyugtalanabb, talán a legtöbb gondot Szamuely alakja okozza? — Rendkívül összetett jellem volt. Tisztelem akaraterejét — mondja — messzelátását, ifjúságát, következetességét. Néhány szó, néhány fogalom és mennyi erény! Szamuely halált megvető hős volt, tetteiről legendákat mesélt a nép. Harcos volt és meg nem alkuvó, de mégis mélyen érző, lírikus ifjú. Ezt mind igyekszem belesűríteni munkámba. Eldől mjad, hogy sikerül-e. Három művész történelmünk óriásainak állít végre méltó emléket, a budapesti Kun Béla téren, az egykori hírhedt Ludovi- ka előtt. A bronz emlékmű négy méter magas lesz, a hatalmas beton- és kőtalapzat foglalja keretbe majd az alkotást. Még csak a kicsinyített gipszöntvény készült el, de a műtermekben már ácsolják a faállványzatot, A mintázás a végleges méretben még hátra van. A tervek szerint november 24-én leplezik le majd a magyar és nemzetközi munkásmozgalom e három kiemelkedő alakjának emlékművét írta és fényképezte: Regős István s imigyen szóltam: — Bizony, bizony, az idő eljár. Az órákból napok, a napokból évek... Sic transit gloria mundi... Requies- cat in pace ... — Azám! — toldotta meg gyilkosom. — Különösen ezt az utóbbit tetszett szépen mondani. Hiába, a stílusa még a régi. De már csak az. — Nonol — ütöttem fel őszbecsava- rodó fejemet, de csakhamar visszazökkentem a szerepbe. — Mivé lesz az ember. Alighogy kimászunk a bölcsőből, már húzhatjuk is magunkra a koporsó fedelét. — Beszélni azért még gyönyörűen tud — s egy köny- nyet törölt ki a szeméből. — Ne hízelegjen, jó ember. A mi karunkban — s jelentőségteljes pillantást vetettem felé — már a szellemi képességei is gyöngülnek a magunkfajtának. Nemegyszer azon veszem észre magam, hogy már a hamut is mamunak mondom. Maga még nem tapasztalta? — Szó se róla — hümmögött tétován. — No, látja! Maga se lesz örökké fiatal. Apropó: hány éves tulajdonképpen? Mondott egy számot, amiből kitűnt, hogy öt esztendővel idősebb, mint én. Kihúztam magam, s megveregettem a vállát: — Nem kell azért kétségbeesni. Majd jön az a jó kis érelmeszesedés. esetleg a paralizis. Még jó, ha lesz, aki az ágytálat alánk dugja. De akkor is éltetnek majd bennünket a hajdani ifjúkor rózsaszínű emlékei. — Ne tessék már megríkatni. Hiszen hol mn még az aggkor! Ráérünk sopánkodni majd akkor. Fölvesszük mi még a versen yt sok inci-finci tinédzserrel! Egyébként ahogy így elnézem kegyedet: lehet, hogy azt a riportot nem is maga csinálta ...
